Leírás:
Perselus Piton nagyon szereti, ha az emberek tudják és látják azt, hogy a Varázsvilág Megmentője csak is hozzá tartozik, és ezért mindent megtesz…
Figyelmehtetés:
Nincsen.
(Cukiság faktor az indokoltnál magasabb Kinktober részhez kepest.)
🦇🦇🦇

1998. április 16
Péntek, 17:23

Harry a lehető leg csendesebben hagyta el a Quiddich öltöző zuhanyzófülkéit, és még mielőtt visszatért volna az öltözőbe villám sebességgel magára kapkodni a ruháit, alaposan körülnézett, és hallgatózott is, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy már egyetlen csapattársa sem tartózkodik a teremben és teljesen egyedül lesz. Most ugyanis nem lett volna túl szerencsés, ha bárki meglátja őt ruha nélkül... na nem mintha szégyellős volna, csak éppen az állapota olyan kérdéseket generálna mindenkiben, amikre egyelőre nem akart válaszolni. Pontosabban fogalmazva, szívesen válaszolt volna, ha végre az igazat mondhatná. De mivel ez még pár hónapig nem volt lehetséges, nem akart hazudgálni és inkább az elkerülő taktikát alkalmazta.

Amikor nem hallott egyetlen neszt sem kiszűrődni az öltözőből, magabiztosan megindult a szekrénye felé. Ám azt nem kalkulálta bele a gondosan kidolgozott tervébe, hogy bizony neki van a leges legjobb barátja földön. Ron ugyanis síri csöndben ült az egyik padon, már teljesen felöltözve roxforti Griffendéles egyenruhájában és éppen egy nagy adag csirkecombot pusztított el nagy lelkesedéssel. Ám amikor meglátta őt az ajtóban, a kék íriszek hatalmasra kerekedtek és barátja döbbenetében még a kezében tartott félig megrágott húsdarabot is eljetette.

- MERLINRE! Veled meg mi a fene történt???

Harry lemondóan sóhajtott egyet, elfogadva a tényt, hogy habár nem akart hazudni a legjobb barátjának, mégis szükséges lesz. Majd ha a kis titka végre napvilágot láthat, akkor elmondja neki az igazságot - a nagyon intim részletektől megkímélve - hogy hogyan is szerezte a testét jelenleg is beborító számtalan sérülést. Barátja ijedelme talán nem volt teljesen megalapozatlan, ezt ő is tudta amikor legutóbb tükörbe nézett. Ugyanis a testét számtalan, igen változó méretű és intenzitású kékes-lilás folt borította be, főként a mellkasára koncentrálódva, illetve itt-ott még fognyomok halvány körvonalai is felfedezhetőek voltak. Pedig az előző éjszaka és reggel is minden erejével azon volt, hogy a bélyegeit ha nem is eltűntesse, de valamelyest halványítsa. Mert összeségében úgy festett, mint akit egy Kelpie jól megrágott majd kiköpött.

- Tegnap este kint voltam Hagridnál, tudod, rám bízta csikócsőr felügyeletét amíg távol van a sárkányok miatt. És én hallottam valami furcsa zajta tiltott rengeteg felől... ami nos rosszul sült el. Megtámadott egy csapat fiatal durrfarkú szurcsók.

- Véres pokol! Miért nem szóltál? Le kellet volna menned a gyengélkedőre, és nem meccsen játszani ma!

- Ahj, de nem akartam elmondani senkinek, mert olyan kínos! És amúgy is jól vagyok, csak felszíni sérülések.

- Ugyan már Harry! Azok a dögök rohadt veszélyesek, nem is értem Hagrid miért tartja őket a Roxfort közelében. Biztos nem akarsz lemenni a gyengélkedőre? Szerintem azokra a fene nagy harapásokra kéne valami balzsam, hogy gyorsabban eltűnjenek. Azok a dögök jól megrágtak téged...

Harry ezen a pontig bírta megállni, hogy ne nevesse el magát... igen, valóban nagyon veszélyesek.

