Utoljára szorosan magamhoz öleltem anyu testét, megpusziltam, majd kivittem az időközben megásott sírjához. Feleslegesek a ceremóniák, temetési normák, rajtam kívül úgysem menne el senki... Talán törvénybe ütköző, amire most készülök, de ugyan, ki nem szarja le?! A mentősök is rejtélyes módon itthagytak, akkor mit számít? Megsimítottam édesanyám fehér kezét, és még egyszer megöleltem.
-Ennek még nincs vége... -mosolyogtam rá. -Hamarosan találkozunk! Ég veled, mindennél jobban szeretlek, anya -tettem bele a jó mély sírgödörbe.
Újra elkezdtem sírni, amint belegondoltam, hogy fizikai értelemben most látom utoljára az anyukámat. Olyan keservesen bömböltem, hogy a szomszédok tuti pszihopatának néznek, de most ez sem érdekelt. Már nincsen, aki leszidjon érte, nincsen, aki megpofozzon. Betegül hangozhat, de anyám volt az egyetlen kapaszkodópontom, akit mindennél jobban szerettem, bármilyen szörnyűséget is tett. Rádobáltam a földet, betemettem... Örökre eltűnt, soha többé nem fogom látni. A gyász kegyetlen szikrái olyan hevesen hasítottak belém, hogy azt gondoltam szétrepedek, pokolian fájt, sosem éreztem még ilyet. Szépen elegyengettem a talajt, és két nagyobb farönkből keresztet tákoltam össze, majd beleszúrtam a földbe. Elhatároztam, hogy holnap veszek egy normálisat, vagy csinálok, a franc se tudja, lehet e egyáltalán csak úgy kapni ilyet, a lényeg, hogy mindent szépen hagyjak hátra, mielőtt elmegyek. Virágot is ültetek a sírjára, aztán megásom a sajátomat is. Hehe. Na jó, ez elég betegen hangzik.
Bementem a szobámba. Elővettem a pengéimet, és minden mindegy alapon zokogva egy erős vágást ejtettem a már majdnem begyógyuló tátongó sebhelyekre. Nem fájt, sokkal nagyobb fájdalmat okozott a lelki fájdalom. Élvezettel néztem, ahogyan a vérem lefolyik a csuklómon, aztán a síri csöndben hangosan hallhatóan lecsöppen a padlóra. Egy újabb vágás megejtésében megzavart a telefonom vad csörgése.
-Jééé, valakit érdekel, mi van velem -nevettem fel hisztérikusan.
Meg fogok őrülni? Talán.
Rápillantottam a telefonom kijelzőjére. A büdös rohadt életbe, hát ki más keresne, mint Kyle... Méghozzá messenger-en. Na jó, ez elég béna. Idegesen kinyomtam, most a legkevésbé sem vágytam a papolására. Ejtettem még néhány vágást magamon, de újra csörgött a telefon. Aztán láttam, hogy már 38-szor hívott... Igen, 38-szor!!! Te jó ég, ez már iszonyatosan szánalmas. Újra csörgött a készülékem, majd szánalomból fölvettem, és beleröhögtem.
-38? -kérdeztem. -Ez komoly?
-Sarah! Hála a jó égnek, tehát nincsen bajod! -hallottam a vonal másik végéből egy megkönnyebbült hangot. Ó, szegény drága, most enyhén lesz elcseszve a kedve...
-Már majdnem megsajnáltalak. És azt nem mondanám, hogy nincs bajom, de ahogy gondolod -röhögtem.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva.
-Ó, semmi! Miattam ne aggódj, találkozunk majd még... Egyszer... Hát, izé, bocs, le kell lombozzalak, de csak akkor, ha majd szépen lassan megöregedtél, és belefáradtál a sok, beteges ribi-rajongóba, és vén öreg trottyként utánam fáradsz, mert a kis szervezeted nem bírja már a sok nőt. Na, majd akkor találkozunk. Ja, és addigra talán meg is bocsátok -töprengtem, miközben erősen szórakoztatott a helyzet.
-Te beteg vagy -mondta ki néhány perces hallgatás után. -Megőrültél, mi a bajod?!
-Hááát, nem is tudom, talán a sok vérveszteség okozza a jókedvemet, de ne aggódj, vagy most vége lesz, vagy holnap, igazából egyre megy -mondtam ki egyszerűen, miközben fel-le dobálgattam a pengéimet, próbálva zsonglőrködni velük. -Na, mi van, megkukultál? -nevettem bele a telefonba, nézve a kamerába, ami valójában be sem volt kapcsolva.
-Fogalmam sincs, mi történt, mi váltott ki belőled ekkora fájdalmat, de most azonnal odamegyek. Csak mondd meg, hol laksz, Sarah, könyörögöm! -kérlelt, és a hangjában némi remegést véltem felfedezni. Pfff, a kis sunyi, azt gondolja, be tud etetni.
Úgy gondoltam, húzom még egy kicsit az agyát, és nem vágok többet, hanem meglátom, elvérzek e. Bízzuk a sorsra...
-Ó, már miért mondanám meg?! Olyan jól szórakozunk. Vagy te tán nem, Kyleee?! -nyújtottam el szomorú, nyávogós hangra véve a nevét.
-Kérlek, ne csinálj semmit! Maradj ott, mindjárt jövök! -azzal kinyomta.

///Sziasztok! Gondoltam, húzom még egy kicsit az idegeiteket, mint Sarah Kyle-ét :D Szerintetek Kyle megtalálja Sarah-t, ha a lakcímét sem tudja?😏

Szóval köszönöm, hogy elolvastátok, hagyjatok nyomot magatok után, remélem tetszett❤
Nemsokára újra jelentkezek, sziasztok😍❤///

2019. január 17.