- Remélem, van nálad esőkabát. - morogta Celine, miközben kilökte előttem az akadémia ajtaját. Az osztályunk már a járdaszegély melletti busznál sorakozott, csupán mi hiányoztunk közülük. Az időjárás borzasztó volt, a felhők szürkén éktelenkedtek felettünk, az eső pedig úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Josh hátrább sorolt, ahogy észrevett minket, emiatt Celine rögtön csatlakozott az elől álló Sophie-hoz és Nina-hoz. Valamiért továbbra sem jön ki túl jól a szobatársam és a táncpartnerem. Miss Schwartz egyesével terelt fel mindenkit a buszra, a nevét a kék mappájában ellenőrizve. Mivel Josh és én az utolsóak voltunk, bőrig áztunk, mire az ajtóhoz jutottunk. Miss Schwartz gúnyosan vezette végig rajtunk a tekintetét, majd húzott két vonalat a papírján, és biccentett, hogy felszállhatunk. Már csak Kat és az egyik barátnője mögött maradt hely, ezért kénytelenek voltunk odaülni. Én kibújtam az átázott kabátomból, míg Josh a hajából kezdte kirázni a vizet.

- Mi vagy te, kutya? - fordult hátra ellenségesen Kat.

- Nem igazán, de azért sok mindenben hasonlítok rájuk. - kacsintott egyet Josh.

- Valóban. - vigyorodott el Kat. - Te is szőrös vagy, büdös, és idegesítő.

- És ennek ellenére engem még mindig többen szeretnek, mint téged. - dőlt hátra angyali mosollyal Josh. Kat vágott egy grimaszt, majd előrefordult. Josh némán utánozni kezdte Kat-et, mire kitört belőlem a röhögés.

- Megtudhatnám, hogy mi olyan vicces ott hátul? - nyújtogatta a nyakát Miss Schwartz, miközben a busz elindult a Királyi Operaház felé.

- Miss Schwartz, Josh és Milena nem bírnak magukkal! - kiabált előre Kat. Lejátszottam magamban azt a csodás jelenetet, hogy előrenyúlok, megragadom a nyakát, és addig szorítom, amíg a bocsánatomért nem esedezik.

- Mily meglepő. - forgatta a szemeit Miss Schwartz. - Miss Larson, Mr. Bart, amennyiben szeretnének velünk tartani az előadásra, visszafogják magukat.

- Semmit sem csináltunk! - ordította előre Josh.

- Miss Schwartz! - köszörülte meg a torkát néhány székkel odébb Celine. - Tényleg Kat kötött beléjük. - biccentett felénk.

- Nem kérdeztem a véleményét. - vetett Celine-re egy elhallgattató pillantást Miss Schwartz. Habár próbálkozása kudarcba fulladt, én azért küldtem egy hálás mosolyt Celine felé. - Tehát. A menetrend. Az előadás fél nyolckor kezdődik, mi körülbelül hét órakor leszünk a Királyi Operaháznál. - az órámra pillantottam. Háromnegyed hét, és a belvárosi forgalom téboly. Lehet, hogy lesz abból az érkezésből negyed nyolc is..- Mindenki kap nagyjából tíz percnyi szabadidőt.

- Az nem is szabadidő. - suttogta Josh. Egyetértően bólintottam, de meg is löktem a térdét, hogy fogja be, mielőtt kiszúr minket Miss Schwartz.

- Negyed nyolckor aztán szépen bemegyünk az előadóterembe,és mindenki elfoglalja a helyét. Végignézzük a darabot, majd lehetőséget kaptok, hogy találkozzatok a táncosokkal. Kérdés? - na egy pillanat. Találkozhatunk a táncosokkal? Erről nem tudtam. Kinyitottam a táskámat, és kiszedtem belőle a prospektust, amit Miss Schwartz osztott nekünk. Benne voltak a szereplők, fotóval, rövid életrajzzal, felsorolva minden korábbi szerepük. A húsz táncos közül nyolc a Nemzeti Sportakadémia tánc szakján végeztek. Miss Schwartz leült, és mindenki izgatottan kezdett mocorogni a székén. A legtöbben, Kat és Celine legalábbis biztosan, milliószor voltak már ilyen helyen. Találkozhattak már a legnagyobb táncosokkal és megnézhették a legnívósabb előadásokat. Számomra ez azonban merőben új volt. Ahogy minden itt, Londonban. Mosolyogva bámultam ki az ablakon. Az üvegen lassan folytak végig az esőcseppek, az emberek esernyőt a fejük fölé tartva rohangáltak eszeveszetten. Josh közelebb hajolt hozzám.