Belegondolt, hogy hogyan reagálna Ron, ha tudná az igazságot, miszerint ezeket a bélyegeket nem egy vadállat támadása okozta, hanem a tulajdon szeretője. Aki történetesen nem volt más, mint a Roxfor Bájitalmestere, a Varázslóháború arany-Merlin díjas hőse, Perselus Piton. És ennek a csodálatos férfinak az egyik kedvelt elfoglaltsága volt, hogy őt különböző jelölésekkel látta el a lopott, szenvedélyes éjszakáik során, amiket ő másnap nem győzött halványítani meg takargatni. De igazán nem tudott ezért haragudni szerelmére. Már ő is nagyon nehezen viselte, hogy még nem tudják felvállalni a kapcsolatukat - holott már három boldog éve tart - és még mindig bujkálniuk kell. Kapcsolatuk a háború előtti év nyarán kezdődött, a felkészülés során, és a háború alatt is végig kitartott. Sőt, nem is hogy k itartott, de gyakorlatilag sziklaszilárdá vált. Harrynek meggyőződése volt, hogy Perselus nélkül, és az ő mentális és lelki támogatása nélkül képtelen lett volna megtenni, ami a feladata volt. Ezt persze párja nem így látja, de ebben talán soha nem fognak egyetérteni. De mindenesetre az az egy év annyit adott a kapcsolatuk fejlődéséhez, minden téren, mint átlagos pároknak tíz teljes év sem. És amikor a háború végeztével helyreállították a Kastélt és ő visszajött elvégezni a heted évet, már tudta, hogy mit is szeretne az élettől. Viszont még volt három teljes hónap az iskolából, amit valahogyan át keleltt vészelniük minimális találkozóval és még minimálisabb szexel. És ez mindkettőjüket roppant mód frusztrálta.

A férfi csupán így, bélyegek gyártásával az ő testén vezeti le a feszültségét és a szorongását. Amúgy is, kivételesen birtokló típus volt, és ráadásul mostanság Harry rengeteg kéretlen ajánlatot kapott, amit élete párja finoman szólva sem viselt jól, vagy éppen higgadtan. Ám ő ezt valahol nem is bánta, ugyanis akárhányszor megemlítette a Bájitalmesternek, vagy az idősebbik szemtanúja volt annak, hogy egy másik férfi érdeklődik iránta, azon az éjjel mindig elképesztő élményekben volt része. Na meg számtalan, a szivárvány összes színében pompázó folt lett a jutalma.

- Mondom semmi bajom Ron. Mázlim volt... vagyis, hát, ahogy vesszük. Piton pont arra gyűjtögetett valami undi növényt és meghallotta ahogy harcolok. Megmentett. És persze rásózott egy vagonnyi büntető munkát a hétvégére, de legalább adott krémet a sérülésekre.

- A francba haver! Akkor nem tudsz jönni a hátvégi edzésekre?

Harry tudta, hogy ez a tökéletes módja annak, hogy hogyan lehet barátja figyelmét elterelni a testét beborító foltokról. Hozzuk szóba a quidich-et és szidjuk a fazsfej mardekárosokat az élen Pitonnal. A fiú csak reménykedni tudott benne, hogy amikor felvállalják kapcsolatukat, Ron el tudja majd fogadni mindezt... de legalábbis fel fogja tudni dolgozni a traumát. Mert hogy lesz trauma, abban már biztos volt.

- Nem valószínű. Egész hétvégén térdepelve fogom pucolni a bajitalterem padlóját.

- Az a rohadt szemét Pincedenevér! Most kezdhetem elölről!

Harry nevetne nézte, ahogy barátja magában puffogva elhagyja az öltözőt, miközben az edzésterv megváltozásáról és az optimális stratégiáról motyog valamit.

1998. április 17
Szombat, 23:19

- Istenem Pers, imádom a farkadat!

Harry lelkiismerete már egészen tiszta volt, ugyanis legalább nem hazudott akkorát, mint gondolta. Legalábbis a padlón térdeplősről nem, ezen elmélete teljességgel helytállónak bizonyult. Ugyanis éppen a Bájitalmester laborjának padlóján térdepelt, négykézláb, miközben fennakadt szemekkel és hangos sikkantások közepedte élvezte párja heves tempóját. Kétségtelen volt, hogy ők ketten remekül összeillenek, minden téren, beleértvén a szexet is. Már a kapcsolatuk legelején lenyűgözte Harryt a férfi alapos és precízt technikája, meg persze a kivételes méretű szerszáma. Ha nem szeretett volna bele fülig a morgós, magánakvaló Bájitalmesterbe, akkor is élete szexuális élménnyeként tartotta volna számon a vel töltött éjszakákat. De szerencsére, soha többet nem kell Az évek alatt már teljesen összecsiszolódtak, és együtt kísérletezve felfedezték a kedvenc. A férfi ismerte minden gyenge pontját és ő is Pitonéit. Amik közül kiemelkedő volt a férfi védelmező és birtokló ösztöne és ennek minden fizikai megnyilvánulása. Harry hálás volt, amiért ennyire domináns párja van, akire bátran rábízhatja magát.

