(Figyelmeztetések: erőszak, sérülések szakszerűtlen leírása:P, gyilkosság/szereplő halála)

Úgy érzem, mintha órákig gyalogolnánk, de ez lehet csak azért van, mert sokkal kevésbé vagyok formában, mint Kuroo. Fáj az oldalam és a talpam, a nagy méretű hátizsák csúszkál a vállamon, és egyre szárazabbnak érzem a torkomat és a nyelvemet. Egy-két óra gyaloglás után ettünk fejenként egy-egy almát és egy szelet szárított marhahúst, ám a száraz és sós húsdarab csak még jobban felerősítette a szomjúságunkat.

━ A Játékmesterek nem hagynák, hogy szomjan haljunk ━  áll fel a földről Kuroo egyszerű étkezésünk után. ━ A kapitóliumiaknak izgalom kell. Ha harc nélkül kidőlnénk, azt senki sem élvezné.

Tudom, hogy van abban logika, amit mond, de én viszont kinézném az aréna készítőiből, hogy egy kicsit megkínoznak minket a dehidratációval. Mi van, ha az egyetlen folyadékforrás például az esővíz lesz? Arra aztán várhatunk, ameddig csak kedvük tartja.

A juharfákat rózsaszínbe borult cseresznyefák váltják fel, s ekkor a teljes némaságot felváltja egy halk, de folyamatos zümmögés, ám a méheket leszámítva továbbra sem találkozunk más élőlénnyel. Azon gondolkodom, hogy a sárga-fekete csíkos testű rovarok közül mennyi valódi, s mennyinek vannak apró kamerák beültetve a szemük helyére. A Kiválasztottakat folyamatosan megfigyelik, de csak azokat a felvételeket fogják lejátszani a nézőknek, amik elég érdekesnek bizonyulnak. A Kuroo-val való túránkat maximum pár másodpercig fogják mutatni, hogy a közönség és az esetleges szponzoraink tudják, hogy még élünk és virulunk. Habár a virulás talán túlzás, mert inkább úgy érzem magam, mint egy hervadó virág, de barátom helyettem is fenntartja a hangulatot, különféle dallamokat dudorászik és régi sztorikkal traktál, amik a favágási gyakorlatokon történtek vele és Lev-vel.

━ ...aztán mikor kiértünk a tisztásra, ott volt egy bazi nagy medve, és teljesen összeszartuk magunkat! Tudod, ilyenkor azt mondják, hogy csak maradj mozdulatlan, és akkor békén hagy, de mi hülyék lettünk volna ott maradni! Rohanni kezdtünk, és mire visszaértünk a többiekhez, teljesen kikészültünk. A tanár azt mondta, hogy plusz egy órát ott kell maradnunk büntetésből, mert ellógtunk az óráról, de mi csak örültünk, hogy nem tépett minket cafatokra.

Igyekszem rosszalló arckifejezést magamra erőltetni.

━ Ugye tudod, hogy apukád és az öcséd is nézik a vetítést? Mi van, ha lejátsszák ezt este, és megtudják, hogy milyen rossz fiú voltál?

Kuroo csak hátravetett fejjel nevet.

━ Meg tudnád ezt ismételni?

━ Miért, már a hallásod sem a régi?

━ De, tökéletesen működik. Csak hallani szeretném megint, hogy ,,rossz fiúnak" hívsz.

