- Miss Larson, amennyiben problémái vannak a matematika terén, javaslom, keresse fel Mr. Reed-et! - torpant meg előttem Miss Schwartz, csípőre vágott kezekkel. A tanárnő ma sem festett fiatalosabban, mint egyébként: bokáig érő, bő szoknya, és szürke kardigán, ami alatt ki tudja, mi rejtőzik. A haja szoros kontyba volt fogva, szinte hallottam a hajhagymái segítségkérését. A hétfői és szerdai órát Josh "nemi alapon való megkülönböztetett tanóra"-nak hívja, mert a fiúk és a lányok ekkor külön edzenek. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok fiú, mert akkor a laza és irtó vicces Mr. Moore- hoz kerültem volna, aki biztos, hogy nem kérdőjelezné meg a matematikai képességeimet. 

- Mr. Reed épp az előző órán adott nekem egy ötöst. - motyogtam csendben, majd folytattam a koreográfiát ott, ahol Miss Schwartz félbeszakított. Az ütemből sajnos eléggé kiestem, ezért a harmadik lépésnél oldalról beleütköztem Kat-be. - Ne haragudj. - szabadkoztam egyből, még azelőtt, hogy észrevettem volna a mindig nagyon kedvesen viselkedő lányt. Hallottam, hogy Celine halkan kuncog a háttérben. 

- Mássz arrébb, Larson, nem látom magam tőled a tükörben. - taszított egyet rajtam Kat. Egy pillanatra még le is fagytam, ahogy elértek a szavai az agyamig. 

- Már bocs - tört utat magának a táncoló lányok között Celine. Meglepett, hogy elhagyta a helyét, Miss Schwartz ugrik az ilyenre. - de ennek talán az az oka, hogy akkora arcod van, hogy egy kamion oldalán se férne el. - mondta Celine. Kat lesajnálóan nevette el magát, és frissen manikűrözött körmeit kezdte vizsgálgatni.

- Mi folyik itt? - állt meg előttünk Miss Schwartz. - Miss Larson, miért nem lep meg, hogy maga megint lazsál? - emelte a plafon felé a tekintetét. Komolyan, ez a nő úgy viselkedik velem, mintha én robbantottam volna ki a II. Világháborút...

- Nem csak ő, Miss Schwartz, de Celine is. Idejött, és sértegetni kezdett! - háborgott Kat. Celine és én tátott szájjal meredtünk Kat-re, aki egy vállrándítással elintézte a dolgot. 

- Miss Schwartz, Kat kezdte az egészet. - bökött a lány felé Celine, aki visszaállt a többiek közé, és felvette a kezdőpozíciót. - Szándékosan meglökte Milli-t! - mutatott rám a szobatársam.

- Nem érdekel, ki kezdte. - emelte fel védekezőn a kezeit a tanárnő. - Miss Larson, maga ennyire - apró résnyire nyitotta a mutató- és hüvelykujját - van a fegyelmitől. - mi van? Fegyelmi? Most miért? Hiszen az égvilágon semmit sem tettem! 

- Fegyelmi? - kérdeztem, leesett állal.

- Óra után várom az irodámba. - vetette oda nekem, és már tovább is ment, hogy a mögöttünk táncoló sort ellenőrizze. Riadtan fordultam Celine felé, aki karba tett kezekkel, hunyorogva figyelte Kat-et. 

- Tuti, hogy benne van a keze a ribancnak. - szűrte a fogai között Celine. A zene hirtelen leállt a próbateremben, így az összes lány abbahagyta a táncolást. 

- Miss Larson, Miss Parks, ne kelljen még egyszer szólnom! - kiabált ránk Miss Schwartz. Celine és én gyorsan visszaálltunk a helyünkre, felvettük a kezdőpozíciót, és óra végéig megállás nélkül, szótlanul róttuk a sauté-kat. 