Ám ma éjjel mégis ellent kellett mondania szerelmének, amikor az a nyakát vette célba finom vonalú, vékony ajkaival, némi kényeztetésre.

- Hé hé hé! Nincs több harapás!

- Hogy tessék?

Piton hangja egyértelműen felháborodottan és kissé meglepetten csengett, és Harry legnagyobb fájdalmára még a mozgást is abbahagyta. Ráadásul hiába próbált meg hintázni csípőjével, a férfi vasmarkai csípőjére szorítva megakadályozták ebben. Pedig már annyira közel volt az előbb, szinte az orgazmus határán! És ahhoz, hogy megkapja avárva várt gyönyört, sürgősen tisztáznia kell a kialakult félreértést, és biztosítania szerelmét afelől, hogy nagyon is szereti, ha meg van jelölve. Csak nem most.

- Ne érts felre, tudod, hogy imádom! De tegnap azt kellett hazudnom miattad Ronnak, amikor meglátta a foltjaimat, hogy megtámadott egy durrfarkú szurcsók.

Harry kissé megkönnyebbült, amikor meghallotta párja élénk, mély tónusú nevetését a háta mögül, és érezte, ahogy csípője újra mozogni kezd, ám ezúttal sokkalta lassabban és hosszabb, kimért mozdulatokkal. A fiú azonnal tudta, szerelme mire készül: büntetés gyanánt némileg elnyújtott játékra. Ezt egyértelműen úgy értelmezte, hogy az idősebbik megértette és elfogadta az aggodalmát a bélyegeket illetően.

- Tehát amíg nem végzek, és végre valahára nem jelentjük be a kapcsolatunkat hivatalosan, nincs több jelölgetés!

- Hmmm... egy pici sem?

- Nem... Egy vadállat tudsz lenni Pers. Amit ugyan én nagyon szeretek, de nem akarok lebukni idő előtt.

- Rendben van, Mr. Potter, de biztosíthatom, maga fog előbb könyörögni érte!

Harry kétségbeesetten felnyögött, amint érzékelte, hogy párja magázódásra váltott. Ha ezt az ágyban, szex közben csinálta, az csupán egyvalamit jelentett: lassú, kíméletlen kínzást, órákig elnyújtott menetet, és nem utolsó sorban frenetikus orgazmust.

1998. április 18
Vasárnap, 03:45

Az újabb fantasztikus, és csaknem rekord hosszúságú menet után immáron a saját ágyukban fekve pihegtek, miközben Perselus Piton azon gondolkodott, amit szerelme mondott neki a bélyegzésről. És a birtokviszonyának ilyesforma kinyilvánításáról...
Természetesen nem arról volt szó, hogy Perselus ne bízott volna meg a párjában. Sőt. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen személy világon, akiben teljesen megbízott. Harry a kapcsolatuk eddigi 3 éve alatt, számtalanszor bebizonyította már számára, hogy mennyire hűséges és ragaszkodó típus. És Piton ezt kifejezetten imádta is benne. Ő csupán a körülöttük élő többi emberben nem bízott meg egy csöppett sem... Joga volt azt feltételezni, hogy mások is pályáznak Harryre és kötelessége volt megvédeni! Mindig gyanakvóan és éberen figyelte, ha a párja közelében sündörög egy másik férfi. Legyen az akárki. És gyűlölte az érzést, hogy távolról kell szemlélődnie. Állandóan késztetést érzett, hogy odamenjen párjához és bármely módon kinyilvánítsa, hogy Harry csakis az övé. Hogy egycsapásra levakarja a sunyi, visszataszító vigyort az udvarolni akaró söpredék arcáról... annyira izzott a tenyere mindig, hogy csak pálcát ragadjon és megátkozza a sok barbár csőcseléket, aki a gyönyörű oroszlánja közelébe mer merészkedni. Vagy egyszerűen csak odalépjen és szenvedélyesen szájon csókolja szerelmét, előcsalogatva belőle azt az aprócska kéjes kis nyöszörgést, amit annyira nagyon imádott.
Viszont a kölyöknek - akire már nem is igazán illett ez a jelző - most határozottan igaza van. Talán vissza kéne fognia magát, arra kis időre, még a fiú végre végez az iskolával és nyilvánosságra hozhatják kapcsolatukat. Túl nagy kockázatott jelentettek a szembetűnő bélyegek a fiatal testén. De nem tehetett róla... IMÁDTA őket. Nézni is és elkészíteni is.
Merengéséből a mellette fekvő élénk, izgatott hangja zökkentette ki.

