Reggel, mikor felébredek izzasztó rémálmaimból, arra eszmélek, hogy a fából kiálló göbök miatt annyira be van állva a hátam és a derekam, mintha nem is tizennyolc, hanem minimum hetvennyolc esztendős lennék. Ezt félretéve hálás lehetek, hogy az egymásba fonódó ágak, amelyek ágyamul szolgáltak, voltak annyira szélesek, hogy nem zúdultam le róluk az éjszaka folyamán. A kiterített ruhákat bedobom a zsákomba, és óvatosan lemászok. Biztonságos talajt érezve a lábaim alatt sebtében felöltözöm (a nedves göncök úgy-ahogy megszáradtak), és reggelire elfogyasztom az utolsó két szelet marhahúst és a kis zacskónyi mazsola felét. Habár kopog a szemem az éhségtől, lassan eszem, nehogy rosszul legyek. A Kapitóliumban töltött napok során a jobbnál jobb kajákat ettem, ügyelve a kiegyensúlyozott táplálkozásra, ezért ez a váltás most igen érzékenyen érint. Ezzel a reggelivel szinte el is fogyott az összes maradék ennivalóm, és még csak a második napom kezdődött meg az arénában. Ha nem akarok éhezés miatt elpatkolni, sürgősen keresnem kell valami élelemforrást. Pillantásom ráesik a zsákom aljában lapuló egy szem vérvörös almára, és kíváncsian előbányászom. A természetellenes, fényes csillogás és élénk szín megkülönbözteti az otthoni gyümölcsöktől, de hát az arénában mindent mesterségesen készítettek el. Még mindig úgy gondolom, hogy Kenmából csak a paranoia beszélt, és valójában az almának nincsen semmi baja, különben miért raktak volna be ennyi fát belőle az arénába? Kétfelé töröm a termést, hogy megvizsgálhassam a belsejét, nem rohadt vagy kukacos-e. A húsa vajsárga, és az illata valami mennyei a száraz reggelim után. Beindul a nyálelválasztásom, és érzem, hogy elhagy a tétovázás legkisebb szikrája is, Kenma figyelmeztetése meg nyom nélkül repül ki az elmémből. Mielőtt ajkaim elérhetnék a létől dús élvezetet ígérő gyümölcsöt, egy fülsiketítő ágyúdörrenés szeli át a hajnali némaságot, és én veszélytől tartva ösztönösen talpra ugrok. A zaj mintha kényelmetlen közelségből hangzott volna. Feszülten hallgatózom, de az első lövést nem követi második. Lehet, hogy a Hivatásosak megöltek egy egyedül bujkáló Kiválasztottat? Ha még a közelben vannak, könnyebb engem is megtalálhatnak. Jobb lenne minél előbb elhúzni a csíkot, mielőtt kinyiffanhatnék, de...

A kényelmetlen gondolat zavaróan motoszkál a tudatom mélyén. Mi van, ha Kenmát kapták el? Ez a környék közel van a folyóhoz, lehet, hogy éjjelre ő is itt, a fák között keresett menedéket. És ha rátaláltak, miközben fegyvertelen és egyedül van...

A szívem zakatol a mellkasomban, ahogy párducokat is megszégyenítő sebességgel rohanni kezdek az ágyúdörgés irányában. Habár minden idegsejtem a túlélésért rimánkodva kérlel, hogy bújjak el, nem hallgatok az életben maradási ösztöneimre. Meg kell néznem az előbb elhunyt Kiválasztott arcát, még mielőtt a légpárnás elszállíthatná. Ha lemaradok róla, csak az éjjeli, halottakat összesítő vetítésen tudnám meg, hogy ki esett ki, de addigra a körmeimet is lerágnám az idegességtől, és lehet, hogy valami nagyon-nagy meggondolatlanságot csinálnék. Például beállítanék a templomhoz, hogy kikérdezzem a Kiválasztottakat, nem látták-e Kenmát valahol. Az nem lenne életem legjobb húzása, de lehet, hogy a kétségbeesés odáig is képes lenne lesüllyeszteni. A Kapitóliumban biztosan jót röhögnének rajta, de a családom és barátaim már kevésbé.

Kíváncsi vagyok, most engem mutatnak-e a kamerák, amint szélsebesen rohanok a fák árnyékában. A kiálló gyökereket átugorva ügyesen veszem az akadályokat ━ végtére is az erdő a második otthonom, így szinte nem is kell a lábaim elé néznem ahhoz, hogy ne taknyoljak el.

