-Szóval... Sarah, hogyhogy itt vagy most? -nézett szúrós tekintettel Amy.
-Sarah most került ki a kórházból. Néhány napig nálunk marad, mert otthon egyedül lenne -válaszolt helyettem Kyle, miközben mégszorosabban szorította a kezem, nekem pedig a szívem majd kigrott a helyéből.
-Ó, értem -biggyesztette le száját a nő. -Miért voltál kórházban?
-Balesete... -válaszolt volna újra Kyle, de Amy közbevágott.
-Kyle, én Sarah-t kérdeztem! -dorgálta meg fiát.
-Balesetet szenvedtem -fejeztem be Kyle mondatát.
-Nagyon sajnáljuk -mondta a felesége helyett is Shawn, mire én zavartan bólintottam.
-Elmehetek? -kérdeztem meg egy kis idő után feszengve.
Egyszerűen nem akarok itt lenni, ez nem megy. Látom, hogy Amy neheztel rám, ki akar innen utálni. Egyedül akarok lenni, gyászolnom kell, nem gazdag, híres emberekkel egy asztalnál vacsorázni, ez nem az én életem.
-Ha jól laktál, akkor menj nyugodtan -mosolygott kedvesen Shawn.
Kyle végig fogta a kezemet, én nem húztam el, nem ellenkeztem, kimondottan jól esett, és erősen felélesztette bennem a pillangóimat. Amint föl akartam állni, Kyle eleresztette a kezemet, és jött velem kérdés nélkül.
-Nagyon szépen köszönöm -hálálkodtam az ételért, ők pedig lazán bólintottak.
Beléptünk egy szobába, ami szintén szép fehér színekben pompázott, és minden tökéletes rendben állt.
-Figyelj, a cuccaidat behozták ide az inasaink, ez egyébként az én szobám, ha szeretnél, alhatsz itt is, de van egy csomó vendégszobánk, szóval ha nem akarsz... -magyarázkodott a fiú, miközben beletúrt dús, barna hajába.
-Ha lehet, akkor itt aludnék -mosolyogtam hamiskásan. -De Kyle... -váltottam át más hangnembe. -Én tényleg kimondhatatlanul hálás vagyok neked azért, amit most teszel, és amit tettél, köszönöm, hogy befogadsz, de ez nekem nem megy. Nincsen családom, nincsen senkim, senki sem szeret, senki nem törődik velem, ráadásul egy kész kudarc, egy ronda bányarém vagyok, mégis mi értelme lenne élnem?! Sajnálatosan közlöm veled a szomorú tényt, hogy még mindig meg akarok halni. És amint innen kiléptem, meg fogom ölni magam, mert lezáratlan ügyem van anyával, utána kell mennem. Sajnálom, Kyle... Úgy látszik, nekem nem való az élet -fejeztem be, miközben egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon.
A fiúból elég nagy döbbenetet válthattam ki, mert majdnem egy percig néma csöndben álltunk, majd hirtelen Kyle megfogta a két kezemet, felemelte az államat, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és idegesen, ám mégis halkan kezdett el beszélni.
-Sarah, fejezd már ezt be, könyörgöm!
Kérdőn néztem rá, így folytatta.
-Fejezd be, hogy azt mondod, senkid sincsen, senki nem törődik veled, mert én itt vagyok neked, törődök veled, és soha, de soha nem foglak magadra hagyni! És te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha is ismertem, ne mondj magadról ilyeneket! -mondta, majd hirtelen a kezemnél fogva magához húzott, és szorosan átölelt.
Jó néhány percig állhattunk így, kisírtam magam a vállán, teljesen összekönnyeztem a pólóját, ő pedig gyengéden simogatta a hajamat.
-Valami rosszat mondtam? -kérdezte belesuttogva a hajamba.
-Nem, dehogy... Csak... Nekem még soha senki nem mondott ilyet...
Arrébb léptem Kyle-tól, és hálásan tekintettem rá.
-Figyelj, megmutatom, merre van a fürdőszoba, szerintem lassan ideje lenne aludni... -nézett rám.
-Köszi... -dünnyögtem.

