Xiao Zhan tisztában volt vele, hogy előbb vagy utóbb egyre több pletyka fog elterjedni róla. Azt is tudta, hogy előbb vagy utóbb Jiang Cheng rá fog jönni, hogy szándékosan kerüli. Valószínűleg összevitatkoznak és elcseszik a kapcsolatukat, ellenben ha úgy dönt, hogy nem kerüli tovább, akkor Jiang Cheng idővel rá fog jönni, hogy hiányzik az aranymagja és elkezdi összekötni a szálakat. Amíg ő megpróbált annyi bajt elkerülni, amennyit csak tudott, a kultivátorok világa még mindig Yunmeng zseniális kultivátoráról pletykált, aki legyőzte a félelmetes Wen klánvezért. Mindenki kíváncsi volt a hatalmára (ami valójában nem is létezett!), és a Sötét tigris amulettre.

Úgyhogy végül hagyott egy levelet Jiang Chengnek és követte Lan Wangjit Felhőzugba, azzal az ürüggyel, hogy megtisztítsák a haragvó energiától. A Csendes szobába költözött Lan Wangjival, míg az utóbbi minden áldott nap a guqinen játszott neki. Eseménytelenül teltek a napjai, néha az édes kis nyuszikkal játszott, vagy Caiyi városában sétált. Xiao Zhan kifejezetten élvezte ezt az időszakot. Szerette volna, ha Yibóval együtt is szabadon sétálgathatnának ebben a városban, anélkül, hogy őrült rajongók vagy szemtelen riporterek megzavarnák a magánéletüket.

Tudta, hogy hamarosan kezdődik az esemény a Százfőnix hegyen. Volt néhány dolog, amit meg kellett jegyeznie ezzel kapcsolatban. Először is, nem provokálhat senkit párbajra. A regény és a sorozat szerint Wei Wuxian itt mutatta meg lenyűgöző íjásztudását. Ami azt illeti, felejtsük el a szemkötőt és az öt telitalálatot, Xiao Zhan egyetlen telitalálatot sem tudott volna lőni nyitott szemmel sem, legalábbis nem első próbálkozásra.

Másodszor, vagy titokban kellett kiszabadítania a Wen klán túlélőit, vagy nyilvánosságra kellett hoznia Jin Zixun és Jin Guangshan bűneit és a foglyokkal való bánásmódot. Xiao Zhan inkább az első verziót választotta, mert tudta, hogy az emberek még mindig mélységesen megvetik a Weneket, és nem fog segíteni, ha az emberi jogokról tart előadást.

Harmadik... a vadászat alatt elkerülni Lan Wangjit.

Ha ez a világ tökéletesen követné a sorozat történéseit, akkor nem lenne gond. A problémája a könyv miatt volt. Nem emlékezett már rá, hogy hol és hogyan, de azt biztosan tudta, hogy abban a fejezetben, ahol Wei Wuxian és Lan Wangji először voltak együtt, Lan Wangji bevallotta, hogy ő volt az, aki titokban megcsókolta Wei Wuxiant a Százfőnix hegyen. A sorozat természetesen kihagyta a csókjelenetet, úgyhogy Xiao Zhan ezért nem emlékezett rá pontosan, hogy hol történt.

Ahogy arra sem, hogy Lan Wangji miért is döntött úgy, hogy titokban megcsókolja Wei Wuxiant. Csak azt tudta, hogy Lan Wangji első csókja az igazi Wei Wuxiannek jár. Egyelőre nem csinált mást, csak élvezte az életet, amíg meg nem érkezett a meghívó a vadászatra.

Fogalma sem volt róla, hogy eközben Lótuszrévben Jiang Cheng füstölt a dühtől.

Wei Ying, Wei Wuxian, az az ember, aki megesküdött rá, hogy a jobbkeze lesz, faképnél hagyta őt és a húgát, hogy nélküle építsék újra Lótuszrévet – és ráadásul pont Lan Wangjit követte Gusuba. Amikor megkérdezte erről Lan Xichent a klánvezéri találkozón, a férfi egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Azt mondta, hogy Lan Wangji már kifejezte a vágyát, hogy szeretné elvinni Wei Wuxiant Gusuba és elrejteni, de nem gondolta volna, hogy Wangji ezt meg is teszi majd. Sőt mi több, a shixiongja nem egy vendégszobában lakott, hanem egyenesen a Csendes szobában, Lan Wangjival!

Jiang Cheng majdnem elájult. Jiang Yanli sokkal nyugodtabban fogadta a dolgot.

