Jeges szél fújt Londonban.

A Royal Balett Operaháza előtt dideregtem, nem győztem összébb és összébb húzni a kabátomat magamon. 

Már a szemközti oldalon lévő hatalmas emlékház ablakaiban gyúló fényeket számolgattam, és elosztottam őket az úttesten elhaladó autók fényszóróinak kétszeresével.

Na, amikor én  matekozok unalmamban, ott már igazán nagyon komoly probléma van. Tényleg.

Még egyszer az órámra pillantottam, és eldöntöttem, hogy ha a nagyságos úr hét óráig sem ér ide, fogom magam, és visszamegyek Benett lakására.

Nem is értem a barátomat. Ő kért arra, hogy fogadjam el a meghívást, mert biztosan "valami fontosról" van szó.

Hagyjuk már.

Miféle fontos dologról akarhat beszélni velem pont ő?

Majd én megmondom.

Semmiről.

Elővettem a telefonomat, és új üzenetet pötyögtem be.

Ha tüdőgyulladást kapok, és kinyúlok, az a te lelkeden szárad. 

Nem telt el két másodperc sem, érkezett a válasz. 

Átejtett?

Egyelőre nem tudom. Tizenhárom perce kellett volna ideérnie. 

Körülnéztem. Semmi. A városrész teljesen nyugodt volt, pár autó közlekedett az utakon, gyalogos azonban nem merészkedett ki, ha volt egy kis esze. Nekem, nyilvánvalóan nem volt. Benett neve villogott a kijelzőmön, amikor pityegett a telefonom, jelezve, hogy új üzenetem érkezett.

Hétkor gyere haza. 

Haza. Imádtam, amikor Benett az én otthonomnak is tekintette a sajátját.

Ezzel csak én voltam így. Miss Schwartz a legkevésbé sem örült, amikor megtudta, hogy Benett Carson és én egy párt alkotunk. Néhány diák szerint dühöngött, és papírokat dobált az irodájában, én azonban csak a szúrós tekintetével, és a szemrehányó stílusával találkoztam. Különösen megnövelte a szívatásaim számát, egy óra alatt tucatszor megalázott az osztálytársaim előtt. Közülük csak Kat és a csatlósai voltak olyan idióták, hogy röhögni kezdtek, a többiek mind tisztában voltak a dolgok miértjével, és csak csendben hallgatták, amíg kiosztott engem. 

Pont emiatt rettegtem a félévi táncvizsgámtól. Az első valódi megmérettetésemtől a Nemzeti Sportakadémián. Josh és én hetekig gyakoroltunk, sokszor úgy, hogy Benett a sarokban ülve figyelt minket. Nem ellenőrként volt jelen, hogy biztosra mehessen azzal kapcsolatban, hogy Josh nem közeledik felém semmilyen illetlen szempontból, hanem mert a készülés annyira elvette minden szabadidőmet, amit korábban vele töltöttem, hogy sehová sem sikerült beszorítanunk a közös programokat. Benett tudta, mennyit jelent nekem az akadémia, és a tánc, ezért felajánlotta, hogy végigüli a próbáinkat, ezzel elérve, hogy ne kelljen kettészakadnom. Borzasztó hálás voltam neki, és alig hittem el, hogy csak miattam képes órákat eltölteni egy táncteremben, és nézni, ahogy huszonnyolcadjára is elölről kezdjük ugyanazt az egyszerűnek tűnő mozdulatsort. Ekkortájt jöttem rá, hogy amit iránta érzek, valódi, és erős. 

A vizsga előtt is ott toporgott velem a folyosón, és nyugtatgatott. A páros táncunk jól sikerült Josh-sal, bár volt egy pont, amikor kis híján elvesztettem az egyensúlyomat, és magammal rántottam a partneremet is, végül ötössel zártunk. A szólómat Kat után adtam elő, ami alapból rossz kiindulópontnak minősült. A vizsgáztatók el voltak ájulva tőle, és még meg is tapsolták. Savanyú arccal fogadtak engem, és csak húzogatták a szájukat a táncom alatt. Volt egy-két bizonytalan mozdulatom, ezért abszolút elégedett voltam a négyesemmel, főleg az arckifejezésük láttán. A tantárgyi vizsgáim is sikeresek voltak, matekból és fizikából négyes lettem, a többiből valahogy összehoztam az ötöst. 

Anya ragaszkodott hozzá, hogy hazautazzak a téli szünetre, én azonban cseppet sem vágytam a kis falumba. Félreértés ne essék, hiányzott a családom, sőt, egy kicsit még a testvéreim is, azt azonban nem akartam megkockáztatni, hogy két teljes hetet Benett nélkül töltsek el. Az maga lett volna a Pokol. Benett felajánlotta, hogy hazajön velem, hogy megismerkedhessen a szüleimmel, ezt azonban nem tartottam túl jó ötletnek. Egyrészt, ismerem a nővéremet és a húgomat, másrészt, tudom, hogy apa nem reagálna jól, ha beállítanék a brit vízilabda-válogatott sztárjátékosával. Habár nem követik a sportolók magánéleteire vonatkozó híreszteléseket, biztosan hallottak a botrányáról, még ha az abban játszott szerepemről nem is. Merthogy akkor tutira kérdőre vontak volna. Így aztán nem mentem haza, helyette a fagyos Londonban maradtam, Benett melegségét élvezve, és élve az állandó lehetőséggel a bármikor lehetséges táncolásra. 

