Kicsit sem meglepő módon vagy hajnali háromig álmatlanul forgolódom a takaró alatt, ezért mikor meghallom reggel az ajtómon a kopogást, olyan érzésem van, mintha csak percekre hunytam volna le a szemem.

━ Jövök már ━ mormogom kelletlenül, és a tegnapi hálóköntösbe belebújva kibotorkálok az étkezőkocsiba. Hitomi egy nem túl elégedett pillantással nyugtázza az öltözékemet. Kenma int egyet apró kezével, miközben egy pohár epres tejből kortyolgat. Kinézve az ablakon látom, hogy olyan luxusházak mellett suhanunk el, amilyenek biztosan nincsenek egyik szegényebb körzetben sem. Már közel járhatunk a Kapitóliumhoz.

━ Egyetek eleget, hosszú nap lesz a mai ━ figyelmeztet minket Naoi. Szedek ki némi rizst és grillezett zöldséget lazaccal, majd az egészet leöblítem a kihagyhatatlan feketekávémmal. Nem is tudom, miként fogom kihúzni a Viadalon kávé nélkül. Még a végén a koffeinhiány fogja a halálomat okozni, nem pedig a többi kiválasztott. A gondolatra elvigyorodom, habár semmi vicces nincs a helyzetemben.

━ Mindjárt megérkezünk ━ mondja Nekomata, mikor végre Kenma is befejezi a reggelijét. ━ Először az Átalakítóközpontba fogják vinni a kiválasztottakat, ahol kicsit gatyába ráznak titeket, azután pedig a stílustanácsadókkal fogtok találkozni.

━ Készüljetek fel, hogy nehéz menet lesz ━ teszi hozzá Hitomi, és tüntetően a frizurámra pillant. Nem mintha ezen bármilyen fésű is segíthetne. ━ A délutáni nyitóünnepségen remekül kell majd kinéznetek, a szponzorok ugyanis jobban szeretik a jó kiállású embereket támogatni. Minél több ember figyelmét felkeltitek, annál jobb!

━ Oh, én nagyon jól értek a figyelemfelkeltéshez ━ vigyorgok rá, mire összevonja a szemöldökét.

━ Inkább vegyél fel valami rendes ruhát, így nem állhatsz a kamerák elé!

Ch, ezeknek a kapitóliumiaknak semmi humorérzéke. Mire felveszek egy inget és egy fekete nadrágot, megérzem a talpam alatt a vonat lassulását, és kisietek a fülkémből. Kenma a folyosón vár rám, arcát szinte az ablakhoz nyomja, ahogy az elsuhanó környéket figyeli. Mögé állok, és már én is megpillantom a különös, szédítően magas épületek, a megannyi üvegablakot, a különféle színű kocsikat és az emberek kavalkádját, akik Hitomihoz hasonlóan képtelen színű frizurát és ruhákat hordanak.

━ Milyen furán néznek ki ━ suttogja Kenma, visszhangozva a saját gondolataimat. Mikor észreveszi a tömeg a kiválasztottakat szállító expresszt, vadul gesztikulálni kezdenek felénk, és ajkuk mintha kiáltásra húzódna. Sután visszaintek, míg Kenma továbbra is úgy bámul ki, hogy az orra hegye súrolja az ablaküveget.

━ Készen állsz arra, hogy megskalpoljanak? ━ kérdezem Kenmától, mikor beáll a vonatunk az állomásra. Nem túl kedves pillantást vet rám a szeme sarkából.

━ Kuro, kettőnk közül neked kell védened a fejedet.

Kenmának most is igaza volt. A hajamba annyi zselét raknak, hogy úgy érzem, örökké kőszikla keménységű fog maradni. De ez már csak a jéghegy csúcsa volt, az Átalakító Központban ugyanis rémes tortúrának vetettek alá. Az előkészítő csapat, ami pechemre két fiatal csajból állt, rögtön levetkőztetett, testradírral vörösre meszelte a bőrömet, majd pedig a szerintük felesleges szőrt is legyantázták rólam. Valószínűleg életemben most először kiabáltam a fájdalomtól más emberek előtt, amire nem vagyok túl büszke. Némileg enyhítette a szégyenemet a gondolat, hogy velem együtt Kenma is ugyanezen mehet át.

