Yu Bin ásított.

Még jó, hogy nem volt mára semmi programja. Li Bowennek és Wang Haoxuannak dolga volt, úgyhogy korábban elment felvenni Xiao Xingchent, aztán elhajtott Wang Yibo házáig.

Úgy festett, hogy Xiao Xingchen valami félreérthetőt mondott nekik, ami miatt egész éjjel veszekedtek. Aztán az igaz Daozhang természetesen egy órán keresztül térdeltette és oktatta ki őket. Ekkor Wang Haoxuan eldöntötte, hogy jobban kedveli az igazi Song Jiyangot: a jófej, kissé pimasz, vicces Song Jiyangot. Egyszerűen nem esett jól neki, hogy egy nála fiatalabb ember oktatja ki a jó modorról.

Az már más tészta volt, amikor Jiang Chenget és Lan Xichent vette fel. Zhu Zanjin megkérdezte, hogy most Wang Zhuocheng és Liu Haikuan titokban járnak vagy titokban utálják egymást. Kíváncsi volt, mert a forgatás alatt fogták egymás kezét, de amíg nála voltak, az egyik csendben maradt, és úgy tűnt, mintha jobban szeretne Zanjinnal beszélni, mint Zhuochenggel, míg a másik folyamatosan mérgesnek tűnt, mintha karót nyelt volna. Zhuocheng sosem volt mérges, legalábbis azóta nem, amióta Zhu Zanjin ismerte őt.

– Mondtam, hogy szerepjáték nap van, nem? – mondta Yu Bin.

– Annak még kevésbé van értelme. Lan Xichen sose válaszolna ilyen bután egy egyszerű kérdésre. És miért magasztalná Jiang Cheng hirtelen az Árny tábornokot? Ez a te adalékod volt? – kérdezte Zhu Zanjin.

– ... Mentségemre legyen szólva, sose mondtam nekik, hogy viselkedjenek hülyén. Ők értelmezték félre a karaktereket – mondta Yu Bin.

– Félreértelmezték... Miről beszélsz? Ők játszották Lan Xichent és Jiang Cheng-ot az eredeti filmben! Hogy értelmezhetnék félre, ha korábban tökéletesen játszották a karaktereiket, most meg hirtelen idiótákká változnak? Melyik világban várná azt Lan Xichen, hogy mutassam meg neki, hogy hogyan kell használni a mindennapi háztartási dolgokat? Miért nem mondod el, hogy mi történt?

Zhu Zanjinnak dolgoznia kellett, úgyhogy a kis vitájuk itt véget ért, bár Yu Bin tudta, hogy pár napon belül rendes magyarázatot kell majd adnia Zanjinnek.

Yu Bin megmasszírozta a halántékát, és összeszedte a bátorságot, hogy szembenézzen a Wei Wuxian nevezetű fejfájással. Lan Wangji... hát, ő nem okozott sok gondot. Lan Wangji legyen majd Wang Yibo fejfájása. Yu Bin biztos volt benne, hogy az a motor többe került, mint egy import autó.

Megnyomta a csengőt és várt, azon töprengve, hogy vajon beszélt-e nekik a csengőről úgy egyáltalán. Mi van, ha Lan Wangji ezt valamiféle figyelmeztetésnek veszi? Lehet, hogy összetöri a kaputelefont?

Az ajtó kinyílt.

Egy jóképű, de karikás szemű arc jelent meg. Egy bögre forró kávét tartott a kezében.

Yu Binnek egy pillanatra elakadt a szava. Mikor tanulta meg Wei Wuxian használni a kávéfőzőt? Egyébként is, mióta kávézott?

– ... Ó, ti vagytok azok. Gyertek be – mondta a férfi, a tekintete végigfutott a Yu Bin mögött állókon, ahogy beengedte őket. – Nem volt könnyű dolgod, nem igaz, Yu Bin? Szép munka volt, hogy biztonságban tartottad őket.

Yu Binnek leesett az álla.

– Xiao Laoshi?

Nem csak ő, de mindenki más is meglepődött. Látták, ahogy Wang Yibo a kanapén elterülve, félálomban simogatja Jian Guót. Egy jeges tasakot tartott a homlokán. Meglátva őket intett nekik, de csak egy egyszerű és fáradt „Üdv"-öt nyögött ki.