Megcsörrent a telefonom. Azt hittem, Benett lesz az, ezért rá sem pillantottam a kijelzőre.

- Mielőtt megkérdeznéd, igen, még mindig itt ácsorgok. - szóltam bele a telefonba. 

- Sajnálom. - nem Benett hangja. Eltartottam a készüléket a fülemtől, és ellenőriztem a számot. Ilyen nincs! 

- Sajnálhatod is. - feleltem. - Kezdem elveszíteni az érdeklődésemet a mondanivalód iránt. - mély sóhajtás a vonal túloldaláról. 

- Feltartottak. Öt perc, és ott vagyok. - ígérte. 

- Negyed órája várok rád. - válaszoltam kimérten, magamra erőltetve némi nyugalmat, hátha azzal elmúlik a reszketés a hangomból. Nem az idegesség miatt volt olyan, hanem a jeges szél miatt, ami percről percre egyre agresszívabban támadt meg. 

- Tudom. Nem az én hibám. - mentegetőzött.

- Hogyne. Soha, semmi nem a te hibád. - forgattam a szemem. - Két percet kapsz, hallod? Százhúsz másodperc múlva sarkon fordulok, és elsétálok innen.

- Legyen négy perc. - érkezett a válasz.

- Három. - jelentettem ki határozottan. - Egyetlen másodperccel sem több.

- Eggyel sem. - esküszöm, láttam magam előtt, ahogy bólintott, majd kinyomta a telefont. Három perc. 

Még mindig lesokkolva sétáltam vissza Benett háztömbje felé. Megtanította nekem a kódot, amivel bejuthatok a lépcsőházba, így gyorsan beütöttem, annyi időre elfeledkeztem a döbbenetemről. Remegett a kezem, mialatt felértem a harmadik emeletre. Mielőtt kopoghattam volna, Benett ajtót nyitott. Sötét haja kócosan állt, fekete melegítőnadrágot viselt egy sötétkék pólóval, amin az ő neve volt. Állítása szerint ezt használja legszívesebben a szárazföldi edzések alkalmával. Betessékelt a lakásába, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót.

- Na? Mit akart? - kérdezte izgatottan. Ledobtam a táskámat, kibújtam a cipőmből, és bevánszorogtam a nappaliba. Lerogytam a  drága bőrkanapéra, és csak üveges tekintettel meredtem magam elé. Benett utánam sietett, leguggolt elém, és két kezét a térdemre helyezte. Aggodalmas arccal fürkészett. - Mi a baj, Milli? Mit mondott neked Sebastian? Akarod, hogy szétrúgjam a seggét? Nem mintha egyébként nem szeretném megtenni, de ha te külön kérsz rá, még végig is nézheted. - hadarta. Ismertem őt, tudtam, hogy ilyenkor a bennem felgyülemlett feszültséget próbálja feloldani. Nem ment neki. Megráztam a fejem, jelezve, hogy egyelőre nem vagyok beszédképes. - Kettőtökkel kapcsolatos? - állt fel hirtelen, mintha megégettem volna. Azt azért nem akartam, hogy félreértsen bármit is, ezért megfogtam a kezét, és lehúztam magam mellé. 

- Egyáltalán nem. - feleltem határozottan. - Elmondta, mi volt az a hercehurca év elején. Még az Évnyitóval. - Benett természetesen tudta, miről van szó, elvégre a közös képünk mindkettőnknek nagy galibát okozott ebben az időben. 

- És? - kérdezte izgatottan. A tenyerembe temettem az arcomat, és a fejemet ráztam. Még magam sem hittem el, amit Sebastian mondott nekem. - Milli! - noszogatott kedves hangon Sebastian. Nagy levegőt vettem, és ránéztem. 

- A szülei fizettek Miss Schwartz-nak. - böktem ki. Benett megrökönyödve pislogott. 

- Tulajdonképpen mindenki fizet, a tandíj, a kollégiumi díj... - ó, a kis naiv. 

- Ezen felül. - mondtam. - Lefizették a tánctanárt, hogy Kat-ről adja le a legjobb értékelést a társulatok képviselőinek. 

- Nem azt mondtad, hogy Kat az egyik legjobb? Nem hinném, hogy túl sokat kellett hamisítania. - csóválta a fejét Benett. 

- Nem csak erről van szó. - folytattam. - Azokat, akik konkurenciát jelentenek Kat számára, Miss Schwartz bele sem vette az értékelésbe. Kihagyta őket, mintha nem is léteznének. - vontam meg a vállamat. - Ezért nem volt mappája Celine-nek, és még egy rakat alul értékelt osztálytársamnak. - Benett a halántékát dörzsölgette. 

