Még sosem láttam élőben autót. A mi körzetünkben buszokon lehet utazni a távolabbi gyárakba, a kivágott fákat meg teherszállítóval szállítják el, de ez a járgány karcsú és fekete, elsötétített üvegekkel. Az autóút a vasútállomásig nem lehet több tíz percnél, számomra mégis egy örökkévalóságnak tűnik. Kenma arca ugyanolyan kifejezéstelen maszk, mint általában, ami valahogy jobban megvisel, mintha kiakadt volna. Nem akarok a sofőr előtt beszélni, aki minden bizonnyal a Kapitólium egyik embere, ezért csak óvatosan összekulcsolom egymással az ujjainkat. Kenma továbbra is csak bámul kifelé az ablakon, figyelve az elhaladó házakat. A bőre természetellenesen hideg és nyirkos, egyedüli jelzője, hogy az elmúlt órában történtek mégis hatással vannak rá.

Sejtésemet beigazolva egy csapat riporter vár minket a pályaudvaron, a kameráik lencséje visszatükrözi a nap rávetülő sugarait. A szokásosnál is jobban kihúzom magam, míg megtesszük a pár méternyi távolságot a kapitóliumi expresszig. Látom, hogy először a mentoraink, Nekomata és Naoi szállnak fel rá, őket pedig Hitomi követi. Nekünk még vissza kell fordulnunk a vonat ajtajából, hogy lefilmezhessék a távozásunkat, amit összeszorított fogakkal tűrök. Amint behátrálunk, már záródnak is az ajtók, és a vonat egyből elindul. Amilyen szélsebesen száguld lábaim alatt a mozdony, rögvest el is vetem ama tervemet, hogy kiugorjunk az ablakon. Valószínűleg a földre érésünk pillanatában rózsaszín masszává válna a húsunk. Ilyen tempóban valószínűleg már másnap a centrumban leszünk.

Hitomi szól, hogy nyugodtan vonuljunk vissza a fülkénkbe, mert a vacsorát csak este hétkor fogják tálalni. Miután hallom a cipősarkának kopogását biztonságos távolságban elhalkulni, Kenmához fordulok. Most először maradunk kettesben a mai napon. A fejem forog a túlcsorduló információktól, de mielőtt bármit is kiejthetnék a számon, Kenma megelőz.

━ Azt hiszem, ledőlök egy kicsit... ━ Mindig is jellemző volt rá a délutánonként megejtett szunyálás, de úgy érzem, most inkább az hajtja, hogy egyedül maradhasson a gondolataival. Megértem, mert végülis még egyikünknek sem adtak egy percnyi időt sem, hogy megemészthessük az Aratásnap eseményeit.

━ Jó pihenést ━ mormolom, miközben eltűnik a kabinja ajtaja mögött. Az én hálóhelyiségem az övé mellett van, és meglepve látom, hogy egy külön kis fürdő nyílik a hálófülkémből. Gyorsan lezuhanyzom (hideg vízzel, abban bízva, hogy beindítja kicsit az agytekervényeim logikus működését), majd ahogy vagyok, meztelenül befekszem az ágyba. Azon morfondírozom, Kenma vajon mit gondol a túlélési esélyeinkről. Vajon egyből feladta, amint kisorsolták a nevét? Vagy máris elkezdett valami terven agyalni a nálam okosabb fejében? Lehet, hogy nem ért a harchoz, sem a verekedéshez, és szerintem a konyhakésen kívül veszélyesebb fegyvert még sosem fogott a kezében, de a Viadalt ésszel is, nem csak erővel lehet megnyerni.

Aztán egy kellemetlen gondolat furakodik az agyamba, amitől kellemetlen borzongás fut végig a gerincemen, és nem azért, mert fázom.

