Lan Sizhui szemhéja megrebbent. Aztán kinyitotta a szemét. Egy nagyon puha, hosszú széken feküdt, és Jingyi ott ült mellette.

– Jól vagy, Sizhui? Ez biztos döbbenetes lehetett, hogy így láttad az apádat – mondta Jingyi.

Sizhui felült.

– Mi történt?

– Elájultál. A fenébe, majdnem én is elájultam. Visszahoztak téged ebbe a szobába, hogy pihenj. Reszkettél és leizzadtál, úgyhogy azt gondolták, hogy lázas vagy – magyarázta Jingyi. – Sizhui... ez a hely tényleg furcsa. Nem hiszem, hogy egy illúzióban képesek lennénk elájulni. És azt sem értem, hogy hogy kinek lehet elég hatalma ahhoz, hogy ilyen bonyolult illúziót teremtsen.

Sizhui bólintott.

– Azt hiszem... ez a hely talán nem illúzió. Lehet, hogy egy másik dimenzió. Emlékszem, hogy A-Niang azt mondta, hogy ahogyan démonok élnek a mi világunkban, úgy vannak másik világok is, olyan emberekkel, akik ugyanúgy néznek ki, mint mi, de egészen más életet élnek.

Jingyi elsápadt.

– Gondolod, hogy ez egy másik világ?

Sizhui határozottan bólintott.

– Valószínűleg. Ha tényleg az, akkor úgy tűnik, hogy nem a teljes lényünk, csak a lelkünk és a tudatunk került át ide – Jingyire bámult, és előrenyúlt, hogy felemelje Jingyi frufruját. – Pontosan ugyanúgy nézel ki, mint szoktál, a hajadat és a ruháidat leszámítva. Itt máshogy is hívnak minket, úgyhogy úgy tűnik, hogy ahelyett, hogy idehoztak volna minket, átvettük azoknak a helyét, akik eredetileg itt éltek. Meg kell találnunk a módját, hogy visszajussunk.

– De hogyan...

A beszélgetésüket kopogtatás szakította félbe. Lan Sizhui nyelt egyet,a hogy meglátta, hogy A-Niang és A-Die lépnek a szobába. A-Niang arcán aggódó mosoly játszott.

– Hogy érzed magad, Fanxing? – kérdezte Xiao Zhan, ahogy leült Sizhui mellé. A tenyerét Sizhui homlokára tette. – Még mindig lázasnak érzed magad? Hm... nem meleg a homlokod.

Sizhui arca kipirult, miközben lassan eltolta magától Xiao Zhan kezét.

– Jól vagyok, Wei mester.

– Wei mester? – kérdezte a szemöldökét felvonva Xiao Zhan.

Sizhui hezitált. A-Die nem mondott semmit, de a szeme azt üzente Sizhuinak, hogy nem volt boldog. Sizhui azon gondolkodott, hogy miért. Valami rosszat tett? Talán amiatt, ahogy az A-Niang hasonmását szolította? Nem volt tisztában vele, hogy ebben a világban milyen kapcsolatban vannak, de Ning nagybácsi hasonmása szeretőkként említette őket, és még őt is szeretettel „az én A-Yuanom"-nak szólította. Hovatovább, az összes ember közül éppen ez a kettő érkezett először, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy jól van.

– A-Niang...?

Xiao Zhan lefagyott.

Wang Yibóra bámult, aki megvonta a vállát. Csak egy hónapja kezdett járni Wang Yibóval, és Zhen Fanxing máris anyának szólítja. Na nem mintha ennek a fiúnak ne lett volna humorérzéke, de azt azért nem gondolta volna, hogy a fiatal színész még akkor is viccelődik, amikor beteg, és az emberek aggódnak érte. Biztosan Wang Yibo fertőzte meg, gondolta Xiao Zhan. Még azután is hogy járni kezdtek, Yibo Zhan Ge-nek, máskor Xiao Zhannak, esetleg Xiao Laoshinak szólította (ez utóbbit hivatalos alkalmakon, miközben szivárványt hányt.) Aztán a rajongói találkozóra való összejövetelkor Yu Bin megkérdezte, ohgy miért szólítja még mindig így, és azzal viccelt, hogy Wang Yibo szólíthatná őt „hitves"-nek is.

Wang Yibo elfogadta a kihívást, és a színfalak mögött „hitvesnek", „kedvesemnek" és „kicsikémnek" szólította. Aztán Liu Haikuan is beszállt, és „menyem"-nek nevezte. Yu Bin és Ji Li egyszerűen csak „Wang asszony"-nak, mintha éppen „Zaklassuk-Xiao-Zhant" napot tartottak volna.