- Végre eldöntöttem, melyik csapathoz akarok leszerződni.

- Nocsak... és ki lett a szerencsés nyertes, aki gazdagodik egy tehetséges fogóval?

- Nos... az a csapat, aki még csak ajánlatot sem tett nekem. Én kerestem meg őket. A Ballycastle Bats...

- A denevérek?

- Bizony.

- Remek csapat voltak mindig is, az egyik legjobb, de mostanság kiábrándítóan gyengén szerepelnek.

- Igen. De ennek csak a rossz edzéstechnika és a pocsék versenyfelkészülés az oka. Náluk vannak a legtehetségesebb játékosok.

- És milyen ajánlattal kerested meg őket?

- Azzal, hogy szeretnék az edzőjük lenni.

- Edző? Nem játékosi posztra jelentkeztél?

Perselus őszintén meglepődött párja válaszán. A háború után ugyan Harry visszajött befejezni az utolsó évét, de már akkor eldöntötte, hogy nem akar auror lenni. És csupán egyvalami érdekelte igazán: a repülés. A fiú remek fogó volt, rendkívül gyors, pontos reflexekkel. Bármelyik csapat sírva könyörgött volna érte, hogy álljon be soraikba. És így is tettek... majd' minden egyes versenycsapattól kapott egyéni névre szóló ajánlatott, jobbnál jobb feltételekkel. Valamelyik csapat még egyenesen a csapatkapitányi címet is felajánlotta, csak hogy Harry Potter az ő soraikat erősítse. De Harry várni akart a döntéssel, és alaposan meggondolni. Ami eleve gyanús volt Piton számára, ugyanis szerelme nem az az alapos, mérlegelés típus volt... már akkor sejtette, hogy van valamilyen terve és valamit forgat abban a gyönyörű kócos kis buksijában. Sejtése pedig ejtése beigazolódni látszott. De vajon miért pont a jelenlegi szezonok legpocsékabb csapatánál akar leszerződni, ráadásul nem is aktív játékosként, hanem a csapat vezetésében?

- Mit reagáltak a megkeresésre?

- Meglepődtek... és most finoman fogalmaztam.

- Azt elhiszem.

- Nem is értették, hogy miért akarok oda menni.

- És miért is akarsz?

- Azért, mert ők voltak az egyetlenek, akik nem akartak a hírnevemből hasznot húzni.

Perselus erre a mondatra megengedett magának egy kis nyögést. Ez nagyon Harryre vallott... utálta a hírnevét, és azt, ha kivételeztek vele emiatt. És talán ő maga is ennek köszönheti szerencséjét, hogy most a fiú az ő ágyában fekszik. Ő ugyanis soha nem kivételezett vele... vagyis pontosabban igen, csak épp negatív értelemben. Még mindig bűntudata volt amiatt, hogy mennyire félreismerte a kölyköt a diákévei alatt. Vagyis inkább mennyire nem akarta megismerni... annyira csökönyösen viselkedett, hogy arra nincsenek szavak. De valahogy mégis, valami Merlini csoda folytán ide jutottak, és most minden erejével megpróbálta a tőle telhető legjobb módon kárpótolni párját mindazért, amit ellene elkövetett. Persze jól tudta, hogy valószínűleg soha nem fogja teljesen elhinni, hogy Harry tényleg az övé, szerelmes belé és a bűntudata sem fog soha teljesen elmúlni. Talán éppen ezért olyan nagyon birtokló és védelmező vele szemben. Ezért gyárt folyamatosan bélygeket a fiúra. Bizonygatni akarja a külvilágnak, hogy igen, Harry Potter, a varászvilág Hőse az övé. De egy szép napon talán, ha szerencséjük van, mindezt képes lesz majd leküzdeni.

