1

Gwendolyn alatt nagyot nyikordult az ágy amikor álmosan a másik oldalára fordult. Nem is csoda, hogy ilyen fáradt, tegnap sokáig elvolt este, végül nem is emlékezett, hogy került haza. Kinyitotta a szemét és éles fájdalom hasított bele. Fura, pedig mindig lehúzza a redőnyöket lefekvés előtt Henry a komornyik. Na de ennyi baja legyen, reggelinél majd kapni fog ezért! A második, amit megérzett az a furcsa kissé dohos szag, amit csak régi házakban lehet érezni. Pedig tavaly újították fel a házat. Csak nehogy beázzon, akkor megint mehetne a nyári lakba, onnan meg képtelenség a tömegközlekedés. Álmosan próbálgatta a szemeit, amik még mindig fájtak a hirtelen fényáradattól. Hétvége volt, így aznap sokáig aludhatott. De mintha elfelejtett volna valamit. Még mindig nem látott teljesen tisztán, de a szag egyre elviselhetetlenebb lett, és elhatározta, hogy rögtön lemegy és kér valami illatosítót, vagy ha mást nem a méregdrága parfümjéből fúj egy keveset. Végre rendesen látott. Kinyitotta a szemét, de szinte rögtön vissza is csukta. Mert nem otthon volt.

Az egész olyannak tűnt, mint egy nagyjából ötven éves bérlakás. Jó esetben két hálószoba és egy nappali-konyha lehetett benne plusz a fürdőszoba. Ez volt a max amit elvárhatott. A padló korhadozott, a falról mállott a koszos, fehér festék és ő egy poros, nyirkos, régi, koszos baldachinos ágyban feküdt, ugyanabban a bő farmerben és fekete, garbós, hosszú ujjú felsőben mint amit tegnap viselt. Óvatosan felkelt, mert sanszos volt, hogy összedől az ágy alatta. Kilépett az apró helyiségből, aminek nyitott ajtaján át, láthatta az elhagyatott kiskonyhát, amiben -bár az edények és poharak nagyjából tisztának tűntek- kétszáz éves por fogadta és mérhetetlen rendetlenség. Ahogy a konyhába ért kissé alábbhagyott a bűz, de amikor behízta maga mögött az ajtót félhomály borult a szobára. Odasétált a kétszemélyes asztal melletti kis ablakhoz, ahol lehúzott redőny várta. Sose kellett magának használnia a szerkezetet, hiszen egész életében kiszolgálták. Na most ezt is kipróbáljuk – gondolta és hátradobta göndör aranyszőke fürtjeit. Azt hitte könnyebb lesz, de a rozsdás fémpánt nem akarta az igazságot és csak harmadikra sikerült. A hirtelen feltörő világosságban már jobban szemügyre tudta venni a lakást. Meglepően kicsi volt, és a levegőben táncoló porszemek is arról árulkodtak, hogy rég nem járt itt senki. Újra az ablak felé fordult és kisebb erőlködés után sikerült kinyitnia. Amikor kinézett, hirtelen elfogta a szédülés. Egy belvárosi körút szélén, nagyjából a tizennyolcadik emeleten volt. Sose bírta a magasságot és a nagy zajokat ezért rögtön be is csapta az ablakot. A forgalomból ítélve még kora reggel lehetett, a nap is még alacsonyan járt az égen. Még régen a nővére tanította neki, hogyan tudja megnézni az időt a nap állásából. Még csak kora ősz volt, ezért hamar kelt a nap, de az éjszakák hidegek voltak. Csak most vette észtre, hogy mennyire fázik. Feltápászkodott a székről, amire még az ablak kinyitása után rogyott le és elindult megkeresni a bejárati ajtót. Kezdett derengeni az este. A barátaival volt bent a városban, előszőr a plázába mentek Robby-nak ajándékot venni, aztán beültek egy közeli gyors kajáldába. Szerette az ilyet, bár többször észtre vette, hogy fáj utána a feje és a hasa. Persze! Biztos ezért van az egész. Múltkor is látta a neten, hogy megmérgezték a kaját egy ilyesmi helyen. Lehet, sőt biztos, hogy ezt az egészet csak hallucináció okozza. Ez lesz a megoldás! De ha ezt csak képzeli akkor nincs is értelme ezen rágódni – gondolta és ebben a hitben ment vissza a penész szagú szobába, gondolván most elalszik és amikor felébred csak rossz álomként fogja megmosolyogni, mint egy legyőzött akadályt.