Döntöttem.

A sporttáskám nekicsapódott a vádlimnak, ahogy az uszoda felé igyekeztem. 

Három elcseszett hetet töltöttem azzal, hogy sajnáltam magam. Csak ültem a koleszszobában, sírtam, a nyomoromra emlékeztető zenéket hallgattam, és a kötelező tanórákon kívül egyáltalán nem táncoltam.

A barátságom Maggie-vel és Celine-nel egy darabig működött úgy, hogy ők beszéltek hozzám, én pedig üveges tekintettel bólogattam, de, főleg Celine, nem a türelméről híres. Amikor már hetek óta nem szóltam hozzá érdemben egyik beszélgetésükhöz sem, nem nevettem egyetlen fergeteges poénon sem, és nem kísértem el Maggie-t egyetlen versenyre sem, megunta. 

Öt percen keresztül (számoltam), folyamatosan, levegővétel nélkül üvöltött velem. Számon kért, hogy mégis mi alapján süllyedek le a víz alá. Tényleg Josh miatt hagytam el így magamat? Mert átvert? Mert az első srác, akit végre a barátomnak nevezhettem, csúnyán átejtett? És ez ok lenne arra, hogy elpazarolom a legszebb éveimet? Hagyom, hogy egy elfuserált szerződés a boldogságom útjába álljon? Nem Josh vagy Kat miatt kerültem ide. Nem nekik köszönhetem, amit idáig elértem. Minden az én érdemem, azé, hogy nem adtam fel az álmaimat, és szinte a lehetetlenségből kerültem Londonba, az ország egyik legnívósabb iskolájába. Tényleg hagynám ezt egyetlen rossz döntés miatt elveszni? 

Celine-nek tökéletesen igaza volt.

Nem azért vagyok itt, hogy sírjak, és azon agyaljak, Josh vajon igazat mondott-e. Nem kell megkérdőjeleznem a tudásomat, mert Kat kapott szerződést. Nem kell az önsajnálatba temetkeznem, csak mert tapasztalat hiányában rossz emberben bíztam meg.

Egek, Josh csak egy álszent fiú volt, nem életem szerelme!

Apropó.

Sebastian mulasztásai a szüleinek is szemet szúrtak, és az apja cseppet sem örült neki. Néhány nappal a depresszióm kialakulása után megjelentek a kollégiumban a Reynolds-szülők, és magukkal vitték Sebastian-t. Maggie napokig sírt, akkor legalább együtt lehettünk magunk alatt, Kat viszont csak azt mondogatta, hogy magának köszönheti mindezt, nem kellett volna játszania a nagymenőt. Mielőtt elment volna, Sebastian bekopogott hozzám, és megkért, hogy szedjem össze magam. Nem tudja, hogy valaha visszajön-e egyáltalán ide, de amennyiben igen, ugyanazt a lányt szeretné viszontlátni, akivel a tanév elején randizott. A szavai ólomnehezékként tevődtek rá a lelkemre, és Josh mellett már Sebastian miatt is aggódnom kellett. Találtam végre egy fiút, akivel megértettük egymást, aki nem ítélt el, és aki mellett nem szégyelltem önmagam lenni. Erre mi történik? Elveszítem. Az állítólagos legjobb barátommal együtt. 

Szép kis karrierkezdet, Milena.

Celine lehordása azonban nem bizonyult feleslegesnek. Tudtam, hogy igaza van, és igazából végig tisztában voltam azokkal a dolgokkal, amiket a fejemhez vágott, csak nem mertem beismerni magamnak. Szükségem volt arra, hogy valaki közölje velem, még ha olyan kíméletlenül is, mint Celine. 

Nem szabad hagynod, hogy az érzéseid elszívják előled a levegőt. A levegő az, amire szükséged van, nem pedig az érzelmek. Érzelmek nélkül lehet élni. Levegő nélkül már nehezebb. 

Folyton ezt mondogattam magamnak. Egy feminista magazinban olvastam, ami a szakítás utáni szituációt írja le. Azt, hogy mi játszódik le egy nőben. Bizonyos értelemben én is szakítottam Josh-sal. És Sebastian-nal is. 