- És mert a denevér a kedvenc állatom.

- Ezt így megmondtad nekik?

- Igen... sőt, azt is mondtam, hogy nem csak imádom a denevéreket, de nekem is van egy otthon.

Az idősebb férfi először kissé kérdő tekintettel bámult párjára, ám amikor megbizonyosodott arról, hogy Harry ezt tényleg megtette, úgx ahogy mondta, hangos nevetésben tört ki. Nagyon-nagyon kevesen tudják csak, hogy a férfi animágus, és az állati alakja egy hatalmas, gyümölcsevő denevér. Azt pedig csak ők ketten tudják, hogy Harry mennyire szereti az animágus alakját babusgatni.

- És mit szóltak?

- Mondjuk úgy, elgondolkodtak, mit nem tudnak.

- Nagy meglepetés lesz, amint bejelentjük a kapcsolatunkat.

- Igen, akkor talán rájönnek a finom poénomra...

- De arra nem válaszoltál még, hogy miért nem aktív játékosnak jelentkeztél. Remek fogó vagy.

- Köszönöm szerelmem... A válasz pedig: mert remek játékosaik vannak, hatalmas potenciálú csapat... és mert szükségük van egy jó edzőre. De elsősorban azért, mert szeretnék az elkövetkezendő években másra fókuszálni, amibe nem fér bele az aktív versenyzés és világjárás.

- És mi lenne az?

- Nos... mit szólnál, ha szeretnék a nagyon közeli jövőben egy denevérfészket kialakítani, kisdenevérekkel?

- KisdenevérEKKEL? Többes számban?

- Igen...

- És mégis mennyi kisdenevért szeretnél, szerelmem?

- Legalább hetet!

- Hetet??? Te jó ég... egyezünk meg első körben abban, ha az elsőt túléljük, akkor majd tárgyalunk a fészek pontos létszámáról.

A háború és később az újra kezdődő iskola miatt még viszonylag keveset beszéltek ilyesfajta dolgokról, de Perselus elképzelni sem tudott volna ennél fantasztikusabb tervet. Habár sosem tartotta magát egy szülő típusnak, és nem is képzelt magának soha gyereket, Harryvel való kapcsolata alatt ez megváltozott. Egyre többször vette észre magán a háború végeztével, hogy a közös, családi fészkük belső elrendezését tervezgette, és azt, hogy hogyan tegye majd gyermekbiztossá a laborját. Vagy éppen teljesen véletlenszerűen gyerekseprűket nézegetett az Abszol úton... Ám párja ilyen irányú tervei még őt is meglepték. Habár, ha őszinte akart lenni, cseppet sem volt ellenére. Még akkor sem, ha bizony nagyon nagy fába vágják a fejszéjüket. De már tartotta olyan stabilnak a kapcsolatukat, hogy akár hét kis denevért is elbírjon. Sosem volt rendes családja, ahogy a kölyöknek sem... és nem tűnt rossz ötletnek mindezt megváltoztatni.

Ezen elhatározását nyomatékosítván, meg is kezdte a kisdenevér gyártási hadművelet első kritikus lépését, és tenyerét párja belső combjára simította, miközben ajkaival a derekának finom ívét vette célkeresztbe.

- Pers?

- A hajlott koromra tekintettel, szerintem ideje lenne elkezdenünk a fészekrakást, úgy most azonnal, mert igencsak le vagyunk maradva... pláne, ha tényleg hét kisdenevért szeretnél tőlem.

Harry Potter megkönnyebbültén és felettébb boldogan nevetve engedte át az uralmat a teste felett élete párja számára. Végülis, azoknak a kis denevéreknek még el is kell készülniük, és erre mikor lenne alkalmasabb időpont a mostnál?

Aki szeretne csatlakozni a VIP Email listámra, az a legelső "Játékszabályok / Kinklista 2022" fejezetben megtalálja a jelentkezés feltételeit.

Illetve instagrammon is sok hasznos információ van mindig: