Ahogy a fénynek, úgy a sötétségnek is vannak lényei. De azok veszélyesek és ijesztőek. Legalábbis a fényben élők szerint, mert azt hiszik, hogy a sötétségben élőknek nincs lelke.

◇◇◇

Miután levitte a pincébe a testet és epvégezte a szükséges dolgokat, elment kezet mosni, majd összeszedte a szokásos dolgokat és kiment a kastélyból, végig egy kis ösvényen, ami körben már be volt nőve teljesen, de a kis utat rendben tartotta mindig. Ahogy az ösvény végére ért, megállt egy pillanatra, vett egy nagy levegőt és tovább ment a tisztásra. Az egyetlen helyre, ahova nem vitte a három kardját.

Halványan és szomorúan elmosolyodott, ahogy végignézett a sok régi sírkövön, majd nekilátott rendbe tenni őket, meglocsolni a virágokat, amiket ültetett, és az itt-ott előforduló gazokat is kiszedte. Amelyiket viszont utoljára hagyta, annál egy könnycsepp végig folyt az arcán.

  - Te is olyan hülye vagy, ha rám hallgatsz és a seggeden maradsz, akkor most lehet nem így lennénk egymás mellett... - megtisztogatta azt a sírhelyet is, a többitől eltérően viszont ott rózsaszín dohányvirágokat locsolt meg, majd egy kis réz tálkába a növény szárított változatát rakta és meggyújtotta, majd leült mellé - Mostmár bánom, hogy nem változtattalak át, de féltem, hogy akkor egy életre beteg maradsz, vagy komoly bajod esik azért, mert vámpír lettél... - a zöld haját hátra túrta és felnézett az égre - Pedig lassan itt lenne az ötvenedik évfordulónk... De már csak egy kell... Egyetlen egy... Egyet elkapok és újra együtt lehetünk...

◇◇◇

A fogyó hold már magasan járt, mire a lány beért a városba. Zöld szemeivel folyamatosan a sötét utcákat pásztázta, főleg az erdőhöz közelebb lévőket, elvégre ha igazak a pletykák, akkor nem árt óvatosnak lenni. Hamarosan egy fogadóhoz ért, de mielőtt bement volna, még egyszer körbenézett, csak utána lépett be.

Ott már rögtön másabb is volt a hangulat, a kinti hideg, sötétség és némaság után bent fény, hangzavar, alkoholtól fülledt és vidám környezet fogadta. Előtte nem járt ott, így páran megnézték, miközben a pulthoz sétált, bár ha ott születik, lehet akkor sem úszta volna meg a bámulást. Viszont aki mellé leült, az a szeme sarkából is csak egy pillanatra mérte végig.

  - Új vagy itt, nem igaz? - kérdezte, de közben ugyanúgy előre felé nézett és beleivott a korsójába - Ilyen élénk zöld szemekre és rózsaszín hajra biztos emlékeznék.

  - Egy pletyka miatt jöttem és ma. - válaszolt kissé ridegen a lány.

  - Ohh, az erdei vámpír... Nekem még nem volt hozzá szerencsém, de elvileg a sötét erdőben sötét dolgok történnek, és bárki próbálta levadászni, senki nem tért vissza, már húsz ember odaveszett...- a lány derekára pillantott, majd elmosolyodva vissza - A két kard azért van, mert hátha itt is felbukkan?

  - Nem volt lehetőségem hazaugrani velük. - ő pedig a férfi derekát nézte meg - Bár szerintem a három kard se kevesebb.

  - Sose tudni, hogy mikor lesz rájuk szükség. - halkan elnevette magát és a lány felé fordult - Még be sem mutatkoztam, a nevem Zoro.

  - Lotus. - bicecentett egyet.

  - Nem vagy valami barátságos.

  - Inkább óvatosnak mondanám magam.

  - Akkor három nap múlva még óvatosabb legyél, elvileg újholdkor aktívabb az erdei rém és hajlamos szép lányokat is elkapni.

  - Már sok ideje nem vesztettem harcot, nem félek.

  - Azért csak óvatosan...- egy pillanatra ijesztően hideg lett a tekintete, de gyorsan visszatért a barátságosabb arckifejezése - Kár lenne ilyen szép lányért.

