Az írásbeli vizsgákra Eijirou-val és Itsukával készültünk. Eijirou el akarta hívni Bakugou-t is, de a fiú nem meglepő módon közölte, nem hajlandó a mellékszereplőkre pazarolni az életét, így hármasban maradtunk. Eijirou és Itsuka nem igazán ismerték egymást – Eijirou-val azután találkoztam, hogy Itsukával megszakadt a barátságunk, bár mindent elmeséltem neki –, de hamar megtalálták a közös hangot és nagyon jól szórakoztunk együtt.

– Amúgy ti is hallottátok, hogy megyünk edzőtáborba? – kérdezte Itsuka, az ölébe kucorodott Tojásrántottát simogatva (a cica egyedül az ő társaságát volt hajlandó elviselni huzamosabb ideig).

– Ó, ti is jöttök? – kérdeztem boldogan.

Itsuka bólintott.

– Remélem, megengedik, hogy közösen eddzünk! – nézett fel ránk Eijirou. Ő, velünk ellentétben, nem az ágyamon vagy az asztalomnál üldögélt, hanem a földön, és a matekkal szenvedett. – Tetsutetsuval tudnánk fejleszteni egymás képességeit!

– Én azt szeretném, ha lenne a végén valami osztály vs. osztály csata. Az A a B ellen – vigyorgott Itsuka. – Elpáholnánk titeket.

– Valami azt súgja, előbb vagy utóbb, de sor fog kerülni ilyesmire – motyogtam. Megsimítottam a párnámon szunyókáló Éjfürt fülét. Egyre többet alszik, és egyre kevesebbet van ébren. Nem kéne csodálkoznom, elvégre kifejezetten idős macska, de nem akartam belegondolni, mit is jelent ez.

– De előbb túl kell élnünk a vizsgákat – sóhajtotta Eijirou. – Nem akarok nyári iskolába menni!

– Akkor pedig jobb lenne, ha tanulnátok és nem hangoskodnátok – nyitott be apa hirtelen.

– Ne ijesztgess – rezzentem össze.

– Aizawa-sensei, ne hallgasson ki minket! – vigyorgott Eijirou. Az iskolában bizonyára nem mert volna ilyen tiszteletlenül beszélni vele, de már azelőtt is jól ismerték egymást, hogy apa osztályába kerültünk.

– Nem nehéz, tekintve, hogy tőletek zeng az egész lakás – morogta apa, de látszott rajta, hogy valójában nem haragszik.

– Bocsánat, igyekszünk halkabbak lenni – hajolt meg ültében Itsuka, sokatmondó pillantást vetve rám a szeme sarkából, amit nem igazán értettem.

– Ajánlom is.

Miután a férfi kiment, Itsuka vigyorogva hajolt felém és odasúgta:

– Tényleg, Ash-san. Tudsz már valami újat arról?

Megráztam a fejem.

Még jó, hogy nem, milyen beteg dolog már kémkedni az apád után.

– Miről? – kíváncsiskodott Eijirou. – Hé, nekem nem is mondjátok el?

– Azt szoktad mondani, nem férfias dolog pletykálni – vont vállat Itsuka. – Hát akkor nem kényszerítünk.

– De most már érdekel. Légyszi – könyörgött a fiú.

Lemásztam az ágyamról, és Eijirou mellé ültem a földre. Gyors pillantást vetettem az ajtóra. Ha apa még mindig előtte áll, van esély, hogy meghall... A fogaim között, a lehető leghalkabban beszéltem.

– Ez csak egy feltételezés, de... Szóval, felvetült bennem, hogy, hát, hogy, apa és Hizashi-ojisan, izé, többek, mint kollégák.

– Legjobb barátok, nem? – értetlenkedett Eijirou.