Amint meglátok egy fákkal ritkásabban benőtt helyen, a napfényes fűben elterülve egy zöld inges alakot, arrafelé veszem az irányt. Szerencsére már méterekről látni, hogy nem Kenma az, ez a fiú ugyanis magasabb nála, fejét pedig sötétbarna hajkorona borítja. Lassítok a lépteimen, és halkan odalépkedek mellé. Ha Kenma itt lenne, nem csak a Körzetének a számát tudná megmondani, de még a vezetéknevét is. Én viszont arra sem emlékszem, hogy láttam volna ezt a fiút a Viadal előtt. Biztosan meghúzódott a háttérben, és beolvadt a többi szegényebb Körzet Kiválasztottjai közé. Egyelőre nem látok rajta sérülést, lehet, hogy a hátán sebesítették meg, amin épp rajta fekszik?

Az arckifejezése rémisztő, a szemei hatalmasra vannak tágulva, és a bőre a reggeli napfényben szürkéskéknek tűnik. Leguggolok mellé, és megpillantom a szája két sarkából lefolyó véres habot. A gyér reggelim kényelmetlenül mocorogni kezd a gyomromban, de mielőtt elfordulhatnék, hogy megszabadítsam szegény szemeimet a kínzó látványtól, és örökké száműzzem ezt a képet a tudatomból, tekintetem végig siklik bal karján, egészen félig görcsösen összezárult ökléig. Tenyerében egy vérvörös almát szorongat, amelyből hiányzik egy harapás.

Felállok, és vissza se nézve megindulok, ellenkező irányban, mint ahonnan jöttem. A légpárnás repülő felettünk egyhelyben lebegve várja, hogy biztonságos távolságba kerüljek a halottól. Úgy döntök, hogy búcsút intek az erdő ezen részének.

A szerencsétlen fiúval végül mégsem a Hivatásosak végeztek. Hanem a Játékmesterek ravasz, kegyetlen kis trükkje.

A megrajzolt térkép olyan, mintha egy kisgyerek esett volna neki a papírnak a grafitceruzájával az óvodai foglalkozáson. A vonalak reszketegek és elnagyoltak, ám ennek ellenére is tisztán kivehetőek a feltüntetett helyszínek, mivel szerencsére névvel is el vannak látva. A papír bal oldalára felfirkantott kupac alatt a ,,Hegy" felirat díszeleg, a jobb oldalának majdnem a felét rövidke csíkokkal színezték ki, a ,,Mező" nevet adva neki. A lap közepén lévő házikó a ,,Templom" nevet kapta, attól északra következik az ,,Erdő", s a lap felső harmadát széltében teljesen átszelő, tekergő csík a ,,Folyó". A ,,Folyó" túloldalán, az aréna felső részénél pedig...

━ ,,Préda?" ━ suttogom magam elé értetlenül az odabiggyesztett feliratot. A művészi érzéket nélkülöző kéz különös állatfejeket rajzolt köré, de ebből a rajzból meg nem tudnám állapítani, hogy mégis mit ábrázolnak. ━ Ez meg mégis mi?

Tendou vállat von, és táskájába süllyeszti a térképet.

━ Nem tudom, de csábítónak tűnik, úgyhogy le fogjuk csekkolni.

Tovább tanulmányozom a béna rajzot.

━ Egyáltalán honnan szerezted ezt? A mentorod küldte?

Tendou megrázza a fejét.

━ A hátizsákban találtam.

Aggodalmasan az ajkamba harapok.

━ Mi van, ha ez egy csapda?

━ A többieknek nem volt idejük, hogy bármit is matassanak a holmikkal, a Játékmesterek meg miért adnának hamis információt? A nézőknek nem tetszene, ha így kibabrálnának velünk.

━ De mégis... lehet, hogy valami miatt azt akarják, hogy átkeljünk a túloldalra, ahol aztán valami borzasztó lényt ránk eresztenek...

Tendou közönyösen vállat von, mintha az arénákban esetenként kiküldött mutánsok egy kicsit sem izgatnák.

━ Csak úgy tudjuk meg, ha leellenőrizzük, nem igaz?

