(Figyelmeztetések: erőszak, gyilkosság/szereplő halála)

A kiképzés második napján számolt be nekem Tendou a Hivatásosak tervéről.

━ Szóval egész véletlenül mögöttük ólálkodtam, amíg beszélgettek ━ kezdte a vöröshajú ártatlanul pislogva gömbszemeivel ━, mikor az a fülbevalós szőke és az Első Körzeti srác kitalálták, hogy miként tegyék el láb alól a kedves barátodat. A tervük igen egyszerű, mégis hatékony és összehangolt: amint megszólal a játék kezdetét jelző gong, Mika, Oikawa és Iwaizumi majd a Bőségszaruhoz rohannak, hogy megszerezzék a legjobb fegyvereket és biztosítsák maguknak a helyet mint főhadiszállást, és közben a maradék három egyszerre ráront Kuroo-ra, hogy puszta kézzel nyírják ki. Ahogy mondtam, egyszerű és hatásos.

Magamban mérlegeltem a szavait.

━ Tehát Aone, Daishou és Terushima fogják megtámadni ━ rágtam elmélázva alsó ajkamat. Tendou serényen bólogatott, bezselézett tüskés tincsei izgatottan ugráltak a fején.

━ Most már látod, hogy miért van szükséged a segítségemre?

Sajnos egyet kellett értenem vele. Így született meg a mentsük-meg-Kuroo-Tetsurou-t terv.

A fémlap, amin állok, hirtelen kilő engem az üveghengerből a szabadba. Az aréna hűvös, de tiszta levegője megcsapja az orromat, s valami földes, mély, elemi illatot hoz magával.

━ Hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket a hetvennegyedik Viadalon! ━ harsogja a semmiből egy zengő hang, kiszakítva gondolataimból. Megindul a mesterséges visszaszámláló, kalkulálva az indulásig hátralévő időt. Hatvan másodpercig kell a fémlapokon maradnunk, mielőtt leléphetnénk róluk – az a szerencsétlen, aki ezt a szabályt nem tartja be, idő előtt leugorva a platformról a föld alá helyezett taposóaknák áldozatává válik. Tehát mindössze ezt az egy percet használhatjuk ki arra, hogy felmérjük a többi kiválasztottat, akik mind egyenlő távolságban a Bőségszarutól, kör alakban helyezkednek el.

A Bőségszaru idén úgy néz ki, mint egy régi templom: a fából készült épületet csúcsos élű tető fedi, ám ajtók helyett egy-egy ember nagyságú lyuk tátong mind a négy oldalán, a könnyebb ki-és bejutást elősegítve. A templom minden oldalához lépcsősorok vezetnek fel, és innen is látom a lépcsőfokokon elszórt táskákat és egyéb holmikat. A lépcső aljában lévő dolgok valószínűleg nem érnek túl sokat, de minél feljebb haladsz, annál fontosabb tárgyakat találhatsz meg a túlélés elősegítésére. Ám lefogadom, hogy a halálosabb fegyverek és az ivóvíz mind a templom belsejében vannak elhelyezve. És Tendou-nak hála azt is tudom, hogy a Hivatásosak rögtön le fognak csapni rájuk.

Körülöttem a föld vastagon be van nőve méregzöld fűvel és mohával, de alattuk helyenként kibukkan egy-egy szürkülő kő. Jobb, ha vigyázok, mert a nedves mohával fedett sziklák bizony igen csúszosak lehetnek. A terep körülöttünk sík, de bal felé fordulva a távolban meglátok egy magányosan ácsorgó, sötétbe burkolózó hegyet. Odáig eljutni legalább fél napi gyaloglás lenne. Jobbra fordulva csak az egyre magasodó füvet látom, ami nem kecsegtet kellő bujkálási lehetőségekkel, ám velem átellenben, a templom mögött alig ötven méterrel fák sűrű mélysége kezdődik, s a szívem hálásan, egyre nagyobb tempóban kezd lüktetni bordáim ketrecében. Egyelőre megvan a biztonságot jelentő menekülőút, már csak az marad hátra, hogy Kuroo-t időben elmenekítsük a vérszomjas Hivatásosak elől. Tudom, hogy Naoi azt tanácsolta neki, hogy menjen a Bőségszaruhoz, de ez a jelenlegi helyzetben egy öngyilkos expedíció lenne. Kuroo nem sejti, hogy kik vadásznak rá, ezért nekem és a szövetségeseinknek kell cselekednünk.