Nagyot taszítok rajta hátulról, és érzem, ahogy lángba borul az arcom, de Kuroo szerencsére nem említi meg. Csak folytatja a mesélést, ezúttal azt az ötvenszer hallott történetet elmondva, amikor Yakura ráesett egy méhkas. A mellkasom összeszorul a gondolatra, hogy nemsokára el kell válnom tőle. A társaságában lenni túlságosan is ismerős, normális, szinte el is feledtetve velem, hogy éppen egy halálos arénában senyvedünk. De csak szinte. A tudatom mélyén folyamatosan ott motoszkál a veszély érzete, s habár egyelőre úgy tűnik, biztonságban vagyunk, még egyetlen nap sem telt el. Ez még csak a kezdet, és sejtem, hogy nem sokáig lesz ennyire idilli a napunk. Kíváncsi vagyok, Nekomatáék hogy állnak a szponzorok meggyőzésével. Egyelőre túl sokan életben vagyunk ahhoz, hogy biztos fogadásokat lehessen kötni, de mindketten jól szerepeltünk a bemutatón (vagy legalábbis Kuroo, de azt senki nem tudja, hogy én az engedetlenségemmel szereztem meg a maximum pontszámot). Remélem, ha találnak olyat, aki fogadna ránk, akkor a befolyt összeget Kuroo-ra fogják fordítani. Egy olyan halálraítéltre, mint én, nem lenne érdemes pénzt pazarolni.

Délután elfelezzük az utolsó almát, és elrágunk még egy hússzeletet, de a helyzet egyre kilátástalanabbnak tűnik. Ugyan a fák védelmében a nap sugárzásától nem kell tartanunk, de még a lombkorona alatt is meleg van, úgyhogy mindketten betuszkoltuk a kabátunkat a hátizsákokba. Emlékszem, hogy a szél hűvösnek tűnt a Bőségszarunál, de mostanra jócskán felmelegedett az időjárás. Kíváncsi vagyok, ezévben is olyan lesz-e az aréna, hogy rendszeresen váltakozik a hőmérséklet. Már volt erre példa korábban, úgyhogy ezen sem lepődnék meg.

Ha nem találunk hamarosan ivóvizet, nagy bajban leszünk. Elméletileg egy felnőtt ember három napig is kibírhatja víz nélkül, de ha azt is belekalkuláljuk, hogy a menetelés miatt az izzadás által is folyadékot veszítünk, ez az idő jelentősen lecsökken. Kuroo fémkulacsára gondolok, és arra, hogy a Játékmesterek nem adtak volna nekünk ok nélkül ilyen felszerelést, ha valahogy nem lehetne hasznosítani. Csak vajon mikor bukkanunk végre rá?

A füves terep lejteni kezd, és a fák is ritkulni kezdenek, majd azt vesszük észre, hogy a rózsaszín virágokat felváltják a zöld levelek és a pirosan csillogó gyümölcsök. Kuroo felnéz a legelső fára, és lábujjhegyre állva leszakít az egyik alacsonyabban lógó ágról egy érett termést.

A tenyerében lévő alma természetellenesen csillog, héja olyan sötétvörös, mint az alvadt vér.

━ Kaja! ━ kiáltja boldogan. Ajkához emeli a gyümölcsöt, de mielőtt beleharaphatna, kiütöm a kezéből. Kuroo még mindig harapásra tátott szájjal bámul rám. ━ Kenma...?

━ Ne egyél belőle! ━ A mondat minden logikus gondolkodás nélkül csúszik ki a számon. A fűben heverő gyümölcsre nézek, ami sokkal szebb, sokkal fényesebb, mint az otthoni. Talán pont emiatt szólalnak meg a fejemben a vészharangok. ━ Nem tudjuk, hogy ehető-e.

━ Ez csak egy alma, Kenma ━ magyaráz, mintha ütődött lennék. ━ Ilyen mindenhol terem, nem valami egzotikus cucc.

━ De mégis... mi van, ha mérgező?

━ Miért raknának mérgező fákat ide?

━ Miért ne? ━ kérdezek vissza. ━ Ez a Viadal! Tele van halálos dologgal!

━ És mit csináljunk? Ne együnk és ne igyunk semmit, attól tartva, hogy esetleg kinyiffanunk tőle?

Az ajkamba harapok.

━ Kérlek, csak mos az egyszer hallgass rám. Biztos találunk majd valami mást, de ez annyira... furának tűnik.

