Hevesen dobogó szívvel vártam, hogy Kaminari megadja a jelet. A gyakorlatozásra kijelölt épület egyik sötét folyosóján lapultam, és ha minden igaz, alig egy sarokra az elrejtett fegyvertől.

A mellettem lévő kapcsoló – valószínűleg a lámpáé – felszikrázott. Ez volt a megbeszélt jel, miszerint Kaminarinak sikerült pár emelettel lejjebb lefoglalnia Serót.

Nagyot nyeltem, majd gyorsan elloptam Eijirou képességét, aztán kihúztam magam és magabiztosságot tettetve besétáltam a szobába.

Egy darabig tervben volt, hogy Hagakure-san képességét veszem el, a láthatatlanságot, hogy aztán könnyedén átlopózhassak a védelmen, de miután rájöttünk, hogy ahhoz le kell vennem minden ruhámat, nem törődve Kaminari zajos ellenzésével, elvetettem az ötletet. Miután megbeszéltük a tervet, odalent hamar szembetaláltuk magunkat Seróval. Az elterelés Kaminari feladata volt, nekem pedig meg kellett találnom a fegyvert.

Ahogy beléptem, Eijirou harci pózt vett fel, de hamar rájött, hogy nem tudja használni a képességét.

A fiú elvigyorodott. – Sejtettem, hogy ezt fogod tenni, Ash-san. De hiába, így is feltartóztathatlak.

Odakint épp akkor szólalt meg a hangjelzés, ami szerint már csak egy percünk van.

– Nem akarlak bántani – szorítottam ökölbe a kezem.

– Ash-san, ne feledd, most ellenségek vagyunk!

A fülemben hallottam a szívverésemet. A kezem izzadt. Nem akartam bántani Eijirout. De ki fogunk futni az időből. Meg kell érintenem a fegyvert. Uraraka képessége... Az jó lesz. Igen.

Nagyon nyeltem és koncentráltam. Gyorsan elloptam a lány képességét. Újabb hangjelzés – fél perc.

Fellebegtettem magam. Erre Eijirou is azonnal rájött, hogy visszakapta a képességét, de hiába próbált harcképtelenné tenni, én már a levegőben voltam. Iszonyú hányinger vett erőt rajtam, de nem adhattam fel! A plafonon mászva közelítettem meg a fegyvert. Odakint visszaszámlálás következett tizenöttől. Úristen. Szánalmas. Szánalmasan festek. Úgy néztem ki, mint egy fekete kukac. Egy undorító hernyó. Hányingerem volt. Tíz. Kilenc. Elvesztettem a koncentrációt, visszaadtam Uraraka képességét, és lezuhantam a padlóra.

Köhögve egyenesedtem föl. Már csak pár lépés. Négy. Három. Nem fog sikerülni. Hallottam Eijirou lépéseinek hangját. Megragadta a karomat. Kettő. Tehetetlenül hevertem Eijirou kezében, mint egy rongybaba. Egy.

Vége. Vesztettünk. Miattam. A Hang beszélt, de nem értettem. Kezdett elhomályosulni a látásom. Hallottam, ahogy Eijirou szólongat, aztán a padlóra estem. A fejem kavargott. El fogok ájulni?

Egyik pillanatról a másikra minden kitisztult. Mintha felbukkantam volna a vízfelszínre. Levegő után kapva hajoltam előre, és ott helyben elhánytam magam. Köhögve töröltem meg a számat remegő kezemmel.

– Ash-san! Jól vagy? Dehogy is... Sensei!

Erőtlenül megráztam a fejem, hogy jól leszek, csak adjanak egy percet.

– Mi történt veled? Ash-san!

– M-minden rendben... Én-

– Aizawa-san, mi történt? – hallottam meg Kaminari hangját. Ő is?

– Vesztettünk... Az én hibám volt. Sajnálom – mondtam rekedten. A szavak nehezek voltak, ahogy kibuktak a számon.

– Ugyan! – Kaminari hangja nem volt őszinte. Miért is lett volna? Azt hitte, megnyerte a lottót, hogy engem kapott csapattársául, erre még a legegyszerűbb feladatot sem vagyok képes elvégezni.

Mindegy, hamarosan majd megszokják ezt tőled.

– Aizawa! Akarom mondani, Aizawa-san! Rendben vagy? – All Might is felcsörtetett a helyiségbe.

