Xiao Xingchen máris megérezte, hogy többen követik. Nem Zichen vagy maga miatt aggódott. Inkább a kis Xue Yang miatt, aki mindenáron követte őket. Nem hagyhatta egyedül az utcán Xue Yangot, és Wei Wuxianre sem bízhatta őt, úgyhogy nem volt más választása, minthogy magával vigye. Most már úgy vélte, hogy inkább Jiang Chenget kellett volna megkérnie, hogy vigye el a fiút Lótuszrévbe. Xiao Zhan figyelmeztette rá, hogy amint elküldi a levelet, azonnal azoknak a célpontjává válik, akik a támadás mögött álltak.

A yilingi Hant Halom felé tartott, amit Xiao Zhan tanácsolt neki rejtőzködési helyként arra az esetre, ha bármikor követni kezdenék a valódi elkövetők.

Valóban, amint odaértek, őt, Song Lant és Xue Yangot azonnal kultivátorok vették körül, mindannyian a Lanling Jin klán egyenruhájában. Azonnal a háta mögé rejtette Xue Yangot, miközben Song Lan támadóállást vett fel, és készen állt rá, hogy előhúzza a kardját.

Jin Zixun és Jin Guangshan léptek elő.

– Ó, ó, hát ki van itt a Hant Halmon, a Wenek lakhelyén – gúnyolódott Jin Guangshan. – Azon gondolkodtam, hogy vajon ki segített megszökni a Wen-túlélőknek. Hát persze, hogy egy vándorkultivátor, aki nem tud semmiről.

Song Lan összehúzta a szemét. Xiao Xingchen egyik kezében a kardot tartotta, a másikkal Xue Yangot védte.

– Bocsáss meg, de fogalmunk sincs, hogy miről beszélsz.

– Nincs olyan kultivátor, aki ne hallott volna Wei Wuxianről vagy a hatalmáról, és nagyon kevesen mulasztották el a közeledő esküvőjének hírét – mondta Jin Guangshan. – Sajnálatos módon a Wenek visszaéltek ezzel, és kegyetlenül megölték, amikor a shijiéjét indult meglátogatni. A menyem, aki éppen az unokámmal állapotos, azóta egy szemhunyást sem aludt, mert folyton az öccse jár a fejében. Természetesen az én tisztem megbüntetni a gyilkost, a menyem és a meg nem született unokám érdekében.

Micsoda vicc, gondolta Song Lan.

– Azt hiszed, hogy mi öltük meg? Hol van a bizonyíték? Ez hamis vádaskodás.

– Nincs szükségünk bizonyítékra – vágta oda Jin Zixun. – Az, hogy itt vagytok, elégséges bizonyíték. Mi másért jönne ide bárki is, ha nem a Weneket keresi?

– Talán azért, hogy megszökjünk előletek? – kérdezte Xiao Xingchen. – Mit akartok tőlünk?

– Vagy feladjátok magatokat csendben, vagy erővel viszünk el titeket – mondta Jin Zixun.

Song Lan komoran válaszolt.

– Azt kell mondanom, nem szeretem, ha hamisan vádolnak olyasvalaki meggyilkolásával, akinek mindössze a nevét hallottam.

– Heh! – gúnyolódott Jin Guangshan. – Nem ismerlek, de tudom, hogy a barátod elég közel áll Wei Wuxianhez, ha egyszer ottvolt mellette az utolsó pillanataiban.

– ... Akkor azt is tudod, hogy azért voltam vele, mert megpróbáltam megmenteni. És ezek után azt mondod, hogy én öltem meg. Mit akarsz pontosan?

Jin Zixun előhúzta a kardját, és kettejükre szegezte.

– Egyszerűsítsük le a dolgot, bácsikám. Nem kell színlelnünk ezek előtt az emberek előtt. Add át azt a dolgot, amit Wei Wuxian rád bízott, és akkor talán elengedünk élve.

Xiao Xingchennek elkerekedett a szeme.

– Az amulettet akarod.

Jin Guangshan felnevetett.