Nem tudom, Mis Schwartz miért döntött az én javamra, de az Évnyitó utáni héten, az első táncórán, amin a felfüggesztésem lejárta után részt vehettem, Kyle-t kiáltotta ki a táncpartneremmé. Celine kacsintott egyet, amikor a mellettem ácsorgó Josh és az ő párja helyet cseréltek. Kyle közel sem olyan jó táncos, mint Josh, de sokkal inkább az én szintemen van.  Könnyedén fel tud emelni, meg tud pörgetni, és nem tereli el a figyelmemet. A kapcsolat jó köztünk, már-már baráti, előfordul párszor, hogy együtt reggelizünk, vagy ebédelünk, sőt, még a rendes tanórákon is helyet cserélt Josh-sal, de összességében nem hagyom, hogy túl közel kerüljön hozzám. Celine támogatja ezt, azzal traktálva engem, hogy egy életre elég érzelemmel találkoztam az elmúlt hónapban, úgyhogy koncentráljak csak nyugodtan a karrieremre, és arra, hogy a jövő év végén szerződést kapjak. Maggie azonban könyörög, hogy rajtuk kívül is engedjek közel magamhoz embereket, mert nem halhatok meg egyedül, esetleg nyolc macskával. 

Egyelőre Celine tanácsait követem.

A táncosoknak kiváló erőnléttel kell rendelkezniük, ezért rászoktam a rendszeres edzésekre. A kötelezőkön kívül járok futni, úszni, és párszor beálltam Maggie karbantartó edzésére is. Mindig felfrissülve térek vissza a szobába, és ami a legfontosabb: az idő alatt sem gondolkodom. Azt hittem, könnyű lesz elzárni az érzelmeim csapját, hogy csak elfordítom, és kész. De gyakran, amikor egyedül vagyok, előjönnek bennem az emlékek. Az, ahogyan Josh-sal először találkoztam. Sebastian bulija a legelső itteni estém alkalmával. Az első közös táncórám Josh-sal. A vívó buli Sebastian-nal. Hiába kérdezősködöm Maggie-nél, nem hajlandó elmondani, mi van most a bátyjával. Mindig csak annyit felel, hogy éli az életét Liverpoolban, és jobban tenném, ha elfelejteném őt, bármi is volt köztünk. Nem akarom tudni, hogy vajon újra feltűnt-e a színen Kelly, vagy egy teljesen új, táncoslányoktól és vívópástoktól mentes élet kidolgozásán munkálkodik éppen, de a félsz, hogy valami baja esett, beteg, rossz társaságba keveredett, vagy tudom is én, azért benne van az emberben. Ez legalább nyújt némi bizonyosságot arról, hogy nem szűntem meg teljesen érezni.

Ahogy bekanyarodok az uszoda épületrészébe, egyből megcsap a klórszag. Az úszó lányoknak pontban négykor fejeződik be az edzése, én pedig szokásosan mindig negyed ötkor megyek le. A csapat utoljával összefutok ilyenkor, de ők nagyon kedvesek, nem kérdezik meg, mit akarok, nem csúfolódnak azon, hogy a saját sportágam helyett miért az övékével próbálkozom, csak felöltöznek, megszárítják a hajukat, és örülnek, hogy végre pihenhetnek. 

Ledobtam a táskámat a barnára festett padra, és kibújtam a cipőmből. Egy göndör, barna hajú lány lép ki a mosdóból, vállán törölközővel. Egy fehér, bő póló volt rajta, amit a fürdőruhájára vett rá. Azt hiszem, Mia a neve.

- Szia. - köszönt mosolyogva. Én is üdvözöltem őt, és kihalásztam a sporttáskámból a piros úszódresszemet. - Nem tudom, hogy lehet-e most külön úszni. Új edzésrendje van a vízipólósoknak. 

- De ők csak a kapus medencét foglalják el, nem? - ráncoltam a homlokomat. Mia vállat vont.