– Szükséged van valakire, aki el tud vinni a kórházba? Éppen szünet van, és van még tíz percünk, de hamarosan Song Jiyang tánca következik, aztán a mi előadásunk Yibóval. Ezzel legalább tizenöt percetek van... de utána nektek is előadásotok lesz. Tudtok szerepelni?

Sizhui felcsuklott. Összenéztek Jingyvel. Szerepelni? Hogyan kellene szerepelniük? Lehet, hogy... az ugyanaz, mint amit A-Die csinált az előbb? Soha nem lenne képes ilyesmire!

– Ha beteg vagy, csak menj el a kórházba, Fanxing. Tudom, hogy elkötelezett vagy a munkád iránt, de a színész is ember. Foglalkoznod kell magaddal. Ezek után még mindig lesz néhány reklámtevékenységed a filmhez – mondta Xiao Zhan.

Színész? Film?

– Fanxing? Figyelsz rám? Zheng Fanxing?

Sizhui Jingyire pillantott. Jingyi megvonta a vállát. Xiao Zhan észrevette, hogy összenéznek, és összevonta a szemöldökét.

– Valami baj van? Van valamit, amit el szeretnétek mondani nekem?

Sizhui erősen törni kezdte a fejét. Játszon tovább? Vagy szökjön meg Jingyivel együtt? Még mindig fogalmuk sem volt, hogy miféle világban estek csapdába, és hogy hogyan tudnának visszatérni. Veszélyes lehet, ha kiderül, hogy a lelkük egy démoni világba került, és az itteni emberek csak illúziók voltak, amiket azért alkotott valaki, hogy becsapja őket, és biztonságban érezzék magukat.

– Mi... mi rendben leszünk – mondta Sizhui. – De ami az előadást illeti, nem hiszem, hogy menni fog...

Xiao Zhan a homlokát ráncolta.

– Ezt a menedzseretekkel kell megbeszélnetek. És bocsánatot kérni a stábtól a kellemetlenségért. A rajongóid látták, hogy elájultál, és aggódnak, úgyhogy ne felejts el bocsánatot kérni tőlük ma éjjel a Weibón.

... Ennyiszer kell bocsánatot kérnie? És miféle menedzser? Miféle rajongók? Weibo?

Wang Yibo közbeszólt.

– Nem azt terveztétek, hogy Guo Chenggel együtt léptek fel? Guo Cheng egyedül fog fellépni, vagy az egészet törlitek most?

Jingyi pánikba esett. Mit fog most csinálni? Ő is betegséget tettet?

– Uhh... én... én nem tudom...

Wang Yibo és Xiao Zhan arckifejezése egyszerre változott meg, ahogy félreértették a vonakodásukat.

– Nem érdekes, hogy mennyire vagy fáradt, de nem felelőtlen és amatőr ez egy kicsit? Mindketten most debütáltatok, és betegséget tettettek azért, hogy megússzátok a munkát? – kérdezte hirtelen Wang Yibo. – A fejetekbe szállt a sorozat sikere?

Egyikük sem tudott válaszolni. Úgy érezték magukat, mintha Hanguang jun teremtette volna le őket.

– Bo Di, ne légy ilyen kemény velük... jó, nem azt mondom, hogy nem értek egyet...

– Pontosan tudom, hogy hogy néz ki egy beteg ember, miután vigyáztam rád, Zhan Ge – mutatott rá Wang Yibo.

Xiao Zhan felsóhajtott.

– Zheng Fanxing és Guo Cheng, a nálatok idősebb szinészek, köztük Wang Yibo keményebben dolgoznak, és mindig egyes munkát szorgalmasan elvállalnak. Mivel még újoncok vagytok, nem tettethettek betegséget csak azért, hogy kihúzzátok amgatokat a munka alól. Ez rossz képet fog festeni rólatok, és ezt csak azért mondjuk, mert aggódunk értetek.

Lan Sizhui és Lan Jingyi majdnem elsírták magukat. Miért teremti le őket a két mesterük még egy másik világban is? Ez nem az ő hibájuk! Jingyi oldalba bökte Sizhuit.

– Sizhui... azt hiszem, jobb, ha elmondjuk nekik az igazat, aztán elmenekülünk.

Sizhui felcsuklott.

– Mit?

– Ha kiderül, hogy átvettük azoknak az identitását, akik eredetileg itt élnek... akkor elcsesztük – mondta Jingyi.

– Igazad van – értett egyet Sizhui. Aztán Xiao Zhanra és Wang Yibóra nézett. – Sajnálom, mesterek, de biztos, hogy nem tudjuk megcsinálni az előadást. Anélkül nem, hogy elrontanánk ezt az előadást vagy eseményt, ami itt zajlik.

Xiao Zhan és Wang Yibo is megdermedtek.

– Mi?