Kuroo tőlem balra, négy embernyi távolságban áll, és épp próbálja eltakarni a szemét a nap elől, ami szinte szemből süt rá. Rémülten veszem észre, hogy Aone pont a mellette lévő fémkörön áll, és hideg, kalkuláló pillantásokkal méregeti. A torkom kiszárad az események eme fordulatától. Túlságosan közel állnak egymáshoz...

Tíz másodperc maradt!

Daishou-t sehol sem látom, ami azt jelenti, hogy körülbelül velem szemben lehet, csak kitakarja a kör közepén magasodó templom, Terushima pedig tőlem jobbra, öt embernyire áll, biztonságos távolságra, szóval ők nem jelentenek azonnali veszélyt. Kuroo remélhetőleg állja majd a sarat, ha a fehér hajú fiú ráront, de sajnos Aone magasabb és nagyobb darab is nála. És ha egyiküknél sincs fegyver, csak az erejükre támaszkodhatnak...

Öt másodperc!

A tenyerem izzad, és gyorsan beletörlöm a nadrágom vékony anyagába. Ha nekem is közbe kell avatkoznom, készen kell állnom a küzdelemre. Sóvárogva bámulom a lépcsősor aljában lévő zsákokat, amiktől csak tíz méter választ el. Bárcsak legalább egyet meg tudnék szerezni. De az első prioritás Kuroo. Vizet, élelmet és fegyvereket később is szerezhetünk.

A gong még hosszú másodpercekig visszhangzik a fülemben. Mindenki egyszerre kilő, s páran rögtön menekülőre fogják, hogy minél távolabb kerüljenek a közelgő vérfürdőtől, ám a kiválasztottak nagyja a lépcsőkre veti magát. Mivel négy irányból is meg lehet közelíteni a Bőségszarut, kisebb az esély, hogy azonnal megöljenek, s én ennek tulajdonítom az idei versenyzők merészségét.

Ám ekkor látásom perifériáján észreveszem a heves dulakodást, és lábaim máris a fekete-fehér hajú duó felé visznek. Aone és Kuroo egymásnak feszülnek, láthatóan próbálva megfelelő fogást találni a másikon.

━ Aone! ━ kiáltok élesen, s az a másodpercnyi idő, míg a fiú meglepetten rám néz, elég ahhoz, hogy Kuroo egy jól irányzott ütést vigyen be az arcába. Émelyítő reccsenés hallatszik, s a Második Körzeti óriás orrából ömleni kezd a vér. Ám se nem kiált, se nem szisszen, még csak kőszoborra emlékeztető arckifejezése sem változik, hanem újult erővel Kuroo-ra támad, beleöklözve a mellkasába. Kuroo hátra tántorodik, de még mielőtt eleshetne és beverhetné a fejét egy kiálló sziklába, minden bátorságomat összeszedve Aone hátára vetem magam, s körmeimet a hátába mélyesztem, hogy le ne essek róla. Megrázza magát, mintha csak valami idegesítő bolha ugrott volna rá, és erőtlenül csúszni kezdek lefelé. Kuroo ezúttal a gyomorszájába rúg, és Aone velem együtt a földre rogy. Odább gurulok, nehogy halálra nyomjon, és hogy biztonságos távolságba kerüljek izmos karjaitól. Kuroo zihál, és valószínűleg a mellkasát ért ütés miatt még nincs teljesen formában, valószínűleg ezért nem veszi észre Aone oldalra nyúló jobbját.