- Min gondolkodsz? - kérdezte.

- Csak izgulok. - válaszoltam vidáman. - Még sosem találkoztam nagy táncosokkal.

- Mi a helyzet Sebastian-nal? - csettintett egyet Josh. Legszívesebben fejbe kólintottam volna. Tényleg a húga háta mögött akarjuk kibeszélni őt? Óvatos fejbiccentéssel jeleztem, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom erre a beszélgetésre, Kat azonban hátraperdült, és ártatlan vigyor terült szét az arcán.

- Tényleg, Milena, mi is van a bátyámmal? - nyeltem egy hatalmasat. Nem hiszem el! Celine vagy Maggie miért nincsenek itt, amikor szükségem lenne rájuk?

- A te bátyád. - válaszolt helyettem Josh.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy az Új Lány, akivel Sebastian a héten randizott, te voltál? - kapta a szája elé a kezét Kat, leplezve gúnyos nevetését. Nem ment neki sokáig. Ugyan semmit sem feleltem, előrefordult, és félhangosan arról kezdett beszélni a mellette ülővel, hogy én mennyire nem illek a bátyjához.

- Kösz szépen. - sziszegtem Josh felé, miközben a busz begördült a Királyi Operaház elé.

- Bocs, nem tudtam, hogy titok. - emelte fel védekezőn a kezeit Josh. A busz ajtajai kinyíltak, és mindenki egyszerre tódult ki belőle. A kabátom nem száradt meg, ezért kénytelen voltam nedvesen felvenni. Az eső továbbra is esett, így nagyon örültem, amikor Josh szétnyitott egy hatalmas, fekete esernyőt. Miss Schwartz bejelentette, hogy most kezdődik a szabadidő, így mindenki szétszéledt az Operaház előtti téren. - De beszéltetek délelőtt, nem?

- De igen. - sóhajtottam, miután Kat hallótávolságon kívül került. - Azt hiszem. - tettem hozzá csendben.

- Hogy lehet hinni azt, hogy beszéltetek? - tárta szét a karjait Josh, amitől kikerültem az esernyő alól. Megragadtam a csuklóját, és visszahúztam annyira, hogy ne ázzak.

- Zavartan álltunk egymással szemben, ő azt mondta, hogy csodálatosan táncoltam, én pedig megköszöntem. Mielőtt továbbmehettünk volna, megjelent egy mérges pasas, és elcipelte onnan. - magyaráztam.

- Talán az edzője volt. - ötletelt Josh.

- Talán. - vontam meg a vállam.

- Nem hívtad? - kérdezte Josh.

- Minek? Hogy azt higgye, totál beleestem? - rántottam meg a vállamon a táskámat.

- De nem így van? - ráncolta a homlokát Josh.

- Nem, nem így van! - dobbantottam egyet, amitől a járdamélyedésbe összegyűlt eső felcsapódott elegáns fekete magas sarkúmra. - Nem estem bele. Egyszer randiztunk, és klasszul éreztem magam. Ennyi.

- És amikor napokig nem jelentkezett, magadba fordultál. - karolta át a vállamat Josh.

- Nem fordultam magamba. - lelöktem a vállamról a kezét. - Csak szarul esett.

- Magadba fordultál. - nevetett Josh.