– Had legyen A-Xian azzal, akit szeret – mondta.

Jiang Cheng legalább azt tudni szerette volna, hogy a bátyja, aki széles földön ismert volt a flörtjeiről, mikor lett ferdehajlamú, és miért éppen Lan Wangjit választotta. Jiang Yanli közben máris elkezdett vörös esküvői ruhát varrni az ő A-Xianjének. Sőt, már azt is említette Jiang Chengnek, hogy tegyenek félre néhány tárgyat a kincstárban, A-Xian hozományára.

– Még ha A-Xian meg is akarna szökni, biztos vagyok benne, hogy a Gusu Lan klán nem hagyná. Ha A-Xian legközelebb hazajön, tervezzük meg rendben az esküvőt!

Jiang Cheng elkeseredetten próbálta rávenni a nővérét, hogy előbb a saját esküvőjével foglalkozzon. Egyébként is, hogyan jutott a nővére automatikusan arra a következtetésre, hogy Wei Wuxian lesz a mennyasszony?

Néhány nap semmittevés következett. Amint megérkezett a vadászati eseményre szóló meghívó Felhőzugba, Xiao Zhan tudta, hogy Lótuszrévben is meg kellett kapniuk. Megmondta Lan Wangjinak, hogy visszatér Lótuszrévbe, hogy a saját klánjával vehessen részt a vadászaton. Lan Wangji mintha tétovázott volna, de tudta, hogy ezúttal nincs joga marasztalni.

A Lan klán két ékköve kísérte el a kapuhoz, és Xiao Zhan meglepetésére még Lan Qiren is kijött, hogy elbúcsúzzon tőle. Xiao Zhan titkon nevetni szeretett volna, amikor meglátta az öreg székrekedésről tanúskodó arcát. Amíg Felhőzugban volt, egyetlen szabályt sem szegett meg – ez egy elég lehetetlen küldetés lett volna az igazi Wei Wuxian számára.

Ugyanakkor Xiao Zhan egyáltalán nem találta nehéznek. Képes volt órákon keresztül nyugton maradni, ha az volt a feladata. Nem volt egyetlen barátja sem itt Lan Wangjin kívül, úgyhogy nem csevegett senkivel, nem zajongott, nem verekedett, nem csinált semmit. Az egyetlen zaj, amit csapott, az legfeljebb a fürdés vagy mosás közbeni dúdolás és éneklés volt, és Lan Xichen egyszer meg is jegyezte, hogy milyen kellemes hangja van. Xiao Zhan élt a gyanúperrel, hogy Lan Qiren csak azért nem tett megjegyzést rá, mert ő is kellemesnek találta, haha!

Tényleg ideje lesz köszönetet mondanod nekem, Wei Wuxian, gondolta, miközben búcsút intett nekik. Csakhogy nem tért vissza Lótuszrévbe.

Wen Qing és Wen Ning keresésére indult.

A lányt könnyedén megtalálta – elvégre pontosan tudta, hogy hol keresse. Wen Qing megdöbbent, amikor találkozott vele, de nagyon hálás volt, amiért megígérte neki, hogy megkeresi vele Wen Ninget. Álcázták magukat, és Qiongqibe indultak.

Wen Qing elszörnyedt a holttestek halmai láttán. Xiao Zhan émelygett. Soha nem érezte még ilyen betegnek magát. Az vicces volt, amikor a statiszták feküdtek össze-vissza, és halottnak tettették magukat. A valódi, rothadó, temetetlen holttestek viszont szívfacsaróak voltak.

Hogyan lehetnek ennyire kegyetlenek az emberek? Gyerekek és idősek is voltak a halottak között!

Megpróbálták megkeresni Wen Ninget, de nem találták meg. Xiao Zhannak eszébe jutott valami. Wen Ning nem sokkal azelőtt halt meg, hogy a sorozatban megtalálták volna. Mivel Wei Wuxiannek jóval később kellett volna csak idejönnie, Wen Ning valószínűleg még életben volt, csakhogy nem itt, hanem a munkatáborban.

Valahogy be kellett szivárogniuk a munkatáborba, és kiszabadítaniuk a Wenek túlélőit. Ha egyedül Wen Ningről lett volna szó, akkor ki tudott volna találni valamit, hogy kicsempéssze. De nem hagyhatta ott a nagyit és A-Yuant. És mi lesz a Negyedik Nagybácsival és a többiekkel? Hogyan kellene észrevétlenül kicsempészni vagy ötven embert?

