Fél évvel később:

– Annyira izgatott vagyok! – töltötte be Kei hangja a kisbuszt, amiben Sero, Kirishima, Mina, Denki és persze Bakugou és Harumi foglalt még helyet.

Mind izgatottak voltak. Ez volt az első közös nyaralásuk. Keinek és Haruminak meg ez volt az első alkalom, mikor egyáltalán nyaralni mentek.

– Csak várjatok, míg meglátjátok milyen fürdőruhát pakoltam! – mondta Mina.

– Egyébként Kirishima, – kezdte Denki a vörös hajú fiú felé fordulva. – ha aktiválod a vízben a képességed lesüllyedsz az aljára?

– Nem, nem! – kiáltott fel Denkinek erre. – Engem az sokkal jobban érdekel, hogyha te tüsszentesz a vízben megráz-e minket az áram!?

A csapat az egész utat végig dumálta. Mégjobban megjött az energiájuk annak örömére, hogy végre odaértek a nyaralóhoz.

Miután ledobálták a holmijaikat és felöltötték a fürdőruhákat egyből a tengerpartra siettek.

Kei még életében nem érezte olyan jól magát, mint aznap. Nagyon élvezte, hogy ennyi barátja lett és, hogy a testvére is köztük volt.

A testvéréről beszélve... Keinek feltűnt, hogy Harumi és Bakugou nem igazán távolodtak el egymás mellől egész nap...

Ahogy őket nézte vöröske hangja szólt a háta mögül.
– Te is észrevetted?

– Segítsünk rá egy kicsit – tanácsolta a lány egy simlis félmosoly kíséretében.

Aznap napnyugta előtt egy órával a tengerparton, Kei és Kirishima titkos küldetést hajtottak végre. Eldugtak egy-egy dolgot Harumitól és Bakugoutól is.

Amikor visszaértek a nyaralóba a páros tőlük megszokottan mérgesen reagálta ezt le.

– Ezt nem hiszem el! A napszemüvegem! Ott felejtettem! – kiáltotta Harumi.

– Felejtsd el a napszemüveget! Én a telómat hagytam ott! – mérgelődött Bakugou.

– De az a napszemüveg, amit még te vettél nekem! – fogta a fejét a lány, majd egyből megbánta a mondatát. Mindenki furán nézett rá, amitől elpirult.

Kei odahajolt Kirishimához, hogy a fülébe súgjon.
– Érted, fontos számára, mert Bakugoutól kapta. Hát nem aranyos?

Bakugou elindult az ajtó felé. 
– Én most visszamegyek a cuccomért, majd jövök!

Harumi ezt látva utánna sietett.
– Várj már! Én is megyek!

Ahogy kimentek az ajtón vöröske Keihez fordult. 
– Csapolj bele! – tartotta kezét a lánynak, mire az egy cinkosi vigyor kíséretében csapott a fiú kezébe.

~~~

Mire a páros leért a tengerpartra már naplemente volt. Harumi elgondolkodott, ahogy a csillogó vizet nézte, hogy vajon látott-e már valaha is ilyen szépet.

A vízről elvándorolt a tekintete Bakugou hátára. Már régóta tudta, hogy érez valamit a fiú iránt, csak egyszerűen annyi dolog történt... Nem volt alkalma szóba hozni sem.

És akkor beötlöt neki. Itt az alkalom. Sőt nem is egy akármilyen, ez a tökéletes alkalom.

A félelem hatására, hogy ez elmúlik gondolkodás nélkül mondta ki a szavakat.

– Tudod én eléggé kedvellek.

Bakugou erre megtorpant. Harumi meglátta a homokban a holmijaikat.
– Hé, ott a cuccunk! – Indult is volna oda, amikor Bakugou megfogta a karját és finoman visszarántotta,

majd megcsókolta.

Amikor elszakadtak egymástól az ajkaik mindketten vörös arccal néztek a másik szemébe.

– Én is eléggé kedvellek.

~~~~~~~[Vége]~~~~~~~