– A B osztály fog először megijeszteni benneteket – magyarázta a szabályokat Pixie-bob, a szőke Kiscica. – Az A osztály kétfős csapatokban megy az erdőbe, hárompercenként. Félúton kártyákat találtok majd a nevetekkel, nincs más dolgotok, mint felvenni őket és visszajönni ide!

– Az ijesztgetőknek – vette át a szót Mandalay – nem szabad közvetlen kapcsolatot létesíteniük veletek. Csak a képességeiket használhatják.

– Szóval legyetek kreatívak! – harsant Tiger, az óriási termetű Kiscica. – Amelyik osztály jobban benedvesíti a másik nadrágját, az nyer!

A csapatokat kisorsoltuk. Mivel tőlünk Eijirou, Ashido, Sero és Kaminari hiányzott, tizenhatan maradtunk. Én Jirou-val kerültem egybe, ami tulajdonképpen nem is volt rossz (ahhoz képest, hogy Bakugou is lehetett volna a párom). A lánnyal volt pár közös tulajdonságunk: szerettük a zenét, introvertáltak voltunk és utáltuk, hogy a többiekhez képest mennyire laposak.

Milyen csodás duó!

Negyedikként kerültünk sorra. Az erdő sötét volt, hűs szellő lengette a fák ágait. A levelek kísérteties hangon susogtak, a lábunk halkan puffant minden lépésnél a földön.

Váratlanul az egyik B-s feje bukkant fel előttünk a sárban. Jirou ijedten hátraugrott, és én is megtorpantam.

Hangos nevetés harsant a bokrok közül.

– Jó voltál, Yui! De Ash-chan, ennyi a reakciód, komolyan? – Itsuka vigyorogva integetett. Elmosolyodva válaszoltam.

– Nem vagyok ijedős fajta.

– Ha ez megnyugtat, és majdnem szívrohamot kaptam – motyogta Jirou.

– Akkor jó – bólogatott a lány, aztán ránk kacsintott. – Kellemes további borzongást! Nekünk most mennünk kell, mielőtt leszidnak, amiért beszéltünk.

A másik osztálytársát magával húzva eltűnt a bokorban, ahogy a Yuinak nevezett lány is. Újra nekiindultunk az ösvényen, ám alig tehettünk meg száz métert, kiáltás harsant mögöttünk, majd egy különös füst kígyózott ki a fák közül.

– Ez meg micsoda? – perdült meg Jirou. Mindketten ugyanazt a kérdést tettük fel magunkban: vajon ez még mindig a játék része?

Villámgyorsan megnéztem a közelben lévő képességeket. Mivel elég távol voltunk apáéktól, elvileg harmincnégy képességnek kellett volna lennie egy kilométeren belül, plusz az enyém – de vagy tízzel többet érzékeltem. Az egyik pedig a Sorvasztás volt, Shigaraki Tomura képessége.

– A Gonosztevők Szövetsége! 

Basszus. Eszembe jutott a zsebemben lapuló papír. Shigaraki erre gondolt „látogatás” címszó alatt? Hogy megtámadják a tábort? A szívem a fülemben dobolt, egyre jobban kétségbeestem. Arról volt szó, hogy kettesben találkozunk! Titokban! És megígérte, hogy nem bántja apát... Bizonyára nem is ő a célpont. De akkor kicsoda? Mit keresnek itt?!

– Aizawa-san! Segítenünk kell nekik! – mutatott Jirou abba az irányba, ahonnan jöttünk. Rákényszerítettem magam, hogy gondolkozzak.

– Én megnézem, kit támadtak még meg.

Jirou biccentett, az arcán rémület tükröződött. Miért bántják őket? – gondoltam, miközben belevetettem magam a sűrűbe. – Még csak diákok, semmi rosszat nem tettek!

Közben szörnyen védtelennek éreztem magam. A botomat a táborban hagytam, és nem tehettem meg, hogy elveszem egy osztálytársam vagy egy B-s képességét. Azonban nem tudtam megkülönböztetni, hogy melyik erő tartozik egy B-s diákhoz, és melyik egy gonosztevőhöz, még ha a saját osztályoméit ismertem is. Jobb híján Shigaraki képességét vettem el, de ezzel vigyáznom kellett.

Nem láttam, merre rohanok. Innen-onnan néha hallottam egy-egy kiáltást, de ezeket hamar magába szippantotta a néma csend. Magam sem tudtam, mit keresek pontosan – Shigarakit? Egy osztálytársat? A Hang nem segített, hiába kértem. Merre menjek? Nem veszhetek el ebben az óriási erdőben...