Vajon Kenma hajlandó lenne-e megölni engem a túlélés érdekében? Persze, a végső cél az, hogy hazajuthassam őt, de mi lesz akkor, ha megpróbál eltenni láb alól, még mielőtt a többi játékost elintézhetném? Akkor magára maradna, és ha nem vagyok ott, hogy megvédjem, sajnos könnyűszerrel a Hivatásosok martalékává válhatna. Tudom, hogy nem szabad egyből a legrosszabbat feltételezni, de mi van, ha Kenma máris a halálomat fontolgatja? Lehet azért menekült el most is ilyen hamar előlem, mert így próbálja elvágni a köztünk lévő köteléket, hogy kevésbé fájjon neki, ha hátba kell engem szúrnia?

Nem mintha nem bíznék Kenmában. Egy olyan emberről van szó, akit tíz éve ismerek, és akivel már sok mindenen átmentünk, de a Viadal még a legerősebb szövetségeseket is egymás ellen tudja fordítani, megmutatva, hogy az emberek mi mindent hajlandóak megtenni a túlélésért. Előhozza a legsötétebb oldaladat, és porba tiporja minden elvedet, mikor a túlélés és a halál között kell választanod. És hiába élednek fel bennem a kétely lángjai, tudom, hogy nem avathatom be Kenmát a tervembe. Sosem hagyná, hogy mint valami kisgyereket őrizgessem, ezért úgy kell tennem, mintha az egyszerű szövetségese lennék, nem pedig az önjelölt testőre.

Mire eljön a vacsora ideje, már jó pár lehetséges ötletet átpörgettem magamban a Viadallal kapcsolatban, ami lehet, hogy értelmetlennek tűnik, mert sosem lehet előre megjósolni, milyen arénába kerülünk és milyen fegyvereket fogunk ott találni, mindenesetre a gondolkodás valamennyire segített lenyugtatni megtépázott idegeimet.

Hitomi kopogására magamra kapok a ruhásszekrényből egy szürke köntöst, amit valószínűleg egy nálam alacsonyabb emberre terveztek, mert csak a térdemig ér, és rosszalló pillantását kerülve követem őt és Kenmát az étkezőkocsiba. Barátom égszínkék pizsamát visel, úgyhogy lehet valóban sikerült aludnia kicsit. A hatalmas asztalon hófehér tányérok várnak minket. Nekomata és Naoi is kényelmes viseletre váltottak, csak Hitomi viseli kényelmetlennek tűnő miniszoknyáját és neonpink felsőjét, ami furcsa kontrasztot alkot lila frizurájával. Halkan jó étvágyat kívánunk egymásnak, és enni kezdünk. Folyamatosan hozzák ki elénk az újabb fogásokat, de én a miso leves és a teriyaki kacsa után már jól is laktam. Kenma szinte csak turkálta az elé rakott ételt, és nagy rosszallásomra egyedül a desszertként kapott pudingot ette meg, de kivételesen nem szóltam rá. Végtére is a mi körzetünkben az édesség luxuscikknek számított, úgyhogy ennyi kihágást megengedtem neki.

━ Ha végeztetek, megnézhetnénk az Aratásnapi összefoglalót ━ mondja Nekomata hunyorogva. Szinte meg is feledkeztem róla. Csak a Kapitólium nézői tudták az élő vetítést követni, ezért nekünk és a Körzetek lakóinak később adják le az egész napi felvételek összevágását.

Átvonulunk egy másik fülkébe, ahol egy hatalmas kivetítő vár ránk, és lekecmeredünk az elé állított székekre.

━ Mindenkit jól figyelj meg, Kenma ━ suttogom a fülébe, míg Hitomi bekapcsolja a készüléket. ━ A te feladatod lesz megjegyezni és elemezni a vetélytársainkat.

Szinte felsóhajtok a megkönnyebbüléstől, mikor megforgatja a szemeit. Már kezdtem attól tartani, hogy végig ignorálni fog.

━ Szóval így tervezted a csapatmunkát, hogy én leszek az agy, te meg az izom?