- Megnézem neked, rendben? - mosolyodott el. Biccentettem neki köszönetképpen, mire ő kiment az öltözőből. Remélve, hogy Mia jó hírekkel tér vissza, kivettem a táskámból az úszószemüvegemet is, és szoros kontyba fogtam a hajamat. Percekkel később ért vissza a lány, szinte sokkos állapotban.

- Minden rendben? - kérdeztem, figyelve, ahogy becsukja az ajtót, háttal nekidől, és hatalmasakat sóhajtozva emeli a tekintetét a plafon felé. 

- A lehető legnagyobb rendben. - rebegi. Hát oké. Kellett néhány másodperc, mire összeszedte magát, de mikor lenyugodott, kihúzta magát, és megigazította a pólóját. - Nyugodtan úszhatsz, a gyakorlómedence szabad. - intett. Hálás mosollyal megköszöntem a segítségét, és átvettem az úszódresszemet. Megtöltöttem a kulacsomat vízzel, és az úszószemüvegemmel a csuklómon sétáltam be az uszodába. 

Zaj volt. Vízfröcskölés, kiabálás, sípszó. 

A probléma ott kezdődött, hogy túlságosan ismerősnek tűnt a kiabáló hang.

Elfordítottam a fejem a kapus medencében ugráló fiúcsapatról, és a falnál elhelyezett padhoz siettem. Ledobtam a kulacsomat és a törölközőmet, majd feltettem a szemüvegemet. A hármas rajtkőre esett a választásom, ez a kedvenc pályám. Fejest ugrottam, és belemerültem a vízbe. A legjobb rész az úszásban mindig az, amikor kiemelkedünk a vízből. Olyan, mintha csak akkor éreznénk igazán, hogy élünk. Hogy akármit túl lehet élni, ha van miért. Nekem van miért. Van célom. Van álmom. És mindenképpen valóra fogom váltani.

Már az előre eltervezett ötven hossz második szakaszában jártam, amikor, csak úgy, mellékesen érzékeltem, hogy a vízilabdások szépen kisorolnak a medencéből, és az öltözői folyosók felé veszik az irányt. Nem törődtem vele, csak róttam tovább a métereket, minden egyes mozdulatnál érezve, hogy az izmaim megállás nélkül dolgoznak. Épp elértem a medence végét, amikor víz került a szemüvegembe. Próbáltam kipislogni, de ezzel csak azt értem el, hogy az összes a szemembe került. Megkapaszkodtam a rajtkő mellett, és lehámoztam magamról a szemüveget.

- Ha szorosabbra veszed, jobban odatapad a szemed köré, és nem jut be a víz. - összerezzentem a hangra, pedig a testem tökéletesen hozzászokott a víz hűvösségéhez. Kiráztam a folyadékot a szemüvegből, és visszatettem a fejemre. Lebuktam a felszín alá, és vártam, hogy az első felbukkanásomkor megint elöntsön az a jóleső érzés. 

Nem öntött el semmi, egy adag feszültségen kívül.

- Ugye tudod, hogy én a szárazföldről gyorsabb vagyok nálad? - a hang kezdett vidámmá válni, amiért már a düh is forrt bennem. Folytattam az úszást, de kapkodva, borzasztó technikával. Ez ráadásul sokkal fárasztóbb is, úgyhogy, akármennyire is álltam ellen, a medence végénél kénytelen voltam pihenni. - Ha így folytatod, a végén még megfulladsz. - guggolt le elém az az ember, aki az egész kibaszott lavinát elindította. Szorítanom kellett a kapaszkodót, hogy ne ugorjak ki a vízből, és vágjam pofán. Ha ő nincs, akkor nem lenne ez az egész cirkusz. Illetve, nem lett volna. - Ki kell nyújtanod a kezed, hogy előrehaladj. - megmutatta a mozdulatot, előttem guggolva. A szememet forgatva pillantottam oldalra. - Örülök, hogy látlak, Milli. - váltott témát gyorsan. Felmordultam, és a víz alá süllyedtem. Koncentrálnom kellett, hogy elhúzzon innen. Szép kartempókat kell csinálnom, hogy békén hagyjon. Élve át kell érnem a túloldalra, hogy ne szóljon hozzám még egyszer. - Hol hagytad a barátaidat? - kérdezte, ahogy átértem a másik oldalra. Nagy levegőt vettem, de valamiért a testem nem engedelmeskedett az akaratomnak. Nem tudtam ellökni magam a faltól. 