– Megmondtam, Zixun. A-Yao okosabb, mint gondolnád. Csak az idődet vesztegetted a Yunmeng Jiang klánnál. Wei Wuxian soha nem hagyna egy ilyen értékes relikviát Jiang Chengre, aki gyengébb nála és Hanguang junnél, mert nem akarná, hogy megfertőzze. Olyasvalakire bízta, aki el tud tűnni a többi kultivátor elől, és elég erős ahhoz, hogy őrizze – mint ez a férfi, Baoshan Sanren tanítványa.

Jin Zixunnek elsötétült az arca. Az idejét vesztegette, amikor semmiért vitatkozott a rossztermészetű és keményfejú Jiang Wanyinnal. Jiang Wanyin szó szerint ki is rúgta Lótuszrévből (Ezt kapod, ha odamész valakihez, akinek a bátyja csak most halt meg, és a javait akarod, mert „nem igazság, hogy mindent magadnak tartasz meg")

– Azt hiszem, eleget beszéltünk, bácsikám. Világos, hogy ezek az emberek nem fogják feladni magukat – mondta Jin Zixun, és támadásra parancsolta az embereit.

A Lanling Jin klán tanítványai előhúzták a kardjukat és megkezdték a támadást. Xiao Xingchen nyugodtan húzta maga után Xue Yangot futás közben, és miközben Song Lan védte őket az ellenségtől, biztonságosabb helyet keresett. Az egyik kezében Xue Yanggal Xiao Xingchen is előhúzta a kardját, hogy szembeszálljon a kultivátorokkal. A Lanling Jin klán tanítványai nem voltak igazi ellenfelek a két vándorkultivátornak. Song Lan és Xiao Xingchen messze erősebbek voltak a saját generációjuknál. Ugyanakkor Jin Guangshan méltó volt klánvezéri pozíciójára. Lehet, hogy csak egy élvhajhász középkorú férfinek tűnt, de a kultivációs szintje és tapasztalata magasabb volt Song Lanénál és Xiao Xingchenénél, akik még fiatalnak számítottak.

Képtelenek voltak megvédeni magukat Jin Guangshantól, főleg nem úgy, hogy egy gyenge fiatal fiút is óvniuk kellett. Jin Guangshan könnyedén felülkerekedett rajtuk, és Xiao Xingchen nyakára hamarosan ráfeszült Jin Guangshan kardja, míg a Shuanghuát messzire taszították. Ő, Song Lan és Xue Yang egyre hátráltak, miközben a Lanling Jin klán közeledett hozzájuk.

Jin Guangshan félmosolyra húzta a száját. A Xiao Xingchen mögött bújkáló fiatal fiúra nézett, és rászegezte a kardja hegyét. Xiao Xingchen mélységesen megdöbbent.

– Te...!

– Egy igaz kultivátor inkább meghalna, minthogy elárulja a tanítványtestvérét, de azt sem hagyhatod, hogy egy ártatlan gyermek megsérüljön miattad, nem igaz? – kérdezte Jin Guangshan. – Az amulettet.

Xiao Xingchen beharapta az ajkát. A ruhájába nyúlt. Jin Guangshan mosolya kiszélesedett.

Végre megkapja, amit akar...!!!

Csakhogy a vándorkultivátor egy talizmánt húzott elő. Egy emberke formájú talizmánt. Jin Guangshan ereiben megfagyott a vér.

Ez egy hangközvetítő talizmán volt.

– Jin klánvezér, tényleg nem vagy semmi, nem igaz?

Jin Guangshan megpördült. Leesett az álla.

Nie Mingjue állt ott, egy csapatnyi Qinghe Nie tanítvány előtt. Mellette Lan Xichen, a Gusu Lan klán tanítványaival, és Jiang Cheng, a Yunmeng Jiang klán tanítványaival. Mögöttük további klánvezérek és tanítványok sorakoztak fel. Nie Mingjue kezében ott volt a hangközvetítő talizmán párja.

– Nem hiszem el, hogy ilyen mélyre süllyedtél, Apám. Szégyellem, hogy te nemzettél.

