Leírás: Perslusunk egy igen erős alfa, akit jó pár napja nem hagy már nyugodni egy fiatal omega hőjének csábító illata, és végül enged a kísértésnek...
Figyelmeztetés:
Alfa-Béta-Omega univerzum
(Soft-furry)

Perselus Piton úgy körözött a lakosztályában, mint egy ketrecbe zárt vadállat... tulajdonkeppen ez nem is állt messze a valóságtól. A vére valósággal forrt az ereiben és az orra szaglósejtjeit folyamatosan ostrom alatt tartotta az a mámorító, velőtrázóan csábító illat, ami négy teljes napja nem hagyta pihenni. Már az egész kastélyban érezte, nem volt olyan pont, ahol nyugta lehetett volna. Még a saját lakosztályában sem!
Egy omega semmivel össze nem keverhető, buja illata töltötte be a levegőt körülötte. Olyan volt ez az illat mintha csak az Ő ízlése szerint keverték volna, egy tökéletesen személyre szabott, bódító elegy. Ámbra, pézsma és pacsuli meg egy kevés szantál tökéletes aranyú kombinációja, amely őrületbe kergette az érzékeit, elhomályosította elméjét és lángra lobbantotta a testét, súlyos problémákat okozva ezzel neki. Az ősi vér ajándéka volt ez, mely ma már inkább csak kellemetlenségnek számított, mint bármiféle előnynek. Varázslók között ugyan roppant ritka volt, hogy valaki az ősi bélyegeket örökölje, ám mégsem példa nélküli, habár mostanra már igen kevesen maradtak. Ezt pedig a férfi őszintén nem bánta... nem szerette azt az érzést amikor nem ő irányítja a tetteit, éppen ezért, tökélyre fejlesztette az önfegyelmét és az oklumencia tudományát.

Perselus mindig is büszke volt a fegyelmére és vasakaratára, hogy mindig minden helyzetben uralkodni tudott ösztönein és sosem hagyta, hogy az ősi bélyegéi a hatalmuk alá kerítsek és átvegyek felette az irányítást. De most mindez egy hajszálon függött mert egyre nehezebben tudta ellenőrzés alá vonni a ködösülő gondolatait. Kibaszottul fel volt ajzva és ezen semmi nem segített már. Se jeges fürdő se csillapító bájitalok se oklumencia se végtelen mennyiségű önkielégítés. Egyszerűen hormonjai és teste fellázadt az akarata ellen, követelve a nyilvánvalót: Omegára van szüksége. ARRA az omegára van szüksége, akinek az illata beedte magát a tudatába.
Domináns alfa réven élete során volt már dolga jó néhány omegával, ám ilyet még sosem érzett... ennyire észvesztő illattal még sosem találkozott. Eddig mindig képes volt racionálisan eldönteni, hogy segít-e egy omegán a hő idején, avagy sem. Néha előfordult, hogy igen volt, hogy üzletből, de nagy ritkán volt olyan is, hogy csupán kedvtelésből.
De most előszőr érzett olyat, hogy képtelen bármiféle logikus döntést hozni, és már nem ura a testének. Pedig jól tudta, hogy az illat tulajdonosa szinte bizonyosan egy diák, aki valószínűleg az első hőjével néz szembe. Tisztában volt vele, hogy tanárként kötelessége lenne segíteni a fiatal omegán, átsegíteni a hőn pár nyugtató bájitallal és elmagyarázni mi is történik a testével. Racionális elméje tudta ezt. Viszont mégsem tudott másra gondolni, csak arra, hogy magáévá akarja tenni az omegát, mindenáron.
Négy nap folyamatos harckészültség után elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy végleg elvesztette a harcot a teste ellen, és ösztönei igájába hajtotta fejét. Az alfa győzött, és a ketrecből kiszabadult vadállat izzó hevével indult el megkeresni prédaját. Hagyta, hogy az illata vezesse a kastélyon át, rábízta magát az ősi örökségére és életében először ügy döntött, hogy lesz, ami lesz...

