27. Végtelen vágyak (18+)
Perselus meg volt róla győződve hogy legalább fél órába is beletelt, mire össze tudta magát szedni élete - eddigi - legerősebb orgazmusa után. És most, hogy végre kissé tisztulni kezdett az eddig kéjmámortól ködös elméje és nem csak vakító fehérséget látott, felszínre tört belőle az aggodalommal vegyes szégyen. Nem egészen így képzelte el az első alkalmukat a fiatal istennel... de talán pont ez volt a baj, hogy túl sokszor is képzelte már el, magányos nappalokon, pont itt a saját ágyában fekve, miközben a fiúra gondolt. Nem könnyű ám erősnek maradni, ha évszázadokig vágyik valamire, és végre megkaphatta. De mindezek ellenére, hogy józan eszével tudta, hogy reakciója több mint normális volt, akkor is szokatlanul frusztráló volt a szituáció számára... nem feltétlenül saját állóképességének csúfos hiánya miatt, hanem mert ez Harry első alkalma volt és szerette volna, hogy az tökéletes számára. De elvárhatta - e bárki is tőle, vagy éppen ő magától, hogy keményen fegyelmezze magát amikor egy ilyen tünemény fekszik az ágyában, mint a Tavaszisten? Úgy vélte, hogy semelyik isten sem lett volna képes ennél bravúrosabb performanszra, amikor először lehetnek együtt a legszebb, legbájosabb istennel akit csak a titánok kora óta a hátán hordott a föld. Na nem mintha bármi esélyük is lett volna rá... de akkor is, Hades megpróbálta ezzel a gondolattal nyugtatni magát, és elhatározta, hogy a tőle telhető legtöbbször ki fogja elégíteni az este folyamán kedvesét, tisztes kiengesztelésül a gyászos kezdésért. A most már sokkal tisztább, ám még mindig jócskán túlfűtött elméjében úgy kezdtek megjelenni a mocskosabbnál mocskosabb képek, mintha csak egy víziót vagy emléket nézne. Minden eddig elfojtott vágya és fantáziája szinte egyszerre zúdult rá, amitől most már határozottan újra kezdett erőre kapni. A vére újfent lávává forrt ereiben és máris kezdete érezni, hogy hímtagja újra keményen nyomódik a fiú combjának.
Már a puszta gondolatra is, hogy mit fog még tenni ma éjjel Harry kecses, feszes kis testével, halvány rózsaszín pír kezdte égetni arcának mindig holtsápadt bőrét, amiből Persephone nem láthatott semmit, hiszen feje a fiatal isten nyakhajlatában pihent. Nem úgy tűnt, mintha a Tavaszistent nagyon zavarta volna, hogy még nem járt a kedvében megfelelően... lágy simogatást érzett a gerince mentén, amint a kecses kis ujjak fel s alá jártak a gerincvonalán lágyan borzongatva érzékei. A fiú másik kíváncsi keze mélyen a hajába volt mélyedve és úgy játszott a szokásosnál most jóval hosszabb fürtjeivel, mintha évszázadok óta minden nap ezt tette volna. Ám ahogy a Tavaszisten megérezte az újra kőkemény, és forró húst a combján, egy halk, kis csilingelő nevetéssel jelezte, hogy észrevette újbóli lelkesedést.
Perselus éppen csak pár centit emelkedett fel a fiatalabbról, hogy ajkaival elhallgattassa a bájos kis kuncogást, de nagy meglepetésére Harry szemében vad szikrák villantak meg és mielőtt észbe kaphatott volna, az apró tenyerek egy határozott és kis termetéhez képest meglehetősen erős mozdulattal a matracba lökték. Pillanatokon belül Persephone úgy ült a derekán lovaglóülésben, mint a paráználkodásban legtapasztaltabb istenek bármelyike. Ajkain elégedett, mámoros mosoly terült szét, és a csillogó élénkzöld szemekben a vad vágy szikrái pattogtak.
- Hm, most én jövök.