– Hogyan? – kérdezte Jiang Cheng. – Elmentünk egy másik városba a legyezőt keresni. Te... Wei Wuxian azt mondta, hogy nem lehet visszacserélni minket a legyező nélkül. Úgyhogy hogyan?!

Xiao Zhan a hálószoba felé mutatott.

Előző este, épp amikor ő és Wang Yibo elérték a Guanyin templomot...

Visszatértek. Köszönhetően Nie-xiongnak, aki épp a kapu mögött rejtőzött.

Xiao Zhan furcsa helyzetben találta magát. A kezei összekötve a saját ruháival, az alteste félig az ágyon, a felsőteste és a feje a földön. Eközben Wang Yibo teljesen a földön terpeszkedett. Az egyik kezével az ágy alá nyúlva egy dobozt tartott, a másikkal egy törött ébresztőórát.

Csak az Isten tudja, hogy mit tervezett Wei Wuxian. Síkosítós volt a keze. Xiao Zhan azzal nyugtatta magát, hogy valószínűleg semmi sem történt, mert még rajta volt a nadrágja és Yibo is teljesen fel volt öltözve.

Yu Bin káromkodni akart. Jiang Cheng nem csak akart.

– A legutóbbi eset után, úgy tűnik, hogy Yibo elhozta onnan a legyezőt, és itt tartotta. Ki hitte volna...

– Ezek szerint a semmiért vezettünk három órát M városba – vicsorgott Yu Bin. – Miért nem hoztátok ide ezeket a kölyköket, amikor kiderült, hogy lélekvándorlók?

Wang Yibo zavartan félrenézett.

– Elfelejtettem.

– Elfelejtetted? – fakadt ki Jiang Cheng.

– Van néhány munkám, tudod. Be kellett érnem magam, mert egy csomó munkát elhalasztottam azért, hogy Wei Wuxianre vigyázzak – védekezett Yibo. – Nem is gondolkodtam, amikor elhoztam a legyezőt, és utána se sokat gondolkoztam rajta, csak berúgtam az ágy alá...

– Ami azt illeti... még abban sem voltunk biztosak, hogy a legyező a kulcs... - tette hozzá Xiao Zhan. – Én azt hittem, hogy a templom. Nekem is vannak rosszabb pillanataim, és el voltam foglalva! Van fogalmad róla, hogy hányszor kellett takarítanom a bajkeverő bátyád után?

Sem Xiao Zhan, sem Wang Yibo nem voltak kultivátorok. Honnan tudhatták volna, hogy a varázslat a legyezőből vagy magából a helyszínből származott? Xiao Zhan csak kétszer cserélt vissza eddig – egyszer, amikor bekötötték a szemét, másodszor pedig amikor Lan Wangjival és Nie Huaisanggal volt. Csak arra tudott gyanakodni, hogy Nie Huaisangnak köze van a dologhoz. Még maga Wei Wuxian is csak azután győződött meg róla, hogy a legyező cserélte vissza őket, nem pedig a templom, miután Nie Huaisang elmagyarázta a dolgot.

– Nyugodjatok meg. Mindegy, most már megvan a legyező, úgyhogy visszamehetünk, igaz? –mondta Xiao Xingchen.

– Ó, jobb is, ha mentek – forgatta meg a szemét Xiao Zhan. – Wei Wuxian és Lan Wangji éppen Jin Guangshan feldarabolt holttestével harcolnak.

– ...Mi? – kérdezte Jiang Cheng.

– Mindjárt nagyon meg fogtok lepődni – mondta Xiao Zhan. – Menj be, és vedd elő a legyezőt te magad, Jiang Cheng. Ha a közelébe megyek, lehet, hogy megint cserélünk, ki tudja? Wang Yibo és én nem mertünk bemenni, úgyhogy órák óta ülünk a konyhában és várunk rátok. A telefonjaink bent vannak, úgyhogy hívni sem tudtunk.

Yu Bin is a konyhában várta meg, amíg a többiek bementek a szobába. Végignézett kettejükön.

– Mi történt odaát?

– Rossz dolgok. Lan Xichen nem lesz elragadtatva, amint visszatér – mondta Xiao Zhan, és ivott még egy korty kávét. – Jin Guangyao végül csak nem változott meg. Kitervelt egy támadást a fő klánok vezérei és azok örökösei ellen. Olyan jó színész, hogy majdnem engem is becsapott. Még arra is megesküdött, hogy nem akart minket bántani, csak a Moling Su és a Laoling Qin klánt akarta kiirtani... baromság.