Ám amikor meglátta a hosszú ideje hőn áhított illat tulajdonosát a gyomra szaltót vetett. Harry kibaszott Potter ott gubbasztott az egyik eldugott folyósón a falhoz támaszkodva, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. Az a csábító illat pedig minden kétséget kizáróan a fiútól származott.
Ez nem lehet igaz.
Nem történhet meg.
Mégis, ahogy a fiú ott ült, kétségbeesetten, izzadtan, zilált hajjal, orcái szinte tűzben égtek, szeme pedig izgatottan ragyogtak a férfinek az az érzése támadt, hogy Harry Potter az ő omegája.
Az ő társa.
Perselus jól meg tudta állapítani a pillanatot, amikor a fiatal omega észlelte az alfa jelenlétét. Ahogy felemelete a kócos kis fejét a térdeiről és élénken beleszagolt a levegőbe megízlelve az erős, csípős illatot... és a fiú nyüzsögve kezdett el dörgölőzni a kőpadlóhoz, majd íriszeit a férfira emelte.

Amint meglátta az alfát szemei elszürkültek és ragyogni kezdtek, mint a legfényesebb gyémántok, és ekkor Perselus ráébredt, hogy elveszett.
Végérvényesen.
Örökre.
Ahogy meglátta az omega félreérthetetlen behódolását és örömét az Ő szemei tudta nélkül válaszoltak az omegájának, és vörösen kezdtek el izzani, jelezve ezzel a fiúnak, hogy elfogadja őt.
Tökéletes kompatibilitás.
Minden kétséget kizárólag, Harry kibaszott Potter az ő társa. A másik fele, tökéletes kiegészítése.
Az sors talán mégsem olyan kegyetlen, mint gondolta. Már jó ideje álmodik erről, legsötétebb és legmocskosabb álmaiban. A fiú egyre növekvő bája őt is a hatalmába kerítette már réges - rég és képtelen volt szabadulni tőle, akármennyire is szégyellte vagy bárhogyan is próbálkozott. De most itt van, a sors neki adta és megkaphatja mindazt, amiről eddig azt hitte, hogy sosem lehet majd az övé. Merlinre, a fiú szemet gyönyörködtető volt és az illata annyira bűnös. És a kölyök is egyértelműen érzékelte a láthatatlan, eleve elrendelt kapcsolatot kettőjük között és el is fogadta mindezt, ami szinte hihetetlennek tűnt.

Vajon ha tudná az a faszkalap James Potter, hogy a fiacskája egy omega hogyan reagálna? Ráadásul az ő omegája. Hogy hozzá fog kötődni egy életen át, végérvényesen és visszafordíthatatlanul, és csak ő tudja megadni a kölyöknek amire vágyik, amire szüksége van. Perselus remélte, hogy az idősebbik Potter szaltózik a sírjában.

Tudta immáron józan eszével is, hogy képtelen lesz ellenállni bárhogyan is próbálkozna... így hat nem is próbálkozott. Hiába, az ösztönei olyan erősek lettek a fiút látva, hogy nem tehetett mást, mint hogy elfogadja a helyzetet, miszerint ők egymásnak vannak rendelve. És természetesen a lehető legjobban kiélvezi.
Egy hatalmas lepéssel a fiú előtt termett, felrántotta és az ölebe kapta a kölyköt, mintha csak pehelyből lenne. A fiú automatikusan hozzábújt, majd szinte azonnal beleszagolt a nyakába és mikor megérezte az alfa jellegzetes illatát közelebbről is, nyöszörögni, vonaglani kezdett az ölében. Egész testét apró remegések rázták folyamatosan és nadrágja már átnedvesedett, teljesen készen áll neki.

- Elképesztő illatod van kölyök. Megőrülök érte.

- Merlinre... hát még neked! Csak remélni mertem, hogy te vagy az.

- Napok óta érezlek... és már képtelen vagyok ellenállni.

A férfi ezt bizonyítandó nem habozott soká, lehajolt és végre megtette azt, amire hónapok óta a legjobban vágyott. Megcsókolt az Griffendélest. És ez a csók minden képzeletét felülmúlta, pedig nem rendelkezik éppen szegényes fantáziával. Az omega íze tökéletes volt, pont olyan ártatlan és édes, mint aminek hitte. A fiú engedelmessége pedig megdöbbentette még a tapasztalt alfát is. Az első másodperctől kezdve tökéletes szinkronban voltak és a társa úgy idomult hozzá, hogy az már szinte hihetetlen volt.
De amint a kényeztető csókjai áttértek a kölyök finom, puha bőrrel borított nyakára, hirtelen valami olyan szag csapta meg az orrát, amitől egyfajta morgáshoz hasonló, meglehetősen agresszív hangot hallatott, és a szemei azonnal dühvörösen kezdtek izzani.
Egy MÁSIK alfa.
Egy másik alfa szagát érzi az omegán!
Az ő omegáján!