- Neked kéne inkább felfordulni. - motyogtam az orrom alatt. Megláttam, ahogy a legtöbb osztálytársunk az Operaház bejáratánál gyülekezik. Karon ragadtam Josh-t, és a bejáratig vonszoltam. Az öltönyös férfiak és a kisestélyis nők között kissé kellemetlenül éreztem magam a fekete kisruhámban, ami Celine szerint tökéletes. Ezúttal nem éreztem annak. Sophie mögé keveredtünk a sorban, és szorosan mögötte is maradtunk, hiszen az osztályunkat csak egyszerre engedik be. Egy ragyogó terembe érkeztünk, ahol hangulatosan szólt a háttérben a komolyzene. A pódiumok már tele voltak, mi a nézőtér közepénél kaptunk helyet. A színpadot még függöny takarta el előlünk. Lehajoltam, és óvatosan megtöröltem a cipőmet, ami szinte csicsogott a víztől. A teremben mindenki illedelmes hangszinten beszélgetett, és nagyon furán éreztem magam a sok sznob között. Amikor anyáék elhoztak a Royal Balett egyik előadására, még a tizenharmadik születésnapomon, nem éreztem ennyire idegennek magam. Akkor még boldog gyerek voltam, és nem érdekeltek a különbségek. Aztán...aztán ismerős hangokat hallottam magam mögül. Először azt hittem, hogy egy-két osztálytársunk oda került, de mikor hátrafordultam, és megláttam Kat-et, amint üdvözli a családját, gyorsan lesüllyedtem a székemben. Te jó ég! Mégis mit keres itt Maggie, Sebastian, és a szüleik?

- Minden rendben? - hajolt le hozzám Josh. Az ajkamat harapdálva bólintottam, de nem egyenesedtem ki. Josh megrántotta a vállát, és hátradőlt. A szemem sarkából láttam, ahogy forgolódik, és a nyakát nyújtogatja, majd jó hangosan megszólalt. - Ezt nézd, Milli, itt van Maggie! - köszi, Josh, igazán köszi.

- Milli! - hallottam meg a nevemet a hátam mögül. Nem volt más választásom, kénytelen voltam hátrafordulni. Műmosolyt erőltettem az arcomra, ahogy megláttam az egész Reynolds-famíliát. - Szia! - Maggie áthajolt a széktámlámon, hogy megölelhessen. Amint eltávolodtunk egymástól, Sebastian volt az első, akit megláttam. Nyeltem egy hatalmasat. Törvénysértően jól nézett ki. Öltönyt viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel. Sötétszőke haja be volt állítva, épp annyira, amennyire még képes természetesnek hatni. Mrs. Reynolds-nak pontosan ugyanolyan színű haja volt, mint Sebastian-nak, neki jobboldalra volt az egész frizurája fésülve, az alját begöndörítették. Egy vörös estélyit viselt, a jobb combjánál térdtől nyitott volt a ruha. Csodálatosan nézett ki. Mr. Reynolds szintén öltönyben volt, a hajába őszes tincsek is keveredtek már. Arcán mosolyráncok jelentek meg, ahányszor csak megszólalt. Szimpatikus fickó volt. Maggie is remekül festett, egy királykék, gyöngyökkel kirakott ruhában volt, világosbarna haja csinos kontyba volt fogva. Sebastian hanyagul nadrágja zsebébe dugta a kezeit, de az ajkai kissé elnyíltak egymástól, amint meglátott engem. Nyilván nem gondolta komolyan, hogy ha a húga jön az osztályával, akkor majd pont én maradok a kollégiumban. - Anya, apa, ő itt a barátnőm, Milena Larson. Milli, ők itt a szüleim. - mutatott be minket gyorsan egymásnak. Udvariasan kezet ráztam Mrs. és Mr. Reynolds-sal.

- Sebastian, ti már ismeritek egymás? - fordult hirtelen Mrs. Reynolds a fia felé. Sebastian nyelt egy hatalmasat, már attól féltem, hogy az ádámcsutkája kiugrik a torkából.

- Összefutottunk már a suliban.- felelte. Ezúttal rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. Másodjára, az este folyamán. Összefutottunk a suliban? Álmodtam volna az egész randi-ügyet, vagy mi?