Nem hittem volna, hogy valaha is eljön az a nap, amikor találkozom egy Kuroo-nál makacsabb és fárasztóbb alakkal, de úgy tűnik, vannak még csodák. Rápillantok a sebes áramlatú folyóra, az elszórtan kikandikáló sziklákra, és a túlpartra, ami méterekre van tőlünk. Összeráncolom a homlokomat.

━ És mégis hogy terveztél átkelni? Talán növesszünk szárnyakat?

━ Ha magaddal hoztad volna a jelmezedet, akár az is működne. ━ Tendou nem veszi szívére gúnyos szavaimat, ehelyett újra matatni kezd a táskájában, és előhúz egy feltekert kötélcsomót. A szemöldököm már szinte a hajvonalamat érinti a csodálkozástól. ━ Neked mégis mennyi cuccod van?

━ Hát, ezt a táskát egyenesen a Bőségszaru szívéből mentettem ki, úgyhogy van benne pár menő dolog ━ mondja büszkén. Következőnek az övére akasztott kampót veszi le, és fürgén dolgozni hosszú ujjaival, kihajtogatva a kötelet, és mikor rájövök, hogy mire készül, mély levegőt veszek.

━ Mondd, hogy ez nem az, amire gondolok...

━ Nem tudom, Kenma, mire gondolsz? ━ Nem válaszolok. A kötél egyik végét szorosan rácsomózta a kampó végére, és próbából suhint vele egyet. Még idejében elugrom, mielőtt a kampó hegyes része belekaphatna a combomba. ━ Nem rossz.

━ De igenis rossz! ━ tiltakozom. ━ Nem hiheted azt, hogy így át fogunk tudni úszni!

━ Van jobb ötleted? ━ kérdez vissza kérdőn félrehajtott fejjel.

━ Talán valahol találhatnánk egy keskenyebb részt, vagy egy hidat...

━ És erre mennyi esély van? Nincs kedvem feleslegesen átsétálni a fél arénát, abban reménykedve, hogy valahol elapad a víz. ━ Felegyenesedik, és éber tekintetével fürkészni kezdi a túlpartot, megfelelő kapaszkodó után kutatva. ━ Ne aggódj, előre megyek, és ha félúton vízbe fúlok, akkor nem muszáj utánam jönnöd.

━ Nem is mennék utánad ━ motyogom, és továbbra is félve bámulom a fehéren habzó hullámokat. A gyomrom apró gombóccá zsugorodik, és egyre erősebb bennem a késztetés, hogy elmeneküljek, magára hagyva ezt a féleszű bolondot. A mai napom teendői között nem szerepelt a ,,fulladás" alpontja.

Tendou először egy nagyobb sziklát vesz célba a folyó túloldalán, de a kampós vég minduntalan lecsúszik a nem eléggé rücskös felületről, úgyhogy pár métert odébb lépkedve újabb és újabb köveket vesz támadás alá. Mivel már tíz perce küszköd hiábavalóan, és egyelőre a sziklák állnak nyerésre, leülök a kavicsos földre. Talán nem szép dolog, de titkon azt kérlelem az arénától, hogy ne engedje megvalósulni Tendou tervét. Ha rájön, hogy ez az egész hiábavaló, akkor folytathatjuk utunkat biztonságosan, a part ezen oldalán, és egyikünknek sem kell a jéghideg vízben csúfos halált halnia. Azon gondolkodom, Kuroo vajon mit csinálhat e percben az arénában. Vajon már ő is megreggelizett, és tovább állt? Engem próbál megkeresni kétségbeesetten, vagy van annyi esze, hogy megpróbálja meglelni a többi szövetségesét? Remélem, vigyáz magára, és nem keresi feleslegesen a bajt, bár nála soha nem lehet tudni. Csak abban bízom, hogy tisztes távolságra marad a Bőségszarutól, amit minden bizonnyal a Hivatásosak kisajátítottak maguknak, mint bázist. Az ott lévő holmikból hosszú napokig gazdálkodhatnak, nem kell majd aggódniuk sem a fegyverek, sem az élelem miatt, velünk ellentétben minden felszerelés adott nekik az életben maradáshoz. Akár ki is várhatnák, hogy mi szépen mind elhulljunk, aztán egymásnak eshetnek, és a legerősebbikük emelkedhetne ki győztesen a versenyből.