– ... Mi? – döbbent meg Yu Bin.

Xiao Zhan letette a kávéját.

– Azt tudod, hogy teherbe ejtette Qin Sut, igaz? Nos, ezúttal nem ölte meg őt, csak elrejtette valahol. Rusongnak is van lehetősége felnőni... és úgy sejtem, hogy ebben az univerzumban egészségesnek született. Nos, azt egyébként sem tudjuk, hogy mi lett volna belőle, mert az eredeti történet szerint már csecsemőkorában megölték. Most, Jin Guangyao vajon elrejtene egy egészséges gyereket? Persze, hogy nem. Az anyja Lanlingba küldte őt, hogy kultivátor legyen. Valószínűleg a saját fiának is ezt szeretné.

Jin Guangyao ambíciózus ember volt. Ha Rusong normálisan fejlődött, akkor még szép, hogy azt akarja, hogy a fia csatlakozzon egy klánhoz, és kultivátor legyen belőle. Ehhez viszont ki kellett irtania azokat az embereket, akik ismerték a titkát, miközben beteljesítette a bosszúját Jin Guangshanon is. Vagy ez, vagy csak azt akarta, hogy Qin Su szabadon élhessen. Vagy... Őrülten szerelmes volt belé, és az sem érdekelte, hogy a húga, és vissza akarta vinni Lanlingba.

Végül is még az is lehetséges volt, hogy egyszerűen Főkultivátor akart lenni. Bármi is legyen a motivációja, a tettei rosszak voltak.

Xiao Zhannak először volt némi kétsége. Egy része hitt benne, hogy Jin Guangyao tényleg nem bántaná Lan Xichent, legalább őt. Úgy gondolta, hogy Jin Guangyao legalább Lan Xichennek megkegyelmezett volna, ha tud, de végül is Jin Guangyao terve kizárólag Qin Sunak és Jin Rusongnak kedvezett mindenki mással szemben.

Qin Su még azok után is őt választotta volna, hogy kiderültek Jin Guangyao bűnei. Talán ez érintette meg. Egy gyönyörű, nemesi származású lány szerelmes volt belé minden hiányossága ellenére.

Jin Guangyao hazugságot hazugságra halmozott.

Mégis, az a pillanat, amikor Xiao Zhan meglátta Jin Guangshan szörnyűséges módon feldarabolt testét tombolni a Guanyin templomban, csak egy pillanattal azelőtt, hogy visszatért volna, tudta, hogy Jin Guangyao igazából nem változott meg. Csak egy férfi volt, aki szeretet és tiszteletet akart, és annyira vágyott ezekre, hogy bármit megtett volna értük. Az az ember alázta meg, akiben nem volt semmi erkölcs, hát erkölcsösen kellett volna bánnia vele?

~~~EXTRA~~~

Lan Wangji megkötözte Wei Ying kezét. Wei Ying izgatott szemébe nézett, és lassan homlokon csókolta, miközben két karjával a derekát ölelte.

Wei Ying szemébe nézett akkor is, amikor elkezdte teljesen levetkőztetni.

És Wei Ying szemében tükröződni nem az saját arcát látta, nem hosszú hajjal, nem fehér fejpánttal. Ez az arc nem az övé volt.

Ez Wang Yibo volt, akit teljes szívéből gyűlölt. Nem akarta, hogy Wei Yingnek ez az ember okozzon örömet, még akkor sem, ha Wei Ying sem a saját testében volt.

És Lan Wangji sikeresen beverte a fejét a falba.

Leesett, és leverte a földre az éjjeliszekrényen álló ébresztőórát.

– ...

Wei Wuxian pislogott.

– ... Lan Zhan?

Semmi válasz?

– Oké, oké, csak vicceltem, ne szórakozz... csak kíváncsi voltam erre az izére... Lan Zhan? Mit keresel?

– Levertem valamit – motyogta Lan Wangji, és benyúlt az ágy alá. Észrevette az elrejtett dobozt. Vastagon borította a por.

– ... Van itt valami.

– He? – kérdezte Wei Wuxian, és ő is lehajolt, hogy benézzen az ágy alá.

Azzal a saját világukban találták magukat, és Wei Wuxian első dolga volt hosszan elátkozni Xiao Zhant.