- Milli, gyere ki velem a mosdóba. - kérte Maggie. Értetlenül meredtem a barátnőmre, de mikor vetett rám egy jelentőségteljes pillantást, megértettem, mit akar. Josh magában nevetgélt a mellettem lévő széken, én pedig "véletlenül" belerúgtam egyet, ahogy átmásztam rajta. A probléma ott kezdődött, hogy ő ezt nem hagyta annyiban, és simán kibuktatott. Előreestem, és legnagyobb szerencsémre (vagy éppen szerencsétlenségemre), egy, kábé velem egykorú lányra zuhantam. Ő még idejében elkapta a vállamat, így egyikőnk sem esett el. Hálásan pislogtam a megmentőmre, aki hasonló ruhát viselt, mint Mrs. Reynolds. Fekete haja fátyolként lobogott mögötte.

- Sajnálom. - mentegetőztem. - Tudja, vannak, akik képtelenek uralkodni magukon. - vetettem egy sötét pillantást Josh felé, aki alig bírta visszatartani a röhögést.

- Semmi probléma. - mosolyodott el a lány, majd fellépett még két lépcsőfokot, és megállt a Reynolds-család mellett. Ekkor több dolog is történt egyszerre. Maggie lehunyta a szemét, és hátrahajtotta a fejét. Kat ördögien elvigyorodott, és kíváncsian várta a reakciómat. Sebastian feszengve harapta be mindkét ajkát. A megmentőm pedig átkarolta őt, és megcsókolta.

- A hideg víz segít. Gyerünk. - fröcskölt az arcomba még egy adagot Maggie. A Királyi Operaház női mosdójában voltunk, Maggie, Josh és én. Josh-t cseppet sem hatotta meg, hogy ez a helység nem éppen neki való, közölte, hogy ő bizony bejön, ha sárkányokkal kell megküzdenie, akkor is. Ugyan jót nevetett, amikor felbukkantak Reynolds-ék, azt már annyira ő sem csípte, hogy kiderült Sebastian mocskos kis titka.

- Miért nem szóltál? - kérdeztem sírva, vagy ezredjére Maggie-től. A lány most sem válaszolt, ahogy az elmúlt negyed órában egyszer sem. A teremben már javában zajlott az előadás, ami Josh-nak és nekem is kötelező lenne, de most vészhelyzet állt elő. Amúgy sem tudnék a darabra koncentrálni. Josh-t megpróbáltam visszaküldeni, mikor fél nyolcat ütött az óra, de hajthatatlan volt. Maggie kivett egy újabb zsebkendőt a táskájából, és felém nyújtotta. Megint kifújtam az orromat, és megdörgöltem a szememet, de a sírást nem tudtam abbahagyni. Azt még lenyeltem valahogy, hogy Sebastian nem keresett a randink után, de az, hogy barátnője van... Na, az nem megy ilyen könnyen.

- Sajnálom. - sütötte le a szemét Maggie. - Minden áron el akartam kerülni ezt. - mutatott rám, ahogy a mosdó hideg kövén ülve a hátamat a csempének támasztva kisírom a szemem. Josh a pulton ült, amiből a mosdókagylót faragták ki, és rendre belerúgott egyet az ülőalkalmatosságnak kikiáltott berendezés lábába. Maggie odasétált hozzám, és letelepedett mellém. - Kelly-t gyerekkorunk óta ismerjük. Ő az első vívóedzőnk lánya. Csak két hónappal fiatalabb Sebastian-nál. Egy darabig jártak, ő volt a bátyám első barátnője, de mikor kiderült, hogy Sebastian-t felvették az akadémiára, a távolságra hivatkozva szakítottak. Kelly ott maradt Liverpool-ban, és elkezdett egy zenei tagozatos sulit. Ő és Sebastian tartották a kapcsolatot, de a bátyám egy ideje már nem akar tőle semmit. Legalábbis, ezt hittem. Merthogy itt folyton csajozott, és leginkább olyan üresfejű cicababákkal akadt össze, mint, mondjuk a nővérem, de mindegy. - legyintett. - Semmi komoly. Aztán jöttél te. Te gyönyörű vagy, tehetséges, kedves és okos. Te lennél számára a tökéletes lány. Sebastian is állatira élvezte a randitokat. Csütörtök délután aztán megjelentek a szüleink és Kelly itt, Londonban. Kat könyörögte ki, hogy jöjjenek el megnézni az előadást, és töltsenek itt pár napot. Kelly jelenléte eléggé meglepett engem és Sebastian-t. Kat-et láthatólag kevésbé, bár azt nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy őt beavatták anyáék, vagy mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy Kelly is jöjjön. Igazából mindegy is. Kelly és Sebastian tegnap este kicsit...

