Még azelőtt, hogy Xiao Zhan egyáltalán kinyithatta volna a szemét, már hallotta a guqin hangját. És amikor odanézett, Lan Wangji gyengéd arcát látta, miközben hosszú ujjai fürgén pengették a húrokat. Elmosolyodott.

– Lan Zhan – a hangja megtört. A fenébe is, az ajka és a torka is csontszáraz volt. Lan Wangji abbahagyta a játékot, és gyakorlatilag odarepült hozzá.

– Wei Ying. Felébredtél. – Átnyújtott neki egy csésze langyos teát, és Xiao Zhan boldogan vette el.

– Mi történt?

– Összeestél, miután használtad a Sötét tigris amulettet. Már majdnem egy hét telt el azóta.

– Egy hét? Olyan sok?

Ránézett a jobb kezére. Szorosan be volt kötözve, de még mindig érezte a fájdalmat, még ha nem is olyan szörnyű erővel, mint amikor először megégett.

– A csata...

– Vége van. Wen Ruohan testét elhozták onnan és teljesen elégették, hogy biztosan ne térhessen vissza semmilyen módon.

– ... És a mi oldalunkról megsérült valaki amiatt a dolog miatt? – utalt a Sötét tigris amulettre.

– ... Néhányan. Egyik sem halálos.

Xiao Zhan behunyta a szemét. Ez nem változtatott a tényen, hogy rengeteg ember halálát okozta a Wen klánból, és a saját oldalán is megsebzett embereket, még ha nem is szándékosan. Rosszul lett, amint eszébe jutott Wen Ruohan testének látványa és az égő hús szaga.

– Gondolom a minden lében kanál fejesek most nagy hűhót csapnak – sóhajtott Xiao Zhan. Elcseszte. Most már nem igazán rejthette el előlük sem a démoni kultivációt, sem az amulettet.

Arra is kíváncsi lett volna, hogy mi történt Meng Yaóval. Persze továbbra is előnyre tehetett szert pusztán azzal, hogy információkkal látta el Lan Xichent, de ezúttal nem az övé volt Wen Ruohan megölésének dicsősége. Vajon Jin Guangshan így is vissza fogja fogadni? Vagy Meng Yao még keményebben fog dolgozni, de vajon képes lesz elérni bármit is, ha az apja nem fogadja vissza?

– Ne gondolkodj rajta, Wei Ying. Pihenj – mondta Lan Wangji. – Szörnyen megviselte a testedet a válaszcsapás.

Xiao Zhan elmosolyodott. Tudta, hogy az elmúlt héten Lan Wangji mellette maradt, és minden nap játszott neki a guqinon. Olyan erős volt az elkötelezettsége, hogy Xiao Zhan majdnem féltékeny lett Wei Wuxianre.

– Nagyon jó vagy hozzám, Lan Zhan. Hogyan hálálhatnám ezt meg?

– Nincs rá szükség – válaszolt Lan Wangji.

– Igazából tényleg nincs semmim, amivel meghálálhatnám – ugratta Xiao Zhan. – Legfeljebb a testemmel fizethetek.

– Szégyentelen! – köpte Lan Wangji.

Xiao Zhan elnevette magát, de azután észrevette, hogy a másik férfi gyengéden felemeli a kezét, és a sajátjára teszi.

– Wei Ying...

– Hm?

– Wei Ying, ezek után... gyere el velem Gusuba.

Wei Wuxian nyelt egyet, és érezte, hogy felgyorsult a szívverése. Most meg kellene sértődnie, hiszen Wei Wuxiannak nem kellene értenie Lan Wangji valódi szándékait...

Lan Wangji valódi szándékait...

Lan Wangji... valódi... szándékait...

Jajj, ne. Azonnal görcsbe rándultak a farpofái.

– ... Veled mindennap? – csúszott ki a száján, és rögtön falba akarta verni a fejét a nyelvbotlás miatt. Túl késő volt visszaszívni a szavait. – Úgy értem... öhm... hogy játszanál nekem? Tisztítást?

Lan Wangji csak a kezét szorította meg.

– Mindennap, akkor.

Egy furcsa köhintést hallottak. Xiao Zhan meglátta, hogy Jiang Yanli ott áll Lan Wangji mögött, úgyhogy azonnal elengedte a férfi kezét, és a takaróba bújtatta az arcát.

Ó egek. Ó egek. Ó egek! Ez nagyon kínos! Épp most bukott le Jiang Yanli előtt! Ez, ami történt, gyakorlatilag nem egy eskü volt Lan Wangjival?

Jiang Yanli rájuk mosolygott.

– Bocsánatot kérek. Nem akartalak félbeszakítani titeket. A-Cheng türelmetlen és aggódik miattad. Jó látni, hogy felébredtél, A-Xian.