Ezen a ponton döntést kellett hoznia. Elvégre Wei Wuxiannel ellentétben ő nem tudta volna elintézni az őröket. Még önmagát sem tudta megvédeni. Szorgalmasan törte a fejét a megoldásért.

– Wen Qing... tudod, hogy hol tudnánk huayaót szerezni?

– Huayaót? – pislogott Wen Qing.

Az értetlenségéből Xiao Zhan már tudta.

– Salétrom és kén. Használod őket az orvosláshoz, nem?

– Igen, tudom, hogy hol szerezhetünk – bólintott Wen Qing. – De mit akarunk velük csinálni?

– Robbanószert.

Wen Qingnek leesett az álla.

Végtére is kultivátorok voltak. Xiao Zhan látott már talizmánokat, kardokat, pengéket és mindenféle más fegyvert, de puskaport és robbanószert nem, valószínűleg azért, mert az itteni emberek nem használták őket. Xiao Zhan emlékezett rá, hogy az egyik idősebb szomszédja házi készítésű tűzijátékot csinált, amikor ő még gyerek volt. Ez a férfi azt is elmondta, hogy ha tisztább salétromot és magasabb koncentrációjú oxigént használnak egy magas nyomású tartályban, akkor akár gránátokat és bambuszágyúkat is készíthetnének.

A helyi faluban vették meg az alapanyagokat, és Xiao Zhan most először használta Suibiant: bambuszt vágott vele. Miközben Xiao Zhan kifaragta a burkokat, addig Wen Qing összekeverte az alapanyagokat az utasításai alapján. Nagyon óvatosan dolgoztak, és az eredményt is csak apró adagokban a folyóba dobva próbálták ki.

A bomba azonnal nagyot robbant, amint a vízhez ért, és Xiao Zhant lenyűgözte a hatás. Wen Qing még nála is jobban megdöbbent.

– De hogyan...

– A vízben lévő oxigénnel reagál. Ez jó. Még ha esni is fog, a robbanószerek működnek majd.

– Oxigén?

– Ehhem, részletek, Wen Qing. Most figyelj! – fordította komolyra a szót Xiao Zhan. Két nap múlva kezdődik a vadászat a Százfőnix hegyen. A rendezvény alatt lazább lesz az őrség a munkatáborban, mert a legtöbb kultivátor csatlakozik a vadászathoz, és az őröket átvezénylik a hegyre. Ekkor kell majd támadnod – legjobb esetben dél környékén, amikor mindenki a vadászattal van elfoglalva.

Wen Qing bólintott.

– Jin Guangshan alig pár embert fog küldeni, hogy figyeljenek a táborra. Vigyázz rá, hogy biztosan az őrök területére dobd a bombákat, ne a saját embereidére. Amint az épületek kigyulladnak, az őrök pánikszerűen szét fognak szóródni, és ekkor lesz alkalmad kimenteni mindenkit. Én is a közelben leszek, hogy ha kell, további bombákat dobjak le, de ha nem érnék ide időben, akkor használd a bambuszágyúkat, rendben?

– ... Wei Wuxian, és mi lesz, ha elkapnak téged?

– ... Ismersz. Valahogy kivágom magam – sóhajtott fel. – Rajzoltam neked egy térképet. Vidd el ide az embereidet, itt biztonságban lesztek.

Wen Qing a homlokát ráncolta.

– Yiling, Hant Halom? Azt mondod, ott biztonságban leszünk?

– Felállítottam ott egy védőfalat, úgyhogy ti biztonságban lehettek ezen a területen – mutatott rá Wei Wuxian az X-szel jelölt helyre a térképen. Ezt a védőfalat még az eredeti Wei Wuxian emelte, amikor a Hant Halmon kultivált, és a védőfalnak még mindig ott kellett lennie. – Ami azt illeti, senki nem merne bemenni a Hant Halomra, szóval bizonyos szempontból az most a legbiztosabb hely számotokra. Amint vége a vadászatnak, ott találkozunk.

Wen Qing hallgatott egy pillanatig.

– Wei Wuxian... miért teszel értünk ennyi mindent?

– Kérdezd meg magadtól és az öcsédtől – nevetett fel Xiao Zhan. – Ti miért segítettetek nekünk korábban? Nem úgy szól a kultivátorok egyik szabálya, hogy segítenünk kell a bajbajutottakon?

Wen Qing rámosolygott.

– Bárcsak több hozzád hasonló ember élne ezen a világon!

Sajnálatos módon azonban a világ tele volt a Jin Guangshanhoz hasonlókkal.