- MI ez a szag?

- Van... van egy másik alfa is a Roxfortban.

- HOZZÁD ÉRT?

- NEM! Istenem dehogy! Megpróbálta... de elutasítottam. Rettenetes volt az illata és szörnyen viselkedett, le akart teperni, mint valami állat.

- KI AZ?

- Terry Boot.

- Miattad van a gyengélkedőn?

- Igen.

- Helyes. Ügyes fiú. Mostanában éreztem, hogy van egy másik alfa is itt, de nem tudtam ki az... túl gyenge az illata.

Perselus végtelen elégedettséget érzett, hogy végre tudja, ki a másik alfa. Alapesetben nem lenne gondja az idézőjeles vetélytárssal, hiszen régen túlléptek már az ősi szokásokon ráadásul a fiú fiatal és valószínűleg nem tudja még kontrollálni teljes mértékben ösztöneit, ezért nem jelent komoly kockázatot. Hiába is fitogtatná erejét ellene, jól tudta, hogy semmit nem érne, egy fiatal tapasztalatlan alfának esélye sincsen. Persze ettől még meg fogja próbálni a dominálást, dehát minden fiatal alfa ezt teszi... majd helyre rakja a fiút és megtanítja neki az erőviszonyokat. Legalábbis így tett volna... de most másképp állnak a dolgok, hiszen megpróbálta elvenni azt, ami az övé! Ráadásul nem csak egy közönséges omegát próbált meg megszerezni, hanem a társát! De még ha egy közönséges omega is lett volna... az is az ő előjoga lett volna. Vannak olyan íratlan szabályok, amiket be kell tartani, modern felvilágosult világ ide vagy oda. Perselus érezte, hogy alfája egyre erősebb lesz... mérhetetlen düh borította el néhány percre elméjét és védelmi ösztöne soha nem látott mértékben mutatkozott meg. A gondolattól is rosszul volt, hogy valaki más hozzáért az omegájához. És ezt meg fogja bosszulni. A fiatal alfa megfogja bánni azt is, hogy megszületett!

- Harcolsz majd vele?

- Nem, az barbár szokás. De megfizet azért, mert megpróbált megerőszakolni. Ezt garantálom. Bár... szépen elintézted te is.

- Köszönöm. Undorító volt.

A Bájitalok mestere elmosolyodott a fiú fintorát látva, és lelkében a dühöt és birtoklási vágyat elégedettség váltotta fel. A kölyök azért találta undorítónak a másik alfát, mert hozzá vonzódott és valószínűleg ezzel nincs is tisztában. De jól esett a lelkének, hogy az omegája ilyen harcias és nem omlik bele minden kósza alfa karjaiba. Ez igen erős vonzódást jelez, és ha a segítségével túllesz a fiú az első hőn akkor a kapcsolatuk csak erősödni fog.

- Ha megkérnélek, hogy harcolj megtennéd?

- Akarod?

Piton látta, hogy omegája szemei újra ezüsté váltak és kérlelően néztek rá. Már most tudta, hogy ennek a tekintetnek nem fog tudni többé ellent mondani. SOHA. Potter úgy az ujja köré csavarja majd, ahogy nem szégyelli. És ő mindezt még élvezni is fogja. És ha az omegája azt akarja, hogy harcoljon, akkor bizony harcolni fog. Semmi kifogása ellene.

- IGEN!

- Rendben. Ezesetben megfogja kapni, ami jár neki!

- De nem most...

Mielőtt bármit is mondhatott volna válasz gyanánt, Harry máris erősen rámarkolt a kőkeményen álló farkára, majd egy mozdulattal kicsatolta az övét és lehúzta a sliccét is. Az ügyes kis kezei már bent is voltak a nadrágjában és amikor megérezte a puha tenyeret a farka körül, jólesően és felettébb hangosan felsóhajtott. Ez volt az, amire napok óta vágyott. És most végre az övé lehet... de annyira azért még tiszta volt az elméje, hogy érzékelje, talán nem a megfelelő helyszín az ilyesfajta tevékenységekre az iskolai folyosó.