◇◇◇

Lotus hangtalanul keresgélt az erdőben, bár az újhold miatt nem sok mindent látott és a hideg idő nem nagyon segítette hozzá a koncentráláshoz. Ekkor azonban meglátott valamit a sötétben kirajzolódni, valami nagyot, amiből mintha halvány fény derengett volna. Kissé felcsillant a szeme és el is indult, hamarosan pedig látta, hogy egy kastély felé tart, de nem nagyon volt mozgás, mintha alig lakna benne valaki.

...végülis illik egy vámpírhoz

A kapu halkan megnyikordult, ahogy bement rajta, de abba nem gondolt bele, hogy az épület gazdája sokkal messzebbről meghallja, mint egy ember és az éjszakai vadászata után haza indul megnézni, hogy ki a hívatlan vendége.
De Lotus ezzel nem foglalkozott, csak halkan bement, először az udvaron nézett szét, minden sövény végénél megállt hallgatózni, végül pedig bement magába az épületbe.
Az hatalmas volt, hosszú folyosókkal, nagy ablakokkal rengeteg szobával, díszekkel, világossággal és meleggel, ami az elhúzott függönyök miatt nem látszott ki túlzottan, de valahogy mégis... szomorú volt a légkör. Szomorú és magányos.
Főleg ott, ahol a függönyök előtti asztalkán a mécsesek mellett néhány szál kék sarkantyúfű hevert.

...a fal ezen oldalán nincs is ablak

Óvatosan elhúzta a függönyt, ami mögött egy festmény volt, ami egy ránézésre is kellemes természetű, szőke, húszas évei elején járó férfit ábrázolt, mellette pedig egy igencsak ismerős személy állt.

  - Nem mész onnan! - hallott meg egy dühös hangot, ami korábban barátságos volt a hangzavarban, de a síri csöndben ostorként csattant a falakon.

Lotus ijedten elengedte a függönyt, ami ismét eltakarta a képet és rohanni kezdett. Fogalma sem volt, hogy merre megy, csak ki akart jutni. Ha már összetalálkozott a vámpírral, nem hazai terepen próbál meg végezni vele, mert az egyenlő a biztos halállal.
A szíve a torkában dobogott, még azt sem tudta, hogy a vámpír mennyire van tőle távol. Elvégre nem hallotta a lépteit, és abban is csak reménykedett, hogy nem egyre beljebb kerül a kastélyban. Végül amikor nem volt segol kijárat, de a talaj nem tűnt veszélyesen távolinak, az első ablakot, ami a keze ügyébe került kinyitotta és kiugrott rajta.
A hideg levegő az arcába csapott és csípte a szemét, de éberebb is lett. Hátra nem nézett, csak rohant, ahogy a lábai bírták, ekkor azonban meglátott valamit.

Ilyen szűk ösvényen nem fog tudni elém kerülni még egy vámpír sem

Hogy mekkorát tévedett, arra csak akkor jött rá, amikor az ösvény végén hátra kellett hőkölnie, miközben egy vörösen izzó szempárt figyelt.

  - ...ha egy lépéssel közelebb mersz menni a tisztáshoz, itt helyben harapom át a torkod. - mordult rá Zoro, és elkapta a lány torkát, amikor Lotus a kardjáért nyúlt volna - Nem megmondtam, hogy ne gyere ide?!

  - Ha te vagy a vámpír, akkor miért akartál elküldeni? - kérdezett vissza, amikor viszonylag megtalálta a hangját.

  - Megmondtam, nem? Kár lett volna érted. Viszont ez már a második hely, ahova az este folyamán illetéktelenül próbálsz belépni, szóval-

  - Ki volt a képen? - vágott közbe Lotus, mire a vámpírnak elakadt a szava és enyhén el is sápadt, a szíve pedig majd' kiugrott a helyéről - Ki volt az? - kérdezte kicsit élesebben, mire a férfi akararlanul is megszórította a csuklóját.

  - Semmi közöd hozzá!

  - Akkor tényleg igaz? Igaz, hogy a herceg nem akart házasodni, de a szakácsa miatt?

Zoro vett egy mély levegőt, nehogy véletlenül összeroppantsa a lány vékony csuklóját.