Hades-nak csak egy rekedt, kéjes nyögésre futotta, amikor a fiú olyan könnyedén fogadta magába, mintha a feszes, szűk kis teste csak neki lett volna tervezve. Még mindig kétségbeejtően szorosak voltak körülötte az izmai, de ezúttal ellentmondást nem tűrően vasfegyelemre intette magát. Számára most is és mindörökké Persephone, az ő öröme volt az első, és mindent meg fog tenni azért, hogy a lehető legtöbb kéjben részesítse partnerét az este folyamán, kerüljön is ez bármekkora erőfeszítésébe is részéről. Combjait kissé szélesebbre tárta, hogy a fiatal isten kényelmesebben elhelyezkedhessen az ölében. Tenyereit felcsúsztatta a hosszú, mézbarna combokon, finoman masszírozva és átgyúrva őket, mígnem kezei a fiú izmos, kerek fenekére fonódtak. Bíztatás gyanánt néhány apró lökést megengedett magának, hogy partnerét mozgásra ösztönözte. Leírhatatlanul élvezte, hogy a fiú ennyire lelkes és kíváncsi volt, mindenképpen szerette volna hagyni, hogy kedve szerint ismerkedjen mind az ő, mind pedig a saját testével. Bőven volt még idejük, hogy ő is megmutasson neki ezt-azt. Most annak volt itt az ideje, hogy hagyja Persphone-nak, hogy szabadon kibontakozzon és kedve szerint okozzon örömet mindkettőjüknek.
- Lovagolj meg kedvesem. Lássam mennyire élvezed!
Harry nem is habozott tovább, azonnal mozogni kezdett, követve legbelsőbb ösztöneit. Gyakorlatilag nulla tapasztalattal ennek nehéznek vagy legalábbis kínosnak kellett volna lennie, de mégis valahogy kérdés nélkül, tudta a belsőjében érezte, hogy mit kell tennie és hogyan kell mozognia a férfin. Tempója azonnal felgyorsult, és olyan heves volt amennyire csak képes volt anélkül, hogy egyszerűen leboruljon a Sötét isten keskeny csípőjéről. Egy cseppet sem fogta vissza magát, boldog volt, hogy végre hangot adhat élvezetének, így olyan profánul nyögdécselt és sóhajtozott amennyire csak jólesett neki. Perselus több mint fantasztikus volt... minden egyes négyzetcentimétert érzett magában, és pont tökéletes intenzitással feszítette őt. Noha gyakorlatban ugyan nem tudott túl sokat az együttlétről, de az elmélettel több mint kiválóan tisztában volt... így ennek a tudásnak a birtokában megpróbálta laza, ártatlannak tűnő csípőkörzésekkel megtalálni saját gyönyörpontját, miközben ritmusosan hintázott az idősebben. A tapasztalás izgalmas és vérpezsdítő volt, pláne, hogy a férfi ennyire szabadon hagyta őt kibontakozni és kiélni kíváncsiságát. Sőt, még készségesen kényeztetni is kezdte, hogy minél gyorsabban a határra sodorja őt. Erős kezei határozottan mégis kíváncsian vándorútra indultak testén, még több örömet okozva neki... hüvelykujjai lazán átsiklottak megkeményedett mellbimbója felett, aminek hatására egy apró, éles kis sikkanás szalad ki a torkán. A férfinek nem is kellett ennél egyértelműbb jelzés, máris minden figyelmét a mellbimbóira koncentrálta. Először csak finoman játszani kezdett velük, amíg már annyira érzékennyé váltak hogy szinte minden érintés túlstimulálta.
Majd amikor már azt hitte, hogy ennél több gyönyört már nem képes elviselni a szervezete, Hades egy pillanat alatt felült, és ajkait a jobb mellbimbójára tapasztotta., miközben farkát erősen és mélyen nyomta belé, lenyűgöző erővel és precizitással eltalálva gyönyörpontját. Harry beharapta ajkait, mert érezte, hogy már képtelen kontrollálni magát, és félő volt hogy hiába is vannak kettesben, a kastélyuknak páratlan lehetett az akusztikája... véletlenül sem szerette volna felkiabálni az Alvilág csendjét, de ahogyan haladtak a dolgok ez szinte elkerülhetetlennek látszott.
- Ne fogd vissza magad, kedvesem. Had haljam az édes kis hangodat!
- Minden halandók életére Pers... ez olyan csodálatos. Mozogj gyorsabban kérlek!
Hades olyan kemény és egyenletes tempót vett fel, hogy Harry szemei felakadtak a gyönyörtől, és már semmi ereje nem marad azzal törődni hogy mennyire hangosan élvezi a kényeztetést. Nagyon hamar, alig pár perc alatt sodródott az orgazmus közelébe és a görcsös, szorító érzés az alhasában olyan szintre erősödött hogy már gyakorlatilag mindene remegett. Ám amint a férfi megérezte, hogy másodpercek választják el a kielégüléstől, minden előzmény nélkül abbahagyta a csípőjének precíz mozgását, meg sem mozdult, csak erősen tartotta őt átölelve derekát. Harry frusztráltan mocorogni kezdett, hogy újra mozgásra ösztönözze partnerét, de látszólag semmit sem ért heroikus küzdelme, Hades olyan szilárdan tartotta, hogy esélye sem volt az erőfölényével szemben. Pedig már majdnem a csúcson volt! És az idősebb mégis megállt... frusztrációja és a kellemetlen feszítő érzés az ezerszeresére erősödött benne és szinte ki akart törni a mellkasából. Apró, nyüszögő hangokat adott ki, hogy jelezze partnerének vágyát arra vonatkozóan, hogy folytassa, amit elkezdett, mire azonnal érezte, hogy a még mindig a mellbimbóin pihenő ajkak gonosz kis mosolyra húzódtak. Harry rögtön megértette, hogy vágyait szavakkal kell kifejeznie, hogy a kívánt folytatást és az olyan nagyon vágyott orgazmust végre megkapja. De ha harc, hát legyen harc, el fogja érni hogy Hades is vele érje el a csúcsot újra. Tudta, hogy a Sötét isten nem fog majd tudni ellenállni a mocskos szavainak.
