Tízkor találkozunk Hitomival a liftnél, és beszállunk, hogy lemenjünk a kiképzőterembe, amit a föld alatt alakítottak ki. Kuroo ideges: habár az arca nem árul el semmit, ütemtelen ritmusban dobol a jobb lábával, amit csak akkor szokott csinálni, ha valami olyan bosszantja, ami ellen semmit nem tud tenni.

━ Nem tetszik ez nekem ━ mondja vagy tizedjére a reggeli megbeszélés óta. Szemernyit sem törődik Hitomi megbotránkozó arckifejezésével. ━ Nincs szükségünk másokra, főleg nem olyan idegenekre, akik alig várják, hogy elvághassák a torkunkat.

━ Kuroo, a mentorok ezt tanácsolták, és jobban teszed, ha hallgatsz rájuk ━ pirít rá a nő.

━ Tudom ━ vakkant vissza a fekete hajú meglehetősen bunkón, de ekkora szerencsére megérkezünk az alagsori szintre. A liften kívül Hitomi már nem jöhet velünk, így megmenekülök egy újabb vita meghallgatása elől. A liftből kiérve egy tornacsarnokba érünk, s első ránézésre látom, hogy mindenféle eszközzel fel van szerelve. Megpillantom a kialakított akadálypályákat, a plafonról lelógatott köteleket a mászás megtanulásához, a különféle rémesebbnél rémesebb fegyverek kupacát, na meg a kiválasztottak csoportját, akik körben állnak, és az érdeklődés különböző fokaival méregetik egymást. Úgy tűnik, mi érkeztünk utolsónak ━ Kuroo-t csak nagy nehezen sikerült meggyőznie Nekomatának a tervünkről ━, s ahogy beállunk a többiek mellé, a segítők a körzetünknek a számát erősítik felkarunkra egy fehér szövetdarabon.

Mikor Kuroo rám szólt az Aratásnapi sorsolás felvételét nézve, hogy rám hagyja a kiválasztottak megfigyelését, komolyan vettem a szavait. Nem akartam teljesen haszontalannak tűnni a számára, ezért mindenkinek megjegyeztem a körzetét és vezetéknevét, s így, pár nap távlatából is könnyen megismertem a tévében és a nyitóünnepségen látott arcokat. A legtöbben nem kifejezetten szívélyes pillantással méregetnek, úgyhogy tekintetemet inkább a vezető kiképzőre fókuszálom. Yuzuriha a húszas éveiben járhat, és egy karcsú nő copfba fogott sötétlila hajjal. Ő tájékoztat minket a kiképzés programjáról. Minden állomáshelyen különböző fegyverhasználati vagy túlélési technikákat tanulhatunk meg a hozzájuk kirendelt szakértők keze alatt. Bármelyik állomást kipróbálhatjuk, és annyi ideig gyakorlunk egynél, ameddig szeretnénk, viszont követnünk kell a mentoraink utasítását. Más kiválasztottakkal nem keveredhetünk semmiféle párbajba, ha nem akarunk egyedül gyakorolni, akkor valamelyik segédet megkérhetjük, hogy harcoljon velünk. Nem mintha szeretnék élni ezzel a lehetőséggel.

A többieket figyelem, amíg Yuzuriha izgatottan felsorolja a különböző állomáshelyek fajtáit. Mindössze hárman alacsonyabbak nálam: a két lány, Mika és Kiyoko, meg az égnek meredő hajú fiú a Tizenegyes Körzetből, Nishinoya. Ez viszont nem azt jelenti, hogy gyengébbek lennének nálam: Mika az Első Körzetből jött, ahol kiskoruk óta a Viadalra készítik a tehetséges gyerekek csoportját, ezért apró termete ellenére valószínűleg könnyűszerrel végezhetne velem. Kiyoko komolynak és visszafogottnak tűnik, de az ilyen emberekben nehezebb olvasni, mint a Kuroo-féle forrófejűekben, ezért őt sem akarom lebecsülni. Nishinoya ugyan az egyik legszegényebb körzetből származik, de a szemében furcsa lelkesedés és elszántság ég. Tehát benne is él még a küzdőszellem.