– Mi nem... nem ebből a világból származunk. Nem tudom, hogy mi ez a hely, de mindkettőnket erővel rángattak ide egy másik birodalomból, és átvettük az itteni emberek helyét – magyarázta Sizhui.

Xiao Zhan és Yibo összenéztek.

– Mi a nevetek? – kérdezte Xiao Zhan, miután pár másodpercig méregette őket.

– Lan Sizhui és Lan Jingyi.

Yibo gyanakodva nézett Guo Chengre.

– Ez nem a legújabb tréfád a Yiling pátriárkája-visszatérése vicceid közül, ugye?

Jingyi pislogott.

– Yiling pátriárkája?

– ... Tudod... Wei Wuxian? A titulusa?

Jingyi összevonta a szemöldökét.

– Ez miféle titulus? Wei mesternek nincsen hivatalos titulusa. Csak egy nemhivatalos titulusa volt, évekkel ezelőtt Gusu Mennyasszonyaként emlegették.

...

Xiao Zhan hirtelen ököllel csapott a kávézóasztalra.

– Tudtam. Tudtam! Naná, hogy az a gazember nem hagy minket békén! Csak most a csemetéit küldte le!

Sizhui és Jingyi megdöbbentek a viselkedésének hirtelen változásán.

– Biztos vagy benne, hogy abból a világból jöttek? – kérdezte Yibo.

– Az lehetetlen, hogy Guo Cheng és Zheng Fanxing ismerje ezt a titulust. A „Gusu Mennyasszonya" nem is létezik a könyvben. Wei Wuxian csak azért kapta ezt a titulust, mert mindent kicseszettül megváltoztattam – nyögte Xiao Zhan. – Ahelyett, hogy Yilingben maradtam volna, inkább Gusuba mentem, úgyhogy most a menő Yiling pátriárkája címe helyett a Gusu Mennyasszonya titulussal végezte. Gondolom, most azzal áll bosszút, hogy rámküldte a fiát és a fia játszótársát. Miért mindig nekem kell feltakarítanom utána?

– ... Abban sem vagyunk biztosak, hogy az ő hibája...

– Ne mondd már, Bo Di, kizárólag Wei Wuxian tud ilyen hülye varázslatokat kitalálni. Nie Huaisang nem tett semmi mást, csak a saját hasznára fordította őket. Wei Wuxian saját varázslatát használta ahhoz, hogy visszahozza, és hagyta, hogy Mo Xuanyu végezze el a piszkos munkát, emlékszel? Az a srác soha nem csinál semmit önmaga. Ő intézte el, hogy Wei Wuxian és Lan Wangji derítsék ki, hogy ki ölte meg a bátyját, aztán Lan Xichennel ölette meg Jin Guangyaót is. Csak akkor emeli fel a kezét, ha a kicseszett legyezőjét akarja kinyitni – mérgelődött Xiao Zhan. Aztán a két reszkető fiatalra nézett. – Szóval, mégis miféle katasztrófa fenyegeti éppen a kultivátro világot?

– ... Katasztrófa? – kérdezett vissza sápadtan Sizhui.

– Történt valami baj a világotokban? – kérdezte Xiao Zhan.

– Baj? – ismételte Jingyi. – Akkor történik ez, ha bajban vagyunk? Az emberek egyszerűen átkerülnek egy másik világba? Miért vagytok ennyire nyugodtak?

– ... Jártam már ebben a cipőben, és az biztos, hogy elég sok szart takarítottam el – mondta Xiao Zhan. – Most pedig el kell mondanotok a menedzsereteknek, hogy betegek vagytok. A menedzseretek vissza fog vinni titeket a hotelbe. Wang Yibo és és később ott csatlakozunk hozzátok.

– ... Menedzser? – kérdezték egyszerre.

– Wang Yibo, először Song Jiyang lép színpadra, ugye? Mondd meg neki, hogy mondjon el egy pár viccet, vagy jó sztorit, vagy csak álljon ott, és hagyja, hogy a közönség imádja a csinos arcát még öt percig, miután végzett a tánccal. Addig is adok ennek a két szerencsétlennek egy gyors leckét a modern világunkról.

Senki nem érdemelte meg, hogy katasztrófák halmára ébredjen, amint visszatért egy másik világban tett kirándulásból. Még jó, hogy ez a kettő azonnal vallomást tett ahelyett, hogy megpróbáltak volna alkalmazkodni a helyzethez. Xiao Zhan biztos volt benne, hogy Wei Wuxiannek is köze van a dologhoz...

Még csak el sem akarta képzelni, hogy miféle katasztrófák készülnek.

_____________

LSZ & LJY: Próbáljunk meg nem okozni semmi bajt addig is, amíg valaki más személyiségét viseljük.

WWX: „Nyugton maradni?" Azt meg mivel isszák?