Ten szemszög

Elérkezett a következő hétvége, ami azt jelentette, hogy a srácokkal ismét közösen iszunk egy jót. Most Yuta lett volna a soros, de mivel Taemin karján ezen a héten buli van, így leszervezte, hogy minket is beengedjenek. Ingyen belépés és ingyen pia egészen éjfélig, szóval hülyék lettünk volna kihagyni a felkínált lehetőséget. Bár amúgy nem sok kedvem volt emberek közé menni. A héten az óráimat hanyagoltam, mert a Taeyonggal való találkozás után, nem lettem volna képes a szemeibe nézni. Illetve megjátszani sem tudtam volna magam a többiek előtt, hazudozni meg egyáltalán nem volt kedvem. Fájt, hogy Taeyong elutasított, ahogyan az is, hogy válaszok nélkül elmenekült előlem. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kettőnk kapcsolata már sohasem lehet olyan, mint a csókok előtt volt. Ha nem is határozottan, de végül is a tudtomra hozta, hogy ő nem érez irántam semmit sem. Ő csakis a megivott alkoholmennyiség miatt csókolt meg engem annyiszor, illetve valószínűleg azért, mert már régen volt együtt valakivel. Most viszont meg kellett emberelnem magam és elmenni a többiekkel bulizni, mert ha elutasítottam volna, akkor biztosan gyanakodni kezdenének. Az elmúlt hetekben egyébként is kerültem az egész társaságot, ezt a hetet is csak azért úsztam meg, mert azt mondtam a srácoknak, hogy lebetegedtem.

Először szokásunkhoz híven lepakoltuk az egyik ruhamegőrzőbe a felesleges cuccainkat, utána ittunk egy-egy kör whiskyt, majd kimentünk az udvarra levegőzni és cigizni egyet. Igyekeztem kerülni Taeyong tekintetét, mert már így is feszengtem, pedig méterekre állt tőlem. Hosszú lesz az este, inni pedig még csak szándékomban sem állt. Az elmúlt hetekben valahogyan mindig Taeyong mellett kötöttem ki, ha alkoholizáltam. Értelmetlen lenne megint részegen csókolóznunk, ha józanon nem akar tőlem semmit sem.

- Örülök, hogy meggyógyultál – veregette meg a vállamat Yangyang. Amikor bementünk az udvarról, befoglaltuk az egyik sarki bokszot, ami még szabad volt, ekkor ült oda mellém beszélgetni.

- Én is – mosolyodtam el. – Történt valami izgalmas a héten?

- Nem igazán – vonta meg a vállait, miután gondolkozott egy keveset. – Taeyong eléggé furán viselkedett mondjuk. Szinte egyszer sem jött oda hozzánk, mindig inkább egyedül ücsörgött egy másik asztalnál.

- Mostanában eléggé furán viselkedik – sóhajtottam fel.

- Igen, azt már mi is észrevettük – bólintott Yangyang. – Mondjuk te is.

- Én? – ráncoltam össze a szemöldökeimet. – Mármint?

- Fogalmam sincs – vonta meg a vállait. – Történt köztetek valami? Összekaptatok?

- Nem – válaszoltam szinte azonnal. – Én sem értem, hogy mi a baja – hazudtam, mert eszem ágában sem volt elárulni Yangyangnak, hogy tulajdonképpen nem is egy dolog történt közöttünk.

Barna hajú barátom válasz nélkül hagyva csak sóhajtott egy nagyot, majd felkelt mellőlem és odacsúszott a többiekhez, akik az boksz másik felén beszélgettek. Én távolabb ültem tőlük, mert még mindig nem állt szándékomban Taeyong közelébe menni. Ezért inkább egyedül maradtam, miközben a bárban mászkáló embereket tanulmányoztam. Több egyetemi hallgatót is kiszúrtam, akik felettem járnak, plusz Taemin karjának tagjai majdnem mindenhol jelen voltak.

- Oda sem jössz hozzánk? – ült le mellém Mark pár perccel később.

- Tökéletes itt nekem – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Nincs nagyon kedvem ehhez. Úgy érzem, hogy még nem gyógyultam meg teljes mértékben.

- Akkor ide sem kellett volna eljönnöd – mondta Mark, mire közöltem vele, hogy eredetileg nem is akartam, de a többiek biztosan elrángattak volna. – Ez mondjuk igaz. Nem iszunk egyet?