A maradékuk pedig egytől-egyig nálam magasabb vagy izmosabb fiú, akik ellen szikarcnyi esélyem sem lenne bármiféle küzdelemben. Összefoglalva, mind a huszonhárman erősebbek nálam, pont, ahogy számítottam rá. Nem sok értelmét látom, hogy bármi újat is megtanuljak, ha úgyis az elsők között fogok kiesni. Elég lesz megfigyelnem a többieket, hogy ki tudjam választani Kuroo-nak a megfelelő szövetségeseket, majd pedig valamelyik könnyebb állomásnál elütöm az időt. Igazából nem szólhatnak rám, mert semmilyen szabály nem kötelez arra, hogy aktívan csináljak bármit is.

Kuroo-ra pillantok, aztán vissza a többiekre. Csak ketten nagyobbak nála, a Második Körzetből az Aone nevű óriás és a Hatodik Körzeti Ushijima. Kíváncsi vagyok, hogy a Hivatásosak vajon megpróbálják-e majd bevenni őket maguk közé. Mindig bevesznek olyanokat is a csapatukba, akiket felhasználnak őrködésre, esetleg ételszerzésre, majd egy nem várt pillanatban hátba szúrják őket. Ez már csak így szokott menni.

Nekomatának igaza van, az Első, Második és Negyedik Körzeti Hivatásosak ellen egyetlen ember nem lenne képes szembeszállni. Sokkal nagyobb esélyünk lenne úgy, hogy ha egy olyan szövetséget alkotnánk, amely az övékénél is erősebb. Már csak az a kérdés, hogy ki az, aki elég hasznos a túléléshez, és hajlandó is lenne velünk egy csapatot alkotni. Talán Kuroo lesz elég népszerű ahhoz, hogy bevonzzon mellénk egy-két kölyköt. Kár, hogy ennyire nem hajlandó elfogadni Nekomatáék tervét. Pedig neki velem ellentétben igenis nagy esélye van a Viadal megnyerésére. És ha sikerül a kiötlött tervem, akkor nem fogom hátráltató tényezőként visszahúzni a küzdelemben sem.

A megbeszélés után a Hivatásosak rögtön a fegyverekhez sietnek. Nem nehéz kitalálni, hogy nekik mi a stratégiájuk – az ő mentoruk biztos nem tanácsolt nekik olyat, hogy tartogassák az erőfitogtatást a pontozásig. Ők az első perctől kezdve megmutatják a valódi erejüket, hogy megfélemlítsék a többieket, és ezáltal mindenkit eltántorítsanak attól, hogy rájuk merjenek támadni. Daishou egy lándzsát emel fel, Mika pedig máris a céltáblákhoz lépked egy hatalmas íjjal. Aone úgy lengeti a buzogányt, mintha súlytalan lenne, Oikawa pedig egy háromágú szigonyt egyensúlyoz a kezében. Rajtuk kívül egyelőre senki nem mer a fegyverrészleghez menni, és nem csodálkozom. Elég fenyegetőnek tűnnek.

Odabotorkálok a tűzcsiholáshoz kialakított állomáshoz, hogy úgy tűnjön, mintha csinálnék valami értelmeset. Habár jó párszor kiszöktünk Kuroo-val az erdőbe, ahol tábortűz felett megsütögettünk egy-egy csirkecombot, olyankor általában ő rakott tüzet, és azt is mindig gyufával gyújtottuk meg. Tudom, hogy melyik ágakból érdemes a rakást csinálni, és hogyan rendezzem el őket szép alakzatban, de a kovakő használata már kifog rajtam. A szakértő türelmesen mutatja meg újra és újra, hogy miként pattintsam egymásnak a köveket, de a feladat sokkal nehezebbnek bizonyul, mint elsőre hittem volna.

Egyszer csak egy sötét árnyék magasodik felém. Felpislogok guggoló pozíciómból, és Kuroo-val nézek farkasszemet.

━ Te meg mégis mit csinálsz? ━ kérdezik alig leplezett idegességgel. Lebámulok a kezemben tartott kövekre.
━ Tüzet gyújtok, amint látod.
━ Minek? ━ sziszegi. ━ Azt én is meg tudom csinálni, felesleges ezzel pazarolnod az idődet. Gyere, inkább megtanítalak valami fegyvert használni.
━ Semmi értelme. Két és fél nap alatt nem lesz belőlem profi ━ vonok vállat. ━ Akkor már inkább a túlélési dolgokat venném szemügyre.

Kuroo a plafonnak emeli a tekintetét.

━ Az a kevés is több lenne, mint a semmi! Hogyan fogod megvédeni magad, ha egyszerre többen nekünk támadnak, huh?