– Nem erre gondoltam. – Éreztem, hogy forró az arcom, és nem csak azért, mert Eijirou-tól alig húsz centire voltam. Kínos volt így kimondani, Itsuka egyből megértette és nem kellett ilyen konkrétnak lennem. – Öhm... Romantikus értelemben.

– O... Ohh – villant fel Eijirou arcán a felismerés. – Ohh – ismételte, maga elé bámulva. – Azta. Biztos vagy benne?

– Nem, nem, csak... Csak egy sejtés – intettem. – Egy lehetőség.

– Mondjuk szerintem nem lenne rossz, ha igaz – mondta Itsuka. – Vagy, hát, te mit gondolsz, Ash-chan? Örülnél neki?

– Szerintem jó lenne – feleltem őszintén. – Hizashi-ojisan tényleg úgy viselkedik, mintha a második apám lenne, semmi nem változna, ha papíron is azzá válna.

Azt nem tettem hozzá, hogy apának is jót tenne, ha anya után végre találna magának valakit.

– Téged nem zavarna, ha apukád, hát érted... Ha egy férfival lenne? – nézett rám Eijirou. A hangja nem hitetlenkedő volt, inkább félénk, amit nem tudtam mire vélni.

– Engem? Dehogy.

– Elvégre te is... Hé, te kis ördögfajzat! – kapta ki a pólóját Tojásrántotta karmai közül Itsuka. A macska lesújtó pillantást vetett rá, majd lehuppant az öléből és méltóságteljesen átvonult a szoba másik végébe.

Mosolyogva figyeltük a jelenetet, mikor Eijirou hirtelen megszólalt.

– Lányok, tudjátok, öhm...

Viszont nem fejezhette be a mondatot, ugyanis ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja. Eijirou tekintete egy másodpercre csalódottnak tűnt, de ez olyan gyorsan eltűnt, hogy nem is foglalkoztam vele. A fiú előhúzta a mobilját és a füléhez emelte.

– Anya? Igen, még itt vagyok. Oké. Rendben, szia. – Letette és felénk fordult. – Bocsi, haza kell mennem.

– Semmi gond.

– Minden jót! – intett Itsuka a szedelődzködő fiúnak.

Kikísértem Eijirout. Mielőtt elköszöntem volna tőle, kiléptem mellé a néptelen folyosóra. Kettesben voltunk, és a gondolatra libabőrös lettem.

Bleh.

– Eto, az előbb, mit szerettél volna mondani? 

– Hmm? Ja, semmi különös, már el is felejtettem – nevetett a fiú. – Vigyázzatok magatokra, Ash-san! – intett, majd megfordult és elment, a hátizsákja léptei ütemére lendült fel újra és újra a hátán.

Nem volt őszinte. Ebben száz százalékig biztos voltam, a kérdés inkább az, hogy miért nem, és hogy mit titkol.

•~•~•

Az írásbeli vizsga nekem viszonylag könnyen ment. Valamennyit a Hang is segített. Úgy tűnt, most nem próbált mindenáron keresztbe tenni nekem, rájött, hogy ha megbuknék, az egyikőnknek se lenne kedvező, csak úgy, mint a Sportfeszitválon. A Hang mindig a saját érdekeit nézte, ez nem volt újdonság, bár ritka volt, hogy ezek egyeztek volna az enyéimmel.

Eijirou azt mondta az ebédlőben, miután mindketten befejeztük a feladatlapot, kissé aggódik az eredménye miatt.

– Egy csomót tanultál, nem lehet olyan rossz – biztattam, de a fiú csak elfintorodott.

– Nem akarok nyári iskolába menni. Fúj. Egészségtelen többet tanulni a szokásosnál.

Hamarosan különös módon Midoriya és Todoroki is a mi asztalukhoz ült le. Eijirou Midoriyát faggatta ki egy kérdésről, amire egyikőnk sem tudta a választ. Todoroki és én egy percig némán ücsörögtünk, aztán úgy döntöttem, ha korábban kedvesen szólt hozzám, most kezdeményezek én.