- Kicsit mi? - vágtam közbe türelmetlenül, és nagyon, nagyon dühösen.

- Kicsit többet ittak, mint kellett volna. - sütötte le a szemeit Maggie.

- Gondolom, dugtak. - szólalt meg Josh is. Maggie szikrákat szóró szemekkel nézett rá.

- Kulturáltan úgy mondják, Josh, hogy lefeküdtek egymással.

- És mi van, hogy nem feküdtek, hanem, mondjuk álltak? - tárta szét a karjait Josh.

- Mégis hogyan lehet állva lefeküdni valakivel? - ráncolta a homlokát Maggie.

- Akarod, hogy megmutassam? - húzogatta a szemöldökét Josh, mire Maggie hozzávágta a táskáját.

- Szóval együtt vannak. - temettem a tenyerembe az arcomat. Maggie egy pillanat alatt elfelejtette a jókedvét, és magához húzott.

- Úgy sajnálom, Mil.

- Mondtam, hogy belezúgtál. - vigasztalt sajátos módon Josh.

- Megtennéd, hogy befogod? Kösz. - vetette oda neki Maggie. - Egyszer úgyis szakítanak.

- Nem várhatok rá örökké. - zokogtam, majd belefúrtam a fejemet Maggie vállába. - Miért nem ő mondta el? - kérdeztem sírva.

- Mi van? - kérdezte értetlenül Josh.

- Azt kérdezi, hogy miért nem Sebastian mondta el neki mindezt. - fordított Maggie. Na igen. A sírós csajdumát csakis a lányok beszélik. - Nem tudom, Mil. - simogatta a hátamat Maggie. - De túl leszel rajta. Ő is csak egy a sok közül. Majd találsz valakit, aki sokkal jobb. - biztatott.

- Utálom őt. - sírtam folyamatosan.

- Tudom. - Maggie egyenletes, szabályos köröket írt le a kezével a hátamra.

- Ha ez megnyugtat, én is utálom. - szólalt meg Josh.

- Senki nem kérdezett. - sóhajtotta Maggie.

- Hé, épp ellógom a kötelező előadást, Miss Schwartz valószínűleg levágja a tökeimet, és ha benyit valaki, még talán fel is jelentenek szeméremsértés miatt, úgyhogy légyszi, legyetek kíváncsiak a véleményemre. - ezen akaratlanul is elnevettem magam. Maggie kissé eltolt magától.

- Rendben leszel? - kérdezte, miközben kisimított egy elkószált hajtincset. Képzelem, hogy nézhetek ki. Szótlanul bólintottam, majd hagytam, hogy Josh felhúzzon a földről. Maggie egy kicsit rendbe szedett, újra kisminkelt és összetűzte a hajamat. - Mutasd meg neki, kit veszített! - kacsintott rám Maggie, majd a mosdó ajtaja felé lökdösött. Pechemre éppen ekkor tartották a szünetet, ezért az előteret, amiből a mosdó is nyílt, azok a sznob arcok öntötték el, akiktől legszívesebben a világ végéig menekültem volna. Na és persze mit láttam meg elsőként? Azt, ahogyan Kelly és Sebastian leplezetlenül nyalják-falják egymást. Így azért elég nehéz lesz.