  - ...ha ennyire érdekel, akkor neki köszönheted, hogy téged meg akartalak hagyni. - szólalt meg egy fokkal nyugodtabb hangon - Egy úriember volt, az összes nőnek a lehető legjobbat akarta, bárkivel hozta össze az élet. Udvarolt mindegyiknek, és nagyra tartotta mindegyiket... Nem lenne oda, ha egy fiatal és szép nőt megölnék, főleg ha miatta tenném.

  - ...miatta? - kérdezett vissza annyira meglepetten, hogy fel se tűnt, hogy a nyakát már el is engedte - De ő nem...?

  - Mondanám, hogy hosszú, de lehet el tudom mondani viszonylag röviden... Gyere. - megfordult és bement a tisztásra, majd leült ugyanoda, ahova pár nappal korábban, Lotus pedig utána sietett és leült mellé - Szóval... Nekem nem volt testvérem, szóval a család jövője rajtam állt, de... Voltam vagy 12 talán, amikor egy velem egykorú kis szöszi jött a konyhára, nagyon ügyes volt, imádtam a főztjét... Ahogy nőttünk, egyre többet ugrattuk egymást és hát egyre közelebb is kerültünk egymáshoz, csak nekem házasodni kellett... Volna, de amennyire csak lehetett, próbáltam elhúzni, nem akartam én feleséget, ő ismert, tudott rólam mindent, én is róla, és bármit meg tudtunk beszélni... Amikor 21 voltam, akkor jött a másik baj, mert az apám nem igazán volt oda a sötét lényekért, így hát az egyik boszorkány úgy döntött, hogy elátkozza cserébe az egyetlen gyerekét. Szóval én nem rendes vámpír vagyok, csak ilyen fogjuk rá vámpír, kell a vér, ha nem ölnek meg, akkor örökké élek, de közben ott az emberi részem is, ha megsérülök vérzek, ha meleg van izzadok, nincs szükségem rájuk, de igénylem az emberi ételt és italt, és a naptól sincs bajom. Vámpír vagyok, de közben élek is. Na mindegy, szóval ezt persze jó ideig nem mondtam senkinek, neki se mertem, de feltűnt neki azért pár dolog és nagyon támogató volt... És mivel örökké élek, így nem hal ki a család, tehát élhetek boldogan Sanjival, csak ő ugye halandó volt... Mondta, hogy változtassam át, az utolsó pillanatig mondta, de nem mertem, nem akartam, hogy őt is bántsák, rá is vadásszanak, vagy esetleg... - a sírra nézett és halkabban folytatta - ...beteg maradjon és örökké szenvedjen. Én persze túléltem, elkaptam és szenvedtem egy ideig, de kibírtam, ő viszont nem... - gyorsan letörölt egy elszabadult könnycseppet - Ha maradt volna nyugton itt, akkor nem lett volna baj, de bement a városba, mert ő igenis segít és végül az lett a veszte... Viszont... Az apám úgy volt vele, hogy jobb, ha ismered az ellenséged, így hát találtam nekromanta könyvet is... Az a 20 ember, aki eltűnt, mind vámpír vadász, vagy annak hitte magát... De 21 emberre van szükségem, ha 21 évesként akarom visszahozni, ezért is mondtam, hogy nem lenne oda, ha miatta meghalna egy fiatal, szép hölgy.

Lotus egy ideig csak csendben ült a hallottakon gondolkozva.

  - ...hol van az a 20 ember?

  - A pincében, miért? - kérdezett vissza, majd kapcsolt is rögtön - Nem.

  - Nem te fogsz megölni.

  - Akkor sem.

  - Nekem nincs veszteni valóm, neked viszont vissza kell szerezni valakit.

  - Felejtsd el.

  - Hirtelen nem akarsz vadászt ölni?

  - Hirtelen vámpírnak akarsz segíteni?

  -...megsajnáltalak. - mordult fel Lotus - Eddig meg kellett ölnöd 20 embert, pedig nem olyan típusnak tűnsz, akinek ez csak úgy megy minden lelkifurdalás nélkül.

  -...igazából nem én öltem meg, találtam őket, valami, vagy valaki más végzett velük.

  - Ohh... - pár pillanatra a földet nézve godnolkozott, majd Zorora nézett - Azt hiszem, hallottam már erről... Úgy a legbiztosabb, ha a kor is egyezik, nem?