Óra után a próbaterem végében átcseréltem a totálisan átizzadt pólómat, beledobtam az edzőtáskámba, levettem a fekete balettcipőmet, amit direkt próbákra használok, és gyorsan belebújtam a tornacipőmbe. Szinte az utolsó voltam, aki átöltözött, a legtöbben egyből csengő után rohantak készülődni a következő órára. Amikor befejeződött a zene, én még a pozíciómban maradtam, és többször megismételtem az utolsó ugrást, egy grand jeté-t. Miss Schwartz azonnal fogta a mappáit, és kivonult a teremből, de én állhatatosan ugráltam és ugráltam. Hallottam, ahogy Kat a barátaival rólam susog, de nem különösebben érdekelt. Miután befejeztem és átöltöztem, kisétáltam a teremből, egyenesen az irodacsoportok felé. A folyosón még sok diák lézengett, mert egyszerre csak néhány osztálynak van edzése, a többiek akkor ugyanolyan unalmas, érthetetlen matek, fizika, vagy éppen történelem órákon ücsörögnek. Bekopogtattam az ajtón, ami egy előtérbe vezetett. A bejárat mellett álló asztal mögött egy nő ült, de semmit sem kérdezett, amikor látta, hogy Miss Schwartz irodaajtajával szemezek. A gyomrom remegett egy kissé, de a kezem rángásán sikerült felülkerekednem. Bekopogtam, és miután egy mogorva "szabad"-ot meghallottam, be is nyitottam. Miss Schwartz az asztala mögött ült, a szemüvege a kezében volt, és annak a szárával játszadozott. Biccentett egyet a vele szemben álló szék felé, jelezve, hogy a mondandója nem két perc. Titkon még örültem is ennek, mert semmi kedvem nem volt egy dögunalmas fizikaórát végigülni. Leraktam az edzőtáskámat a szék mellé, én pedig leültem. 

- Nos. - Miss Schwartz félrerakta a szemüvegét, és a tenyerét az asztalán fekvő papírhalmokra fektette. Az összeesküvés-elméletek rögtön dolgozni kezdtek bennem. Talán nem akarja, hogy lássam azokat az iratokat? - Még csak egy hete van itt, Miss Larson, de már több panasz érkezett magára, mint a legtöbb osztálytársára két teljes év alatt. - összeszorított fogakkal hallgattam a tanárnőt. Panasz? Miféle panasz? Csak mert Kat meglökött, és kiestem az ütemből? Vagy mert nem mentem be a Royal Balett előadására, hisz helyette a női wc-ben bőgtem, miután kiderült, hogy a srác, aki tetszett, beújított egy barátnőt? 

- Miss Schwartz, Josh és én is leadtam a büntető beadandót, és órákat dolgoztam vele... - kezdtem volna egyből védekezni, de Miss Schwartz feltette a kezét. Inkább befogtam.

- Nem csak erről van szó. Tudomásomra jutott, hogy afférba keveredett Benett Carson úrral, a nemzeti válogatott sztárjátékosával, amikor is ő itt vendégeskedett nálunk, és szívességből edzéseket tartott a végzős vízilabda-osztályunknak.  - igen, meg persze azt hitte, hogy a csicskása leszek, csak mert véletlenül megütöttem az ajtóval. És a táskámmal. Mindegy. 

- Benett-nek semmi baja! - szóltam közbe. - Lehet, hogy jobb színész lenne, mint sportoló. - tettem hozzá halkan. 

- Nézze. - köszörülte meg a torkát Miss Schwartz. - Nem sűrűn mondom ezt a diákjaim szemébe, de maga tehetséges táncos. - hűha. HŰHA. Ezek szerint oltári nagy bajban vagyok? - A magaviseletével azonban gondok vannak.

- Nem tehetek róla, hogy rosszkor vagyok rossz helyen. - ráztam a fejem.

