Egy iszonyatos hang vet fel a mély alvásból, mintha meg akarná akadályozni, hogy egy másodperccel is többet legyek az ágyban. Csukott szemekkel kapcsolom le, majd egy jókora ásítás keretében elhagyom az ágyat. Nem aludtam jól, ezért is vagyok most olyan akár egy zombi. A tegnapi takarítással későn végeztem épphogy csak pár órácskát sikerült aludnom. Hatalmasat nyújtózok, majd rögtön a zuhanyzóba veszem az irányt. Elkezdem engedni a vizet, hogy mire alá állok meleg legyen. Addig felkötöm a hajamat és levetkőzök.
Lassan lépek be a kabinba, hogy ellenőrizzem a vizet mielőtt leforráznám magam. Nem volt sem forró, se nem hideg, épp olyan volt mint mindig, kellemesen meleg és frissítő. A reggeli zuhany adja meg a löketet, ahhoz hogy legyen kedvem akármit is csinálni egész nap. Ezután egy egyszerű reggeli jön, ami nálam egy csirkemell sonkás szendvicset jelentett. A tv általában halkan megy közben, hogy hallhassam a híreket. Egy fiú halálát közlik le, a gyilkosság részleteit viszont csak a reklám után mondta el a bemondó. Töltök magamnak egy kis narancslevet, majd a laptopomat elővéve mentem fel megnézni az emailjeimet. Két új is volt köztük, amiket nem rég kaptam. Mindkettő egy-egy megrendelés volt régebbi ügyfelektől, úgy látszik lesz feladatom ezen a héten is. Röviden írtam vissza nekik, hogy természetesen elvállalom. Mindig fontos, hogy a megrendelőim visszatérjenek hozzám, elvégre ebből van pénzem. Összeszedem néhány cuccomat, majd az ajtón kisétálok. Az utcára leérve egy lelket sem látok a közelben, illetve a nyomozás helyszínéről a sárga szalagok is eltűntek. Vajon haladtak már az üggyel? Kíváncsi lennék arra, hogy esetleg van-e már rajtam kívül gyanúsított. Ha én lennék az egyetlen, akkor már többször is behívtak volna azóta. Viszont apámmal kapcsolatosan biztosan kíváncsiak sok mindenre, azonban én sem tudok róla semmit azon a telefonszámon kívül, ami már lehet nem is működik. Tehát hiába kérdeznek akármit is, nem tudok semmit se.

Elszakítom tekintetemet a kihalt utcától, majd folytatom utamat a város szebbik részébe. Ha akartam, ha nem muszáj vagyok meglátogatni valakit, akinél már elég régen jártam. Akárhányszor a környékre tévedtem, mindig valahogyan rám talált és becsábított az üzletébe, így lettem szinte fanatikus rajongója az üzletének, viszont az árainak már nem annyira. Amennyire szép volt, annyira volt drága is egyben. Okos húzás volt egy forgalmas helyre berendezni az üzletet, mert így nagyon vonzza a tekinteteket és több a vásárló, mint egy félreesőbb helyen. Kívülről hatalmasnak tűnt, azonban a belseje még nagyobb volt. Két hatalmas üvegajtó választott el engem az üzlettől, amiken egy aprócskát lökve, már bent is tudtam magam. A szokásos látvány tárul elém, néhány polc tele fényképezőgéppel, egy hosszú pult, amin kipróbálható modellek várakoznak, a falakon különböző képek voltak kifüggesztve. Néhány lépéssel beljebb léptem, majd egy szót sem kellett szólnom, mert a pénztárból egy meglepett fej bukkant elő.

-Kit látnak szemeim?

Hangja meglepettségről árulkodott, amit nem is csodáltam, hisz már rég jártam itt. A pultot megkerüli és közelebbről is szemügyre vesz mielőtt még kedvesebben üdvözölt volna.

-Üdv! -köszönök neki egykedvűen, mire szinte letámadt engem azzal, hogy mégis mi a francért nem látogattam őt meg.

Rengeteg okom volt arra, hogy miért ne jöjjek ide. Az első az, hogy ebben a boltban itt kell hagynom a fél fizetésemet, ha távozni szeretnék valamivel. A második pedig az, hogy annak ellenére, hogy mi elvileg jóban  vagyunk nem szívesen beszélgetek vele. Olyan szinten eltudja venni a kedvemet egyetlen szóval, hogy egész nap kedvetlen leszek. Neki ez fel sem tűnik, csupán annyit vesz észre, hogy ki vonom magamat a beszélgetésből és hamar elköszönök. Ha nekem rossz kedvem lesz abból általában semmi jó sem származik. Néha azonban el kell ide látogatnom, különben hiányt szenvednék néhány dologban.

-Néha jöhetnél gyakrabban -jegyzi meg, mikor beljebb lépek, hogy körülnézzek.

-Ennyire kevés vevőd van, hogy szükséged van a pénzemre? -kérdezem tőle miközben egy új gépet veszek szemügyre.

-Nem, csupán élvezem a társaságodat. Ez baj lenne? -kérdez rá, s lépteit hallom magam mögött, hogy elkezdek befelé nyomulni.

Felettébb zavarja, hogy nem tud beleszólni a vásárlásomba, de semmiért se adta volna fel a fontoskodást. Azonban nekem nincs szükségem segítségre, hiszen csak egyetlen dologért jöttem el idáig és nem is tervezem tovább maradni pár percnél, míg a vásárlásom tart. Vagyis nagyon remélem, hogy nem tart tovább pár percnél. Sokféle állvány sorakozott a polcokon, nekem egy, a mostaninál kisebb kellett volna. Van olyan ami megtetszett, viszont az ára annál inkább taszított.

-Hallottál arról a gyilkosról? Tudod amelyik minden áldozatánál hagyott egy üzenetet. Szerintem a média túlságosan felkapta az egész ügyet és a rendőrök is felesleges köröket futnak az ügyben, amikre szükség se lenne, viszont elvileg kötelező. Ez eléggé lelassítja az ügyet. Az a pszichopata pedig szabadon mászkál -jár a szája folyamatosan, mire közbevágtam.

-Tévedsz -pillantok rá, s szemeiben furcsa csillogást vélek felfedezni.

Elrontottam..

-Nem csak üzenetet hagy, hanem egy a képet is -folytatom előző mondatomat, mire tekintete megenyhül.

-Hát persze -mosolyodik el, majd a kezemben tartott állványra mered -Ez jó lesz? Esetleg ha nem tetszik a színe, akkor tudok adni másikat a raktárban van egy csomó változatban -mutat maga mögé, mire egyetlen fejcsóválással elintézem az egészet.

-Ez tökéletes lesz -emelem fel a kiválasztottat.

Bólint egyet, majd visszakísér a kasszához, ahol beüti a gépbe és én kifizetem a horribilis összeget, amit vigyorogva vesz át tőlem. Az egyetlen ok amiért még életben van az az, hogy nem ölök nőket, illetve ha meghalna, akkor nem lenne aki tovább vigye a boltot, így egy új hely után kéne néznem, ami csak bosszúságokat okozna.

Beteszi nekem egy szatyorba a vásárolt árut, majd egy gyors elköszönéssel lezárom a vásárlást és végre megszabadulok tőle. Sosem tudja befogni a száját, ezért van az, hogy minden egyes alkalommal felbosszant annyira, hogy szinte már tervezgetem hogyan is végeznék vele. Most is volt egy pillanat, mikor annyira felidegesített, hogy szinte már gyanúba kevertem magam. Nem biztos, hogy rögtön engem kapcsolt volna a gyilkosságokhoz, sokkal inkább tudtam volna azt elképzelni, hogy a gyilkos egyik mániákus fanjának hitt abban a pillanatban. Szerencsére tovább tudtam ugrani a kényes témán, nem is feszegette tovább, s úgy látszott feloldódott, mikor kijavítottam őt. Azonban nem értettem, hogy ez a téma hogyan jutott eszébe, ugyanis nem ez volt az első eset. Lehet a tv-ben látta és ezért érdekelte ennyire. Vagy az is lehet, hogy szimplán csak jártatni akarta a száját, mint mindig, végül is nem ez volt az eddigi legfurcsább témánk. Előző látogatásom során a halott rokonának a temetéséről és annak költségeiről beszélt nekem, mintha együtt érezhettem volna vele. Nem volt túl sok rokonom, a nagy részük halott vagy egyáltalán nem tudtam róluk semmit.

Már tovább gondolnám magamban ezt az egészet, mikor a sarkon befordulva látok meg egy fekete autót, ami pont az én lépcsőházam előtt várakozik. Csak onnan tudom, hogy a nyomozóké, mert a helyszínelésnél is ilyenek álltak itt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy pillanatra nem állt meg bennem az ütő, azonban sikerül hamar lenyugtatnom magam. Természetesen sétálok el a jármű mellett, majd fel a lépcsőházba, ahol már hangokat hallok, így teljesen biztos vagyok abban, hogy nem csak egy ember tervezett meglátogatni. Épphogy csak felérek, de mindkét nyomozót megpillantom az ajtóm előtt ácsorogni, akik egészen eddig rám vártak.

-Üdv -köszönök a meglepődött párosnak, akik nem viszonozzák az üdvözlésemet, így szimplán elsétálok mellettük, be a lakásba.

Wolf és Delko nyomozó engem követve jutotnak beljebb, s mindent megtudnak szemlélni. Wolf nyomozó már kissé otthonosan mozog a lakásban, így megtalálja a kicsinyke nappalimat, amiben két kanapé és egyetlen dohányzó asztal foglal helyet. A közelebbi ülőalkalmatosságra vetik magukat, így én a másikra pakolok le a szatyromat. Utána rögvest kérdés nélkül a konyhába megyek, hogy három teát összekészítsek, ha már idefáradtak hozzám. Felteszem a vizet forrni és addig visszamegyek, hogy élvezzem a társaságukat. Addigra már a kis noteszukat kezdik szemlélni, majd ahogy beérek máris megrohamoznak a kérdésekkel.

-A nyomozás miatt jöttünk, valamennyit haladt az ügy azóta, így újabb kérdéseket kéne feltennünk, ha nem bánja -pillant fel egy pillanatra, így egy biztató mosolyt megengedek felé, s leülök velük szemben.

-Csak nyugodtan.

Mintha csak erre vártak volna, azonnal fel is teszik az első kérdést.

-A gyilkosság napján pontosan hol is tartózkodott? -kapcsolja be a tollát, hogy jegyzetelhessen.

-Itthon, nagyon ritka ha kimozdulok innen, tudja nem igazán bűvölt el ez a környék -mondom egy keserű mosollyal a számon.

A toll szinte sercegett a papíron, ahogy lejegyezte a mondatom minden szavát. Ezután jött is a következő kérdés.

-Tart a lakásban fegyvert? -teszi fel a soron következőt.

Valószínűleg arra vár, hogy majd most lebukom és elnézek a fegyver irányába vagy jelét adom annak, hogy van, de mégsem szeretném, hogy tudjanak róla. Azonban ez nem így történt, mivel nem volt fegyverem a lakásban. Az, hogy máshol van-e, na az már egy más kérdés.

-Természetesen nincs -rázom csalódottan a fejemet, mire Wolf nyomozó kelletlenül igazgatja a nyakkendőjét.

Zsákutca. Úgy látszik nem haladtak semmit sem a nyomozással és egyre jobban kezd kihűlni minden lehetséges nyom. Tényleg felesleges köröket futnak.

Számat szólásra nyitnám, mikor eszembe jut a víz, amit otthagytam, így helyette inkább a konyhába teszek egy gyors kört, majd megcsinálom a teákat, s utána kérdezem meg, amint visszaérek. Leteszem a csészéket és helyet foglalok.

-Egyéb más? -kortyolok bele a kissé túl édes teába.

-A férfi, akit sikerült lencsevégre kapni -említi, majd elővett egy képet -Ismerős?

Elém csúsztatja, majd reménykedő tekintettel várja a számból az igent. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy a férfi tényleg nem volt ismerős, még akkor éjjelről sem. Alakra is teljesen más, mint az akkori férfi. Ruhája rongyos, nem tűnt valami ápoltnak, így nem zártam volna ki a tényt, hogy semmi köze nem lehetett ehhez az egészhez csupán rosszkor volt rossz helyen.

-Nem ismerős -rázom meg a fejemet, mire kedvetlen pillantásokat kapok - Ő is gyanúsított?

-Jelenleg ő is, azonban még nem sikerült kézre kerítenünk, így nem tudunk mondani semmit. Mellette még vannak egy páran akik szóba jöhetnek -mondja, majd visszaveszi a képet és elrakja.

Mindketten felállnak, ami a beszélgetésünk végét jelenti, így leteszem a teámat, s elbúcsúzok tőlük. Kezet rázok velük, de Wolf nyomozóval kicsit tovább tart a kelleténél, ugyanis erősen megszorítja a kezem, s a szemembe nézve próbálja elmondani, hogy jobban járok ha vigyázok magamra. Ez egy egyértelmű jel arra, hogy nem bízik bennem, sőt a listája elején vagyok a gyanúsítottak között. Ezen már meg sem lepődök.

Kikísérem őket, majd becsukom mögöttük az ajtót, s visszatérek a kanapéra, ami eddig jó ülőhelyül szolgált számomra. Nem valami bíztató, hogy már az elején megakadtak, pedig az én játékom még el sem kezdődött. Az lesz ám maga a móka..