Kuroo lehajol, és felveszi a földről a leejtett gyümölcsöt. Megdermedve várom, hogy az arcomba röhögjön és csak azért is megmutassa, hogy azt csinál ő, amit akar, de ehelyett kicipzározza a táskáját, és beledobja az almát. Aztán visszaveszi a hátára, és biccent nekem.

━ Majd később megvizsgáljuk, van-e benne valami ,,fura". ━ Hallom a hangján, hogy gúnyolódik rajtam. ━ Persze csak ha megengeded. De ha attól félsz, hogy esetleg útközben ránk támad...

━ Akkora idióta vagy, Kuro ━ mondom duzzogva, és megindulok utána. De titkon örülök, hogy most az egyszer nem makacskodott olyan nagyon. Az is lehet, hogy az egészet túlreagálom, de jobb félni, mint megijedni. Ez általános életben maradási ösztön az arénában.

A terep hirtelen meredeken kezd lejteni, ami kissé eltántorít. Ha leérünk egy völgybe, ahol esetleg ránk támadnak, nehéz lesz visszafelé menekülnünk felfele az emelkedőn. Vagy legalábbis nekem nehéz lenne, tekintve az erőnlétemet. Mielőtt kételyeimet megoszthatnám Kuroo-val, mindkettőnk fülét egyszerre üti meg a hang.

Valahonnan messzebbről jön, de egyértelműen kivehető. A vízcsobogás hangja.

Egymásra nézünk, és amennyire csak lehet, sietni kezdünk lefelé a lejtőn, ügyelve arra, hogy ne bucskázzunk le. Az utamba kerülő fák törzsét használom kapaszkodónak, de így is Kuroo után egy perccel érek le a völgy aljába. Megtorpanok, és úgy bámulom a látványt, mintha legszebb álmom vált volna valóra.

Az előttünk keringő folyónak egyik végét sem látni, úgyhogy feltehetően az aréna nagy részén elnyúlik. A sodrása sebes, úgyhogy átúszni nem tudnánk, mert legalább hét méter távolságra van a túlpart. Itt-ott hegyes végű sziklák bukkannak elő a vízből, úgyhogy aki beleesik, az csúnya zúzódásokra számíthat, ha a hullámok úgy döntenek, nekicsapják a köveknek. Ám a vize tisztának tűnik, kéken csillog, és első ránézésre mentes a békáktól és a halaktól (ami megnyugtat, mert nem szívesen innék béka-és halpisit).

━ Jók vagyunk, Kenma ━ borzolja össze szőke tincseimet Kuroo, mikor mellé érek. Leveszi a hátizsákját, és a kezembe nyomja. ━ Töltsd meg a kulacsot, és egy szót se halljak róla, hogy mérgező a víz, megértetted? Ezen a ponton bármit meginnék.

Bólintok, és leguggolok a víz mellé.

━ És te hová mész?

━ Elsétálok kicsit, hogy megnézzem, van-e valahol átkelő ━ vigyorog vissza, s jókedve engem is kissé felvidít. A legnagyobb akadályt úgy tűnik, egyelőre hárítottuk. Ha van vizünk, akkor rendes étel nélkül ki tudjuk húzni egy darabig. Még maradt néhány marhaszelet és megvan a mazsola is. A vacsoránk ha nem is lesz valami változatos, legalább pótolja majd a gyaloglással elhasznált energiát.

Kuroo a folyó bal oldalán indul meg, a víz folyásának irányában, én pedig óvatosan, nehogy elejtsem a kincset érő tárgyat, teletöltöm a palackot. Kuroo szavai ellenére átfut az agyamon, hogy bizony a víz is lehet mérgezett, de valójában nincs sok választásunk. Arra nem számíthatunk, hogy hamarosan esni fog, úgyhogy ezzel kell beérnünk.

Óvatosan az ajkaimhoz emelem a fémpalack száját, és lenyelem az első kortyot. Várok néhány percet, de a víz nem égeti sem a számat, sem a nyelőcsövemet, és fuldokolni sem kezdtem el. Ezt jó jelnek tartom, ezért iszom még pár kortyot. A biztonság kedvéért nem esem túlzásba, mert azt sem szeretném, hogy Kuroo esetleg az elkékült arcú holttestemre érjen vissza. Ha továbbra sem leszek rosszul, akkor majd folytatom az ivást.

