Haruminak már csak pár napot kellett a kórházba töltenie. Kei és az anyukája rendszeresen látogatták a hátralévő időben, de Harumi szokatlanul csendben volt és kerülte Kei tekintetét. Nem tudott elbánni a bűntudattal, ami folyton-folyvást furdalta.

A kiengedése napján anyja engedélyezett egy interjút a lányával, így Harumi is belement, bár nem sok kedve volt hozzá.

A kórházi kórteremében várta őket. Az anyja is jelen akart lenni, így hát nem volt egyedül.

Kopogás hangja szakította meg a köztük lévő kellemes csendet. Az anyja felált a székéről, majd az ajtóhoz sietett. Mikor kinyitotta egy szőkehajú nő és egy már-már túl átlagosan kinéző kameraman lépet be.

A szőkehajú nő kezetnyújtott Harumi anyjának, aki szintén így tett, majd bemutatkozott. 
– Hattori Lucy vagyok. Nagyon örvendek. Ő itt mögöttem Fred.

– Sakamoto Oka vagyok. Ő itt a kislányom, Sakamoto Harumi – mutatkozott be szintén Harumi anyja, Oka.

Percekkel ezután, mikor végre dűlőre jutottak, hogy melyik szögből legyen felvéve, jók lesznek-e a fények végre elkezdték az interjút.

Leginkább az incidensről kérdezgették Harumit, ami meglepte a lányt. Azt hitte a családjáról is faggatni fogják, hisz a Sakamoto család nagy hírnévnek örvendett. Furcsa volt, hogy az interjús kihagy egy ilyen nagyszerű alkalmat. Harumi hálás volt érte.

Bár megpróbált legjobb tudása szerint válaszolni, nem tudott teljesen ott lenni fejben. Hogy is tudott volna, amikor gyakorlatilag tönkre tette a testvére életét? Figyelmetlensége fel tűnt Lucynak is.

– Mit szólsz, ahhoz hogy a jövő béke szimbólumává tituláltak az emberek? – Harumi nem válaszolt. – Harumi úgy látom nagyon el vagy kalandozva gondolatban – kezdett bele gyanúsan vidáman erre Lucy. – Biztosan izgatott vagy, hogy végre jövőhéten találkozhatsz az új osztálytársaiddal!

Harumi teljesen visszajött a valóságba. Miről beszél ez a nő? Gondolta.
– Öhm... Osztálytársak? – kérdezett vissza bizonytalanúl.

– Igen! Biztos stresszes lehetett lekésni a felvételit, de hogyan is tudott volna a legjobb hősiskola, a UA vissza utasítani egy olyan diákot, aki egy hatalmas hőstett miatt késett le róla?! –  álmuldozott Lucy.

Harumi csak annyit tudott kinyögni, hogy:
– Jaah.. – egy kínos mosoly mellett.

– Harumi mesélnél még kérlek arról, hogy hogyan érezted magad mikor megkaptad a levelet és megtudtad, hogy felvettek? – kérdezte Lucy utolsó kérdés gyanánt.

– Szóhoz sem tudtam jutni – felelte a lány szavakkal küszködve.

~~~~pár órával később~~~~

Az interjúnak vége volt, Haruminak meg hazafelé kellett volna vennie az irányt, de ehelyett még mindig a kórházba volt, azzal a különbséggel, hogy most Kei szobájában állt.

Keit váratlanul érte a látogatás, azt hitte testvérének, már rég elege lett a kórházi légkörből és hazament. Nagyon őrült, hogy mégis meglátogatta, bár szinte minden öröme szétfoszlott mikor meglátta testvére arcát.

– Kei, – kezdett bele Harumi hangja elfolytott dühvel telve. Kei végigondolta az elmúlt napokat. Valami rosszat csinált? Bárhogy is törte a fejét nem jutott eszébe semmi.  – Nem felejtettél el elmondani valamit?

Kei csak nézett a morcos Harumira. Nem tudta kitalálni mire gondolt a másik.
– De? – találgatott.

– EZT MOST KÉRDEZED VAGY MONDOD?! – fakadt ki Harumi. – KEI A LEVÉL!! – kiabálta, mire Kei a szájához kapott.

– Oh a levél! – jutott eszébe a párnája alatt tartott levél. Ki is húzta, majd mosolyogva Harumi felé tartotta, aki csak nézett rá.

– Kei én meghaltam a bűntudattól! Tudod min mentem az elmúlt napokban keresztűl?! Ezt nem bírom!! – Úgy tűnt teljes idegösszeroppanást kapott.

Kei csak kényelmetlenül nevetett rajta. Úgy döntött a legjobb, amit tehetett az az, hogy vár egy kicsit, hogy tesója lenyugodjon.

És mikor ez megtörtént Harumi végre kezébe tartotta a levelet, ami már ki volt bontva. Kivette a borítékból, széthajtotta, majd magában olvasni kezdte.

Pár másodperc múlva, amikor végzet letette a levelett az éjjeliszekrényre. Kezeit rátette Kei vállaira, majd mélyen a szemébe nézett.
– Kei te... Hülye vagy? – kérdezte teljes komolysággal.

– Miii? Most miért? – faggatózott Kei zavarodottan.

– Nem az volt, hogy helyet cserélünk? Akkor miért az én nevem adtad meg? A sajátodat kellett volna!! – szídta le a lány. – Így, ha helyett akarunk cserélni a nevünk is el lesz cserélve!

– Elírtam! Sajnálom! – Kei csak ennyit tudott válaszolni, miközben előhúzta a kiskutya szemeit.

~~~~~A suli első napja~~~~~

Eljött végre a suli első napja. Legalábbis Harumi számára. A többi osztálytársának már hetekkel ezelőtt eljött, ami csak még idegesebbé tette.

A suli nagy volt. Számított rá, hogy az lesz, de arra nem, hogy ennyire. Még óra előtt meg kellene találnia az osztálytermét!

Ahogy járta a folyosókat nem tudta elkerűlni a figyelmét, hogy szinte mindenki megbámulta. Mit bámulnak ennyire? De ez nem csak a suli folyosójára volt igaz. Mindenhol megnézték. Ennyire nagy ügy lenne, ami történt?

Percek múlva rátalált az osztálytermére, az 1-A-ra.

– Milyen nagy ajtó – jegyezte meg magának halkan, majd mély levegőt vett, kinyitotta és belépet rajta.