Jin Zixuan arca egyértelmű csalódást, megaláztatást és dühöt tükrözött. A saját fia felemelte Suihuát, és rászegezte az apjára. Aztán meglátta Jin Guangyaót, amint keserű mosollyal az arcán áll Lan Xichen mögött.

– A-Yao, te... te áruló! – üvöltött dühösen Jin Guangshan.

– Ez az első alkalom, hogy egyetértek a köpönyegforgató viselkedésével. Amilyen aljas vagy, csoda, hogy a fiaid ilyen jól sikerültek.

Jin Zixuan keserűen nevetett fel.

– Lehet, hogy ő a biológiai apám, de az anyám nevelt fel, és ezért kifejezetten hálás vagyok.

Jiang Cheng komoran nézett rájuk.

– Lépj hátrébb, sógor. Még ha ő is a világ legnagyobb szemétládája, akkor is ő az apád. Nem kell apagyilkossággal bemocskolnod a kezed.

– Ó, csak nem a szart is ki akarod verni abból, aki megtervezte a shixiongod megölését, Jiang klánvezér? Micsoda kár, hogy kudarcot vallott – mondta Nie Mingjue.

Jin Guangshan mozdulatlanná dermedt. Kudarcot vallott? Hogyan? De hiszen... Jiang Wanyin maga mondta...

Jin Zixun már most hullasápadt volt.

– Hogyhogy? Hogy kerültetek ide?

Lan Xichen elmosolyodott.

– Wei úrfi kis találmányának köszönhetően. Eltartott neki egy darabig, mire eszébe jutott, hogy hogyan kell használni, de elég volt ahhoz, hogy összegyűjtse az erőinket. És persze a hangközvetítő talizmán is sokat segített.

Lan Xichen egy bronztükröt vett elő, ami nagyjából akkora volt, mint az arca. Ráhelyezett egy papíremberkét, és a tükör azonnal aktiválódott, visszajátszotta azt a pillanatot, amikor Jin Zixun Wei Wuxiant vádolta a Száz lyuk átok miatt, majd hozzávágta a házi készítésű gránátot. A tükör Wei Wuxian nézőpontjából mutatta meg a jelenetet, úgyhogy mindenki tisztán láthatta, hogy Wei Wuxian az ártatlanságát védi, majd azonnal elmenekül, de mielőtt előhúzhatta volna a teleportáló talizmánját, elérte a robbanás.

Jin Zixun még jobban elsápadt.

– Ez...

– Ez az egyik tárgy Wei úrfi hozományából. Rögzít és megmutat mindent, amit a hozzá kapcsolódó talizmán lát. Szerencsére Jiang klánvezér titokban belevarrt egy talizmánt Wei úrfi ruháiba néhány nappal azelőtt, hogy elindult volna. Már az is gyanús, hogy a tanítványaid olyasvalaki elé siettek, aki ismeri az utat az Aranyponty toronyba. Az pedig még gyanúsabb, hogy tanúi voltak, ahogy Jin fiatalasszony bátyját meggyilkolják, mégsem tettek semmit. Rá kellett beszélnünk a többi klánvezért, hogy csatlakozzanak hozzánk, de azok az apróságok, amiket a talizmánon keresztül hallottunk, az utolsó kétségeiket is eloszlatták – magyarázta Lan Xichen.

Jin Guangshan arca még jobban eltorzult. Jin Guangyaóra mutatott.

– Te ribanc kölyke... becsaptál! Végül kiderült, hogy csak egy söpredék vagy!

– Pofa be, te szemétláda!

Jin Guangshan és Jin Zixun is lefagyott, amint meghallották ezt a hangot.

Wei Wuxian kilépett Lan Xichen takarásából, Lan Wangjival együtt. Gonosz aura lengte körül, bár még mindig sérült volt abból ítélve, hogy Lan Wangjira támaszkodott járás közben.

– Te élsz! – kiáltott fel meglepetten Jin Zixun.

Wei Wuxian csettintett a nyelvével.