- Azt akarod mondani, hogy Kat tisztességtelenül jutott lehetőséghez? - kérdezte fojtott hangon. Bólintottam. - Figyelj, Milli, én ismerem a Reynolds családot, és a szülők tényleg sok mindenre képesek a hírnevük fenntartásáért, de nem hiszem, hogy ilyesmire vetemednének...

- Maga Sebastian mondta ezt nekem. - szögeztem le. - Miss Schwartz azért akarta megakadályozni az Évnyitós indulásunkat, mert tudta, hogy Josh és én ütőképesek vagyunk. Ha a Társulat meglát minket, és nem találja meg egyikünk értékelését sem, gyanút fog. Celine csapatban táncolt, Nina-val és Sophia-val, ezért az ő aktájának hiánya nem tűnt fel a zsűrinek... - kapkodni kezdtem a levegőt, ahogy végigpörgött a fejemben az egész. Celine vajon tud erről? Na és Maggie? Ha Sebastian tudja, Maggie is. Hazudott nekem. A legjobb barátnőm hazudott nekem, és Celine-nek. 

- Te is tudod, milyen ellentétek vannak Sebastian és a szülei között. Lehet, hogy csak nagyon ideges volt, és így próbálja aláásni az apját a sportéletben. - alig hittem a fülemnek. 

- Én most arról beszélek, hogy egy hazug család életem egyik legfontosabb lehetőségét ragadta el tőlem, és a barátnőmtől is, a többi tehetséges osztálytársamról már nem is beszélve, te pedig azt hajtogatod, hogy az egész csak Sebastian hazugságával magyarázható? - kérdeztem hitetlenül. Benett a fejét rázta.

- Te nem ismered őket. 

- Ó, dehogynem! - úgy pattantam fel, mintha meggyújtották volna alattam a kanapét. - Pontosan tudom, milyenek ezek az emberek. Azt hiszik, hogy pénzért bármit megvehetnek! 

- Te magad mondtad, hogy Kat mennyire jó táncos! - Benett, hozzám hasonlóan felállt, és kétségbeesetten nézett a szemembe. Ez az egész már nem teljesen a Reynolds-szülők összeesküvéséről szólt. Kezdett átmenni a kettőnk kapcsolata irányába. 

- Nem csak ő tehetséges, Benett. - feleltem. - Mindig is igazságtalanul nagy teret kapott. 

- Kétlem, hogy Mr. Reynolds így akarna bármit is elérni. - hajtogatta Benett. Kivonultam a folyosóra, és dühösen rángattam magamra a csizmámat. Egyetlen percet sem akartam tovább itt maradni. - Most hová mész? - rohant utánam Benett.

- El. - vetettem oda, miközben felkaptam a vállamra a táskámat. Elvesztem abban a sötét szempárban. - Szólj, ha képes vagy bízni bennem. - mondtam, és már ott sem voltam.

 Sebastian két napja kért tőlem találkozót, rajtam kívül ő volt az egyetlen, aki nem utazott haza a szünetre. A húgai is elrepültek Manchesterbe, már az utolsó tanítási nap estéjén, Celine a testvérével ment a szülei vidéki birtokára, Josh pedig a szünet első napján vonatozott haza. Mivel a karácsony és a szilveszter is ebbe a két hétbe esett, egyértelmű volt mindenki úti célja, én azonban úgy döntöttem, még a karácsony közös ünnepléséhez sem ragaszkodom. Sebastian volt a másik különc, aki annyira fasírtban volt a családjával, hogy szóba sem jöhetett a hazaút. Nem is lepődtem meg, amikor üzenetem jött tőle, miszerint találkozna velem, mert valami fontos dolgot akar mondani. Benett kérte, hogy egyezzek bele a találkába, holott én rettegtem tőle. Azt hittem, Sebastian olyasmit akar mondani, amivel teljesen összezavarná az érzelmeimet. Hogy szeret, és hiba volt elengednie engem. Nem is értem, miért bíztam ebben. Túlságosan jól alakultak a dolgok Benett-tel, a vizsgáimmal, a barátaimmal ahhoz, hogy nyugodtan, balhémentesen teljen el ez a két hét. Meg, a maradék másfél évem az akadémián. 

  Nem az fájt a legjobban, amit Sebastian-tól hallottam. Valahol sejtettem, hogy ilyesmi állhat a háttérben, ez már akkor is kezdett körvonalazódni, amikor Celine, Maggie és én betörtünk Miss Schwartz irodájába. Minden gyanús volt ott. Egyszerűen minden. Aztán az ügy eléggé elhalványult, a táncolásra és a különböző csalódások feldolgozására korlátozódtam, megfeledkeztem a kétes ügyletekről. Az viszont, hogy Benett nem hiszi el, hogy csalás áldozatai lett az egész osztályunk, bántott. Olyan érzés volt ez, mintha nem bízna a képességeimben. Mintha teljes bizonyossággal állíthatná, hogy Kat jobb Celine-nél, vagy nálam, vagy akárkinél az osztályunkból. Benett egyszerűen nem hisz bennem. És ez olyan fájdalmas érzéseket váltott ki belőlem, amiktől egy ideje már megszabadultam. Benett visszalökött abba a szakadékba, amiből korábban ő húzott ki.