━ Valahogy úgy ━ dőlök hátra, mikor felvillan a kép. Az Első Körzettel kezdve mindegyik sorsolást végignézzük, attól a pillanattól, hogy kihúzzák a neveket, egészen addig, míg fel nem hangzik a himnusz. Attól még, hogy Kenmára hagytam a nevek megjegyzését, azért én magam is felmérem a riválisok külsejét, odafigyelve azokra, akik veszélyt jelenthetnek ránk nézve. Az Első Körzetet képviselő fiú és lány karcsúak és izmosak, a tekintetük elszántnak tűnik. A Második Körzetből az egyik fiú fülbevalókat visel, amint kissé meghökkenek, a másik viszont olyan magas és nagydarab, hogy rögtön elraktározom magamban, mint potenciális veszélyforrást. A Negyedik Körzetből az egyik fiú piszkosan jóképű, meg merem kockáztatni, hogy egy hajszálnyival nálam is jobban néz ki, és arcára gyors, könnyű mosoly kúszik, ahogy a tömeg elé áll. Nem kerüli el a figyelmemet azonban az a másodpercig tartó terror, ami a szemeibe költözik, mikor kisorsolják a Körzete második kiválasztottját. Egy mogorva arcú, fekete hajú fiú csatlakozik mellé, és hiába mosolyog továbbra is, tudom, hogy csak színleli a vidámságot. Miért vagyok olyan biztos a dolgomban? Mert le merem fogadni, hogy az én szemeim is hasonló rettegést tükröztek, mikor kisorsolták Kenmát. Most először veszem a fáradságot, hogy elolvassam a feltüntetett neveket: Oikawa Tooru és Iwaizumi Hajime.

Akad még néhány érdekesnek tűnő kölyök: a Hatodik Körzetből egy tűzpiros hajú fiú ujjai és pólójából kilógó karja nagy része mintha gézkötésbe lenne bugyolálva. Ezután a mi sorsolásunk következik, de nem bírom anélkül megnézni, hogy el ne kapna a hányinger. Újra, élesen hallom a kihúzott nevet, Kuroo Yuma, és körmeimet a tenyerembe vájom. Nem akarom másodjára is átélni, ahogy az egész életem percek leforgása alatt összeomlik, ezért addig nem emelem fel a tekintetem, míg át nem váltanak a Nyolcadik Körzet vetítésére. A Tizedik Körzetben is akad egy nálam izmosabb kiválasztott, akinek szürkés-feketés tincsei meredten állnak az ég felé, és olyan széles a válla, amit csak erős fizikai munkával lehet elérni. A felvétel végére kiderül, hogy nem én vagyok az egyedüli önként jelentkező a szegényebb körzetekből. Amint kihúzzák a Tizenkettedik Körzetből a második kiválasztott nevét, kiabálás támad: látom, hogy két, velem egykorúnak tűnő srác dulakodik egymással, és elkerekednek a szemeim, amikor realizálom, hogy ököllel egymásnak esnek. Ilyen viselkedésre még nem láttam példát, mióta az eszemet tudom. Csak mikor ráközelít arcukra a kamera, jövök rá, hogy mi is történhetett pontosan. A fiúk hajszálra ugyanúgy néznek ki – le merném fogadni, hogy ikrek – és mikor kihúzták az egyiküket, a másik azonnal jelentkezett a helyére.

━ Tsumu, te idióta, gyere vissza! ━ hallom az elsőként kihúzott kiabálását, de addigra már három Békeőr lefogta, és a földnek szegezte. A kamera ekkor egy riporterre mutat, aki lelkesen mosolygott, hogy végre valami izgalomról számolhat be.