De tudom, hogy erre nem fog sor kerülni. A Hivatásosaknak nem szokása sokáig egy helyben várakozni. Ha nem kezd el hamarosan még több Kiválasztott elhullani, akkor saját kezükbe fogják venni a verseny irányítását, és ők maguk fognak hajtóvadászatot indítani ellenünk. Már csak az a kérdés van hátra, hogy idén mennyire lesznek türelmesek.

Tendou rikkantása kiszakít a mélázásomból, és meglepve konstatálom, hogy már vagy húsz méterre eltávolodott tőlem. Leporlom a nadrágom ülepét, és követem az izgatottan ugrándozó fiút. A kötél kifeszítve lóg, és látom, hogy a túloldalon egy, a folyóparthoz igencsak közel álldogáló magányos fa csupasz ágára van a kampó feje ráakasztva. Az ág elég szilárdnak tűnik ahhoz, hogy félig-meddig elbírjon minket, de abban közel sincs akkora hitem, hogy a kampó nem fog félúton lecsúszni róla, sérülést vagy még annál is rosszabb következményt okozva nekünk.

━ Látod, milyen ügyes vagyok? ━ pislog rám várakozóan. Egy kissé valóban lenyűgöz, hogy pont a megfelelő helyre át tudta suhintani a kampó hegyes végét, de sikere azt jelenti, hogy az életünk kockáztatása elkerülhetetlen.

━ Ügyes voltál, Tendou ━ mondom gépiesen, kifejezéstelenül, de nem töri le a rossz hangulatom.

━ Így már át tudunk úszni. Ha a kötélbe kapaszkodunk és húzzuk magunkat, akkor nem fog elsodorni minket a víz ━ magyarázza vidáman, és leveszi magáról a táskáját. Mikor rájövök, hogy mire készül, megragadom a karját.

━ Biztosan jó ötlet ez? ━ fejemmel aprót biccentek a túlpart felé. ━ Ha átdobod a partra, és valaki titokban ott bujkál a közelben, akkor könnyen ellophatja a táskádat. Ha pedig mégsem jutunk át, ottragad minden holmid!

━ Jobb, mintha az egész elázna, nem? ━ Van ebben is logika, de zavar a tudat, hogy mi ketten és Tendou nehezen megszerzett felszerelése a folyó két oldalára fogunk szakadni. ━ A ruhánkat is bele kéne tennünk.

A gondolatra, hogy félmeztelenül ezen az oldalon ragadjak, ha mégsem jön össze Tendou terve, jéghideg borzongás fut végig a gerincem mentén, és láthatóan összerezzenek. Tiltakozóan megrázom a fejemet. Tendou az égnek emeli a tekintetét, és szégyentelenül vetkőzni kezd. Ledobja magáról az ingét, az övét és a nadrágját, majd a zokniját és a bakancsát is, mígnem egy szál fekete alsónadrágban áll előttem, fehér bőre szinte világít a kavicsos folyóparton. Mindkét karját könyökétől a csuklójáig steril gézkötések borítják, de azokat különös módon nem csavarja le magáról. Elég vékonynak tűnik a kiálló bordáival és hosszú lábaival, de több eszem van annál, minthogy emiatt alábecsüljem az erejét. Megfordul, és a levegőt a kelleténél hangosabban szívom be, mikor meglátom a hátát keresztül-kasul átszelő, hosszúkás és vékony forradások mintázatát. A hegek kiemelkednek a bőréből, és világosabban fénylenek a eredeti bőrszínétől. Mielőtt rajtakaphatna, hogy bámulom, a földre szegezem a szemeimet.

A Körzetekben a Békeőrök rendszeresen használták az ostorozást, mint a kisebb szabályszegések, például a lopás vagy munkából lógás büntetését, ám Tendou hátán annyi különböző vastagságú és formájú heg van, ami csak hosszú évek alatt gyűlhetett össze, és hirtelen az a borzasztó, hátborzongató gondolatom támad, hogy talán nem is a Békeőröktől származnak a sérülései.

Hallom, hogy huppan valami a távolban, és végre fel merek nézni a talpam alatt csikorgó kavicsokról. A sötétkék zsák a túlparton pihen, vészesen közel a vízhez, de szerencsére nem hullott bele. Az összes cuccunktól tehát egy széles folyó áradata választ el minket.

Vagyis majdnem az összes cuccunktól. Tendou a kését még a jobb kezében szorongatja, majd erősen megszorítja a kötél nála lévő végét.