- Kérlek... még!
- Milyen rossz fiú vagy... Szeretnéd hogy a lelket is kikeféljem belőled igaz?
- Igen! Istenekre... újra érezni akarom ahogy megtöltesz!
Persephone elégedetten vigyorodott el, amikor látta kedvese szemeit újra elsötétülni a vágy ködétől. Hihetetlen volt számára, hogy milyen gyorsan, néhány megfelelő szóval képes volt annyira felizgatni a férfit, hogy ennyire kontrolvesztett legyen. Sosem volt különösebben oda az isteni hatalmáért, nem értékelte különösebben sokra... de ez egy olyan jellegű hatalom volt, amit több, mint élvezet. Másodperceken belül Hades újra mozogni kezdett, ám szinte azonnal hátra is döntötte őt, egy könnyed mozdulattal préselve a karcsú testet a matracba. Ám egy másodpercig sem szállt ki a fiúból, sőt, amint Harry háta a smaragdszín selyemlepedő anyagához ért, olyan hevesen nyomult beléje, hogy a Tavaszisten torkából azonnal egy elégedett, kéjes sikoly tört elő. Tökéletes szög és még tökéletesebb erő... Harry kezdett rájönni, hogy szereti azt, ha a férfi keményen dugja őt.
- Ezaz... igen... keményebben!
- Harry!
- Gyerünk, nem vagyok cukorból! Had érezzem mennyire kívánsz! Érezni akarom az erődet!
Perselus minden további kérdés nélkül engedelmesen tette, amit kértek tőle, és immár teljes erejét szabadjára engedve mozgatta csípőjét, aminek perceken belül meg is lett az eredménye. Persephone önfeledten sikongatva élvezett el alatta, és a férfi tudta, hogy hiába szerette volna tovább kitartani, képtelen volt ellenállni a csábításának. A Tavaszisten orgazmusa őt is magával rántotta, és ismételten megmártózhatott az édes nirvánában.
A következő rész tartalmából:
28. rész - Napvilágot látott titkok
Hades megtudja, hogy Demeter Poseidon-nak szánta fiát, akit kitartóan megpróbált rávenni az esküvőre. Vajon hogyan fog erre reagálni az Alvilág istene?
Ha tényleg tetszett a fejezet, és szereted az írásaimat, kérlek nyomj rá egy vote-ot! Ha pedig van kedved, hagyj egy kommentet is.
A voteolás segít abban hogy több emberhez eljussanak a könyveim és így még többet tudjak írni, posztolni nektek ide wattpadra!
Köszönöm!
H
a tetszett, és szeretnél még tőlem exkluzív - Wattpadon nem elérhető - tartalmat olvasni a jövőben, dobj egy emailt és felveszlek a VIP listámrra!
Email cím: [email protected]
Tárgy: VIP lista jelentkezés
Feltételek: betöltötted a 16 életévedet
Mivel fogsz találkozni VIP Email listán, ha jelentkezel?
•Exkluzív, máshol nem olvasható novellák és könyvek.
•Információk és kulisszatitkok a készülő és folyamatban lévő könyveimről.
•Extra fejezetek és kiegészítések a Wattpadon is olvasható történetekhez.
•Fanartok, illetve illusztrációk a könyveimhez.
Ha pedig szeretnél hamar értesülni a hírekről, csatlakozz az instagram közösségünkhöz!
Instagram: victoria_w_knight
Mit találsz instán?
•Extra információkat és tartalmak at érhetsz el a jelenlegi és a jövőbeli a könyveimről.
•Betekinthetsz a háttérmunkálatokba és részt vehetsz a szavazásokon
•Edukációs posztokat olvashatsz az erotikus regényekkel és az LMBTQ közösséggel kapcsolatban.
•Megismerheted az írói lét minden szépségét és nehézségét.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top