Amint találkoztak Jiang Yanlival, a lány meglátva őt könnyekben tört ki.

– A-Xian!

Egy kicsit nehéz volt úgy játszani a szerepét, mintha tényleg hiányzott volna neki a shijiéje, hiszen csak pár napja csetelt Xuan Lu-vel. De attól még viszonozta az ölelést.

– Shijie – suttogta a fülébe.

Yanli végignézett rajta, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg jól van. Aztán arról beszélt, hogy egy kisebb bankettet rendeznek, hogy megünnepeljék a visszatérését. Xiao Zhan elsápadt. Az az átkozott bankett volt az első olyan pont a történetben, ahol a többi kultivátor elkezdte elutasítani Wei Wuxiant, és kritizálni a módszereit.

– Semmi szükség rá, shijie – mondta Xiao Zhan. Ha lehetséges, szerette volna elkerülni azokat a konfliktusokat, amik csak bonyolították az életét. – Elég, ha te és Jiang Cheng itt vagytok.

Az igazi Wei Wuxiannak elég hatalma volt hozzá, hogy bárkivel szembeszálljon, aki provokálni merészeli. Ez a „Wei Wuxian" viszont alig bírt volna el egy ötven kilós lányt – és ezzel egy kifejezetten vékony lányról beszélünk.

Jiang Yanli és Jiang Cheng összenéztek. Yanli a vállára tette a kezét.

– A-Xian, a kultivációd miatt? Hallottam róla A-Chengtól. Megbeszélhetnénk.

Xiao Zhan elvette a válláról a lány kezét.

– Nem szükséges. Nincs miről beszélni. – Semmit sem akart mondani nekik erről. Már rég elfelejtette, hogy mit kellett volna mondania ebben a részben. Azok nagyon hosszú és bonyolult szövegek voltak, még bonyolultabb kifejezésekkel.

– Wei Wuxian! – sziszegte Jiang Cheng.

Xiao Zhan felsóhajtott.

– Mit szeretnél, mit csináljak?

A testvérek elhallgattak, és zavartan néztek rá. Ezen a ponton varázslatos módon Lan Wangji tűnt fel mögötte.

– Gyere el velem Felhőzugba, Wei Ying.

...!!!

Hát itt van! A legendás mondatod (jó, igazából az egyik legendás mondatod a sok közül), te ellenállhatatlan szívtipró Hanguang jun!** Kár, hogy ezekkel a szavakkal kezdődött a vitájuk.

– ... Mit akarsz ott csinálni velem? – kérdezte nyugodt hangon Xiao Zhan.

Ugyanakkor legbelül a szíve össze-vissza vert. A fenébe is, elrontotta a szövegét. Emlékezett rá, hogy itt meg kellene sértődnie Lan Wangjira, ahogyan Wei Wuxian hibás következtetése az volt, hogy „megtisztítja" és megbünteti őt, de...

Az extra fejezetek elolvasása után az egyetlen dolog, ami a Felhőzugba költözéssel kapcsolatban eszébe jutott, az a „minden nap papapa***", „füstölős papapa" és „kézenállásban papapa"... francba! Miért írt le az író ilyen részletes „papapa"-jeleneteket a regényben? Most már attól, hogy ránézett Lan Wangjira és arra gondolt, hogy Felhőzugban élnek, máris furcsán izgatott lett! „Mit akarsz ott csinálni velem?" kérdezte az előbb. Mi van, ha Lan Zhan azt válaszolja, hogy „Téged akarlak megcsinálni?" Ááá!

Nem, egész biztos, hogy nem mehet még Felhőzugba. Nem állt készen rá, hogy feláldozza a krizantémját.

– Miért ilyen vörös az arcod? – kérdezte Jiang Cheng.

– Jól vagy, A-Xian? – kérdezte Yanli.

– Semmi – mondta Xiao Zhan mély levegőt véve. – Talán ez a helytelen út tényleg rossz hatással van az elmémre. El kellene mennem meditálni egy vízesés alatt, vagy valami. – Az legalább kimosná a mocskos fantáziáját.

– Mármint a szívedre, nem? – kérdezte zavartan Jiang Cheng. – Az elméd soha az életben nem volt tiszta.

Végül a klánvezérek csak összejöttek, hogy megünnepeljék a visszatérését, úgyhogy nem volt más választása, mint megjelenni a banketten. Ezúttal úgy döntött, hogy a felesleges kérdések elkerülése érdekében magával viszi Suibiant. Nem fogja újra elkövetni az eredeti Wei Wuxian hibáit. Bármit is kérdeztek tőle, vagy Nie Huaisang védjegyével, a „Nem tudommal" hárította, vagy olyan poént sütött el, ami elterelte a figyelmüket. Most kifizetődtek azok az évek, amikor kegyetlen riportereket volt kénytelen kezelni. Az időseket könnyű volt összezavarni, amint tett egy durvább megjegyzést, azonnal elfelejtették az eredeti témát, és inkább a szégyentelenségére és neveletlenségére világítottak rá. Csak Jiang Chengtől kellett később bocsánatot kérnie.