Habár neki tuti kevesebb szőrt kellett letépni a testéről. (Nem mintha a pucér testére gondolnék szabad perceimben, még véletlenül sem. Csak nagyon ritkán. Óránként egyszer-kétszer.)

A favágástól és emeléstől durva körmeimet lereszelték és bekenték valami átlátszó anyaggal, ami eszméletlenül bűzlött. Mire azt hittem, megszabadulok tőlük, cibálni kezdték a hajamat, de hozzám hasonlóan feladták a kézi fésülést, és inkább az egészet valami géllel beállították, hogy ne lógjon a szemembe, és ne is meredjen a szélrózsa minden irányába.

━ Máris jobban nézel ki ━ csettint a nyelvével a rövid, kék hajú lány. Talán könnyebben fogadnám a bókot, ha nem épp alsóneműben álldogálnék előttük.

━ Öö, kösz. ━ Habár a bók valószínűleg saját maguk ügyességének szólt, és nem az én sármomnak. ━ Végeztünk?

━ Egy pillanat. ━ Még egy liternyi hajlakkot fúj fekete tincseimre, aztán végre magamra hagynak. Most már belebújhatok a selyemköntösbe, és fáradtan lerogyok egy székre. Nem tudom, mennyi ideig kínoztak, de biztos órákat töltöttem a csevegésüket hallgatva. A fejem máris zúgni kezd, és fájdalmamon az engem körülvevő fehér falak sem segítenek, amik mintha égetnék a retinámat.

Szerencsére percek múlva megérkezik a stílustanácsadóm, és ruganyos léptekkel belép a szobába. Meglepően fiatalnak tűnik, és a többi kapitóliumihoz képest elég visszafogottan néz ki: hamuszőkére festett haj, azzal kontrasztos sötét szemöldök, magas és vékony alkat, amit fekete bőrgatyába és mentaszínű pólóba bújtatott.

━ Kuroo Tetsurou, igaz? ━ kinyújtja a kezét, a bőre puha, de a szorítása határozott. ━ Semi Eita vagyok, a stílustanácsadód.

━ Örvendek. ━ Mondjuk annyira nem, de igyekszem udvarias lenni. Ezen a srácon múlik ugyanis, hogy milyen szerelést fogok viselni az egész ország színe előtt az órák múlva kezdődő nyitóünnepélyen, amelyen minden kiválasztottat felvonultatnak.

━ Levennéd egy percre a köntösöd?

━ Ha muszáj, de figyelmeztetlek, sajnos nem vagy az esetem ━ vigyorodok el, de csak felvonja a szemöldökét. Szerencsére csak néhány másodperc telik el, míg felméri a tartásomat, és hogy mégis miféle testtel kell ma dolgoznia, aztán visszaöltözhetek. Átvezet egy másik szalonba, ahol végre megebédelhetek ━ észre sem vettem, mennyire megviselt a több órás procedúra ━ és vagy egy tányérnyi sushit magamba tömök. Mintha némi elégedettséggel figyelné, hogy milyen sokat meg bírok enni. A jó erőben lévő kiválasztottak ugyanis nagyobb előnnyel indulnak, mint az alultápláltak. Erről eszembe jut, hogy valahogy fel kéne hizlalnom Kenmát a Viadal előtt.

━ Szóval... ━ dőlök hátra teli hassal, és kipislogom szemeimből a hirtelen jött álmosságot. ━ A Hetedik Körzet kiválasztottjait minden évben nagyon egyedi módon fának öltöztetik. Te is ezt a divatot fogod követni, Semi, vagy van még remény a számunkra?

Semi erre már hajlandó elmosolyodni.

━ Én és a társam, Shirabu, arra gondoltunk, hogy bevezethetnénk valami újítást. Sajnos el kell ismernem, hogy az ötlet nagy része az ő fejéből pattant ki, de ne aggódj, nem fatuskó leszel a felvonuláson.

━ Micsoda megkönnyebbülés.

━ Persze igyekeztünk úgy alakítani, hogy utaljon arra, ami a Körzetedre jellemző. Vagyis az erdőre. Szerintem jól fog állni neked a zöld, Kuroo.