- Kétlem, hogy jó ötlet.

- Ugyan már! – pattant fel mellőlem. – Egy felestől semmi bajod sem lesz. Na, gyere! A többieket ignorálhatod, de engem nem.

- Jól van, megyek, csak ne rángass már! – sóhajtottam fel, miután beadtam a derekamat és megindultam Mark után. Volt olyan rendes, hogy meghívott egy kör jägerre, de vett még nekem egy vodka-narancsot is, mert szerinte ez már fel fog oldani.

- Lehet egy kérdésem? – kérdezte Mark, miután megittam a jägeremet és a vodka-narancsomat is. Válasz helyett csak bólintottam egyet, mire azt kérdezte meg, hogy tényleg beteg voltam-e a héten.

- Miért hazudnék arról, hogy beteg vagyok? – ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Nem így értettem – vonta meg a vállait, viszont úgy tűnt, hogy többet tud, mint amit elárul. – Csak fura nekem ez az egész.

- Mármint micsoda? – kérdeztem tőle, de Mark nem válaszolt semmit, csak elém tolt egy újabb kör alkoholt.

- Előbb idd meg, aztán elmondom – villantotta ki a fogait, én pedig gyorsan lehúztam a barnás italt. – Te és Taeyong. Eléggé egyértelmű.

- Nem szeretnék erről beszélni – motyogtam nagyot nyelve.

- Taeyong miatt komolyan eltávolodsz tőlünk is? Ha volt valami balhé köztetek, annak miért kell hatással lenni ránk is? Tökre hiányzol a többieknek és nekem is.

- Sajnálom – sóhajtottam fel. – Ígérem, hogy megemberelem magam. De szükségem volt erre az egy hét magányra. Előbb magamban kellett rendeznem a dolgokat.

- Gyanús vagy te nekem – mondta Mark, viszont mielőtt még bármit reagálhattam volna mondandójára, odalépett hozzánk egy ismeretlen srác.

- Sziasztok – köszönt nekünk. – Esetleg csatlakozhatok hozzátok?

- Persze – válaszolt helyettem Mark. – Nekem amúgy is el kell szaladnom mosdóba. Itt hagyhatlak egyedül? – kérdezte tőlem, mire bólintottam egyet.

- Lee Deejun – mutatkozott be, miután kettesben maradtunk, ezért én is elárultam neki a nevemet. – Remélem tényleg nem gond, hogy csak így idepofátlankodtam. Csak, mintha az előbb téged láttalak volna egyedül ücsörögni az egyik bokszban.

- Igen, én voltam – bólintottam.

- Akkor ezek szerint még sem olyan rossz az arcmemóriám, mint gondoltam – nevetett fel. – Iszunk valamit?

- Whisky? – ajánlottam fel, mire bólintott egyet és már oda is hívta hozzánk az egyik pultost, hogy kérjen nekünk két-két whiskyt.

Igazából már az elején szimpatikus volt Deejun, ezért sem bántam, hogy beszélgetést kezdeményezett velem. Kiderült, hogy csak két évvel idősebb nálam és ő is az egyetemre jár. Bár még egyszer sem találkoztunk egymással, mégis olyan jól elbeszélgettünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Jó volt végre kicsit elengedni magamat, mert az elmúlt hetekben nem túl sok kellemes jutott nekem.

- Egyébként szingli vagy? – kérdezte tőlem, amit bólintással válaszoltam meg.

- És te?

- Én is – mosolyodott el. – Őszinte leszek veled. Eléggé bejössz nekem. Igazából ezért is jöttem ide hozzád.

- Ó... – pislogtam nagyokat, mert egyáltalán nem számítottam a vallomására. Mármint az tény, hogy jól szót értettünk egymással már a legelejétől, de eszembe se jutott, hogy beszélgetésen kívül más tervei is vannak velem.

- Ezek szerint mellé nyúltam – nevetett fel, miután látta, hogy semmit sem reagálok az általa mondottakra. – Ne haragudj!

- Semmi baj. Igazából nem tévedtél nagyot. Csak most vagyok túl egy szerelmi csalódáson és még le kell zárjam a történteket.

- Teljesen megértelek – mosolyodott el, majd megértően megveregette a vállamat.