- Miss Larson, kérem. - intett csendre  a tanárnő. - Van egy ajánlatom a számára. - ajánlat? Miféle ajánlat? Szólásra nyitottam a számat, de Miss Schwartz egy apró bólintással jelezte, hogy maradjak csendben. - Különórákat adok magának. - különórák? Ugyan minek? Hiszen ő maga szokott blamálni a tanórák során, nincs nekem arra gyomrom, hogy még a szabadidőmben is azt hallgassam, hogy mennyire gyenge vagyok matekból. Vagy éppen táncból. - Ön ezért cserébe lemond az Évnyitói indulásáról. - hogy. Mi. Van???? - Nem kell most döntenie, Miss Larson.

- Maga most arra kér, hogy hagyjam cserben a legjobb barátomat, némi különóráért cserébe? - kérdeztem, leesett állal. Miss Schwartz a fejét rázta.

- Gondoljon csak bele. Az Évnyitón indul Kathrina Reynolds is a csapatával. Ha ők nem lennének elegek, ott lesz még Celine Parks is Sophia Wegra-val és Nina Vermont-tal. Semmi esélyük. - a tanárnő összekulcsolta az ujjait az asztal tetején, továbbra is eltakarva ezzel a papírjait. - Én csak jót akarok magának. 

- Ez valami trükk? - ráncoltam a homlokomat. - Ha úgysem nyerünk, akkor miért lényeges, hogy ne induljunk el? - lehet, hogy velem van a baj, de én ebbe rohadtul nem látok logikát.

- Miss Larson, maga idén kezdte el az akadémiát. Attól függetlenül, hogy lenne tehetsége a tánchoz, nagyon kevés esély van arra, hogy később is ezzel foglalkozhasson, akár a Royal Balett-ben, akár külföldön. Még azok a táncosok, akik négy éven keresztül kitűnő eredménnyel teljesítettek itt, átlagon felüli táncvizsgákat tettek, ők is kihulltak a Royal Balett-ből, és jelenleg valami harmadrangú társulatban táncolnak a tánckarban. Maga is ki akarja tenni mindennek saját magát? Ha most visszalép az évnyitói szereplésétől, koncentrálhat a többi tantárgyra, és több ideje lesz valami élhetőbb szakmát találni. - magyarázta Miss Schwartz. Leesett állal hallgattam őt.

- Azért jöttem el az előző iskolámból, mert a táncon kívül semmi sem érdekel. - közöltem ridegen. - Az ön feladata pedig az lenne, hogy támogatja a diákjait az álmaik elérésében, nem az, hogy lebeszélje őket róla! 

- Miss Larson! - csattant fel Miss Schwartz. - Nem kérdeztem a véleményét! Huszonöt éve vagyok a szakmában, jól tudom, mi a feladatom! - rivallt rám. Hát, bocsi, nem egészen így tűnt. - Rendben. - előrébb hajolt, mintha csak holmi bizalmas beszélgetésben vennénk részt. - Akkor máshogy mondom. Vagy nem indul el az Évnyitón, vagy isten bizony, megkeserítem az életét az elkövetkező két évben! - öhm. A tulajdon tánctanárom megfenyegetett?  Tényleg választás elé állít? - Nem kell most döntenie. - dőlt hátra. - Holnap reggelig  van ideje. Akkor van a pótjelentkezés lezárása. Ha akkor is ott látom a maga nevét a listán, tudni fogom, mire jutott. - összefonta maga előtt a karjait, mint aki jól végezte dolgát. Felálltam, és a vállamra vettem az edzőtáskámat. Az asztalon heverő iratok felé sandítottam, kihasználva, hogy Miss Schwartz nem tehénkedik rájuk. Csak annyit tudtam biztosra kivenni, hogy a papíron feketén-fehéren ott állt a "Reynolds" név. Nagyszerű. Hát persze, hogy Kat-nek ehhez is köze van. 