Semi nem hazudott. A sötétzöld szövetnadrág pont a megfelelő helyeken feszül a lábamra, kiemelve az éveken át tartó favágástól megerősödött izmaimat. A csupasz felsőtestemre egy különös, levelekből és mohából összeszőtt mellényt raknak, amelyből itt-ott beletűzdelt, hófehér virágfejek bukkannak elő. A bicepszemre és alkaromra is helyenként felragasztanak egy-egy méregzöld levelet, kellemes kontrasztot alkotva napszítta bőrömmel. Egyszerű, sötétbarna bakancsba bújtatnak, ami hasonló ahhoz, amit favágás közben szoktam viselni. Ez az ismerős részlet némileg felvidít.

━ Jobb, mint egy fatuskó, igaz? ━ kérdezi Semi elégedetten, majd az órájára pillant. ━ Most már Shirabu is igazán idetolhatná a seggét. Még a végén miatta fogunk elkésni.

Mielőtt megérdeklődhetném, hogy mennyi idő van hátra, nyílik is az ajtó, és egy alacsonyabb, világosbarna hajú fiú siet be. Csak halványan észlelem, hogy Semi egy csípős megjegyzéssel fogadja, amikor ugyanis megpillantom a nyomában érkező Kenmát, tátva marad a szám.

━ Befestették a hajad ━ nyöszörgöm nem valami értelmesen, és pár lépéssel ott termek előtte. Óvatosan a kezembe veszem az egyik világos tincset, és megforgatom az ujjaim között. Szerencsére ugyanolyan puha, mint emlékeztem. Kenma elpirul, és a padlóra pillant.

━ Nem tudtam megakadályozni őket ━ motyogja, mire kitör belőlem a nevetés.

━ Hogy elkaptak minket ━ csóválom meg a fejem, és leeresztem a kezem. Habár a sötétbarna hajszínnel is jól nézett ki, be kell valljam, hogy a szőke még erősebben kiemeli szemeinek aranyszínű csillogását. ━ De jól áll.

Továbbra is a földet bámulja, úgyhogy nyugodtan végigmérhetem a szerelését. Újonnan szőke fejének tetejére egy vörös virágkoszorút helyeztek, és ugyanolyan virágok díszítik a mohából és levelekből varrt szerelését, ami szinte ugyanúgy néz ki, mint az ingem, hogy passzoljunk egymáshoz. Rajta viszont nem ing van, hanem a zöld anyag szinte a földig ér, mint valami köntös, és a csuklójáig takarja a bőrét. Nem bírom ki, hogy ne szívjam még egy kicsit a vérét.

━ Csinos a szoknyád, Kenma ━ suttogom a fülébe, mire ellök magától, de erre csak még erősebben kezdek el nevetni. ━ A te ötleted volt a kosztüm, mi? ━ fordulok Shirabu felé, aki nem valami barátságosan méreget. ━ Ezért a látványért hálám örökké üldözni fog.

━ Ne égess már, Kuro ━ temeti vörös arcát Kenma a tenyereibe. Shirabu cicceg, és kitessékel minket a szobából.

Lesietünk az Átalakító Központ legalsó szintjére, és ha jól látom, valóban mi toppanunk be utolsóként. Kapunk néhány meghökkent és kíváncsi pillantást, de Semi már rángat is a kijelölt helyünkre. Mindegyik kiválasztott párosával száll fel egy-egy harci szekérre, amit négy ló húz. A mieink földbarnák, és sötétzöld textíliát terítettek a hátukra. Felszállunk a szekérre, és igyekszünk a közepén elhelyezkedni. Én már jó pár lóval dolgoztam együtt, amik segítségével a nehezebb rönköket vonszoltuk el az útból, de Kenma arcáról az árulkodik, hogy nem találja túl bizalomgerjesztőnek az állatokat.

━ Ne félj, be vannak idomítva ━ nyugtatgatom. ━ Nekünk egy ujjal sem kell majd hozzájuk érni.