A következő pillanatban megjelent Taeyong és egy határozott mozdulattal lekevert egyet Deejunnak, aki tehetetlenül először a bárpultnak esett, majd a földre zuhant. Olyan hirtelen történt az egész, hogy csak azután fogtam fel, mi is történik, mikor a vörös hajú már az újonnan megismert srác fölé kerekedett. Jókora tömeg gyűlt össze a verekedésnek köszönhetően, szerencsére viszont a többiek is megjelentek, így még azelőtt lerángatták Taeyong Deejunról, hogy konkrétan agyonverte volna.

- Te teljesen megőrültél, bazdmeg? – löktem meg idegesen a vöröshajú mellkasát. – Mi a faszért kellett megverned? Elment az eszed? – keltem ki teljesen magamból, mert egyáltalán nem értettem, hogy ennek mi értelme volt. Legszívesebben én is behúztam volna neki egyet, mert úgy tűnt, hogy itt most inkább Deejun kapott.

- Ten, én... – lépett egyet zilálva, de én ekkor már leguggoltam a földön fekvő Deejunhoz.

- Próbálj meg felkelni, mert kórházba kell mennünk – segítettem felülni neki.

- Ten, maradj itt velem és beszéljünk! Ne azzal a barommal törődj! – próbálkozott továbbra is a beszélgetéssel Taeyong, pedig szerintem ő is tisztában volt azzal, hogy jelenleg Deejun érdekel. – Ten! Hallod! Ten, nézzél már rám, baszki!

- Szerintem most inkább hagyd – húzta el tőlem Mark a vörös hajút, amiért iszonyat hálás voltam neki. – Inkább gyere velem, mielőtt még nagyobb bajt okozol.

Taeyong, Mark és a társaságunkból még páran elmentek tőlünk, én pedig Taemin, Yangyang és Johnny segítségével felkapartuk a földről Deejunt, aki azért rendesen kapott. Azonnal kórházba mentünk vele, mert az egész feje tiszta seb és vér volt, ugyanis Taeyong ott ütötte, ahol érte. Bűntudatom volt, mert lényegében miattam került ilyen állapotba. Ha nem jön oda hozzám, akkor a drágalátos barátom nem támad rá. Bár mondjuk fel se tudom fogni, hogy mit miért is csinált. Egész este egymásra sem néztünk, aztán hirtelen gondol egyet és verekszik? Rohadtul mérges voltam rá, mert végre jól éreztem magam, neki viszont azt is el kellett rontania. Úgy viselkedett, mint akinek teljesen elment az esze. Egyáltalán nem ismertem rá, mert eddig egyszer sem láttam őt ennyire agresszívnak. Konkrétan négy ember kellett ahhoz, hogy leszedjék Deejunról.

A kórház folyosóján ülve nagyon közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam. Az egész miattam van. Nem kellett volna elmenjek abba rohadt buliba, mert tudtam, hogy lesz valami dráma. Mostanában minden hétvégén történik valami, és általában Taeyongnak mindig köze van hozzá. Arra viszont még csak gondolni sem gondoltam, hogy ennyire kikel majd magából és konkrétan szétver egy nála idősebb srácot. Akit egyébként kétlem, hogy ismerne. De akkor miért tette? Miattam? Hiszen pont az előző napokban közölte velem, hogy képtelen rám többként tekinteni, mint egy barát. Most meg ezt csinálja? Pedig én csak beszélgettem Deejunnal, annyi történt, hogy megveregette a vállamat. Taeyong azután jelent meg és rendezett jelenetet. Nagyon reméltem, hogy szerencsétlen Deejunnak semmi komolyabb baja nem esett, és nem tört el semmije sem az ütések miatt.

- Ten... – ült le mellém Yangyang, Taemin és Johnny is. – Elmondanád, hogy mégis mi ez az egész közted és Taeyong között? Mi miatt akadt ma ki ennyire?

- Nem tudom, hogy mi a faszom volt a baja ma – mondtam a fokkal talán egy kicsit hangosabban, idegesebben és bunkóbban. – Direkt még csak rá sem néztem, erre ő szétver egy random srácot, akivel beszélgetek. Szerintetek ez normális?

- Hát, nem – válaszolta Taemin. – De az sem, hogy hetek óta kerülgetitek egymást. Szerintem még a vakoknak is feltűnt volna a gyerekes viselkedéseket.