- Köszönöm a kedvességét, Miss Schwartz. - vetettem oda neki gúnyosan, majd kivonultam az irodából. Meg sem álltam az udvarig, ahol ledobtam a táskámat az egyik árnyékos helyre, én meg levágtam magam az ott álló padra. Mogorván figyeltem, ahogy az úszók szárazföldi edzésként futnak és különböző idióta kargyakorlatokkal edzenek. Megpróbáltam kitisztítani a gondolataimat, de nem ment túl könnyen. Hogy is állunk akkor most? Miss Schwartz azt akarja, hogy ne induljak el az Évnyitón, mert nincs esélyem, és különben is, foglalkozzak inkább reálisabb dolgokkal. Amennyiben mégis táncolok a versenyen, megkeseríti az életemet. Ha visszalépek, cserben hagyom Josh-t, ami nem először fordulna elő, és utálnám magam, ha még egyszer megtenném. Talán ő maga sem tudna nekem megbocsájtani többször. Akarok én ekkorát kockáztatni egy láthatóan elmebajos tánctanár miatt? Valaki hirtelen lehuppant mellém. 

- Lógunk? - ismerős a hang, de a tulajdonosával nagyon nem szeretnék sem találkozni, sem beszélgetni.

- Csak annyira, mint te. - feleltem, oldalra sem pillantva.

- Nekem lyukas órám van, ha tudni akarod. 

- Nem akarom tudni. - le sem vettem a szemem a pályáról, ahol az egyik kigyúrt úszósrác feltűnően sokszor pillantgatott felénk. 

- Még mindig Kelly miatt vagy mérges? - olyan lendülettel fordultam oldalra, hogy kis híján kitört a nyakam. 

- Rohadtul nem érdekel Kelly, Sebastian. Felőlem aztán utána is mehetsz Malibu-ba. - legyintettem. 

- Manchester. - javított ki Sebastian.

- Tök mindegy. - ráncoltam a homlokomat. - Az zavar, hogy idejössz, holott pontosan tudod, mennyire kerüllek. Nem akarok veled beszélgetni, nem akarok veled találkozni, még csak hallani sem akarok rólad meg a családodról, érted? - a vége kissé hisztérikussá vált, de sebaj. Fokozott idegi állapot, meg minden. Sebastian értetlen arccal hallgatta a kitörésemet.

- Mondd, hogy csak annyi a bajod, hogy megjött. - sóhajtotta, kis idő múlva.

- Egy seggfej vagy. - vágtam a képébe, majd felpattantam, magamra vettem a táskámat, és elrohantam tőle. Nem törődtem azzal, hogy még lenne két órám, felmentem a szobába, és magamra zártam az ajtót. 

- Milli, bejöhetek? - négy óra múlva Maggie hangját hallottam a folyosóról. Ahogy az ajtó felé igyekeztem, gyors pillantást vetettem a tükörbe. Nem sírtam, de az arcom nagyon gyűrött volt, és még a vak is megmondta volna, mennyire szar napom volt. Kinyitottam az ajtót, és az aggódó Maggie-vel találtam szembe magam. - Rohantam, ahogy tudtam. Sebastian mondta, hogy beszélt veled, és történt valami... - egy fejcsóválással jeleztem, hogy hagynunk kéne a témát. - Milli, a barátnőd vagyok! - ragadta meg Maggie a kezeimet. - Elmondhatod, bármi is bánt! 

- Nem bármi - kiszabadítottam az egyik kezemet, és a kézfejemet durván végighúztam az arcomon. - hanem bárki.

- Ó ne. - húzta el a száját Maggie. - A bátyám?  - hah, még ha csak ő lenne! A fejemet ráztam. - Josh? - negatív. - A nővérem? - nem egészen, bár biztos vagyok benne, hogy benne van a keze a dologban. Maggie tényleg közel került hozzám az elmúlt héten, és úgy éreztem, ő az első, akiben minden feltétel nélkül megbízhatok. Berántottam őt a szobába, és gondosan becsuktam az ajtót. Leültünk az ágyra, és Maggie kíváncsi szemekkel várta a vallomásomat. Épp erőt gyűjtöttem (no meg kerestem a megfelelő szavakat a zsarolásra, ami kevésbé hangzik brutálisnak), amikor feltépték az ajtót. 