━ Testvéri rivalizálás a láthatáron! ━ mondja a riporter túlbuzgóan, ahogy a tér felé mutogat. ━ Miya Osamu nevét meghallva önként jelentkezett helyette a testvére, Atsumu, ám ezt a másik nem nézte jó szemmel, és verekedés tört ki közöttük. Osamut sikerült hatástalanítani a béke éber őreinek, így a műsor nyugodtan folytatódhat tovább. Hölgyeim és uraim, azt hiszem, érthetőek az ellenérzései, hiszen ki akarná, hogy a saját testvére happolja el előle a diadalt?

━ Ezek mind betegek ━ suttogom magam elé, nem törődve Kenma és Nekomata pillantásával. Érzem, hogy a torkom elszorul a haragtól. ━ Még hogy elvegye előle a diadalt? Azért jelentkezett a testvére helyett, hogy megmentse őt!

Csak akkor döbbenek rá, hogy egész testemben reszketni kezdek, mikor Kenma kezét megérzem a térdemen. Igyekszem lenyugodni, de most már a fülkében minden egyes szempár engem bámul. Hirtelen felállok, bár a lábaim kissé imbolyognak alattam, de Nekomata szavai a földhöz szegeznek, mielőtt elmenekülhetnék

━ Ti maradjatok még itt ━ int nekünk, majd Hitomihoz fordul. ━ Maga elmehet.

A nő kissé sértődötten kivonul, miután kikapcsolta a készüléket, én pedig visszaülök a helyemre. Makacsul a padlót kezdem bámulni.

━ Remélem tudod, hogy ha ezt bárki meghallja a Kapitólium emberei közül, legyen az felszolgáló, takarító vagy kísérő ━ (utal Hitomira) ━, akkor halál fia vagy. Bármit is gondolsz róluk, csak magadban nevezheted őket betegnek, a négy fal biztonságában. Ha kedves az életed, akkor megtartod magadnak ezeket a gondolatokat.

Bólintok, mert tudom, hogy igaza van, de attól még legszívesebben széttörnék valamit. Szerencsére semmi sem akad a kezem ügyébe, így nem égetem le magam még jobban a mentoraink előtt.

━ Gondolom tudjátok, hogy én vagyok Naoi Manabu, ő pedig Nekomata Yasufumi ━ mondja a fiatalabb férfi. Most már Kenma is bólint. ━ Mi fogunk felkészíteni titeket a Viadalra, ellátunk tanácsokkal és tippekkel, hogy hogyan maradhattok életben, de ez csak akkor fog működni, ha ti is mindent beleadtok. Mi mindig egy csapatként dolgozunk a kiválasztottakkal, ezért már az elején meg kell kérdeznünk, hogy szövetségesként vagy ellenségként tekintetek egymásra?

━ Szövetségesként ━ vágom rá kapásból, és Kenmára pillantok. A ráirányuló figyelemtől lejjebb csúszik a széken.

━ Szövetségesként ━ ismétli el ő is halkan, és a feszültség egy része távozik a testemből. Tehát nem tervez megölni. Legalábbis egyelőre.

━ Ez megkönnyíti a dolgokat. Két embernek nagyobb esélye van hosszabb ideig életben maradni, mint egynek. Így tudtok majd felváltva őrködni vagy élelmet keresni... de ezeket majd még lesz időnk megbeszélni. Most a legfontosabb, hogy vigyázzatok, miről beszéltek mások előtt, mert itt mindennek füle van.

Kicsit megkönnyebbülök, hogy hozzánk hasonlóan a mentoraink sem bíznak a Kapitóleumban. Még ha győztesen kerültek is ki a maguk viadalából, nem felejtették el a gyökereiket, amitől egyből szimpatikusabbá válnak a szememben.

━ Holnap megérkezünk a centrumba, úgyhogy pihenjétek ki magatokat ━ hunyorog ránk Nekomata, mint aki tudja, hogy nem lesz egyikünknek sem könnyű éjszakája. ━ Még hosszú napok állnak előttetek, amíg felkészítünk titeket a Viadalra.