Az osztályok – mind a tizenegy ezen az évfolyamon – sorban előreléptek. Gyűlöltem, ahogy minden szem ránk szegeződött. Az emberek beszélgettek, fényképezőgépek kattogtak. Úgy figyeltek minket, mint az állatkerti állatokat. Most az sem segített, hogy Eijirou mögé rejtőztem.

Bakugou megtette azt a nagyképű, veszélyes kijelentést, mikor arra kérték, mondjon pár szót, mint a felvételin legjobban teljesítő diák, és elmondta, hogy mindenáron eléri majd az első helyet. Mire a kedélyek lecsillapodtak, Hizashi-ojisan bemutatta az összes osztályt, és ismertette az első próbatételt a három közül. Egy akadálypályán kellett végighaladnunk.

Az összes osztály, mindegyikből húsz diák, felsorakozott a stadiont körbevevő pálya bejáratánál. Eijirou mellett akartam maradni, már csak azért is, mert a puszta látványa érzelmi támogatást nyújtott, de a tömeg elsorodort, és csakhamar szinte leghátul találtam magam.

– Vigyázz... Kész... – Az induló pózba helyezkedtem. Pont, mint a sportnapon. – RAJT!

Kilőttem a pálya felé, velem együtt több száz diák, a többezres tömeg skandálása közepette.

Bár nem terveztem jó helyezést elérni, mégis rá kellett kapcsolnom. Ha csak futok, és semmilyen képességet nem használok, szintén kitűnök, de a rossz értelemben. Így futás közben lehunytam a szemem, és szemügyre vettem a rendelkezésre álló képességeket.

A hirtelen rámzúduló fényességtől kis híján megtorpantam. Képességek ezrei voltak elérhetőek.

És én bármelyiket ellophattam.

Kiválasztottam egyet, aminek a neve Levitáció volt. Gyors és egyszerű. Azonnal fellendültem a levegőbe. Hamar kiderült, hogy a kezemből levegőt fújva előre tudom lökni magam.

Pillanatok alatt beelőztem az egymáson taposó tömeget. Elöl a gyorsabbak – köztük például Todoroki és Bakugou, valamint természetesen Iida –, úgy tűnt, olyan robotokkal harcolnak, mint a felvételin. Könnyedén átrepültem a monstrumok felett.

Furcsa érzés lett úrrá rajtam. Nem úgy volt, hogy nem akarok kitűnni? Mégis, valahogy élveztem a figyelmet. Én voltam az első. Én voltam a csúcson. És ha bárki túl közel ér hozzám, csak elvesztem a képességét és duplán nyerek is vele. Én fogok nyerni.

Megráztam a fejem. Mi a fene? Ezek nem az én gondolataim voltak.

Nem, mert te túl gyáva vagy a győzelemhez. Engedd, hogy átvegyem az irányítást!

Micsoda?

Leereszkedtem a földre. Visszaadtam a Levitációt, és egy másik, lehetőleg kevésbé feltűnő képesség után néztem, miközben a Hang tovább győzködött.

Ha átadod az irányítást, és nyerünk, talán úgy döntök, hogy mégis érdemes lenne egyelőre életben tartani téged. Terveim vannak, Ash, amikhez rád is szükségem van.

Miféle terveid? – kérdeztem vissza zavartan. – Amúgy is, hogy akarnád átvenni az irányítást? A testem felett? Mi vagy te, valami élősködő?

Ne nevezz élősködőnek. Bár ki tudja.

Futás közben megráztam a fejem. Ki akartam zárni a hangot. Közben viszont kezdtem pánikba esni. Nem volt időm végigpásztázni az összes képességet, a többiek pedig már kezdtek feltűnni mögöttem. Bakugou és Todoroki csakhamar le is hagyott – utóbbi átható pillantást vetett rám, miközben elcsúszott mellettem a jegén. A Hang újra megszólalt.

Vedd el a képességét! Megteheted. Legyőzheted. Hatalmadban áll, Ash.

Nem tehetem! Az nem lenne igazságos!

Mindenki a képességét használja. Ez a tiéd. Igen, tudom, szörnyű egy adottság, de ha már van, használd ki! Vagy el akarsz bukni?

Miután továbbra sem reagáltam, a Hang frusztráltan felsóhajtott.

Istenem, de gyáva vagy. Ha nem adod á az irányítást, akkor elveszem én!

