Egész nap a hadnagy járt az eszemben. És az hogy magassága ellenére baszottnagy tekintélye van. És mocskosul arrogáns.
'Jut eszembe, a nagy tekintélyről... mit fognak szólni mások ha vele lófrálok majd? Mert gondolom nem szokták a hadnagyot magamfajtákkal látni. Csak az elitekkel. Ahhh... megint sokat gondolkodok...'

Rivaille szemszöge

'El kell küldjek valakit, hogy hívja be Tinát. Armin megteszi... úgyis valahol a közelben van dolga ha jól tudom...'
Kiléptem az ajtón, majd megpillantottam az emlegetett szamarat.
-Armin.
-Rivaille kapitány!
-Szólj Tinának, hogy hivatom.
-I-igenis!
'Gyorsabban ment mint hittem.'
Visszavonultam szobámba, majd becsuktam az ajtót. Lehuppantam a székre és vártam.

Tina szemszöge

*kopp-kopp*
-Tina, szabad?
-Igen.
Armin benyitott, de megállt az ajtóban
-A hadnagy hivat téged.
-Engem? Miért?
-Nem tudom, de szerintem sietned kéne.
-Rohanok.
Armin kilépett a folyosóra, én szintúgy, aztán becsuktam az ajtót és nekiálltam sprintelni. Szerencsére nem volt senki az utamban így nem estem át emberen. Gyorsan odaértem. Jó futó vagyok. Bekopogtam, majd benyitottam. A szokásos tisztelgés is megtörtént.
-Hivatott, hadnagy?
-Igen. Gyere velem kölyök. Megnézzük mit tudsz.
-De hogyan? A gyakorlópályák is túl könnyűek lennének. Nem nagyzolásból mondom, de így érzem.
-Jól érzed. Kilovaglunk és keresünk egy kósza titánt.
-Csak így ketten?
-Kiképeztek nem? Akkor nem lesz bajod. Mellesleg nem mondhatom, hogy rossz híred van.
-Értettem.
-Ne legyél ilyen formális.
-Rendben.
-Akkor fogd a lovad és gyere.

Pont olyan lovam volt mint Rivaillenek. Micsoda véletlen.
'Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad. Rivaille, ez pont rád illik...'
Felültünk a lovakra, majd fokozatosan gyorsítani kezdtünk. Nem értük el a végsebességet. Nem kívánta meg a helyzet. És ráérősek is voltunk. Nagyon körültekintőek voltunk. Egy ideig nem találkoztunk óriásokkal. Erdős részek mellett is elmentünk.
-Itt forduljunk balra. -szólt Rivaille
-Megérzésből... -suttogtam
-Mit mondasz, kölyök?
-Megérzésből cselekszik hadnagy?
-Így bizony.
-Úgy érzem nem lehet Önben csalódni.
-Tévedés. Mindenkiben lehet. Sajnos könnyen.
-Hadnagy, maga nem olyan mint a többiek. Valahogy különbözik. Nagyon agyafúrt tudja?
-Most ezt vegyem bóknak? Mit akarsz ezzel kölyök?
-Csak azt, hogy Eren is az Ön cselekedetei miatt él egészen a mai napig. Tudom mi volt a tárgyaláson.
-Én nem olya-
-Hadnagy. Nem számít. Nem számít mi volt. Mindenki tesz olyat amit megbán, amit jobban csinálhatott volna. Én sem vagyok különb. Tudom, nem éreztem azt a kínt a társaim halálakor... de átlátom a helyzetét. Nem valami fényes a múltam.
-Kölyök...
-Ott egy tizenöt méteres!
-Akkor hát mutasd meg mire vagy képes. Erdős terepen nem lesz nehéz dolgod, úgy vélem.
-Gyorsan mozog. Egy rendellenes.

Ahogy elértük az erdőt, leugrottunk a lóról. Rivaille az egyik fáról figyelt, de előkészítette a fegyverzetet a biztonság kedvéért. Rámhagyta a dolgokat.
A titán valamivel okosabb volt, mint a szokásosak. Végtére is rendellenes. Össze-vissza manővereztem teljesen logikátlanul, így összezavartam titánunkat és lecsaptam a nyakszirtjére. Viszonylag gyorsan végeztem. Sokan mondták, hogy a vágási tecknikám hasonlít Rivaille technikájára. Igazuk is van. Bár mielőtt láttam volna hogy csinálja a hadnagy, magam jöttem rá hogy ez a leghatékonyabb módszer.

-Szép volt. Legközelebb egy csoportra fogsz rátámadni. Meglátjuk ott hogy forognak a kerekek.
-Mekkora csoportra, hadnagy?
-Amekkorát épp találunk.
-Rendben.
-Hívd a lovad. Megyünk. -szólt Rivaille. Az ő lova már visszatért.
Én akárhogy fütyültem, nem jött vissza az enyém.
-Gyere kölyök. -szólított fel a hadnagy- Ülj fel mögém. Ha magától nem jön vissza a lovad, majd megkeressük.
-I-igenis uram.
-Mi a baj. Talán félsz tőlem?
-Nem, uram.
-Nem megmondtam, hogy ne uramozz ennyit?
-De. Többet nem fordul elő. 'Ki gondolta volna, hogy az Emberiség Legerősebb Katonája engedi, hogy felüljön egy ember a lovára... mögé.'
Felpattantam a lóra, de nem indultunk. Nem tudtam miért, de másodpercekkel később kiderült.
-Karolj át.
-Te-tessék?
-Le akarsz esni a lóról, kölyök?
-Nem.
-Akkor hajrá. Semmi kedvem visszafordulni mert félúton elhagytalak.
-Igenis, uram.
-Ne legyél már ilyen merev. Nem a kivégzésedre viszlek.
-Jólvan, jólvan.
Kissé remegve, de átkaroltam. Érezni lehetett hogy az izomzata milyen kidolgozott. Tisztán lehetett érezni az egyes izomkötegek határait. Persze vörösödött a pofám. Ilyet még nem éreztem. Nagyon jó volt. A bőre hidegebb volt az enyémnél.
-Akkor indulhatunk? -kérdezte
-Igen.
-Te a bal oldalt nézd, én jobbra keresem. 'Igen én szívesen nézem a bal oldalad is.'
-Oké.

Mikor megtaláltuk a lovamat és leszálltam ez a párbeszéd zajlott le:
-Áhh, végre. -mondod (mert végre megvan a ló, de nem teszed hozzá hogy mert meglett a ló. Persze. Miért is?)
-Mi az? Tán nem lovaglok jól?
-Ezt nekem kéne kérdezni. -ekkor a szád elé kapod a kezed, mert ráeszmélsz mit is mondtál.
-Tessék?
-Áhh, semmi. Menjünk.

Valamit még suttogott a hadnagy, de nem értettem. Azt hiszem most vetettem el a sujkot. Végül felültem a lovamra és visszaindultunk.

To be continued...