━ Vigyázz! ━ kiáltok fel, ám barátom bokájára máris izmos ujjak kulcsolódnak, és kirántják alóla a talajt. Szerencsére az alfelére érkezik, és nem a koponyájára, de így is egy fájdalmas nyögés hagyja el az ajkait. Feltápászkodom, de mielőtt újabb gyenge támadási kísérletet tehetnék, egy hatalmas test robog el mellettem, és szédülésem közepette regisztrálom, ahogy Ushijima Kuroo mellett terem. Egy rémisztő, szívdobbanásnyi ideig azt hiszem, hogy elárultak minket, és átállva a Hivatásosokhoz végezni fog a barátommal, de miután felszáll agyamról a terror ködje, rájövök, hogy azért guggol le mellé, hogy a hóna alá nyúlva felsegíthesse őt a földről.

A páni félelem enyhülni kezd a mellkasomban. Megmenekültünk. Kuroo és Ushijima, aki a második legerősebb kiválasztott Aone után, együttesen már könnyűszerrel elmenekülhetnek a Hivatásos karmai közül.

Megfordulok, és látom, hogy Atsumu és Tendou Terushimát próbálják távol tartani tőlünk. Ami azt jelenti, hogy Daishou is mindjárt ide fog érni.

━ Mennünk kell! ━ kiáltom Kuroo-nak, és a lépcsőhöz sietve megragadom a két legközelebbi zsákot. Nem valószínű, hogy tele lennének hasznos holmikkal, de azért ez is több, mint a semmi. Szemeimmel már az erdő fáit kutatom, és egyelőre tisztának tűnik a terep, ám ekkor tompa puffanások sorozata üti meg a fülem, és egy fiú gurul le mellém a lépcső aljába. Azt hiszem, Inuoka lehet az a Kilencedik Körzetből. A bal karja furcsa szögben van megcsavarodva alatta, és tágra nyílt szemeiből patakokban folyni kezdenek a könnyek.

━ Lelökött... ━ sziszegi fájdalomtól teli hangon, és ép kezével felém nyúl. ━ Kérlek segíts... el akarok menekülni...

A tétovázás sóbálvánnyá dermeszti a testemet. Elnyílt ajkakkal pislogok horzsolásokkal és vágásokkal tarkított arcára és kitört karjára. Ha épségben túl akarom élni ezt a vérfürdőt, akkor azonnal rohannom kell, és ő csak teherként visszahúzna... Az önző gondolattól égni kezd az arcom.

Megragadom ép kezét, ám mielőtt talpra állíthatnám, egy furcsa kis nyögést hallat, és a feje hátra csuklik a legalsó fokra. A korábban szaporán emelkedő és süllyedő mellkasából egy háromágú szigony lóg ki. A követ karmazsinvörösre festi a kifröccsenő vér, és ahogy kiegyenesedem, Oikawa mosolyog rám hat lépcsőfoknyival feljebb. Egy határozott mozdulattal kihúzza a fegyverét Inuoka testéből, aki mostanra már csak üveges szemekkel mered a semmibe. A szél feltámad, és az arcom elé fújja elszabadult tincseimet. A szigony három végéről halk koppanással hullanak alá a vércseppek.

Oikawa kisöpri frufruját tejfehér homlokából. Az idő mintha megállt volna, nem hallom sem a verekedést, sem a gyilkolást, sem a többiek hangját. Az élet leszűkült az itt és mostra, egy éles végű szigonyra, egy emelkedő, izmos karra...