Nem sokkal később pár pizsomában álltam, barna hajam rendezetlenül állt össze-vissza, Kyle pedig csak állt lefagyva, lélegzete elakadt, és jól hallhatóan nyelt egyet zavartan.
-Ööö, van valami gond? -kérdeztem, miközben hajamat a fülem mögé tűrtem.
-Nem... -felelte néhány másodperces hallgatás után, majd közeledett hozzám, és a fülembe suttogta. -Csak észvesztően jól áll rajtad ez a pizsoma.
Szavaira irtózatosan elvörösödtem, szégyellősen lehajtottam a fejemet. Közelsége megbolondított, ám egyben lenyugodtam tőle... Mélyen a szemembe nézett, majd a számra, és újra a szemembe. Alig pár centi választotta el az arcunkat, és ő halványan elmosolyodott, de mintha valami keserűséget is véltem volna felfedezni arckifejezésében. Végül csak óvatosan megsimította arcomat, mire ösztönösen lehunytam a szemem, és beleborzongtam érintésébe. Aztán elment... Képes volt itt, most, egyedül hagyni a felemésztő gondolataimmal. Jajj...
Istenem, milyen aranyos a mosolya... Olyan kisfiús, játékos, ám mégis érett. És a szemei... Úgy éreztem, annyira elveszek bennük, hogy sosem találok majd kiutat.
Basszus, Sarah, neked nem szabad ilyenekre gondolnod! Ez nem én vagyok, nem habarodhatok bele egy hírességbe! Úgysem lennék elég jó neki, bárkit megkaphatna, akit csak akar, egy szavába kerülne, miért pont irántam érdeklődik? Mert érdeklődik, nem?! Miért tett volna ilyesmiket, ha csak barátként gondol rám? Nem, nem, és nem! Le kell állítani magamat, nem szabad rá úgy gondolnom. Nem akarok megtörni...
Fogalmam sincs, meddig állhattam ugyanúgy, ahogyan Kyle otthagyott, de arra lettem figyelmes, hogy valaki gyengéden megérinti a vállamat.
-Én lefekszek... -suttogta Kyle.
-Igen, én is... -vágtam rá motyogva, miközben még mindig az előbbiek hatása alatt voltam.
Basszus, ha az előbb neki állt el a lélegzete miattam, akkor most ő most tuti felülmúlta.  Egyetlen szál nadrágban állt előttem, így láthattam a bámulatosan kidolgozott felsőtestét. Sötét, kócos hajába beletúrt, szemei csillogtak, akárcsak egy gyémánt, és magabiztos mosollyal rámtekintett.
-Hééé, kicsit kevesebb egót, ha kérhetem... -próbáltam viccesre venni a dolgot, utalva ezzel arra, hogy nem kéne direkt póló nélkül mászkálnia. Nehogy eláztassam a nyálammal az egész házat... Kár lenne érte.
-Hirtelen azt gondoltam, azt fogod mondani, kevesebb ruhát... De okééé -vigyorgott önelégülten, miközben lehuppant a kanapéra, mire én durcásan hozzávágtam a hozzám egyik közel eső párnát.
Odasétáltam a nekem előkészített ágyhoz, és lefeküdtem. Banyek, ez Kyle ágya! Ááá, meg fogok őrülni még ma éjszaka.
Találtam a mellettem lévő szekrényen egy könyvet, ami a tartalomjegyzéke alapján jónak tűnt, így vigyázva, hogy ne essen ki belőle a közepén elhelyezett könyvjelző, elkezdtem az elejétől olvasni. A könyv negyedénél járhattam, mikor ránéztem a digitális órára, ami tizenegy órát mutatott. Várj, milyen nap is van?! Basszus, holnap suli! Nem, biztosan nem megyek be! Óóó, miért Kyle illatú mindenem?! Ah, tényleg kezdek beleőrülni ebbe... Már gondolkodni sem tudok. Meg kell próbálnom aludni...
Vagy fél óráig mocorogtam, helyezkedtem, mire végre elaludtam. Vagy mégsem?
Egy furcsa helyen ébredtem, minden sötétnek, és homályosnak látszott, aztán valami ismerős alakot véltem felfedezni. Gyanút fogtam, de amire gondoltam, az biztosan lehetetlen lett volna. Közelebb mentem, és megláttam a nekem háttal álló anyámat. Mi a...