Nem válaszolok, és szerencsére nem is kell, mert egy újabb pár láb csatlakozik hozzánk. A fülbevalós fiú az, Terushima, aki beletúr homokszínű fürtjeibe, mielőtt Kuroo-ra mosolyogna.

━ Hé, nem csatlakozol hozzánk? Majd meghalunk a kíváncsiságtól, hogy megtudjuk, miként bánsz a fegyverekkel ━ vigyorog, és a háta mögé mutat. A társai némán pásztáznak minket a fegyverekkel teli asztal mellől.

━ Bocs, de nem vetted észre, hogy épp beszélgetünk? Nem szép dolog félbeszakítani másokat ━ mondja Kuroo nyájasan, de mogyoróbarna szemei ellenségesen fénylenek. Terushima lenéz rám, és valami megvetés-féleség suhan át magabiztos vonásain.

━ Szerintem hagyjuk a gyerekeket játszani, mi pedig gyakoroljunk együtt egy kicsit ━ folytatja töretlen jókedvvel. Kuroo arca erre már egyértelműen elsötétedik.

━ Haver, jobb ha lelépsz, mert kezdem unni a pofádat.

Terushima szája elnyílik a döbbenettől, nekem meg vissza kell fojtanom azt a késztetést, hogy a tenyerembe temessem az arcomat. Ennyit Kuroo-ról és a diplomáciai érzékéről. Lehet, hogy a Hivatásosak az ellenségeink, de arra igazán nincs szükségünk, hogy emellé még vérig is sértse őket.

━ Hagyd csak, Terushima ━ szól hangosan az Első Körzeti Daishou olyan hangosan, hogy az egész csarnok hallja a szavait. ━ Szerintem nem ért semmihez, azért nem mer idejönni. Még a végén lebukna, hogy mennyire béna.

━ Oh, igazán? ━ elég jól ismerem Kuroo-t ahhoz, hogy tudjam, mit jelent testének megfeszülése, hangjának erőltetett bársonyossága, tekintetének lángolása. A fiú egyik szépséghibája az, hogy betegesen versengő, és semmilyen kihívás elől nem futamodik meg. Talpra ugrom, és megragadom a csuklóját.

━ Ne törődj vele, Kuro, csak fel akar bosszantani ━ suttogom, de egyáltalán nem vesz tudomást a létezésemről. Daishou-val néz farkasszemet, aki úgy vár az asztalnak dőlve, mint a támadásra kész vipera. ━ Emlékezz, hogy mit tanácsolt nekünk Nekomata...

Sajnos már túlságosan is begőzölt ahhoz, hogy hallgasson a józan észre. Kiszabadítja magát a szorításomból, és vadmacskaszerű ruganyos lépteivel ott terem a fegyvereknél. Kihalász a kupacból egy újszerűen fénylő fejszét, és jobbjából a baljába dobálja párszor, felmérve a súlyát. Aztán fél kézzel megemeli, éles szögben meghajlítva a karját, és a kellő erőt és lendületet kifejtve pont a megfelelő pillanatban engedi el a fegyver nyelét.

A fejsze szélsebesen pörögve süvít az egyik bábu felé. Eltalálja a fejét pont a homloka közepénél, de még ez sem állítja meg a röppályáját, Kuroo dobása ugyanis olyan erős volt, hogy leviszi a bábu fejét, és a fejsze nyele végül a falba fúródva áll meg, leverve a vakolatot.

A kiképzőteremre síri csend telepszik, így élesen hallhatom Kuroo zihálását.

━ Hupszi ━ mosolyog Kuroo, kivillantva a fogsorát, és hátat fordít a Hivatásosaknak. ━ Remélem ennyi elég volt ízelítőnek. Ha még egyszer zavarni mertek minket, biztosra vehetitek, hogy ti is így fogjátok végezni. Pá-pá.

A terror és a büszkeség furcsa egyvelegével figyelem a visszatérő sötéthajú fiút.

━ Te idióta ━ mormogom csendesen, mert az állomásvezető feszülten figyel, és nem merek előtte többet mondani. Egyelőre magamba szívom a szidalmakat, és folytatom a tűzgyújtási próbálkozásaimat.

Az ebédig már senki nem mer hozzánk szólni.