A világom ekkor hirtelen szó szerint a feje tetejére áll. A testem a levegőbe emelkedik, majd megbillen, és míg a hasam szilárdan pihen valamin, a lábaim és fejem tehetetlenül lógnak. Rájövök, hogy valaki a hátára dobott, és én fejjel lefelé lógok róla, csak a fekete kabátját látom. Megragadom a vállamról lecsúszni készülő hátizsákok pántjait, és behunyom a szemeimet, mielőtt rosszul lehetnék. Így is minden egyes lépésnél liftezik a gyomrom, és fejem folyamatosan hozzáütődik elrablóm oldalához. Megérzem a levelek és nedves föld erősödő illatát, úgyhogy tudom, már beértünk a fák közé, távol a templomtól és a gyilkolástól. Inuoke üres arca férkőzik az elmémbe, és attól félek, hogy mindjárt visszajön a reggelim maradéka.

A megmentőm visszavesz a rohanásból, és átvált kissé elviselhetőbb kocogásra. Mikor úgy érzem, eltelt legalább öt perc, mióta beértünk az erdőbe, erősen oldalba bököm. Kuroo feljajdul, de van benne annyi kedvesség, hogy nem ejt el.

━ Ezt mégis miért kellett? ━ kérdezi panaszos hangon, a veséje tájékát dörzsölgetve. Lemászok róla, és talpra érkezve leporolom magam. Körülöttünk az erdő néma, de ettől a különös hallgatástól feláll a szőr a tarkómon. Az otthonunk melletti erdő, ahol Kuroo dolgozott, tele volt zajokkal: a favágók fejszéinek ritmusos kopogásától, a madarak csicsergésétől, baglyok huhogásától, és a néhanapján szembejövő vaddisznócsaládok röfögésétől. Ott mindig különböző bogarak repkedtek a fejünk körül, idegesítően zúgva, s az aljnövényzetben rókák és egerek futkostak apró lábaikon.

Itt viszont a hatalmas lombkoronájú fák alatt olyan csend honol, amit csak természetellenesnek lehet nevezni. Hetedik Körzeti lakosként, akikre kiskoruktól kezdve rákényszerítik a növények nevének és jellegzetességeinek bemagolását, némi hezitálás után juharfákként azonosítom a minket körülvevő fákat. A leveleik halványzöldek, és sűrű gömb alakzatban fedik ágaikat. Az élőlények teljes hiánya viszont nyugtalanít. Vajon az egész aréna ennyire üres, vagy csak mi futottunk bele egy ilyen halott környékbe?

Nem tudom, milyen irányban haladhattunk befelé az erdőbe, keletnek vagy nyugatnak? Még annyira nem lehetünk benne a sűrűjében, de ahhoz már elég távol vagyunk az aréna közepétől, hogy ne halljuk a többieket.

Kuroo-val szó nélkül meredünk egymásra. Tekintetemet végig járatom rajta: a haja zilált, a kabátja elszakadt, de eltekintve néhány lila folttól nem látszik rajta súlyosabb sérülés. Látom, hogy ő is sebesülések nyomait keresi rajtam, de mikor nem talál semmi ilyesmit, megnyugszik. Aztán egyszer csak a halottakat jelző ágyú hangja kiszakít minket a békés pillanatból.

Egy ágyúdörrenés, kettő, három, négy... Hiába fülelünk tovább, újra csend ereszkedik a tájra, súlyosan, mint egy fátyol.

━ Csak négyen haltak meg ━ visszhangozza Kuroo döbbenten a gondolataimat. A Bőségszarunál lezajló vérfürdőben általában a résztvevők minimum harmada ki szokott esni a versenyből. Ezúttal viszont még húszan életben maradtunk. Ami azt jelenti, hogy tizennyolcan továbbra is halálos veszélyt jelentenek ránk.

Nem tudom, mit fog szólni ehhez a Kapitólium. Vajon elégedetlenkedni fognak, hogy nem folyt elég vér? Vagy még izgatottabbak lesznek, hogy tovább fog tartani a szenvedésünk?