– Most komolyan... fogalmam sincs, hogy mit tettem ellened, amiért ennyire meg akarsz ölni – mondta Wei Wuxian. – Élhettél volna békében, és megtarthattad volna a főkultivátori pozíciódat, ha hagyod, hogy a fiad és shijie békében összeházasodjanak. Sem Chifeng zun, sem Zewu jun nem szállt volna szembe veled, ha már ennyire akartad ezt a pozíciót, Jiang Cheng pedig olyan fiatal, hogy soha nem lett volna a vetélytársad. De nem, te túl kapzsi voltál, és eldöntötted, hogy te leszel a következő Wen Ruohan.

– Te... hogyan? Szóval túlélted!

Wei Wuxian megvakarta a fejét.

– Hát, ez belekerült három nap kórházi tartózkodásba, egy angolórába, egy sajtókonferenciába és egy átkozott legyezőbe, hogy eljussak idáig, de igen, túléltem.

– ... angol... sajtókonferencia? – ismételte Jiang Cheng.

– Hosszú történet, Jiang Cheng.

~ Hat órával korábban ~

Lan Wangji a mennyasszonya mellett ült, és éles szemmel figyelte, ahogy a férfi mozdulatlanul bámult a tükörbe.

Már elküldte Xiao Xingchent és többeket néhány hangközvetítő talizmánnal, amit a Wei Wuxian hozományában lévő könyv rajzai alapján készítettek el (Xiao Zhan megköszönte az isteneknek, amiért azt sugallták Wei Wuxiannak, hogy jegyezze le a találmányait egy könyvben). Lan Xichen még mindig azt javasolta, hogy használják a tükröt, hogy kiderítsék, ki állt a támadás mögött, és ezzel győzzék meg a többi klánvezért is. A tükör készítője nem ellenkezhetett, hiszen már egyébként is Gusuban voltak.

De Lan Wangji figyelte, ahogy „Wei Ying" mozdulatlanul ül, fogdossa és nyomkodja a tükröt minden eredmény nélkül. Eddig is tudta, hogy valami nincs rendben a mennyasszonyával, de nem tudott rájönni, hogy mi az.

– Wei Ying...?

Aztán elhomályosult a szeme és a férfi a földre rogyott, ájultan. Lan Wangji gyorsan elkapta, mielőtt a mennyasszonya megütné magát. Aztán egy tanítvány érkezett, és közölte, hogy Nie klánvezér és Nie Huaisang érkeztek látogatóba, és meg akarnak bizonyosodni róla, hogy valóban Wei Wuxian testét találták meg. Mielőtt még bebocsáthatta volna őket, Nie Mingjue türelmetlenül kinyitotta az ajtót és berontott a könyvtárba, a rémült Nie Huaisangtól kísérve.

– Üdvözletem, Hanguang jun. Elnézést, hogy bejelentés nélkül zavarok, de most hallottam a lehető legröhejesebb dolgot, amit a Lanling Jin klán ki tudott találni – morogta Nie Mingjue. Aztán a tekintete megtalálta az eszméletlen Wei Wuxiant, aki épp Lan Wangji karjában feküdt, és hirtelen elhallgatott.

– ...

Nie Huaisang a megszokott, kedvenc legyezőjét markolva lépett be.

– Hanguang jun, igaz, hogy Wei úrfi meghalt... Áááá! Wei-xiong? – némán Lan Wangji és az ájult Wei Wuxian között jártatta a tekintetét, majd kifakadt. – Nekrofília?!

Wei Wuxian lassan kinyitotta a szemét, bár láthatóan még mindig szédült, mintha csak most ébredt volna.

– Wei Ying? – suttogta Lan Wangji.

Wei Wuxian hirtelen magához tért. Mérgesen Nie Huaisangra mutatott.

– Te! Te!

Nie Huaisangot kiverte a veríték.

– Öh? Én? Én?

Wei Wuxian csettintett a nyelvével.

– Mindegy. Majd később előveszlek – hallgatott el, aztán hatalmasra nyílt, ragyogó szemmel fordult Lan Wangjihoz, és rámosolygott. – Lan Zan! – köszöntötte, és azonnal lesmárolta a vőlegényét.

Nie Mingjue felköhögött és megköszörülte a torkát.