━ Viszlát a túloldalon! ━ rikkantja eltökélten, majd a kését a fogai közé szorítva (basszus, ennek teljesen elmentek otthonról) beleereszkedik a vízbe. A folyó kérlelhetetlenül sodorni kezdi az áramlás irányába, és el is tolja bal felé jó pár méterre, mire sikerül a kötélbe két kézzel kapaszkodva megállítania a testét érő hullámok nyomását. Egy helyben lebeg a vízben, továbbra is erősen markolva a kötelet, majd húzni kezdi magát előre, óvatosan, hogy ne csapódjon neki egyik kibukkanó kőnek sem. Kínzó örökkévalóság után (valójában csak öt perc telhetett el) a kötél húzása és a lábaival való folyamatosan csapkodás után sikerül átúsznia a túlpartra anélkül, hogy a víz elsodorná vagy a sziklák szétvernék a koponyáját. Némileg reszket, ahogy tenyerére támaszkodva feltápászkodik, majd megfordul, és integetni kezd felém körülbelül hét méternyi távolságból.

━ Sikerült! ━ kiabálja a nyilvánvalót. Szerencsére volt annyi esze, hogy előtte a kést kivegye a szájából.

━ Ne kiabálj! ━ kiáltom vissza, aminek nem sok értelme van, de talán jobb, ha nem csapunk még ennél is több zajt. Tendou lehajol a zsákjához, és a kabátjával kezdi szárazra törölni magát. A tincsei nedvesen szinte vérvörös színnel tapadnak a hideg víztől még inkább kifehéredett homlokára. Hevesen gesztikulál felém, jelezve, hogy nekem is indulnom kéne, de habozom. Talán nem lenne jobb még most magára hagyni? Nem tudom, mikor lesz legközelebb esélyem rá, hogy meglépjek előle, és most biztonságos távolságra vagyok tőle, ezért dühében nem is tudna utánam szaladni és megölni. Lehet, hogy nincs nálam semmi felszerelés, leszámítva a rajtam lévő ruhákat és a zsebemben lapuló, féltégelynyi zúzódás-elleni kenőcsöt, de ha a víz közelében maradok, és keresek valami ehető bogyókat, egy ideig egyedül is kibírhatom a viszontagságokat. És így Tendou-nak sem kéne rám pazarolnia sem az idejét, sem az energiáját, sem a nehezen megszerzett kajáját. Valójában azzal tennék szívességet neki, ha nem mennék utána.

Túl sokáig nem marad időm tétovázni. A tekintetünkkel lefolytatott szemkontaktus harcot egy ágyúdörgés robaja szakítja félbe. A legnagyobb gond az, hogy a hang egészen közelről hallatszik, a halál tehát legalább száz méteres körzetünkben történhetett. Hallójáratomra támaszkodva úgy saccolok, hogy a zaj feljebb, a folyóparti medertől magasabban lévő dombról érkezett, valahonnan a fák sűrűjéből. Ami azt jelenti, hogy az elesett versenyző gyilkosa még a közelben lehet.

━ Siess, Kenma! ━ kiabál rám Tendou, és ha a gyilkos eddig nem hallott meg minket, akkor most már be fogja tudni lőni, hogy merre lehetünk. Tendou felém dobja a kötelet, de most nem jár akkora szerencsével, mint mikor a kampós oldalát kellett átjuttatni, ugyanis a kötél vége a vízbe hullik, és esélyem sincs elérni azt. A tűzpiros hajú káromkodik egy sort, majd visszahúzza a kötelet. Most, hogy már át van ázva, valószínűleg sokkal nehezebb a kellő távolságra elhajítania.

A pasztellkék égen meglátom a légpárnás repülő közeledő alakját, ami azért jött, hogy begyűjtse a holttestet, mielőtt a legyek és kukacok nekieshetnének a lakomájuknak. Nem szeretném, ha vele együtt egyúttal most engem is elszállítanának, ezért jobb lenne minél előbb eltűnni a környékről. Mi van, ha a Hivatásosak már meg is kezdték a hajtóvadászatukat, és épp most szedték be az első áldozatukat? Lehet, hogy következőnek engem fognak kipipálni a listájukról. Mivel mindegyiküknél több pontot szereztem a kiképzésen, sejtésem szerint örömmel végeznének velem, hogy bebizonyítsák, igenis jobbak nálam.