- Harry... Le kéne mennünk a lakosztályomba.

- Könyörgöm! Mindjárt megpusztulok... úgy éget, istenem! Napok óta tart már!

Perselus belátta, hogy a kölyök annyira készen van, hogy bizony addig egy tapottat se mennek sehová, amig ki nem elégíti. Habár nem éppen a legszerencsésebb helyen voltak a kastély kellős közepén, de egy tüzelő, felajzott omegával végigvergődni egészen a pincéig lehetetlen lenne. Néhány pillanatra fizikális erőfölényét kihasználva elszakította magát a kölyöktől, és amilyen gyorsan csak tudta, berántotta egy páncél mögötti falmélyedésbe.

- Nálad a köpenyed?

- Nincs.

- Persze, hogy nincs. Amikor kéne, akkor nincs. Engedj el egy picit.

A Grifdendéles mintha meg sem hallotta volna a kérést, továbbra is szorosan hozzá volt simulva és kezei újra a nadrágja felé vették az irányt. Érezhetően nem állt szándékában akár egy millimétert is eltávolodni az alfától. Mielőtt Prselusban tudatosult volna mire készül a kölyök, már ki szabadított a szerszámát a nadrágjából és azon nyomban ingerelni kezdte meglepően nagy hozzáértéssel. A férfi örömében ugyan felnyögött, de ezzel egyidejűleg ráfogott a fiú kezére és erőszakkal elrántotta a farkáról.

- Harry engedj el, varázsolnom kell! És ha közben fogdosol, úgy nem fog menni. Pár másodperc az egész.

A fiú nyüszögve ugyan, de tette, amit a kértek tőle. Perselus villámgyorsan leengedte a páncél előtt lévő fali szőnyeget takarás gyanánt, majd biztonság kedvéért egy kiábrándító bűbájt és egy hangtompítót is varázsolt maguk köré. Ahogy végzett és elrakta a pálcáját a kölyök már ugrott is vissza az ölébe, éppen hogy csak sikerült elkapnia. Az illata olyan erősen csapta meg a férfi orrát, hogy beleszédült a mámorba. Az omega láthatóan a kontroll - és tudatvesztés határán volt, és Perselus jobbnak látta mihamarabb cselekedni. Nem volt lehetősége vesztegetni az időt holmi vetkőztetéssel, ezért minden erejét és önuralma morzsáinak utolsó darabkáit is összeszedve egy nonverbális vágóbűbájjal kettéhasította a fiú nadrágját, majd mindenfajta hezitálás nélkül, határozottan tövig nyomult a fiúba.

Amint farka belehatolt, Harry örömének és elégedettségének hangot adván önfeledten sikongatni kezdett és Perselusnak alig sikerült időben befognia a szájat, mielőtt felkiabálja az egész istenverte kastélyt. Annyira hangos volt, hogy attól tartott, a hangtompító bűbáj ide nem lesz elég, mert Potter túlkiabálja majd. Ha nem akarnak lebukni, akkor csukva kell tartania a kölyök száját, ami egyszerűnek hangzott, de koránt sem volt az. Még a saját hangját is nehezére esett engedelmességre bírnia. Ugyanis a fiú átkozottul szűk volt és istentelenül nedves... ez volt az első hője ez már egyértelmű volt. Az omega testének nedves szorítása annyira hirtelen annyira intenzív volt a napok óta tartó sóvárgása után, hogy nagy erőfeszítésébe telt megfelelően gyengédnek maradni a kölyökkel. Bár a fiú izgalmi állapota nem indokolt kifejezett gyengédséget, ráadásul a hő leküzdésének sem éppen ez a legjobb módja, de a férfi mégis kényszerítette magát, hogy valamelyest tudatosan irányítsa mozdulatait. Nem csak azért, mert nem akart sérülést okozni a fiúnak, hanem leginkább azért, mert mégis csak az iskola közepén voltak. Ha ő elveszti az irányítást könnyen katasztrófa lehet a kis magánszámuk vége, így nem engedhette teljes mértékben alfáját uralkodni.

- Alfa... Perselussh... erősebben!

- Shhhh... Harry. Ne kiabálj!

- MÉG!

