Már több napja nálam van Daisy és Zira, a két lány kutyus. Nagyon megszerettem őket, és annak ellenére, hogy felforgatok mindent a gazdájuk megtalálása érdekében, még mindig nem keresi őket senki. Ők is szeretnek engem, rengeteget játszunk, sétálunk, már ragaszkodnak hozzám. Arra gondoltam, ha nem jön értük senki úgy egy hónapon keresztül, akkor megtartom őket.
Kyle valóban békén hagyott, amikor kértem, viszont nekem már két nap elteltével hiányzott a hülye feje. Úgy tűnik, ő sem bírta sokáig, mert a harmadik napon elkezdett velem lazán, óvatosan, nem túl tolakodóan beszélgetni. Néha hazakísér, és bár fáj a szívem, de már nem lakok a Mendes családnál.

Ma is éppen indultam volna iskolába, ám ahogy kiléptem az ajtón, megláttam a bőrdzsekiben a kerítést támasztó őrült szexi fiút.
-Kyle? -vontam kérdőre. -Mit keresel itt?
-Hogyhogy mit?! Hát suliba kísérlek! -mondta ki természetes hangon, vigyorogva.
-Aha -vontam meg a vállam, de alig bírtam visszatartani a kitörni készülő boldog visításomat.
Halkan gyalogoltunk egymás mellett, és hallgattuk a természet csodás hangjait. Ha Kyle nem szólalt volna meg úgy egy percen belül.
-Mi újság a kutyákkal? -érdeklődött.
-Még mindig semmi. Nagyon megszerettem őket, és... -mondatomat nem tudtam befejezni, mert Kyle beleszólt.
-És titkon reméled, hogy nem is fog jelentkezni gazda értük -mosolygott.
-Valahogy úgy... -szomorodtam el.
-Hé! Ne csüggedj! -karolt át aranyosan. -Lesz, ami lesz. Ha megtalálod a gazdájukat, akkor annak valamiért úgy kellett történnie, de ha nem találod meg, akkor pedig úgy. Minden okkal történik, ezt te is tudod!
-Persze... Csak ez olyan rossz.
-Igen -sóhajtotta.
Pár percen belül megérkeztünk az omladozó épülethez, a diákok börtönéhez, vagyis az iskolához. Számomra hihetetlen, egyesek milyen jókedvvel sietnek befele. Jó, mondjuk rajtam kívül a többség társasági ember, mindenkinek vannak barátai. Bah. Utálom az embereket.
-Mi a baj? -szólalt meg hirtelen Kyle.
-Mi? Mi lenne? -csodálkoztam.
-Csakmert úgy mosolyogsz, mint aki hamarosan merényletet készül végrehajtani a suli ellen -vonta meg a vállát.
Aha, szóval a gyűlölködő gondolataim közben elmosolyodtam. Na, jó, szegény Kyle, eléggé morbid élményt nyújthatott neki, hogy ezt látta.
-Hagyjuk -legyintettem nevetve. -Menjünk inkább be -javasoltam, mire ő bólintott.