Megmosom az arcomat és az izzadságtól nedves nyakamat, majd azon morfondírozom, meg merjem-e kockáztatni a lábaim megmosását, mikor végre hallom, hogy Kuroo visszatér hozzám. Mosolyogva felnézek, hogy elújságoljam neki, a víz egyelőre ihatónak tűnik, ám a mosoly azonnal le is hervad az arcomról. Ugyanis nem Kuroo bámul vissza rám.

A fiúnak rövidre nyírt, szőke hajában két feketére festett csík fut végig körben a fején. Emlékszem, hogy az Ötödik Körzetből jött, de a mellkasomba költöző jeges rémülettől nem jut eszembe a neve.

Lassan, hogy a mozgásommal meg ne ijesszem, felegyenesedem. A jobb kezében egy ütő alakú tárgyat tart. Láttam ilyennel a többi fiút már játszani az iskolaudvaron, valami apró labdát ütöttek el vele a levegőben. Az arca űzött vadra hasonlít, a tekintete szinte lángol.

━ Kérsz...? ━ remegő kézzel magam elé emelem a palackot, mint valami engesztelő áldozatot. A fiú továbbra is némán bámul. ━ Szívesen megosztjuk veled...

Minden lelkierőmre szükségem van, hogy ne kezdjek értelmetlen futásba. A fiú lábai hosszúnak és izmosnak tűnnek, annak az esélye, hogy le tudnám hagyni, valahol 0,0001% körül lehet.

━ Van még nálunk étel is, ha éhes vagy... ━ Csak kérlek ne nyírj ki, fohászkodom magamban. ━ Nem sok, de...

A mondatom felénél unja meg az ajánlataimat. Meglengeti az ütőjét, és felém rohan, elképesztő sebességgel csökkentve le a köztünk lévő métereket. Az első ütésénél még időben lehajtom a fejemet, az ütő halkan suhan a fejem felett pár centivel. A második a haléntékom fölött talál el.

A látásom elhomályosul, ahogy elterülök a folyó melletti kavicsosban, s szemeim előtt apró csillagok miriádjai kezdenek vad táncba. A fájdalom olyan erős, hogy egyszerre akarok hányni és elájulni. Végül egyiket sem teszem, pedig talán jobban jártam volna, ha elveszítem az eszméletemet. Látom, hogy a fiú lehajol a szabadon maradt táskáinkért, csak pár lépésnyire tőlem, és a palackot is beleejti az egyikbe. A fejem bal oldala lángol, de ahhoz sincs elég erőm, hogy felemeljem a kezem, és megnézzem, vérzek-e. Már nem számít. A fiú látja, hogy önkéntelenül pislákoló szemeim és szaggatott légzésem miről tanúskodik. Nem hiszem, hogy befejezetlenül hagyná a megkezdett munkáját.

Nem tévedek. Ötödik Körzeti Srác felveszi az ütőjét a földről, és felém tornyosul. A feje mögül, a fák ágain átszűrődő fény miatt a vonásait nem tudom kivenni. Nem látom, hogy arca haragos, kárörvendő vagy gyűlölködő-e. Talán mindhárom. A gondolat, hogy így kell meghalnom, hogy a szüleimnek és barátaimnak azt kell majd végig néznie a tévében leadott adásban, hogy egy ütővel agyonvernek, fojtogatja a torkomat, de nem vagyok képes többre, mint magzatpózba összehúzni magam. A második csapás a bal oldalamat éri, és a gyötrelemtől felkiáltok. Nem hallom csontok törését, de bordáim mentén kígyókként kúszik végig a fájdalom. A levegő kiszorul a tüdőmből, és még apróbbra húzom össze magamat. Mikor lesz már ennek vége? Miért nem képes egy ütéssel végezni velem? Lehunyt szemekkel várom a folytatást, azért fohászkodva, hogy minél hamarabb végezzen velem, de a harmadik csapása késik.