Míg a reggelit és a vacsorát a saját emeletünkön szolgálják fel a toronyban, addig az ebédet a kiképzőcsarnok melletti étkezőben kell elfogyasztanunk a többi kiválasztottal. A fal melletti zsúrkocsik tele vannak tömve mindenfélével, és mindenki abból szed magának, amiből szeretne. A Hivatásosak kezdenek magukhoz térni, már egész hangosan és jókedvűen beszélgetnek, de látom, hogy időről-időre ellenséges vagy épp aggódó pillantást vetnek Kuroo felé.

Barátom rám szól, hogy egyek sokat, de alig bírok a kajára gondolni. Végül választok különböző halas töltelékű onigiriket, meg két mochit, csak hogy bosszantsam Kuroo-t. Leülünk az egyik asztalhoz, és enni kezdünk. Most, hogy betölti az evés és beszéd zaja a termet, és senki sem hallgatózik, végre rápiríthatok a másikra.

━ Ezt szépen elintézted nekünk, Kuro ━ harapok bele az első onigiribe. A sós íz miatt rögtön megszomjazom, és leküldök egy pohárnyi almalevet. ━ Most a Hivatásosak egész falkája minket fog kipécézni magának. Szerinted ki lesz az első, akit megtámadnak majd, amint bedobnak minket az arénába?

━ Majd megvédelek ━ mondja tele szájjal, mire az égnek emelem a tekintetem.

━ Bármit is hiszel magadról, Kuro, hat emberrel egyszerre nem tudsz szembe szállni. És nem elég, hogy nyilvánosan megaláztad őket, de ráadásul így a többieket is megrémítetted. Szerinted ki akar majd olyanokkal szövetkezni, akik a Hivatásosak célpontjai? Mindenki távol akar majd maradni tőlünk.

━ Nem érdekel. Amúgy sem akartam másokkal összeállni.

━ De Nekomata...

━ Nekomata szava fontosabb, vagy az enyém? ━ kérdezi izzó tekintettel. Meglepetten pislogok egyet.

━ Természetesen mindkettőtöké fontos. De Kuro, ő már megnyert egy viadalt. Tudja, hogy működnek itt a dolgok, és csak jót akar nekünk. Mellesleg ━ emelem fel a hangom, mert látom, hogy már közbevágna ━, én egyetértek vele.

Kuroo láthatóan meggörnyed a székében.

━ Másokkal több esélyed lesz nyerni, mint egyedül - folytatom engesztelően.

━ Nem leszek egyedül. Ott leszel nekem te.

Visszafojtom a kísértést, hogy az arcába vágjam az onigirit.

━ De velem nem sokra mész. Szükséged van olyasvalakire, aki tud harcolni.

Ezután hál'istennek megnémul, úgyhogy békében folytathatjuk az ebédet. Délelőtt végre sikerült megtanulnom a tűzcsiholás fortélyait, így már nem csak gyufával, de kövekkel és botokkal is tudok tüzet gyújtani, ha arra kerülne a sor. Persze ahogy a mentoraink is mondták, nem alapozhatunk arra, hogy biztosan lesz fa az arénában, de azért a legtöbb évben biztosítanak némi fás részt, hogy a kiválasztottak ne fagyjanak meg és ne haljanak éhen. Az ugyanis túlságosan unalmas lenne a kapitóliumi nézők számára, ők jobb szeretik, ha vér folyik, a végkimerülés okozta halál viszont csak untatja őket. Azon gondolkodom, délután melyik kevés erőfeszítést igénylő állomáshoz húzódjak be Kuroo elől, mikor egy tálca ereszkedik le velünk szemben a túloldalon. Az egyik Tizenkettedik Körzeti fiú az, aki az ikertestvére helyett jelentkezett. Hozzám hasonlóan ő is áldozatul esett a stílustanácsadója mesterkedésének, mert sötétbarna haját élénkszőkére színezték. Az arca beesett, de kerek barna szemei élénken ragyognak. Kevésbé nyeszlett, mint azt az ember várná a legszegényebb körzet lakóitól.

━ Menő volt a fejszehajításod ━ mondja köszönés helyett, és minden szégyenlősség nélkül leveti magát a székre. Kuroo felnéz a tányérjából, kezei libazsírtól csillognak. Undorodva összefintorítom az orromat.

━ Öö, kösz. ━ Kuroo kérdőn néz rám, de nem mondok semmit. ━ Ki is vagy?

━ Miya Atsumu ━ felel mosolyogva. ━ Te jelentkeztél a testvéred helyett.