Tendou második dobási kísérlete már egy fokkal jobb, de végül a kötél puha vége centiméterekre az ujjaim hegyétől hullik vissza a tiszta vízbe, és én továbbra is tehetetlenül álldogálok a parton, fegyver nélkül, védtelenül. A repülőből egy ezüst színű, fémfogakból álló szerkezetet. A testet meglepően lassan húzzák fel, és mikor meglátom a távolban a holtan lógó alak sötét fürtjeit, egyszeriben megint forogni kezd velem a világ. Hiába hunyorítok, az éles napfényben nem tudom megállapítani, hogy fekete vagy sötétbarna-e a haja. A pulzusom megugrik, és gyengén előre botorkálok néhány lépést.

━ Kuro...? ━ suttogom, de természetesen nem jön az égtől semmi válasz a ki nem mondott kérdésemre. A kiesett versenyző eltűnik a repülő gyomrában, mire a légpárnás olyan gyorsan, mint ahogy jött, odébb is áll, megtartva magának a titkait.

━ Kenma!

Transzba esve fordulok vissza, és a lábaim előtt csodával határos módon a kötél világosbarna vége kígyózik. Gépies mozdulatokkal leveszem magamról az ingemet, és rögtönzött hajgumiként használva felkötöm a fejem búbjára vele a szőke tincseimet, majd a nadrágomra siklik a tekintetem. Jó lenne megmenteni a merüléstől, de ha a közelben van valamelyik versenyző, az jelenleg nagyobb fenyegetést jelent rám nézve, mint a nedves ruhák. Megragadom a kötelet, és a part szélére ülve óvatosan becsusszanok a hideg habokba.

A hőmérsékletkülönbség iszonytató, és küszködnöm kell, hogy a testemet ért sokk miatt ne fagyjak le teljesen. A hullámok könyörtelenül sodornak, de végül megakadok egy nagyobb sziklának ütközve. Talpammal tompítom a becsapódást, majd húzni kezdem magam vissza, Tendou irányába. Jóval lassabban haladok, mint ő tette azt percekkel korábban, de végül túlélem a megrázkódtatást. Erős, gézbe csavart kezek húznak ki a partra, s egy-két percig csak fetrengek a kavicsos ágyon, csillapítva a remegésemet.

━ Legalább a mai fürdést letudtuk ━ hallom meg valahonnan magam mögül a hangját, de nem vagyok hajlandó erre a megszólalásra válaszolni. Ki hitte volna, hogy ennyire jeges lesz a víz? Hirtelen elönti a testemet az együttérzés, ha Kuroo-ra gondolok, aki nekem köszönhetően szintén rákényszerült erre a kínkeserves a megmártózásra. Valószínűleg ez a karmám azért, amiért belelöktem őt tegnap a folyóba. Talán mégis igaz a mondás, hogy az életben azt kapod vissza, amit adsz.

Aztán eszembe jut a légpárnás, és reszketésem fokozódik. Nem, az nem lehet, hogy Kuroo máris kiessen... Még nem kaphatták el, ő ügyes és erős, biztos lenne benne annyi ész és kitartás, hogy elmeneküljön, ha veszélyt észlel. Igen, annak a halottnak valaki másnak kellett lennie...

Mire felülök, Tendou már vissza is bújt a ruháiba. Rosszalló ciccegéssel néz le lábaimra nedvesen tapadó gatyámra. A bakancsaimban mintha egy miniatűr tenger úszkálna.

━ Egyre erősebben fog sütni a nap, úgyhogy keressünk valami helyet, ahova kiterítheted a cuccaidat megszáradni. Talán még tüzet is gyújthatunk, hogy gyorsabban felmelegedj. Napközben csak nem fogják észrevenni a lángokat. ━ Táskáját könnyedén felkapja a vállára, és megindul a fához, hogy leügyeskedje róla a rá akasztott kampót. ━ Utána meg keresünk valami ehetőt. Oké?

Jobb ötlet nem jut az eszembe, úgyhogy beletörődően bólintok, és követem fürge lépteit a kavicsos ösvényen. Nagyon remélem, hogy a térképen a ,,Préda" felirattal jelölt rész, ahova kérlelhetetlenül közeledünk, valóban állatokra utal... és nem ránk, versenyzőkre.

Életben maradt játékosok száma: 18

Halottak: 6 ━ Azumane Asahi, Kyotani Kentarou, Ennoshita Chikara, Kinoshita Hisashi, Inuoka Sou, ?