Egész testemben reszketek, és olyan tehetetlennek érzem magam, mint egy újszülött kismacska. Testem bal oldala deréktól felfelé felváltva sajog, szúr és hasogat. Még mindig alig kapok levegőt, amitől a pánik egyre jobban eluralkodik rajtam. Kérlek, csináld már...

A kavicsokat felrúgó zaj és a lábak nehéz dobogása térít magamhoz. Minden erőmet összeszedve kinyitom a szemeimet, és jobbomon feküdve először csak a két pár bakancsba bújtatott lábat látom meg, amik előre-hátra mozognak, mintha valami őrült táncot járnának egymással. Elfordítom a fejemet, meglátva Kuroo és Ötödik Körzeti Fiú alakját, akik ököllel estek egymásnak. A tompa puffanásokat némileg elnyomja a fejem mellett zavartalanul csobogó folyó éneke.

Ötödik Körzeti ━ a fájdalom függönyén át beúszik elmémbe a neve ━ Kyotani a földre kerül, de továbbra is vadul kapálózik a lábával, távol tartva magától Kuroo-t. A barátom ruganyosan elugrik a kemény bakancs útjából, és lehajol mellém. Csak egy pillantást vet rám, de nem akarom tudni, hogy miként is nézhetek ki. Ujjait összekulcsolja a henger alakú fatárgy körül, és felegyenesedik. Kyotani-val ellentétben az ő vonásait tisztán láttam: azt a gyilkos haragot sosem fogom elfelejteni.

A szemeimet automatikusan összeszorítom, amint meghallom az émelyítő, testtel érintkező becsapódás hangját. Körülbelül az ötödik ütés után dördül el a halált jelző ágyú.

Ezután csak a vízcsobogás és Kuroo zihálása tölti be a ránk telepedő csendet. A kavicsok egymásnak koppannak, ahogy leguggol mellém. Óvatosan kinyitom a szemeimet.

Kuroo felém nyúl. A kezeire néhány vércsepp fröcskölődött.

━ Basszus, Kenma... ━ Hozzáér a fejem bal oldalához, mire összerázkódom. ━ Fel tudsz ülni?

━ Nem tudom... ━ suttogom erőtlenül. ━ Nagyon fáj a bal oldalam.

Kuroo a jobb hónaljam alá nyúlva felültet. A hányingerem sikerül visszatartanom, de rossz előjel, hogy barátom arcából kettőt is látok. Kuroo felemeli az ingemet, és megszemléli a zúzódott bőrt. A csontok mentén máris sötétlila színben tündökölnek az ütés nyomai. Vissza akarok kuporodni a földre, de Kuroo egy kezével erősen tartja a hátam, míg a másikkal a zsákokban turkál. Az elszakadt kabátjából letép egy darabot, és a hideg vízbe mártva óvatosan letörli az arcom bal oldalát. Érzem, hogy egy hatalmas duzzanat keletkezett ott, ahol az ütő a fejemhez csapódott. A kiskori tüdőgyulladásomtól eltekintve sosem volt komolyabb bajom, de most az a gyanúm, hogy agyrázkódást szenvedtem.

━ Kenma... ━ Még mindig nem teljesen éles a kép, ezért inkább csak érzem, mint látom, hogy Kuroo egész testében reszket. ━ Annyira sajnálom. Basszus, mekkora idióta vagyok. Nem lett volna szabad egyedül hagynom téged. Ha tudtam volna...

Nem a te hibád, szeretném neki mondani. Én voltam figyelmetlen, és gyűlölöm magam, mert most sem engem hibáztatsz. Mindent magadra vállalsz értem, és nem látod, hogy ezzel csak saját magadat teszed tönkre.

Viszont egyelőre nem megy a beszéd. Az időérzékem nem működik, ezért nem tudom, mennyi idő telhetett el, de az ég kérhetetlenül sötétedni kezd, és félek, hogy hamarosan ránk száll az éjszaka.