Ne!

Ugyanazt kezdtem érezni, mint a gyakorlaton és az USJ-ben.

Nem akarok megint elájulni! – kiáltottam rá a Hangra. Közben kezdtem fáradni. Egyre több diák húzott el mellettem. Már láttam a következő akadályt.

ADD ÁT!

Ne...

De az akaratom már nem sokat ért. Botladozni kezdtem. Nem engedhettem meg magamnak, hogy elájuljak. Nem voltam képes visszafogni többé a Hangot.

A külső szemlélő csupán annyit láthatott, hogy az egyik lemaradt versenyző hirtelen felszegte a fejét, majd robbantott egyet, amitől a levegőbe repült. Jégen csúszva érkezett vissza, és pillanatok alatt az élre került.

Nem tudtam már befolyásolni a cselekedeteimet. Csak láttam, ahogy amint elérem a második akadályt, egy szakadékot, amin csak kábelekkel összekötött kőoszlopokon ugrálva lehetett átjutni, visszaadom Todoroki képességét, és újra elveszem a Levitációt. Viszont így is túl lassú voltam, Bakugou és Iida messze előttem járt.

Kiáltani akartam a Hangnak, hogy hagyja abba, amit csinál, de képtelen voltam. Elloptam Bakugou képességét, amivel gyorsan átjutottam a szakadékon. Rémülten vettem észre, hogy a fiú az utolsó pillanatban jutott fel az egyik oszlopra.

Mi lett volna, ha leesik? – förmedtem rá a Hangra.

Pechje. Most pedig fogd be, zavarsz.

Amint átjutottam, visszaadtam a képességet, és a szintén eléggé elöl járó Iidáét vettem el. A fiú döbbenten megtorpant. Sírni támadt kedvem – komolyan így akar győzni a Hang? Hogy a barátaim, osztálytársaim képességeit lopom el? Soha többé nem fogok tudni a szemükbe nézni.

Annyira várom már az arcukat... Nem fogod tudni kimagyarázni magad, csak ha elárulsz engem. Az pedig eszedbe sem jut, igaz...?

Azt kívántam, bárcsak máshol lehetnék. Akárhol. De a Hangnak igaza volt. Mondjam azt, hogy bocs, a fejemben lévő valami átvette az irányítást a testem felett? Soha nem hinnének nekem.

Magamra maradtam.

Hagytam, hogy a Hang azt tegye, amit akar. Fura érzés volt, hogy nem én irányítottam a testem, de már kezdtem megszokni. Az elmém megpihent benne, mintha csak egy egész testet takaró páncél volna, aminek semmi haszna.

Jól döntöttem? Aligha. Bár talán nem is volt jó döntés. Vagy elnyomom a Hangot, és elájulok, így utolsó leszek, és mindenki rajtam fog röhögni – a hősképzős Aizawa, akit mindenki legyőzött –, vagy átadom az irányítást, és mindenki elfordul tőlem. Egyik sem kecsegtet túl jóval. Mégis mi értelme van ennek az egésznek?

Röhejes voltam. Csak keseregtem ott magamban, miközben a testem és a Hang a cél felé robogtak. A harmadik akadály egy aknamező volt. Todoroki képességével csúsztam át rajta. Aztán valaki elém került – Midoriya, egy... Fémdarabon szánkózva?

A Hang dühösen felmordult, de nem tudtam, mi a fiú képessége, vagy hogyan kéne használni.

Előttem egy méterrel ért be a célba.

Amint visszaértem a stadionba, visszaadtam Todoroki képességét. A Hang eltűnt, az irányítás újra az enyém volt.

Szédülve próbáltam megtámaszkodni, de elvétettem a falat, kis híján a földre rogytam.

Hát persze. Elmegy, a felelősség pedig az enyém.

Nem hallottam semmit, az emberek zsivaja Hizashi-ojisan kommentárjával együtt halk háttérzajjá szelídült.

Basszus. Basszus. Mindent elrontottam.

A térdemre támaszkodva lihegtem ki magam, aztán megtöröltem a szám, és felegyenesedtem. Időközben a többiek is beérkeztek. A nagy eredményhirdető táblán kivetítették az eredményt.

Első helyezett: Midoriya Izuku

Második helyezett: Aizawa Ashilia

Harmadik helyezett: Bakugou Katsuki.