-Anya?! -kérdeztem félve, hitetlenkedve.
A nő hirtelen felém fordult, szemei vérben úsztak, és vörösen villogtak, a hatalmas fekete karikáktól, amik a szeme alatt éktelenkedtek, szinte felismerhetetlennek tűnt arca.
-Sarah -recsegte ijesztően.
Felsikítottam, majd futásnak eredtem. Mögöttem az anyám csak félelmetesen kacagott, és én egy pillanat alatt a földön találtam magam.
-Örökre együtt leszünk! -nevetett fölöttem. -Te mondtad, hogy utánam jössz. Ne aggódj, a nehéz részét megoldom magam! -mondta ki kegyetlenül, és valahogy megjelent mellettünk Kyle is, majd anyám nemes egyszerűséggel a hasába dobott egy hatalmas kést, a fiú pedig ájultan rogyott össze, és elvérzett. Ordítoztam, bőgtem, de nem tudtam szabadulni. Én következtem... Anya hirtelen el akarta volna vágni a nyakamat egy késsel, de amint az éles tárgyat hozzám érintette, egyszerűen eltűnt minden.
Ziháltan, és izzadtan ugrottam egy nagyot az ágyban. Lihegtem, mint aki maratont futott volna le, és a szívem irtózatos gyorsasággal dobogott. Kellett pár perc, mire fölfogtam, hogy csak álmodtam... De miért pont ezt? Miért pont vele?! Mit jelent ez az egész?
Kyle felé fordultam, képtelen lettem volna visszaaludni. Féltem, hogy újra visszatér ez a borzalmas álom, vagy folytatódik... Ismét megnéztem az időt. Hajnali egy óra. Minden mindegy alapon halkan Kyle-hoz szóltam.
-Kyle... -suttogtam. -Kyle, ébren vagy?
Nem jött válasz...
-Hahó! -szólítottam újra egy hangyányival hangosabban.
Erre a fiú hangosan szuszogott egyet, megtörölte a szemeit, és hunyorogva felém fordult.
-Mi a baj?
-Ó, bocs, én... -kezdtem el dadogni. -Bocsi, hogy felkeltettelek, csakhát... Izé... Szóval... Rosszat álmodtam, nagyon félek, és azt akartam kérdezni, hogy... Ööö... -tördeltem az ujjaimat.
-Igen, nyugodtan idejöhetsz mellém -válaszolt a még föl sem tett kérdésemre.
-Ó, köszi, én... -pirultam el fülig. -Várj! -akadtam meg. -Honnan tudtad, hogy ezt akartam kérdezni? -néztem furcsán.
-Értek a lányok nyelvén -kacsintott mosolyogva. Legalábbis úgy láttam.
-Ó, hát persze, mert te vagy Mr. Tökély! -nyújtottam rá a nyelvemet.
-Bizony! -bólogatott. -Na, gyere már ide, te lány! -váltott szelíd hangnemre.
Kicsit tétováztam, majd lassan befeküdtem mellé, tartva egy kis távolságot, de belül reméltem, hogy majd magához húz, és már csak az érintésétől is megnyugszok. Kyle mintha olvasott volna a gondolataimból, mert lazán betakart a takarójával engem is, szorosan mögém helyezkedett, átölelt, majd az állát belefúrta a kulcscsontom, és a nyakam közé. Egész testemben remegtem, borzongtam, a pillangóim pedig belül vad táncot jártak. Irtó vörös lettem, de ezt ő szerencsére nem láthatta. Én még sokkhatás alatt álltam, de Kyle már édesen szuszogott a nyakamban. És nem sokkal később már egy ütemben szuszogtunk tovább a hajnali, ködös órákban...

///Sziasztok! Azt hiszem, sikerült összehoznom egy lehelletnyivel hosszabb részt :D Bár ez sem olyan hosszú, ha más sztorikhoz képest nézzük😂
És végre volt valami igazán romantikus dolog a szerelmeseink között❤ Mit gondoltok, meddig fog váratni magára az a csók?😏///

2019. február 3.