Nem várhatok a tervemmel holnapig. Látom, ahogy Kuroo a kezét mossa a vízben, és percekig dörzsöli azt a részt, amit vér szennyezett be. Addig tartja tenyerét a hideg vízben, hogy a bőre teljesen pirossá válik, és attól tartok, hogy le fognak fagyni az ujjai. Önző módon azt terveztem, hogy legalább az első éjszakát együtt tölthetjük, mert nem akartam egyedül maradni, nem akartam otthagyni, de ez lett a vége.

Kuroo már a Viadal első napján kétszer is arra kényszerült, hogy megmentse az életemet. A második mentőakció pedig azzal járt, hogy valakit saját kezűleg kellett megölnie. És ez mind az én hibám. Minél tovább maradok mellette, annál több szenvedést fogok okozni neki, és erre nem vagyok képes. Azt akarom, hogy éljen. De nem csak a túlélését szeretném – az is fontos, hogy ne veszítse el a mentális épségét a hazatérése előtt. Ha viszont túl sok emberrel kell végeznie, az olyan bűntudatot fog neki okozni, amit hosszú évekig magával fog cipelni. Minden egyes ember, akit megöl, szellemként fogja kísérteni. Már jól ismerem őt, talán mindenki közül én a legjobban, és nem akarom még több fájdalomba belevinni.

Itt és most cselekednem kell. Állni már tudok, és lehet, hogy a mozgásom korlátozott, annyi erőm talán még maradt, hogy biztonságos távolságra el tudjak távolodni tőle. Csak annyi a gond, hogy magától sosem egyezne bele, hogy elszakadjunk egymástól. Megígértette velem, hogy a végéig mellette maradok, de az ígéretem hazugság volt. Már a nevem kisorsolása után tudtam, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége. Csak úgy van esélye a győzelemre, ha nem kell még miattam is aggódnia.

━ Kuro. ━ Gyanús lenne, ha most felkapnék magamra egy zsákot, ami azt jelenti, hogy mindenféle élelem és felszerelés nélkül kell majd elboldogulnom, de nem számít. Kuroo-nak nagyobb szüksége lesz ezekre. ━ Köszönöm. Megmentetted az életemet. Megint.

Gyenge mosolyt erőltet magára, de a szemeiben ülő csillogás, amit a folyó látványa lobbantott fel alig egy órával korábban, mostanra teljesen kihunyt. Olyan üres és megtört a tekintete, hogy megszakad a szívem. Mielőtt bármit is tehetnék, hullani kezdenek a könnyeim.

Kuroo előttem terem, és ijedten néz le rám. Gyengéden tenyerei közé fogja az arcomat.

━ Ennyire fáj még? ━ kérdezi aggodalmasan. Nemet intek a fejemmel.

━ Én sajnálom, Kuro. Hidd el, hogy nem akarom ezt tenni veled... ━ Kezeimmel erősen belekapaszkodom az ingébe, valahol a szíve magasságában. ━ Remélem, meg tudsz majd nekem bocsátani.

━ Miről beszélsz, Kenma? ━ kérdezi zavartan. ━ Hiszen nem csináltál semm...

Lábujjhegyre állok, és óvatosan hozzáérintem ajkaimat a szája sarkához. Arcom bőrén érzem, ahogy kienged magából egy meglepett sóhajt, s kihasználva pillanatnyi dermedtségét és mélységes döbbenetét, minden erőmet összeszedve taszítok egyet a mellkasán. Kiszakad belőle egy kiáltás, amint eltűnik lábai alól a talaj, és nagyot csobbanva belezuhan a folyóba. A hátizsákokat, az ütőt és Kyotani holttestét hátrahagyva eltűnök a sötétségbe borult fák között.

Életben maradt játékosok száma: 19

Halottak: 5 ━ Inuoka Sou, ?, ?, ?, Kyotani Kentarou