A mondata nem kérdés, hanem tényközlés. Kuroo összeráncolja a homlokát.

━ Igen, és? ━ némi ellenségességet érzek a hangjában. Atsumu megadóan felemeli két tenyerét.

━ Hé, ne értsd félre, nem volt ebben semmi mögöttes tartalom. Csak kíváncsi voltam a másik szerencsétlenre, aki a tesója miatt ragadt itt.

Kuroo mintha megvilágosodott volna.

━ Óóó. Bocs, ezzel az új frizurával meg sem ismertelek. ━ Végre megtörli a szalvétában az ujjait. ━ De izé... neked az az ikertestvéred volt, igaz?

━ Mhmm.

━ Vagyis... szóval az én öcsém még csak tizennégy éves. Biztos nem élte volna túl ezek között a srácok között. Ti viszont egyidősek vagytok. Akkor...

━ Akkor miért jelentkeztem helyette? ━ fejezi be helyette a mondatot Atsumu. ━ Csak hogy tudd, én vagyok az idősebb kettőnk közül, kemény tizenegy perccel. És ez a bátyók feladata, nem igaz? Megvédeni a kisöccsüket.

Kuroo hallgat, de látom, hogy valami újfajta érzelem költözik a szemébe. A tisztelet.

Délután Atsumu megtanít minket az álcázás művészetére. Vagy legalábbis kísérletet tesz rá. Úgy összekeni különböző festékekkel és bogyók levével Kuroo-t, hogy még belőlem is kiszalad egy halk nevetés. Aztán megkapom a magamét, mikor Kuroo nyakon önt egy vödörnyi szénnel.

━ Ez mégis mire volt jó? ━ kérdezem dühösen, miközben még az orromon is szürke por jön ki. ━ Szerinted majd egy darab kőnek fogom álcázni magam? Idióta.

━ Végülis ha találsz egy barlangot, beolvadhatsz így a falába ━ vigyorog Kuroo gonoszan.

━ Egyáltalán nem vagy vicces.

━ De egy kicsit az ━ kontrázik rá Atsumu. Úgy döntök, hogy mégsem kedvelem őt.

Ő tökéletesen úgy néz ki, mint egy növényzet része a magára ragasztott levelekkel és kéregdarabokkal. Kicsit a megnyitón viselt kosztümünkre emlékeztet, csak egy silányabb kiadásban. Szerencsére nemsokára vége a kiképzés első napjának, és alig várom, hogy vegyek egy forró zuhanyt és lemossam magamról ezt az undormányt.

Intünk egyet Atsumunak, mikor mi kiszállunk a hetedik emeleten, ő pedig egyedül utazik tovább a tizenkettedikre. Megfigyeltem, hogy a gyakorlás alatt egyetlen szót sem váltott a másik sráccal a körzetéből, és a társa az ebédnél is egymagában evett egy félreeső asztalnál. Atsumu nyitottságát látva valószínűleg a másik fiú volt az, aki úgy döntött, hogy külön akar felkészülni a Viadalra. Volt valami nyugtalanító a Tizenkettedik Körzeti Suna kalkuláló tekintetében, ami azt üzente, hogy nem érdemes ujjat húzni vele. Habár sokkal véznább volt Atsumunál, az volt a sejtésem, hogy az élet észben kárpótolta őt a testi hiányosságaiért.

Nekomata, Naoi és Hitomi a nappaliban ülnek, és amint meglátják a párosunkat, meglepetten felvonják a szemöldöküket.

━ Akarjuk tudni, hogy mi történt? ━ kérdezte Naoi tetőtől talpig poros alakomtól. Megrázom a fejemet.
━ Nem, de Kuro-nak lesz majd valami mesélnivalója ━ dobom be barátomat a mélyvízbe, és eltűnök a szobámból nyíló zuhanyzóban.

Mikor Kuroo elmeséli a nap történéseit, érezhetően vagy tíz fokot zuhan a hőmérséklet a vacsorához összegyűlt asztaltársaságunknál.

━ Ha jól értettem ━ kezdi Hitomi magasan sivító hangon, s Kuroo egy centiméternyit lejjebb csúszik a széken ━, akkor magadra haragítottad az összes Hivatásost, és emellé a legszegényebb körzet kiválasztottjával barátkoztál össze?!

━ Valahogy úgy.

(Gondolatok a fejezetről? Szerintetek kivel érné meg Kenmáéknak összeállni?:$)