- Mi a fenét keresel itt? - kiáltottam el magam, amikor percek óta egy partra vetett halhoz hasonlóan vergődtem a vízben. Benett Carson úszónadrágot viselt. Csak egy úszónadrágot. Kidolgozott felsőtestének alsó vonalában, a köldökéig bezárólag egy férfias szőrcsík húzódott, egyébként zavartalanul bámulhatta bárki tökéletes kockáit. Az arcán ott virított némi borosta, ami csak még szexisebbé tette a megjelenését. Már ha ez lehetséges. Ó, te jó ég, miket mondok? Benett Carson egy alávaló féreg, aki ott hagyott a szarban! Mi a fenéért jött vissza? Tökéletes helyen volt a kicseszett Bahamákon, vagy hol a rákban. 

- Felajánlottak itt egy edzői állást. - magyarázta, a nyakában lógó sípot felmutatva. 

- És te fejvesztve rohantál, hogy elfogadd, a brit válogatottban betöltött sztárjátékosi pozícióddal szemben. - forgattam a szemem. 

- A kazahok elleni meccs után kitettek a klubcsapatomból. - válaszolta halkan. - Ott, ahol fizetnek érted, nem érdekel senkit a lelkivilágod. Csak a teljesítményed. És én drága játékos voltam. - reakcióként végre sikerült ellöknöm magam a faltól, és ahogy elindultam egy újabb hosszra, jól lecsaptam Benett-et. Igazán megérdemelte. - Láttam a cikket rólunk. - hát, ezzel sajnos nem vagy egyedül. Két levegővétel között, valahol a medence közepén hallottam ezt a part felől. - Jogosan haragszol rám, Milli, de hagyhatnád, hogy megmagyarázzam. - megmagyarázni. Ez az, amitől a gyomrom is felfordul. Mindenki csak magyarázkodni akar ahelyett, hogy helyrehozná azt, amit elcseszett. Magyarázatoktól még nem lesz jobb a világ. 

- Mi lenne, ha fognád magad a magyarázatoddal együtt, és miután feldugtad magadnak, visszamennél oda, ahonnan most idejöttél? - vágtam hozzá dühösen, amikor megkapaszkodtam a rajtkő mellett. Benett leült a medence szélére, és a lábát belelógatta a vízbe, pont mellém.

- Maggie szerint nem voltál ilyen indulatos, amikor Londonba kerültél. - mondta. Megáll az eszem! A legjobb barátnőm lepaktált ezzel a szemétládával? 

- Persze, mert akkor még nem ismertelek. - magamban még hozzátettem, hogy "bárcsak így is maradt volna", de inkább csak egy grimasszal támasztottam alá a negatív hozzáállásomat.

- Beszéltem a tánctanároddal. - jelentette ki nyugodtan. Tessék? Mindenki szövetkezik mindenkivel a hátam mögött? - Elmondtam neki, hogy a cikk az én hibám, és ne büntessen érte. Ez úgy négy hete lehetett. - Istenkém! Négy hete kaptam meg Kyle-t partnernek. Előfordulhat, hogy Mis Schwartz emberi lényként kezd el rám tekinteni? Tudtam, hogy meg kéne köszönnöm ezt Benett-nek, de semmi kedvem sem volt megalázkodni előtte. 

- Örülök, hogy a bűntudat győzedelmeskedett az egód felett. Gyakrabban is megtörténhetne. - feleltem a hálálkodás helyett. 

- Akkor? - Benett kíváncsian pillantott rám, de félénken folytatta. - Megbocsájtasz? - hát hogyne. Tönkretetted az első hónapomat az akadémián, hagytad, hogy az emberek gyűlöljenek a hülye meccsed miatt, és még fel is függesztettek. Csak így, egyetlen szó elég ahhoz, hogy megbocsássak. Egyértelműen. 