Hiába próbálta csenden tartani az omegáját képtelen volt visszafogni a kölyök sikolyait, így Perselus inkább eltereléshez folyamodott. Lehajolt és orrát a kölyök megduzzadt kötő mirigyének nyomta, mélyen belélegezve a csodás illatát
majd nyelvét kidugva elkezdte ingerelni az omegája nyakát és kötő mirigyét egyszerre, remélve, hogy ezzel túlfeszíti majd a húrt annyira, hogy a fiú hangja torkában rekedjen. És a terve tökéletesen működött is, amint a Griffendéles megérezte a kutató, puha nyelvet a nyakán azon nyomban elhallgatott és csak halk kérlelő nyüszögésre volt képes. Ám ezzel az akcióval saját vágyát korbácsolta fel soha nem látott szintekre...
Kibaszottul meg akarta harapni a kölyköt, annyira nagyon vágyott magáévá tenni. Mindenhogyan. Soha nem érzett meg ilyen leküzdhetetlen, irányíthatatlan vágyat és kétségbeesett sóvárgást is bármire. De tudta, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom és helyszín, ráadásul a végleges kötés kialakítása igen komoly dolog. Ezt akkor kell megbeszélnie a másikkal, amikor túlvan a hőn és tiszta fejjel tud gondolkodni.

- Csináld!

- Potter ne légy bolond. A harapás nem játék.

- Tuh...tudom. Tudok mindent... utána olvastam. Mindennek. Akarom ho-hogy megharapj.

- Majd ha képes vagy józanul gondolkodni, megbeszéljük.

- Kérlek! Perselus!

- Harry... nem lehet.

- Deh... de érzed te is. A kapcsolat. Az... az illat. Egyértelmű. Hoz... hozzád tartozom. Ez nem foghh... változni.

- Vannak módszerek.... a varázslóknak igen, dönthetsz másképp.

- Tudok róluk. A bájitalok. Nem akarom.

A férfi tudta, hogy ezt most azonnal tisztázniuk kell, mert annyira a határaikat feszegetik, hogy könnyen tehet olyat a fiúval, amit józan fejjel később mindketten bánhatnak. És a végleges kötés pont ebbe a kategóriába tartozott. De amint lassítani kezdett mozdulatain omegája szinte felsírt karjaiban, így újra be kellett tapasztania a száját kezeivel, ha nem akarta, hogy az egész folyosó a fiútól visszhangozzon.

- Shhhhh... Potter, halkabban!

- Miért álltál meg?

- Meg kell ezt beszélnünk.

- Ah... de miért úgy, hogy a farkad bennem van?

- Kihúzzam?

- NEEEE!

- Akkor... tudsz a módszerekről?

- Igen. A hőm előtt is tudtam már, hogy omega vagyok. Nem akartam elnyomó bájitalt se csillapítót.

- Miért? Könnyebb lenne az életed.

- Át akartam élni, teljes valójában. És olvastam a társról... hogy csak így találhatom meg. Tudni akartam, hogy... hogy... tudtam, mennyire kicsi az esélye rátalálni arra, akivel tökéletesen passzoltok. De látod. Itt vagy. És ez egy csoda. Hányan élik le úgy az életüket közülünk, hogy elnyomják bájitalokkal az egyik felüket... Nekünk nem kell! Mi szabadok lehetünk.

A kölyöknek igaza volt, és Perselus ezt jól tudta. Néha még ő is használ bájitalokat rosszabb napjain... amikor kevesebb az akaratereje. Tudta hogyha megkötnek, akkor nem kell többé kordában tartania az egyik felét, mert ott lennének egymásnak. Mindig. De ez hatalmas elköteleződés, ami örökre szól. A fiú pedig meg szinte még gyerek. Mi van, ha majd egyszer beleszeret valakibe... akkor sem engedné el őt a kötésük és hiába válnának szét, a fiúnak onnantól kezdve csak szenvedés és fájdalom lenne bármiféle testi kapcsolat.

- A kötéshez ennyi nem elég. Mi van, ha szerelmes leszel?

- Az vagyok. A behódolásom... Tudnod kell, mit jelent.

Perselus ezt is jól tudta, de még nem merte elhinni, hiába látta saját szemével. A kölyök egyértelműen érzéseket táplált iránta, mély érzéseket. Erről bizonyságként ott voltak a ragyogó ezüst szemei, amik most is rajta függtek.

- Tudom. Mióta?

- Mióta elkezdünk együtt edzeni. Még a háború előtt.