Ekkor felharsan a nyitóünnepély zenéje, s ezzel együtt feltárulnak a szekerek sora előtti ajtók. Innen is rálátok az utcára, ami megtelt a színes ruhákba burkolt kapitóiumiakkal. A negyedórás felvonulás után megérkezünk majd a Kiképzőközpontba, ahol a Viadal kezdetéig fognak bennünket elszállásolni.

Legelőször az Első Körzet szekere gurul ki, a fiú és a lány mindketten félvállas, aranyszínű tunikát viselnek, és még a lovaikat is aranyszínű csillámmal szórták be. Üdvrivalgás fogadja őket, az izgatott tapsot még mi is idáig elhalljuk. A Második Körzetből a fülbevalós srác és a fehér hajú nagydarab fémpáncélban feszítenek, és ők is eltűnnek az ajtón át. Nem is tudom elképzelni, milyen melegük lehet a szerelésük alatt.

━ Ti jöttök ━ mondja Semi, mikor a Hatodik Körzet szekere kigurul a nyílt utcára. ━ Ne felejtsetek el mosolyogni! ━ Ez azt hiszem, inkább Kenmának szól, de azért biztatóan felmutatom a hüvelykujjam.

A lovak puhán megindulnak, és látom, hogy az ég élénk kékből időközben hamuszürkére változott. A tömeg minket is ujjongva köszönt, és Semi tanácsát megfogadva féloldalas mosolyt eresztek meg, míg a jobb kezemmel integetni kezdek a tömegnek. Az egyik épület falára kirakott óriási kivetítőn megpillantom magunkat: Kenma feszülten áll mellettem, és aranyló szemei kistányér méretűre tágultak. Ösztönösen megragadom balommal a kezét, és erősen megszorítom a tenyerét.

━ Húzd ki magad ━ noszogatom, mert tudom, hogy egy mosolyt akkor sem lenne hajlandó kipréselni magából, ha az élete múlna rajta. ━ Mindjárt túl leszünk rajta.

A tömegből áramló kiáltások és füttyögések egyetlen hangcsóvává állnak össze, és végig kísérnek az egész utunkon. Ahogy ránk tapadnak a csodáló tekintetek, elfog valamiféle hála Semi és Shirabu iránt, amiért megkímélve a megaláztatástól, nem fatuskónak öltöztettek be minket. Kenma is némileg felenged, és már körül mer nézni, aztán tétovázva felemeli a balját, hogy üdvözölje a minket bámuló népet. Az utcánként elhelyezett kijelzőkön mindegyik vetélytársunkra tudtam vetni egy pillantást, de ahogy láttam, egyikük sem nézett ki jobban Kenmánál. Nem, még véletlenül sem elfogult a véleményem.

Tizenöt percnyi kínkeserves vigyorgás után a Köröndre érkezünk, ahol megáll a tizenkét harci szekér. A körülöttünk lévő, színpompás épületek ablakaiból a Kapitólium fontos emberei bámulnak le ránk. Washijo elnök palotája csontfehér márványként magasodik felénk. Már szinte teljesen besötétedett, de még így is jól látom az alacsony, ősz hajú férfit, aki palotája erkélyén várakozik, hogy elmondja a köszöntőt. Az azt követő nemzeti himnuszt már alig bírom ki, legszívesebben elhúznék a vizslató tekintetek kereszttüzéből. Mire vége az éneknek, a lovak megindulnak, hogy még egyszer végig ügessenek a Köröndön, aztán egytől egyig eltűnünk a Kiképzőközpont épületében.

A kapuk becsukódnak mögöttünk, és elősietnek a stílustanácsadók, hogy ki-ki megdicsérhesse vagy kritizálhassa az általa kezelt kiválasztottakat. Nem valami kecsesen leugrom a szekérről, majd óvatosan lesegítem Kenmát is a biztonságot nyújtó talajra. A rózsakoszorúja alatt az arca kísértetiesen sápadt.

━ Jók voltatok ━ mondja Semi engedékenyen, majd kérdőn felvonja a szemöldökét. Csak most döbbenek rá, hogy még mindig Kenma kezét szorongatom. Kínosan elengedem őt, és igyekszem kerülni Semi kutató pillantását.

━ Nos, nézzük meg az új otthonunkat! ━ tapsolok egyet, és megindulok a lift irányába.