Minden egyes tanórán úgy éreztem magam, mintha a kivégzésemen lennék. Feleltetések, dolgozatok, témazárók, borzasztóbbnál borzasztóbb órák, és ez mind egyetlen nap alatt. Az órák végére már úgy éreztem magam, mint egy agyleszívott zombi.
-Sarah! -hallottam Kyle hangját a hátam mögül, miközben éppen léptem volna át az iskolából a csábító természetbe, a valóságos szabadságba.
Kérdőn fordultam hátra, amikor a fiú konkrétan becsúszott mellém lihegve.
-Huh... Bocs, csak... -motyogta, miközben néhány pillanatra megtámaszkodott combjain. -Már amióta kijöttél a teremből, azóta kiabálok utánad. Azt hittem, zenét hallgatsz, de most, hogy látlak, és jobban belegondolok, nem ártana neked egy alapos túra a fülészeten -vigyorgott, miközben végigmutatott rajtam.
-Hát, kösz! -boxoltam bele a vállába tettetett csalódottsággal.
-Milyen volt az info? -érdeklődött, és ebben a pillanatban kiléptünk a börtönünk kapuin együtt. Nem, én sem tudom, miért reagálom túl ezt ennyire. Egyszerűen csak utálom az embereket, és a suliban emberek vannak, ergo utálom az iskolát. Fő az optimizmus! Hehe...
-Eléggé unalmas. Ez a pasi komolyan az őrületbe tud kergetni. Totál olyan, mint egy titkárképző! -panaszoltam. -És ha el akarsz aludni, akkor már szaktanárit ír be... Pedig basszus, a hangja jobb bármelyik altatónál. Idegesítő, és fárasztó. Fú, eléggé sokat beszélek, nem tudom, mi van velem, de légyszi üss le jó erősen egy ásóval, ha már nagyon meguntál -hadartam, miközben igyekeztem minden repedést átugrani a járdán. Amióta az eszemet tudom, néha játszom ezt a játékot. Tudom, tudom, idióta vagyok.
-Sajnálom az info tanár unalmasságát -röhögött. -De nem foglak ásóval leütni, szeretem, amikor beszélsz -ráncolta a szemöldökét értetlenül.
-Pedig igazán leüthetnél. Hidd el, jobb lenne az életed egy csacsogó, idegesítő kislány nélkül -mutattam végig magamon. -Bár értem a dilemmádat, hisz meglehetősen bonyolult, és sok munkával jár eldugni egy holttestet. Aztán ott vannak a rendőrök is, meg a hülye törvények, és...
-Sarah! -vágott bele a mondatomba. -Ezt már megbeszéltük, semmi esetre sem foglak megölni -nevetett zavartan.
-Hát, ahogy akarod -vontam meg a vállam vigyorogva. -De amikor majd ott ülsz a pszihiátrián, és a pszihiáter már nem tud milyen gyógyszert felírni, mert az őrületbe kergettelek, akkor gondolj vissza erre a pillanatra, hogy én megmondtam! -emeltem fel a mutató ujjamat megerősítésképpen.
-A pszihiátriáról jut eszembe, neked nem kéne pszihológushoz járnod? -tette fel a bennem mély emlékeket keltő kérdést. -Tudod, még mikor a...
-Igen, tudom... -szakítottam meg a mondatát mostmár komolyabb hangvételben.
-És hogy érzed magadat azóta? -érdeklődött zavartan.
-Egészen jól -hazudtam. -Miattam ne aggódj, már nincsenek öngyilkos gondolataim.
Hát, ez is jó nagy kamu volt. A fiú néhány másodpercig fürkészte az arcomat, hátha le tud róla valamit olvasni, de végül rámhagyta.
-Egyébként... -folytattam. -Azt hiszem, nagyon jó hatással vagy rám -vallottam be, és eközben az arcom színe durván vetekedett egy paradicsoméval.
-Hát még te rám... -karolt át, miközben a fülembe suttogott, és éreztem, hogy egész testét borzongás járja át. -Sarah!
-Hm? -fordultam felé kérdőn, így ennek köszönhetően arcunk majdnem összeért.
-Van valami programod ma estére? -vette elő a lehető legszexibb mosolyát. Atya jó ég, el fogok ájulni!
-Nem... Miért? -nyeltem nagyot, és úgy remegtem, mint a nyárfalevél.
-Ne aggódj, nem akarlak elrabolni, és egy bokorban megerőszakolni! -nevetett. -Bár ha jobban belegondolok, az közel sem erőszak lenne... -búgta magabiztos mosollyal, és amolyan jókisfiús arccal széttárta karjait.
-Hülye -forgattam a szemeimet.
Eléggé megszomjaztam, így kiszedtem a táskám oldalából kulacsomat, és hevesen belekortyoltam a friss, finom ásványvízbe.
-Igazából csak el akartalak hívni ma este vacsorázni -jelentette ki nemes egyszerűséggel, mire én a csodálkozástól konkrétan ráköptem a vizet.
-Fuh... -röhögött. -Nem pont erre a reakcióra számítottam -nézett végig vizes ruháján.
-Úristen! Bocsánat! Te jó ég, de szerencsétlen vagyok! -fogtam a fejemet, miközben én a köhögéstől fulladoztam a félrenyelt víz miatt.
-Semmi gond. De ha nem szeretnél jönni, akkor azt leköpés nélkül is megbeszélhettük volna! -emelte fel a kezeit védekezésképpen.
-Jajj, nem, dehogyis! Szívesen jövök, csak... Csak még soha nem kaptam ilyen meghívást senkitől -sütöttem le szememet zavartan.
-Akkor most bepótoljuk! -nézett aranyosan. -Ma este hétkor a házad elé megyek, és elviszlek egy szuper helyre, ha az megfelel.
-Tökéletes! -mosolyogtam hálásan.
El sem hiszem, hogy ez pont velem történik! Vááá, Kyle randira hívott!!! Majd kicsattantam a boldogságtól, alig bírtam visszatartani a kitörni készülő örömvisításomat. Basszus, basszus, basszus, nincs egy normális ruhám sem! El kell mennem Lucy-val vásárolni, be kell szereznem valami normális göncöt.
Atya ég, ez lesz életem legjobb estéje!

///Juhúúú, végre! Remélem ti is örültök, hogy kezdenek alakulni köztük a szálak :D Bár lehet, csak én vagyok ennyire gyagyás, és biztosan a hatodik szelet gyümölcstorta teszi, de részletkérdés.
Szóval ha tetszett, akkor hagyjatok nyomot kérlek, és néhány kedves szónak is nagyon örülnék❤❤❤

Egyébként a sztori 1 helyezett lett Mendes kategóriában😍😏
Imádlak titeket❤❤❤///
2019. április 28.