━ Aone...? ━ Nem fejezem be a mondatot, de tudom, hogy Kuroo így is érteni fogja a kérdésemet. Enyhén megrázza fekete üstökét.

━ Asszem csak elveszítette az eszméletét. Mivel egyikünknél sem volt fegyver, Ushijima egy kővel verte fejbe. ━ Habozik. ━ És a fiú, akit Oikawa megölt?

━ Az egyik fiú volt a Kilencedikből. ━ Lehajtom a fejemet. ━ Szóval nem tudjuk, ki a másik három halott?

Kuroo rögtön érti, hogy mire utalok. Ugye nem valamelyik társunk esett el?

━ Ushijima is elfutott, de ő a hegy felé indult el. Tendou a templomba ment. ━ Kuroo elhúzza a száját. ━ De nem láttam, hogy utána kijött volna onnan. Atsumu nem tudom, hova tűnhetett.

━ Nekomata azt mondta, hogy ha lehet, maradjunk velük együtt ━ suttogom. Kuroo ökölbe szorítja a kezeit.

━ Bocs, hogy amíg Oikawával szemezgettél, arra várva, hogy kinyírjon, nem a többieket hajkurásztam, hanem téged!

━ Lefagytam, oké?

━ Kenma, ebben a rohadt arénában nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy lefagysz! ━ Két kézzel megragadja a vállamat, és erősen megráz. ━ Mégis mit kerestél egyáltalán ott? El kellett volna rohannod!

Nem akarok beszélni neki Inuoka kéréséről. Ha elárulnám neki, hogy egy ismeretlennek akartam segíteni, csak még dühösebb lenne rám. És nem szeretném, ha az utolsó együtt töltött óráink haragban teljenek.

━ De ugye tudod, hogy meg kell majd keresnünk őket? ━ csúsztatom le a vállamról a táskák pántjait, és az egyiket a kezébe nyomom. ━ Ushijima megmentette az életedet. Tartozunk nekik.

Kuroo megforgatja a szemeit.

━ Szerintem meg ketten is elegek lennénk. De ha ragaszkodsz hozzá...

Kinyitom a nálam lévő hátizsákot, óvatosan lehúzva a cipzárt, nehogy belenyúljak valami éles dologba, de feleslegesen aggódtam. A sötétzöld anyagba belekukkantva észreveszem, hogy meglehetősen szegényes a tartalma. Lapul benne három zöldalma, egy zacskó mazsola, egy zseblámpa és egy köteg géz. A Kuroo-nak adott zsákmány már egy fokkal jobb: talál benne szárított marhahússzeleteket, egy üres fémpalackot, amit majd meg lehet tölteni vízzel (már ha valahol találunk ivóvizet), egy doboz gyufát és egy szürke takarót. Azonban egyikünknél sincs fegyver, ami nem meglepő, tekintve, hogy nem merészkedtünk be a Bőségszaruba. Így viszont ha összefutunk egy másik versenyzővel, akkor csak Kuroo erejére támaszkodhatunk.

Kuroo igyekszik magára erőltetni egy optimista mosolyt.

━ Legalább a tűzgyújtással nem lesz gondunk, és este sem fogunk halálra fagyni, ha összebújunk a takaró alatt.

Elszoruló torokkal bólintok. Mindketten a hátunkra kapjuk a táskánkat, s megindulok Kuroo nyomában.

━ Keressünk valami vizet, mit szólsz hozzá? ━ fordul hátra, de nem vár választ. Némán lépkedek a nyomában, de agyamban folyamatosan dolgoznak a fogaskerekek. Nem tudom, mennyi időm maradt hátra a társaságában, ugyanis előbb-utóbb át kell térnem a mentsük-meg-Kuroo-Tetsurou-t terv második fázisába.

Abba a fázisba, amikor végleg magára kell hagynom őt.

Életben maradt játékosok száma: 20

Halottak: 4 ━ Inuoka Sou, ?, ?, ?