Lan Wangji azonnal kimentette magát, és kiment a szobából. Jiang Yanli kuncogva ült le az ágy szélére.

– Ő jó ember, A-Xian. Minden nap játszott neked a guqinon, hogy segítsen meggyógyulni. Az amulett visszacsapása nagyon erős volt, de Második Lan úrfinak köszönhetően hamarabb felébredtél, mint reméltük.

Igen, ezt tudta. Magában megköszönte Jiang Yanlinak, amiért akaratlanul is félbeszakította a légyottjukat. Nem érdekes, hogy mennyire gyorsult fel a szívverése Lan Wangji láttán, akkor sem eshetett bele egy kitalált karakterbe. Egyébként is, Lan Wangji Wei Wuxianba volt szerelmes, nem pedig Xiao Zhanba. Annyit rajonghatott érte, amennyit csak akart, de az összes többi annak a férfinak járt, akit Lan Wangji igazán szeretett.

Ahogy arra Xiao Zhan számított (a regényből és a sorozatból való homályos emlékeire támaszkodva), nem sokkal a felébredése után a klánvezérek bankettet szerveztek, hogy megünnepeljék a győzelmet. A banketten Jin Guangshan bejelentette, hogy visszafogadta a klánjába Meng Yaót, akinek a nevét immár Jin Guangyaóra változtatták. Xiao Zhan ezen csak fintorogni tudott. Senki más nem lenne olyan szégyentelen, hogy ilyesmit tegyen egy egyszer már kirúgott gyerekkel pont akkor, amikor az a gyerek bebizonyította, hogy hasznára lehet.

Egy kicsit azért boldog is volt, mert az, hogy Jin Guangyao visszatért a Lanling Jin klánba, azt jelentette, hogy a történet nem változott olyan nagyot. Xiao Zhannak vigyáznia kellett, hogy hol változtatja meg. Ő csak biztosítani akarta Jiang Yanli és Jin Zixuan túlélését, és azt, hogy Wei Wuxian és a lelkitársa boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Nem változtathatott túl sokat, máskülönben olyan irányt vesz majd a történet, hogy nem tudja majd használni az információit. Már azzal is elcseszte, hogy magának szerezte meg Wen Ruohan megölésének dicsőségét. Biztos volt benne, hogy a többi kultivátor most még szigorúbban tartja rajta a szemét.

Jin Guangshan ezúttal is felhozta Jiang Yanli és Jin Zixuan eljegyzését. Xiao Zhan máris látta, milyen kényelmetlenül érzik magukat a Jiang testvérek.

– Jiang klánvezér – szólította meg.

Jiang Cheng úgy nézett rá, mintha egy újabb végtagot növesztett volna.

– Nekem szóltál?

– Hacsak nem tetted meg shijiét klánvezérnek, akkor igen – forgatta meg a szemét Xiao Zhan. – Lerí rólad, hogy nincs az ínyedre ez az eljegyzés.

– Valóban – komorodott el Jiang Cheng. – De végül is ez nem az én döntésem.

– Tessék, Jin klánvezér. Jiang klánvezérünk azt mondja, hogy az, hogy shijiénk mikor és kihez akar férjhez menni, a saját döntése lesz – jelentette ki Wei Wuxian.

Jiang Yanli átvette tőle a szót, és kifejtette, hogy segítenie kell a bátyjának újjáépíteni Lótuszrévet, mielőtt házasságra gondolhatna. Xiao Zhan megkönnyebbült. Megitta a levesét, bizalmatlanul méregette az alkoholt, aztán úgy döntött, hogy inkább kihagyja, és teát iszik. A legutóbbi alkalom után, amikor alkoholt ivott, rájött, hogy nem szeretné még egyszer elkövetni ezt a hibát.

– Elnézést, de most távozom – mondta.

Jiang Cheng érzelmek sokaságával az arcán nézett rá. Xiao Zhan felmutatta a kezét.

– Egyébként sem tudok rendesen enni ilyen kézzel.

Jin Guangshan gúnyos mosollyal nézett rá.

– Ó, igaz is. Még nem beszéltünk arról, ami a sérülésedet okozta, Wei Wuxian, nem igaz?

– Nincs miről beszélnünk – komorult el Wei Wuxian – Mindenki szerzett sérüléseket a csatában.

– Ez így van. Te pedig, az egyik legfiatalabb kultivátor, aki csatlakozott a Naplövés hadjárathoz, nemcsak hogy a legtöbb embert ölted meg a hadjárat alatt, de te voltál az, aki megölted magát Wen Ruohant is.

Xiao Zhan felvonta a szemöldökét.

– Azon versenyzünk, hogy ki vette el a legtöbb életet? Ez valahogy nem illik a helyes úton járó kultivátorokhoz.