  - Igen, de honnan szedjek 21 embert, akik közül az összes 21 éves?

  - Én 21 vagyok, az már valami, nem?

  - Mondtam, hogy téged nem, soha többet nem lenne valószínűleg a közelemben sem.

  - Akkor megmondod neki, hogy nem te öltél meg.

*Csak gyorsan és jó helyre kell a vágás*

Lotus észrevétlenül a köpenye alá nyúlt és amikor leellenőrizte, hogy megvan mimden, ami szükséges lehet, visszatette az egyik kardhüvelyre a kezét.

  - Vámpír vagyok, még azelőtt meg tudom akadályozni, mielőtt bármit tehetnél, főleg így.

  - Mhm...- megint elgondolkozott, közben szétnézett.

Gondolkozás közben viszont mindig piszkál valamit, ami ezúttal az egyik kardja volt, de megcsúszott a keze és elvágta az ujját, amit rögtön a szájához kapott.

Zoro pedig ekkor jött rá, hogy baj van, nagyon is nagy baj.

Ugyanis Lotus szemei vörösen felvillantak, ahogy lenyelte a vérét, a szemfogai megnyúltak, ő pedig elvigyorodva halkan elnevette magát.

  - A gyász elvette valakinek az eszét és a buta kisfiú nem figyelt eléggé...

  - ...mi? - kérdezte halkan és döbbenten Zoro.

  - Meghalni úgyse fogsz, de...- ekkor hirtelen előrántotta a kardját és hasba szúrta a másik vámpírt - ...egészségesen túl erős vagy. - miközben Zoro összegörnyedve a hasára szorította a kezeit, a lány újra a köpenye alá nyúlt, elővett egy ezüst bilincset és a herceg egyik csuklójára zárta - Félvérnek viszont izgalmas lenni, főleg ha boszorkány a másik felem... Megoldható, hogy immunis legyek pár dologra, veled ellentétben. - egy fához húzta, majd a másik kezét is megbilincselte úgy, hogy a fa törzse körül legyen a lánc, majd megpaskolta az arcát - Na így mindig szemben lehetsz a drágáddal.

  - ...engedj el...- motyogta erőtlenül, miközben lehunyta a szemeit.

  - Különben? Neked nincs erőd, más pedig nem fog jönni.

  -...mit akarsz tőlem?

  - A véredet, erős gyerek vagy, bírni fogod.

  - ...de miért?

  - Hogy te milyen lassan gondolkozol. - sóhajtott fel, majd leguggolt elé és megbökte a homlokát - Találkoztunk mi már, csak akkor idősebbnek néztem ki, én átkoztalak meg téged is, majd a kastély többi lakóját. Ha az apád kedvesebb lett volna, lehet máshogy alakult volna minden.

  - És a vérem?

  - Azt a sok 21 évest én hagytam szét, van egy varázslatom, amitől annyi éves maradok, ahány évesek vérét iszom... Tudod félvérnek lenni csak azért nem jó, mert halandó maradok, de így... így már nem. Viszont túl fárasztó mindig gyilkolászni, egyszerűbb tartani egy vérszolgát.

  - De Sanji...

  - Nem sikerült volna. - vágott közbe - Az egész hülyeség, az a rituálé nem létezik. Tudod ezért kell vigyázni a sötét lényekkel, nem pedig írtani őket, mert elegünk lesz és csúnyán visszavágunk. És ha megbocsátasz... - a hajába markolva oldalra hajtotta Zoro fejét, beleharapott a nyakába és inni kezdett. Amikor már kezdte az eszméletét elveszteni a másik vámpír, elhajolt és vigyorogva megtörölte a száját - Hmmm, jó véred van, megérte eddig szórakozni érte. - felkelt és megpaskolta a fejét - Te szépen itt maradsz, én meg szétnézek abban a kastélyban, jó tágas volt.

Hátat fordított és elindult ki az ösvényen, Zoro pedig kábán nézett utána még akkor is, amikor már nem látta.

Nem sikerült... Soha nem sikerült volna... Ha hagyna meghalni, legalább úgy együtt lehetnénk, de így... Esélytelen...

A fának döntötte a fejét és lehunyta a szemeit, az arcán pedig végigfolyt egy könnycsepp.