– Igen... – Megpróbáltam felállni, de a lábam összecsuklott alattam. Eijirou elkapott, és felsegített – éreztem forró kezeit a vállamon, amit csak egy vékony felső fedett.

– A-azt hiszem, jobb lesz, ha lepihensz... – mondta All Might bizonytalanul.

– Jól vagyok-

– Dehogy vagy jól! Ash-san, majdnem elájultál, ez neked a jól? – Eijirou összehúzta a szemöldökét. – Elviszlek az orvosiba.

•~•~•

Csendben ültem a széken, ujjaimat a forró bögre köré fonva. Apa velem szemben ült, és tűnődőn figyelt.

– Szerintem nem a képességed okozta – szólalt meg kisvártatva.

Meglepetten néztem rá. Le mertem volna fogadni, hogy a majdnem-ájulásom valami eddig nem tapasztalt korlátját jelezte a képességemnek.

– Persze, elképzelhető, de az emberi testnek is vannak korlátai. Izgultál, igaz? Előfordul az ilyesmi. Biztos nem ittál eleget.

Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Apából a legváratlanabb pillanatokban tört elő a gondoskodó hajlam.

– Mindenesetre, jobb lesz, ha hazamész és kipihened magad. Elkérjelek a hétre?

– Ugyan, jól leszek, de köszönöm. – Letettem a bögrét apa tanári asztalára.

– Hamarosan én is megyek – simogatta meg a férfi a hajam, és visszafordult a számítógépe felé.

A lehető leghalkabban osontam a folyosókon. Az osztályokban óra volt, nem akartam zavarni. Az orvosiba besurrantam, hogy felkapjam a táskám, szerencsére Recovery Girl nem vett észre.

Hazafelé úton kissé sajgott a fejem, de nem annyira, mint a szívem.

Még mindig gyötört a bűntudat, hogy miattam veszítettünk, és ha apának igaza van, még csak nem is a képességem, hanem én vagyok gyenge. Összeesni, csak azért, mert izgultam?

Tudod, Ash, az az igazság, hogy én nem lepődtem meg. Bár azt hiszem, egyre romlik a teljesítményed. Mi lett volna, ha a felvételi vizsgán csinálod ezt?

Akkor nem vettek volna fel.

Mindenki jobban járt volna.

•~•~•

Két nappal később, a kissé kaotikus osztályelnök választás után, apa váratlan bejelentést tett:

– A mai hősi alapképzés órátok keretében, ahol én és All Might fogunk felügyelni, felkészültök a katasztrófavédelemre, tüzektől az árvizekig. Mentési gyakorlatot fogtok végezni.

Az osztályon izgatott morajlás futott végig.

Hát persze, hiszen egy hősnek nem csak a gonosztevőktől kell megvédenie a civileket. Ezernyi más veszély is leselkedik rájuk a természetben (és főleg itt, Japánban).

Miután mindenki átöltözött a hősruhájába, buszra szálltunk, és az USJ felé vettük az irányt.

Egyszer jártam ott, még nagyon régen, általános iskolás koromban. Akkoriban kapott apa először saját osztályt, és körbevezették az órák helyszínein. Engem pedig nem igazán tudott hová rakni, így vele mentem.

A többiek álmélkodva vették szemügyre az óriási helyiséget a galériáról. A felelős hős, Thirteen, akinek a szakterülete a katasztrófavédelem volt, vidáman mutogatta a különféle helyszíneket.

Hátrébb maradtam, hogy a többiek odaférjenek a korláthoz, így véletlenül meghallottam, ahogy apa Thirteenhez fordul.

– Hol van All Might? Azt hittem, itt találkozunk vele.

– Ó igen. Úgy tűnik, elérte a limitjét a reggel.

Limit? Miféle korlátai lehetnek egy All Might-féle embernek?

Ezután Thirteen elmagyarázta a képességét, és azt, mit fognak gyakorolni az USJ-ben. Éppen a csapatok kiosztásánál tartott, mikor valami hideget éreztem a hátam mögött, mintha valaki nyitva hagyta volna az ablakot.

Megfordultam, a szemem sarkából láttam, hogy apa is így tesz. Lenn, a gyakorlótéren egy pici, repedésre emlékeztető fekete lyuk, portál, vagy hasonló növekedett.

– Mi a- – kezdte volna apa, majd a következő pillanatban kilépett a lyukból egy csupakéz valaki, és közvetlenül ránk nézett.