Suttogás töltötte be a termet, egyesek udvariatlannak tartották Xiao Zhant, mások egyetértettek abban, hogy helytelen volt Jin Guangshantól felemlegetni az elvett életek számát. Jiang Cheng úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban a dühtől, de Xiao Zhan nem tudta eldönteni, hogy kinek az irányában.

Jin Guangshan maga is elvörösödött a haragtól.

– Van képed a helyes útról beszélni, amikor te magad helytelen kultivációt folytatsz?!

– Mit tudsz te a kultivációm módjáról? – gúnyolódott Xiao Zhan. – Számít, hogy kardot, kést, vagy baltát használok? Nem az a fontos, hogy mire és miért használom?

– Te szemtelen...

– Elég! – szólt közbe Jiang Cheng. – Jin klánvezér, bocsánatot kérek a klántársam lobbanékonysága miatt, de szükség esetén az én tisztem megnevelni.

Xiao Zhan hümmögött, és mérgesen kitrappolt az teremből. Odakint vett egy mély levegőt, hogy lenyugtassa magát.

Francba, átkozódott. Úgy tűnt, hogy a Sötét tigris amulett tényleg befolyásolta az ember érzelmeit. Nem ő volt a legnagyobb úriember valaha, de azért szokatlan volt tőle, hogy ilyen módon elveszíti a fejét. Majdnem még nagyobb bajt kevert.

Jiang Chang pár perc múlva dühöngve utána sietett.

– Wei Wuxian, elvesztetted az eszedet?

Meglökte a shixiongját, hogy megforduljon, és a szemébe nézzen, de nem számított rá, hogy ő ehelyett az egyensúlyát vesztve a földre zuhan, és felnyög a fájdalomtól.

– Uh... aucs, aucs... jájjj... – sziszegett Xiao Zhan, mivel az esés tompítására véletlenül a bekötözött kezét használta. Rábámult Jiang Chengre. – Mi van veled? Képes vagy rátámadni egy sérültre? Aú, szegény én...

Jiang Cheng komoran nézett rá.

– Ne szórakozz, te idióta! – közölte, de aztán észrevette, hogy Xiao Zhan kezén átvérzett a kötés. Ami furcsa volt.

A kultivátorokról mindenki tudta, hogy nem csak erősebbek a normális embereknél, de sokkal jobban bírják a fájdalmat és gyorsabban is gyógyulnak náluk. Már egy hét is eltelt azóta, úgyhogy nem számított, milyen súlyos volt az égési seb, már nem lett volna szabad ennyire véreznie. Főleg nem Wei Wuxian kultivációs szintjével. Egyetlen lökéstől nem lett volna szabad elesnie.

Jiang Cheng elgondolkodott. Ésszerű magyarázatnak tűnt, hogy a démoni kultiváció megsértette a shixiongja aranymagját. Közelebb lépett Xiao Zhanhoz, és megpróbálta elérni a hasát, hogy megvizsgálja. Amint Xiao Zhan rájött, hogy mire készül, azonnal félresöpörte a kezét.

Jiang Cheng látta a pánikot Xiao Zhan szemében, úgyhogy még erősebben gyanakodott.

– Wei Ying.

Xiao Zhan szeme azonnal felcsillant, ahogy meglátta a közeledő Lan Wangjit. Hurrá, megérkezett Lan Zhan, a megmentő!

– Lan Zhan! – Xiao Zhan vidáman üdvözölte. – Lan Zhan, Jiang Cheng egy bunkó. Nem akarok beszélgetni vele. Vigyél el játszani valahová!

– Mn – bólintott Lan Wangji.

Jiang Cheng végignézte, ahogy a shixiongját magával viszi a Lan klán fiatalabb ékköve. Ökölbe szorult a keze. Valami gyanús volt. Először is, a Wen Ruohannal vívott csata előtt a shixiongja eltűnt Lan Wangjival együtt, ki tudja, hová. Aztán Lan Wangji egy egész héten át mellette volt, amíg a shixiongja ájultan feküdt. Arról nem is beszélve, hogy akkor, amikor visszatért, az első dolga volt Lan Wangjira tapadni – vele akart utazni, és még arra is őt kérte meg, hogy várjon kint, amíg fürdik. És ott volt az az alkalom is, amikor Lan Wangji megkérte, hogy kövesse őt Gusuba. Aztán Jiang Cheng agya azonnal visszapörgette azt a jelenetet, amikor a shixiongja szavai szerint, ha meglátja Lan Wangji arcát, már attól is...

Jiang Cheng nehezen tudta elhinni, de volt egy olyan érzése, hogy egy helyett két sógora lesz. Egyiket sem kedvelte közülük.