– Neked hogy ment a vizsga, Todoroki-kun? – kérdeztem a tőlem telhető legbarátságosabb hangon. A fiú feleszmélt az érintetlen sobája bámulásából.

– Oh, jól, azt hiszem.

Bólintottam. Kínos csend. Na, baszki. A szoknyám szélét piszkáltam.

– És neked? – kérdezett vissza.

– Nekem is.

Újabb pár perces csend.

Szociális képességek: nulla.

– Öhm... Te mit gondolsz, mi lesz a gyakorlati vizsgán?

Todoroki vállat vont. – Nem tudom, de kíváncsi vagyok. Remélem, el tudok majd bánni a feladattal.

– Ne hülyéskedj, te vagy az egyik legjobb az osztályban – nevettem el magam önkéntelenül arra a feltevésre, hogy Todoroki megbukjon. A kínos hangulat kicsit feloldódott.

– A képességem erős, de ez nem minden. Azt hiszem, ezt a saját bőrödön is tapasztalhattad. – Miért van Todorokinak ilyen átható pillantása? Újból lesütöttem a szemem.

– Igen, de látszik rajtad, hogy korábban is sokat edzettél – válaszoltam végül. – Magabiztosan használod a képességed... Legalábbis az egyik felét...

Todoroki nem válaszolt, csak dühös tekintettel bámulta a sobáját.

Elég nehéz rajta kiigazodni.

Igen, de egész elviselhető.

Én nem így fogalmaztam volna, de egyetértettem a Hanggal.

•~•~•

–

Kezdjük a gyakorlati vizsgátokat.

Apa kijelentésére mindenki abbahagyta a beszélgetést és az előttünk álló tanárokra meredt. A hősruháinkban voltunk, az iskola főépülete előtt.

– Természetesen lehetséges a bukás. Ha el akartok jönni az edzőtáborba, igyekezzetek. Amint látjátok, több tanár is itt van. Valószínűleg körbekérdeztetek, és azt hiszitek, van ötletetek, mi fog történni a vizsgán.

– Robotok, mint a felvételinél! – vetette fel Kaminari.

– Nem! – Nezu igazgató mászott ki apa szalagjai közül. – Különböző körülmények között fogtok vizsgázni! Mostantól a hús-vér harcokra fogunk koncentrálni. Nagyon fontos, hogy a tanítás alatt a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzétek! Így hát... A tanulók párokban fognak megküzdeni az itt látható tanárokkal!

– A tanárok... Ellen? – mormolta Uraraka megrendülten.

Ha apát kapnám, az több szempontból is előnyös lenne, de nyilván nem osztanak be hozzá, és valószínűleg Hizashi-ojisanhoz vagy Midnight-hoz sem. Feltehetően olyasvalakit fogok kapni, akit nem ismerek, hogy ugyanannyi esélyem legyen, mint a többieknek. Így viszont ötletem sem lesz, hogyan küzdjek meg velük. Vajon ki lesz az én párom?

– A párotok és a tanári ellenfeleteket már kiosztottuk. A harcmódotok, a jegyeitek, hogy hogy működtök együtt a másikkal... Ezek és sok más mind be fognak számítani az eredménybe, ezt tartsátok észben. Először is... Yaoyorozu és Hagakure... Ellenem. – Vigyorodott el kárörvendően apa a szalagjai mögött. Szóval tényleg nem engem osztottak hozzá.

Befejeznéd már végre, hogy mindenhol magadat akarod előtérbe tolni?!

– Midoriya és Bakugou All Might ellen.

Majdnem felszisszentem. Bakugou ki fogja nyírni a másik fiút. Nem egy jó választás, bár a tanárok bizonyára azt gondolják, így majd összebarátkoznak.

– Aizawa és Todoroki ellenem fognak megküzdeni – jelentette ki vidáman az igazgató.

Engem annyira nem dobott fel a dolog.