Xiao Zhan hamar otthagyta a bankettet, és visszatért a szobájába. Vett egy mély levegőt.

Francba. Lan Wangji végig ott ült mellette a bankett alatt, és végig meredten bámulta. Nagy hiba volt alkoholt innia. Csak izgalomba jött tőle!!!

Xiao Zhan elkeseredett. Errefelé nem voltak zárak az ajtókon (legalábbis olyanok biztosan nem, amikhez hozzászokott). És még ha voltak is, Jiang Cheng vagy Jiang Yanli biztosan meg fogja látogatni később. Hol kellene könnyítenie ezen a sürgető érzésen? A szoros programjait átkozta, amiért ennyire felgyülemlett benne a stressz és a feszültség.

Vett egy újabb mély levegőt, és leült. Nyugodj meg, Xiao Zhan, mondta magának. Gondolj a rossz dolgokra a világban. Nincs tusoló, nincs okostelefon, nincs wifi. Ez a pasas nem az őrületesen jóképű Lan Wangji, csak az idióta, bosszantó, ragacsos rizspogácsa Wang Yibo. Jó, gondolj rá úgy, mintha ő lenne Wang Yibo.

Aki egyébként szintén nagyon jóképű, a teste szépen kidolgozott, ügyes mozdulatokkal táncol, szuper menő... várjunk, nem, ELÉG! Képzelődhetsz egy kitalált karakterről, de meg ne próbálj Wang Yibóról fantáziálni!

Kinyílt az ajtó. Jiang Cheng lépett be, vöröslő arccal.

– Tudtam, hogy hülye vagy, de nem tudnád visszafogni magadat legalább egy kicsit? Miért kell a becsületembe gázolni rögtön azután, hogy visszajöttél? – kérdezte mérgesen. Aztán megállt egy pillanatra, amíg felmérte, hogy a shixiongja magzati pózban takaróba csomagolta magát. Eszébe jutottak Lan Wangji szavai arról, hogy a helytelen út árthat a testnek és az elmének. Aztán az is eszébe jutott, hogy Lan Wangji a fürdőszoba előtt őrködött, mert úgy tűnt, hogy Yunmeng hírhedten zseniális kultivátora félt a sötétben.

– Rosszul érzed magad, Wei Wuxian?

Xiao Zhan megrázta a fejét.

– Megtiltottam Lan Wangjinak, hogy beleszóljon Yunmeng dolgába, de van abban valami, amit mondott – sóhajtott fel Jiang Cheng. – Amióta visszatértél, úgy viselkedsz, mintha más ember lennél.

Ez talán annak köszönhető, hogy tényleg más ember volt. De ez nem lett volna gond, hiszen a regényben Wei Wuxian is saját maga őrültebb változataként tért vissza. A különbség csak az volt, hogy Wei Wuxian kizárólag a Wenek elpusztítására tudott gondolni, míg ez a szánalmas önmaga éppen az álló farkát próbálta lecsillapítani.

– Megvárom, amíg készen állsz rá, hogy elmondj mindent – mondta Jiang Cheng.

„Ami nem fog megtörténni a 46. részig, és ha úgy van, akkor csak 16 évvel később, a sorozat kronológiájából ítélve", gondolta Xiao Zhan. Azon agyalt, hogy vajon elmondja-e Jiang Chengnek az igazságot Wei Wuxian aranymagjáról. De akkor... Jiang Cheng szörnyen bűnösnek érezné magát, és azt sem hagyná, hogy ő részt vegyen a Naplövés hadjáratban. Igaz, egy csomó problémát meg tudna oldani köztük a kommunikáció. Sajnálatos módon ebben a korban még nem éltek terapeuták.

Xiao Zhan az ajkába harapott.

– Köszönöm, Jiang Cheng. Egy nap... talán elmondom neked.

Jiang Cheng bólintott.

– De nem most.

Jiang Cheng a homlokát ráncolta.

– Miért?

– ... Merevedésem van, miután láttam Lan Zhan gyönyörű arcát. Le kell nyugodnom.

Jiang Cheng biztosra vette, hogy rosszul hallotta. Elvégre is kizárt, hogy a shixiongja olyasmit mondana, hogy már attól feláll neki, hogy Hanguang Junre néz. De attól még a shixiongja képébe hajított egy széket, csak hogy biztos legyen.

__________________

*Shijie: idősebb női klántag/klántestvér. Felületesebb szemlélők úgy is gondolhatják, hogy ez Jiang Yanli beceneve, de nem.

**Hanguang jun: jelentése: fényhordozó. Soha senki nem fordítja le, ezért én sem mertem, pedig imádnám, ha értenénk a titulusokat.

***papapa: ez a kínai kifejezés annyira elterjedt, hogy szintén nem fordítottam le. Ha nem lenne egyértelmű a kontextusból, szexuális aktusra utal, annak sem a szelíd fajtájára, hanem arra ami... nos, a regényben is olvasható ;)