- Az... majd másfél évvel ezelőtt volt.

- Igen. Ezért mondtam, hogy ez csoda. Sose gondoltam volna, hogy te is...

- De igen, nagyon is!

- Akkor dugj már meg végre rendesen!

Ez volt az a pont, ahol Perselus tudta, hogy elvesztette minden józan irányítását a teste és elméje felett egyaránt. A szemei újra vörösbe fordultak majd fordítva egyet helyzetükön, a fiatal omegát erősen a falhoz szorítva minden figyelmeztetés nélkül ismét mozogni kezdett ám olyan heves tempót diktálva, hogy a fiú szinte azonnal sikítva élvezett el alatta. Már arra sem volt ereje, hogy valamelyest tompítsa a kiáltásait, így gyaníthatóan igen kellemetlen és szemrehányó tekinteteket fognak kapni a festményektől amint kilépnek a faliszőnyeg takarásából. De már semmi sem tudta érdekelni csak a saját kielégülése, és az, hogy végérvényesen nyomot hagyjon az omegáján. Alig telt pár percbe mire halványan érzékelni kezdte, hogy a csomója már kezd megduzzadni, és jól tudta, hogy ilyen tempó mellett nem fogja már soká húzni.

- PERSELUS! Istenem! Ak...akarom a csomódat!

- Megkapod Harry... megkapod. Bármit, amit csak akarsz.

- Harapj meg!

A férfi ekkora már olyan extázisban volt, hogy képtelen volt megtagadni társától bármit is kérjen... így hát saját fékezhetetlen sóvárgásának is engedve, közvetlenül mielőtt elvakította volna elméjét az orgazmus hófehér gyönyöre, lehajolt, és átharapta omegája kötőmirigyét. Ennek hatására Harry örömében sírni kezdett és szinte beleájult az alfa ölelésébe. Perselus azonnal érzékelte, hogy hiába szorítja a falhoz a fiatalabbikat, éppen csak túljutva saját orgazmusa ködén nem fogja tudni megtartani a fiú teljes súlyát, így kezei fogódzkodót keresve elkapták a mellettük lévő páncélt, ami ennek hatására égtelen csilingelés közepette borult ki a folyosóra. A férfi éppen csak meg tudott támaszkodni a falon, elkerülve azt, hogy a pórul járt páncél sorsára jussanak mindketten. Ekkorra már ugyanis csomója teljes méretére megduzzadt, így egy darabig nem igen tudnak majd megmoccani vagy változtatni testhelyzetükön.

- Merlinre, Pers... ez frenetikus volt!

- És baromi hangos.

- Az is. De ne aggódj már, még mindenki alszik.

- Szerintem már nem....

Más esetbe a férfit igencsak aggasztotta volna, hogy valaki bizonyára meghallotta őket... de egy ilyen menet után annak is örült, hogy még nem csuklott össze, mint egy marionettbábú és képes épkézláb mondatokat kipréselni magából. És ahogy az omegája még mindig ezüstösen fénylő szemébe nézett, az csak fokozott azon az érzésén, hogy tulajdonképpen nem érdekli, bármi is legyen ezután, mert ők már mindig együtt lesznek. A társa boldog és kielégült - legalábbis a következő hullámig, ami úgy számolta pár óra múlva esedékes - és neki jelenleg ez a legfontosabb.

- Perselus?

- Mondd.

- Akkor ez most meddig fog tartani?

- Nem tudom. Ez változó.

- Úgy nagyjából?

- Pár perc és fél óra között.

- Fél óra? Nem mintha bánnám amúgy.... nagyon kellemes érzés. De mitől függ, hogy milyen hosszú?

- Attól, hogy mennyire volt, nos intenzív az együttlét. És őszintén szólva eléggé rád voltam gerjedve... és nem igen finomkodtunk, úgyhogy valószínűsítem elég soká.

- Akkor úgy néz ki, hogy el fogok késni ez első órámról, igaz?

- Ma biztosan nem mehetsz órákra. De van némi előnye is annak, hogy én vagyok a Roxfort igazgatója. Majd kimentelek a tanároknál.

Aki szeretne csatlakozni a VIP Email listámra, az a legelső "Játékszabályok / Kinklista 2022" fekeuetben megtalálja a jelentkezés feltételeit.

Illetve instagrammon is sok hasznos információ van mindig: