- Csak a kávé lesz, köszönöm. - mosolyogtam rá a pincérlányra az egyik belvárosi étteremben. Az egyenruhát viselő lány bólintott, és eltűnt a pult mögött. Benett a velem szemben lévő széken lapozgatta az étlapot, és közben hitetlenül vigyorgott.

- Komolyan gondoltad, hogy nem fogsz enni? - kérdezte, fel sem pillantva az étlapból. Az asztalra kihelyezett szalvétatartót kezdtem forgatni.

- Komolyan gondoltad, hogy élvezni fogom ezt a randit? - sóhajtottam gondterhelten. Benett felnézett rám; sötét szemei megcsillantak. Abnormálisan széles válla nem fért bele a látószögembe, te jó ég!

- Ha jól emlékszem, most épp te törlesztesz nekem. - jegyezte meg. A borzalmas hangulatom ellenére is kibuggyant belőlem a röhögés.

- Törleszteni?

- Fejbe vágtál az ajtóval. Kis híján kétszer! Ráadásul tudom a kis titkotokat, és Miss Schwartz biztosan nem díjazná, hogy a tanítványai éjszaka a fiókjában kutakodnak... - dobta be az adu-ászt. Letettem a szalvétákat, felkönyököltem az asztalra, és az államat a tenyerembe támasztottam. Angyali mosolyt erőltettem magamra, és mélyen a sztár vízilabdázó szemeibe néztem.

- Te vagy a legalattomosabb, legsunyibb, legkellemetlenebb alak, akivel valaha találkoztam. - közöltem vele egyszerűen. Benett büszkén vigyorgott.

- Te pedig a legcsinosabb, legédesebb, legőszintébb lány, akivel valaha találkoztam. - ahogy elhaladt mellettem a pincér, kezében egy tálcányi gőzölgő teával, megfordult a fejemben, hogy fogom az egészet, és ráborítom erre a majomra.

- Elnézést! - intettem a lánynak, aki az imént felvette a rendelésünket. Készségesen torpant meg, és kíváncsian figyelt. - Kérhetném azt a kávét elvitelre? - a lány értetlenül kapkodta a fejét köztem és Benett között, de végül bólintott, és visszament a pultba.

- Ez mire volt jó? - kérdezte Benett, hátradőlve a székén, maga előtt összefont karokkal.

- Minél hamarabb megszabadulok tőled, annál többet táncolhatok ma este. - vontam meg a vállamat. - Szerinted melyiket választom? - kitoltam magam alól a széket, és a pulthoz sétáltam. A pincérlány épp ekkor rakta ki oda a papírpohárba készített kávét. - Az úr fizeti. - intettem Benett felé, mire a csajszi a homlokát ráncolva bólintott, én pedig kisétáltam a kávézóból.

- Ha itt kettőt lépsz jobbra, nem jön ki a következő mozdulat. - mutogatott hevesen Josh. Egy fekete cicanadrágot és egy piros spagettipántos felsőt viseltem az esti próbánkon, amikor már az Évnyitóra raktuk össze a koreográfiánkat. A felénél is több megvolt már, de még nem voltunk készen. A holtpontot az egyik lassabb rész jelentette, mert az összes sok pontszámot érő mozdulatot elsütöttük benne az elején. - Milli! - integetett a szemem előtt Josh. Benett járt a fejemben, az, hogy Miss Schwartz miért nem akarja, hogy induljunk a versenyen, és a csapások, amik a tanárom miatt várnak rám. Nem voltam ott fejben, és ezt a legjobb barátom is kiszúrta. - Mi van veled? - tárta szét a karjait, miközben a terem végébe sétált, hogy az elejétől indíthassa a zenét.

- Benett-tel találkoztam délután. - vallottam be. Josh összeráncolt szemöldökkel szakította el tekintetét a telefonjától, amiről a zene szólt. - Ezért kértem, hogy csúsztassuk a próbát egy fél órával. Vacsorázni akart, de én nem bírtam ki a közelében tíz percnél többet, ezért eljöttem. - magyaráztam.

- Én még Sebastian-nál tartottam, de te máris beújítod a vízilabdacsapat sztárját? Nem gyors ez egy kicsit, Milli? - kérdezte, összezavarodva.

- Nem újítottam be. - öltöttem ki rá a nyelvemet, roppant érett módon. - Ő szállt rám. Ő volt az, aki erősködött a randit illetően. - mentegetőztem.

- Hogyne. - bólogatott Josh, ahogy odasétált hozzám, kezében a hangfal távirányítójával.

- Most mi van? - tártam szét a karjaimat, miközben a fiú elindította a zenét, és felvette a kezdőpozíciót. Válaszul csak hamisan mosolygott, és a fejét rázta. Amikor én következtem, önkéntelenül is elindult a lábam, és elkezdtem a koreográfiát. - Josh! - szólítgattam, amikor megragadta a derekamat, és a magasba emelt. Amint visszatett a földre, hátrahajoltam, és a kezemmel megérintettem a padlót. - Josh! - ismételtem, amikor ő megkerült engem, én pedig lábujjhegyre álltam. - Josh, mire céloztál? - faggattam, táncolás közben. Nagyon nem arra figyeltem, amire kellett volna. Mégis hogy értette azt, hogy "hogyne"? Mit jelent a fiúknál az, hogy "hogyne". Szerinte én akartam ezt a randit? El tudta képzelni, hogy örömmel mentem el abba a hülye kávézóba a hülye Benett Carson-nal? A zene lassan elérte azt a részt, amire már nem volt kész táncunk.

- Fouette! - lihegte Josh. Mivel a zene egyáltalán nem passzolt ehhez a klasszikus mozdulathoz, kissé laikusan ugyan, de megcsináltam, amit kért. Addig ő felkészült a szám felpörgetős részére, és amint befejeztem a fouette-t, egy ballonnal belépett. A szám is tátva maradt. Ballont csak nagyon, nagyon kevesen tudnak ilyen szépen megcsinálni. Amikor néhány napja Miss Schwartz ezt kérte tőlünk az órán, Josh borzalmasan csinálta, még el is esett. De most hibátlanul sikerült neki! - Ne tátsd a szád! - kérte nevetve, miközben hátulról körülfonta a derekamat, megfogta a kezemet, és végpózként együtt felvettük a kiinduló pozíciót. A zene elhalkult, és mi eleresztettük egymást.

- Josh! - kapkodtam a levegőt, ezúttal azonban más miatt ismételgettem a nevét. - Josh! Josh...

- Jesszus, ne tegyél már úgy, mintha a kezedet kértem volna meg. - röhögte el magát, miközben kihúzta a jat-kábelt a telefonjából. - Ez csak egy ballon.

- Amire a Balett Royal legtöbb táncosa nem képes. - feleltem, még mindig tátott szájjal. Lejátszottam magamban újra a jelenetet, ahogy Josh felvett egy pozíciót, és akkorát ugrott, hogy belépjen a színpadképbe, közben pedig a levegőben hibátlanul megtartotta a kiinduló pozíciót. Még csak a kisujja sem mozdult el.

- Az már nem az én hibám, hogy szar táncosokat választanak. - vonogatta a vállát, mintha csak egy forgást csinált volna. Túl könnyedén vette. Résnyire összehúztam a szemeimet, és közelebb merészkedtem hozzá. Sejtettem valamit, ami sok mindent megmagyarázott volna.

- Josh! - vágtam csípőre a kezeimet. A fiú felém fordult, és látszott az arcán, hogy tudja, mire gondolok. - Josh Bart! Magyarázatot kérek! Most! - követelőztem. Lesütötte a szemét. - Ugye nem mondod komolyan...? - esett le az állam. Josh felemelte a kezét.

- Azért nem tudsz mindent. - rázta a fejét.

- Ráérek. - fontam össze magam előtt a karjaimat. Josh nagyot sóhajtott, és leült a földre. Hátát a teljes falat beborító tükörnek vetette. Letelepedtem mellé, mert a történet kezdett igencsak izgalmas lenni.

- Claire Boston az anyám. - vallotta be. Alig akartam hinni a fülemnek. Claire Boston? CLAIRE BOSTON? Ő a Balet Royal leglegendásabb tagja, ő volt minden idők legfiatalabb szólótáncosa, te jó ég, hiszen még el sem végezte a táncművészetit, amikor szerződést ajánlottak neki! Már betöltötte a negyvenet, és még mindig foglalkoztatják. A balettosok karrierje úgy huszonnyolc-huszonkilenc évesen véget ér, Claire Boston azonban ennyi idősen is bőven szólótáncos. - Hagyd abba. - takarta el az arcát nevetve Josh.

- Amikor a tizenharmadik születésnapomra felhoztak egy előadásra anyáék, annyi kérésem volt, hogy Claire Boston szerepeljen benne. - válaszoltam üveges tekintettel. Olyan hihetetlen volt, hogy a világ legcsodálatosabb balett táncosának a fia az én pas de deux-partnerem, és az egyik legközelebbi barátom! - Miss Schwartz tehát ezért nem akarja, hogy induljunk. - ugrott be hirtelen. - Mert túl jó vagy.

- Nem egészen. - rázta a fejét Josh. - Minden évben indultam, de mindig csapatban. Idén viszont jöttél te, és olyan jól összeillünk - vetettem egy oldalpillantást Josh-ra, mire ő elpirult, és gyorsan hozzátette- már a táncparketten. Kiegészítjük egymást. Amiben én jó vagyok, te abban vagy gyengébb, és ami nekem nem megy, te abban vagy profi. Verhetetlen páros vagyunk, és erre Miss Schwartz is rájött. Ha engem kérdezel, attól fél, hogy a Royal Balett képviselői ránk figyelnek fel Kat helyett. És talán az anyám is befolyásolná mindezt... - minden világos volt. Kat szerződése már állt fél lábon, de ha meglátják Claire Boston fiát táncolni, a szerződtetett nevét egyből átírnák Josh Bart-ra. Miss Schwartz eddig azért nem idegeskedett miatta, mert csoportban nem mutatkozik úgy meg egy ember adottsága.

- Már csak egy kérdésem van. - tettem fel a kezem. Josh biccentett, jelezve, hogy hallgatja. - Miért engem hívatott be? Miért velem akarta visszamondatni az Évnyitót?

- Te ugyanolyan része vagy ennek, mint én. Veled alkotok egy teljes egészet, mi együtt vagyunk egy jó páros. Talán azt hitte, te hamarabb belemész a kis játékaiba. - ötletelt Josh. A fejemet a falnak döntöttem, és lehunytam a szemem. Patthelyzet.

- Tönkretesz minket? - kérdeztem csendesen.

- Ha elbénázzuk, nem. - jelentette ki határozottan. - De nem fogjuk elbénázni. - tette hozzá. Amikor látta értetlen arckifejezésemet, folytatta. - Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy bekövetkezik Miss Schwartz legnagyobb félelme, és a Royal Balett minket szúr ki, nem pedig Kat-et. Akkor a Társulat ajánl nekünk egy szerződést, amit nem írhatunk alá, mert az akadémia szaktanára, nevezetesen Miss Schwartz nem ítél minket késznek a munkára. Mi történik ekkor? Itt maradunk, a szerződésünket letétbe helyezik, és az érettségi után újból megnéznek minket, ha lesz szabad helyük. Ennyi. Nem életek forognak kockán, Milli, ne vedd már ilyen véresen komolyan. - lökte meg az oldalamat Josh játékosan. Ugyan tudtam, hogy igaza van, mégis elöntött a víz, ha belegondoltam, hogy Miss Schwartz akarata ellen cselekszem. Cselekszünk. Josh a kezem után nyúlt, és megszorította azt. - Ketten vagyunk ebben, oké? Együtt. - ott, abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha Miss Schwartz egy atombombát hajít a próbaterembe. Nem féltem, mert tudtam, hogy Josh, a legjobb barátom mellettem lesz. Hogy számíthatok rá.

- Együtt.