- Milena! Három teljes órán át voltál Schwartz irodájában? Mondd, hogy nem tartott rituálét, miközben levágta a nyelvedet! - dobta le a táskáját Celine a saját ágyára. Amint kiszúrta, hogy sem Maggie, sem én nem vagyunk épp vidám hangulatban, elkomolyodott. - Mi történt? - kérdezte. Maggie intett, hogy üljön le, most fogok belekezdeni. Celine szót fogadott Maggie-nek, letelepedett a szőnyegre, hogy minél közelebb legyen hozzánk. 

- Miss Schwartz megkért, hogy lépjünk vissza az évnyitói indulástól. - böktem ki. Maggie és Celine szemei is kikerekedtek.

- Visszalépni? De hát miért? - értetlenkedett Celine.

- Hogy kérhet ilyenre? Minden diáknak joga van a versenyzéshez! - jelentette ki Maggie. 

- Először tehetségesnek nevezett, aztán meg azt mondta, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy táncos legyek. Szerinte érdemesebb lenne az Évnyitóra való készülés helyett valami reálisabb területet keresni, amiben jó vagyok. - magyaráztam. 

- Mindenki tudja, hogy ez a nő buggyant. - simogatta meg a térdemet Maggie. - Össze-vissza beszél.

- Pontosan. - helyeselt Celine. - El kell indulnotok a versenyen! - biztatott.

- Azt is mondta, hogy ha nem lépek vissza, megkeseríti az életemet. - dobtam be az adu-ászt az utolsó körre. A két lány először egymásra néztek, majd vissza rám. 

- Szó szerint ezt mondta? - kérdezte Maggie, kis idő múltán. Szükségük volt vagy egy percre, hogy feldolgozzák mindezt. - Hogy "megkeseríti az életedet"? - bólintottam. Maggie nagyot sóhajtva dőlt hátra a falhoz. 

- Nem értettél félre valamit, Milli? - ölelte át felhúzott térdeit Celine. 

- Ugyan mit lehetne félreérteni azon, hogy "ha nem lépsz vissza a versenytől, biztos, hogy megkeserítem az életedet"? - tártam szét ültő helyemben a karjaimat. 

- Ez szívás. - jelentette ki Maggie. Köszi.

- Valami terv? - pislogott nagyokat Celine. - Nincs valami ötleted, miért épp neked mondta ezt, és mi lehet az oka? 

- Fogalmam sincs. - ráztam a fejem. - De... - a két lány felvont szemöldökkel hallgattak. - Tuti, hogy az irodájában van valami, ami megmagyarázná mindezt.

- Milli, ugye nem... - tátotta el a száját Maggie.

- Szép! - vigyorodott el Celine. - Még csak egy hete vagy itt, de máris betörnél a góré irodájába... Látszik, hogy mellettem edződsz! - ahhoz képest, mennyire szar helyzetben voltunk, Celine arcáról nem tűnt el a vigyor. - Mikor megyünk? 

- Mi van? - hőkölt hátra Maggie. - Ti be akartok törni Schwartz irodájába? 

- Van jobb ötleted? - tápászkodott fel Celine. - Meg kell tudnunk, mi követett el Milli, amiért  a saját tánctanára akarja tönkretenni. 

- Nem kell velünk jönnöd, Maggie. - mosolyogtam rá kedvesen. Tudtam jól, mennyire szeret az akadémiára járni, ezért nem akartam belerángatni a rosszba.

- Még szép, hogy veletek megyek! - kiáltott fel Maggie. - Csak megvan a dologról a véleményem.

- Akkor tartsd meg magadnak. - kérte Celine, miközben nyomkodni kezdte a telefonját. - A beosztás szerint háromig tart ma a munkaideje. 

- Rendben. Sötétedéskor találkozunk itt, és onnantól számítva egy fél óra múlva indulunk. - dörzsölte a tenyereit Maggie. Elismerő pillantással jutalmaztuk őt mindketten. 

- Hamar belejöttél. - kacsintott egyet Celine.

- Túl sok időt töltök veletek. - vigyorodott el, majd felállt, intett egyet, és kisétált. Őrült egy éjszaka várt ránk.