- Ha szeretitek egymást, akkor szeressétek. De nem kell ebbe másokat is belekeverni. – mondta Johnny. – Szerencsétlen srác semmit sem csinált, Taeyong mégis rendesen elintézte.

- Taeyong nem szeret engem – mondtam idegesen. – Elutasított, értitek?

- Micsoda? – kérdezte Yangyang meglepetten.

Eddig azon voltam, hogy mindent titkoljak a srácok elől, de a ma estével egyértelművé vált, ez nem fog tovább menni. Taeyong jelenetet rendezett az egész haveri társaságunk előtt, így képtelen voltam tovább titkolni az igazságot. A jelenlegi helyzetből már sehogy sem tudtam volna kihazudni magam. És bevallom őszintén, már nem is akartam. Belefáradtam az egészbe.  Félrevezetni sem akartam a barátaimat, mert ők annál sokkal többet jelentenek nekem.

- Ez egy nagyon hosszú történet, de a lényeg az, hogy Taeyong nem tud rám többként tekinteni, mint egy barát. Ezért sem értem, hogy ma akkor ez így mi volt. – vontam meg a vállaimat tanácstalanul.

- Féltékenység miatt támadt rá a gyerekre, az biztos – mondta Taemin.

- Gondolom – vontam meg a vállaimat. – A faszom az egészbe, komolyan már!

- Ha Ten káromkodik, ott nagy baj van – nevetett fel Yangyang, miközben azon volt, hogy megpróbálja oldani egy kicsit a feszültséget.

- Hát ettől a baromtól már csak káromkodni tudok – utaltam arra, hogy jelenleg nagyon haragszom Taeyongra. – Miért kell azonnal cselekedni? Miért volt képtelen előtte odajönni hozzám és megkérdezni, hogy mi van? Ugyan dehogy, mert ő azonnal vagánykodik és rátámad valakire, aki egyáltalán nem számított rá, így védekezni sem volt ideje. Egyáltalán nem volt fair és férfias lépés ez tőle. Komolyan mondom, egy idióta! – hőbörögtem továbbra is, mert úgy éreztem, hogy muszáj kibeszélnem magamból mindent.

Amint nyílt az orvosi rendelő ajtaja, mind a négyen felpattantunk, ugyanakkor el is sápadtunk. Deejun orrán egy hatalmas fehér kötés volt, illetve több helyen is felszakadt ezek szerint a bőre, mert ragtapaszok lepték el az egész arcát. A szám elé kaptam a kezemet, ugyanis álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen komoly a helyzet. Nem tehetek róla, de be is könnyeztem, ugyanis magamat okoltam. Miattam intézték el ilyen csúnyán. Pedig ő tényleg az ég adta világon semmit sem csinált.

- Úristen! – szólalt meg döbbenten a mellettem álló Johhny.

- Hát, igen – bólintott egyet az orvos, aki ellátta Deejun sebeit. – Nem kis sérülésekről beszélnünk. Mivel Deejun orra eltört, ezért képtelenség, hogy nyolc napon belül begyógyul. Ebből az következik, hogy súlyos testi sértésnek minősül, szóval ha az áldozat úgy gondolja, feljelentést tehet.

Szerintem nem csak az én ereimben fagyott meg a vér, hanem a mellettem állókéban is. Feljelentés? Súlyos testi sértés? Majdnem összeestem, amint meghallottam, hogy mi várhat Taeyongra, ha Deejun úgy dönt. Teljes mértékben megérteném, ha feljelentené, mert hatalmas ütéseket kapott tőle, sőt még az orra is eltört neki köszönhetően. Viszont bele sem mertem gondolni abba, hogy Taeyong börtönbe menjen, vagy tudom is én. Szerencsére nem vagyok jártas ilyesmiben, így számomra homály, pontosan milyen büntetést is kaphatna Taeyong. Nagyon remélem, hogy valahogyan sikerül majd beszélnünk Deejunnal, miszerint ne jelentse fel a vörös hajú barátunkat. 

◇ ♡ ◇

Sziasztok!
Eredetileg úgy terveztem, hogy ez a történet csak egy kis hét részes szösszenet lesz. De végül úgy döntöttem, hogy hosszabb lesz. Nem akartam összesűríteni és elkapkodni a történéseket, szóval még pár rész erejéig biztosan olvashatjátok ezt a könyvemet! 🥰

Kellemes estét, hetet mindenkinek! Remélem jól vagytok! ♡