- Ahhoz azért még sokat kell tenned. - közöltem vele. Arrébb taszítottam a lábát, jelezve, hogy itt szeretnék kimászni a medencéből, mire ő elhúzódott onnan, de elmosolyodott.

- Nem tudsz itt kijönni. Használd a lépcsőt. - biccentett a medence sarkában lévő fémfokok felé. Vetettem arrafelé egy pillantást, majd egy megvetőt is, egyenest Benett-re. Feltenyereltem a vastag falra, amin a rajtkő is áll, és egy egyszerű mozdulattal felnyomtam magam annyira, hogy kiléptem a víztől csicsogó kőre. Folyt rólam a víz, de azért ránéztem Benett-re, aki elismerően mosolygott. Éreztem, ahogy követ a tekintetével, miközben a padhoz sétáltam a törölközőmért. - Nem csak emiatt tartozom bocsánatkéréssel. - felállt a medence széléről, és mellém somfordált. Türelmesen várta, hogy végezzek a szárítkozással. Én azonban nem terveztem túl hamar elkészülni. - Hé, ha ilyen sokáig dörgölöd az arcodat, nem marad  rajta bőr. - figyelmeztetett, amikor percek óta folyamatosan, durva mozdulatokkal sikáltam a fejemet. Elvettem a szemem elől a törölközőt, és ledobtam a padra. - Ugyanolyan buta libának hittelek, mint amilyen Kat. Ezért viselkedtem én is egoista seggfejként. 

- Szerintem igazából is egy egoista seggfej vagy. - rántottam meg a vállamat. Benett elmosolyodott, és a szemében tűz lobbant fel. Aprólékos, mindenemet átivó tekintetét lassan vezette végig az egész testemen, amitől nem csak libabőr keletkezett rajtam, de annak a valószínűsége is bizonyossá vált, hogy Benett egy idióta. Egy egoista, idióta seggfej. 

- Megtanítanálak úszni. - közölte, azzal a semmivel össze nem téveszthető mosollyal, ami minden fiú repertoárjában szerepel. Meg foglak kapni, üzeni.

- Köszönöm, de a heti két tötyögésemhez pont elég a tudásom. - felmarkoltam a kulacsomat, meg a törölközőmet, sarkon fordultam, és élénken élt bennem az elhatározás, miszerint eljutok a női öltözőig úgy, hogy nem kezdek el fantáziálni a hibátlan- tényleg elképesztően-tökéletes testéről. Aztán megtorpantam. Eszembe jutott valami, ami nagyon nem várhatott, mert már akkor kiérdemelte, amikor először megláttam őt teljes valódiságában. Felpattintottam a kulacsom fedelét, megfordultam, és rálocsoltam mind a fél litert. Benett csukott szemmel, mosolyra húzódó szájjal tűrte a támadásomat, majd, amikor már a nyíláson keresztül nem jött folyadék, lecsavartam a tetőt, közelebb léptem a sráchoz, és a fejére csöpögtettem a maradékot. Valami elképesztően jó érzés volt. Azt sajnálom, hogy nem holmi ragadós trutyi volt benne. 

- Oké, ezt megérdemeltem. - bólintott Benett, ahogy abbahagytam a terrorizálását. Megrázta a kezét, hogy megszárítsa egy kicsit, majd kikapta a kezemből a kulacsot. - Ezt viszont nem kapod vissza. - lengette meg. - Ki tudja, legközelebb kire támadsz rá. - vigyorodott el. 

- Csak téged utállak ennyire. - fontam össze magam előtt a karjaimat. Láttam, ahogy Benett tekintete a mellemre vándorol, de az úszódressz szabásának hála, nem ment vele sokra. 

- Jössz nekem egy randival. - úgy mondta ezt, mintha igaz lenne. Mintha tényleg tartoznék neki egy hülye randival. 

- Te meg egy teljes elbaszott hónappal. - vetettem oda neki, majd hátat fordítottam, és ezúttal tényleg elindultam. 

- Holnap este nyolckor? - kiáltott utánam. A deja vu lavinaként öntött el, ahogy a hátamat mutatva neki, menet közben emeltem fel a középső ujjamat.