– ... Vagyis életben vagy. Tényleg hazug volt a pletyka. Szerencse, hogy hallgattam A-Sangra, és eljöttünk tisztázni a dolgokat, még mielőtt bedőltünk volna annak a baromságnak.

Lan Wangji egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Aztán engedélyezően bólintott.

Wei Ying visszatért, gondolta boldogan.

– Wei Ying, tudod használni a tükröt? – kérdezte, csak hogy letesztelje az elméletét.

– Mi? Ezt a tükröt? Persze, hogy tudom használni, elvégre a saját találmányom. Mekkora idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki ne tudja használni a saját találmányát?

– ...

– De mire akarjuk használni?

Nie Mingjue megnézte magának a tükröt.

– Mire való?

– Wei Ying találmánya. Megmutatja, hogy ki támadta meg.

Wei Wuxian pislogott.

– He? Jin Zixun volt. Megvádolt azzal, hogy megátkoztam a Száz lyuk átokkal. Miért kellene ehhez a tükör? Elég csak megkérdezned.

– Azt mondtad, hogy nem emlékszel rá, hogy ki támadott meg – világosította fel Lan Wangji. – Idehoztuk neked a tükröt, hogy lássuk, ki támadott meg, és te fél órán keresztül nem csináltál semmit, csak bámultál a tükörre.

–... Tényleg? Most már emlékszem rá. Amint megcsókoltál, azonnal visszatértek az emlékeim, Lan Er Gege, haha...

Wei Wuxian ráfirkált valamit egy papírtalizmánra, aztán beleillesztette a tükörbe. A kép rögtön megmutatta a robbanás előtti perceket. Nie Mingjue visszatartott lélegzettel figyelte Jin Zixunt, azt az embert, ki állítólag látta, hogy a Wen-túlélők hogyan ölték meg Wei Wuxiant, pedig valójában ő volt az, aki megtámadta. Eddig is sejtette, hogy valami nem stimmel a mesében, de nem volt rá bizonyítéka. Látta a gyilkos pillantást Lan Wangji arcán, és érezte, ahogy pusztító energia árad ki a férfiból.

– Lan Zhan...

Lan Wangji összeszedte magát. Nie Mingjuéhez fordult.

– Nie klánvezér, a bátyám éppen megpróbál támogatást szerezni a többi klántól, hogy leleplezzük a Jin klánvezér valódi szándékait. A támogatásodat kérem.

Nie Mingjue bólintott.

– Ez csak természetes, kérned sem kell. A-Sang, gyere velem. Mi is segítünk összeszedni néhány klánvezért.

– Eeehh... én ehhez miért kellek... én nem tudok semmit...

Nie Mingjue és Nie Huaisang elhagyták a szobát. Wei Wuxian sikeresen felmászott Lan Wangji ölébe, és rávigyorgott.

– Lan Zhan, nagyon hiányoztál, ugye tudod?

Lan Wangji átölelte a derekát.

– Wei Ying, hát visszatértél.

Wei Wuxian szeme elkerekedett.

– Nem voltál önmagad. Pont úgy, mint amikor visszatértél a Hant Halomról... mintha egy egészen másik ember lettél volna. De most te vagy az, Wei Ying.

Wei Wuxian szíve repesett. Lan Wangji mellkasának támasztotta a fejét.

– Lan Zhan, á... Mit tegyek, ha folyamatosan ilyen gyorsan ver a szívem miattad... - mosolygott, és felkuncogott. – Ahogy az Lan Er Gegétől várható volt. Tényleg, nincs semmi, ami felülmúlhatná a férjem szerelmét!

– ...

Wei Wuxian boldogan vigyorgott rá Lan Wangira.

– Lan Zhan, ha lenyugodott a helyzet, elmondok neked mindent. Elmesélem a kalandjaimat Álomvilágban. Biztos, hogy meg fogsz lepődni, és még irigykedni is fogsz.

– ... Álomvilág?

– Egy olyan hely, ahol szar a zene, de egy porcelán trónusba kell kakilni.

– ...

__________________

LWJ: Wei Ying megcsókolt és megölelt rögtön, amint felébredt. Kétségtelenül ő az én Wei Yingem.