– Megállj! – kiáltott rám egy idegen férfihang. Ez egy gonosztevő lehet. A bátyám embere. Nem fog bántani. Ugye? Mégis, a szívem figyelmeztetően kalapált, ezer meg ezer módja volt, hogy itt és most legyőzzenek, talán végleg. Felkészültem rá, hogy Shigaraki képességét használva védjem meg magam.

Az ismeretlen közelebb sétált, a szemem hozzászokott már annyira a sötéthez, hogy ki tudjam venni a körvonalait. Teste sima volt, alkata alapján fiatal férfi lehetett. A hangja is ismerős volt egy kicsit.

– Ó, várjunk, te nem... Fogd már be, tudom! Te vagy Shigaraki kishúga, nem igaz?

Erre nekem is eszembe jutott, kivel állok szemben.

– Twice.

– Igen, igen, az én vagyok! Te pedig, Ashilia, igaz? A főnök azt mondta, vigyünk el hozzá, ha megtalálunk, valamiért nagyon akar veled beszélni, gyere, erre...

Hátraugrottam, amikor a férfi meg akarta ragadni a karomat. – Dehogy megyek...!

– Hmm? Shigaraki Tomura azt mondta, te is találkozni akarsz vele – mondta meglepetten a férfi. Hogy lehet ő gonosztevő, mikor ennyire ártatlannak tűnik?

– Én...

De tényleg akartál, nem?

Te meg...! Ne, ne tűnj el megint, kérlek! – kiáltottam kétségbeesetten a Hang után.

Nem egészséges, hogy ennyire hiányzom neked – válaszolta kajánul.

– Na, gyere már, légyszíves – intett nekem Twice. Gyűlöltem, amit teszek, de ezúttal szó nélkül követtem. Beszélni akartam a bátyámmal, és csak ő juttathatott oda, de akkor is...

Egy robbanás fénye hasított a sötétségbe, a fülem is csengett utána. Épphogy el tudtam ugrani egy kidőlő fa alól. A törzsét jégszilánkok borították. Ami azt jelenti...

Lassan felnéztem a velem szemben álló Todorokira. A fiú arcán zúzódásnyomok voltak, haja összekócolódott.

– Aizawa-san... – kezdte, ám ekkor Twice is utánam kiáltott.

– Mi lesz már? Gyere gyorsan! Muszáj, hogy odajuttassalak, mi lesz, ha valami bajod esik...

Todoroki szeme lassan elkerekedett, az arca kisimult, tekintetébe felismerés költözött.

– Te... – A hangja alig volt több suttogásnál.

Haha!

Könnyek szúrták a szememet, ahogy hátat fordítottam a fiúnak és Twice nyomába eredtem.

Nem vagyok gonosztevő. Nem vagyok!

Mindent arra tettem fel, hogy ez bebizonyítsam. Azért jöttem a UA-be, azért küzdöttem, hogy mindenki megtudja, nem tolvaj vagyok, hanem egy hős.

Én nem vagyok gonosz...!

Annyira kétségbeesett vagy.

Te is tudod, hogy ez hazugság.

A gonoszság nem attól lesz, hogy kijelentik.

A gonoszság ott rejtőzik, mélyen az emberben.

Hidd el, elég jól ismerlek már.

Mindent megtettem, hogy kizárjam a Hangot.

Egy tisztásra érkeztünk. Shigaraki egy fának támaszkodott, de a közeledtünkre ellökte magát és elénk sietett.

– Na végre. Ashilia, itt van nálad a papír, igaz? – A fiú hangja mohó volt. Megtapogattam a zsebem, még mindig megvolt a cetli. Mielőtt azonban felháborodhattam volna, Shigaraki Twice-hoz fordult.

– És a másik célpont?

Másik célpont?

– Arról Mr Compress gondoskodik.

– Rendben. Most...

Végre sikerült összeszednem a hangom.

– Elárulnád, hogy mi a fészkes fene folyik itt? – fordultam Shigarakihoz dühösen. Az viszont csak vigyorgott az arcát takaró kéz alatt. Legszívesebben lekapartam volna róla azt a rohadt végtagot.

– Annyit mondtam, hogy meglátogatlak, de azt nem, hogy mikor. Egybekötöttem az elrabló hadműveletünkkel a dolgot. És nem szegtem meg az egyezségünket, én nem bántom Erasert. Róla Dabi gondoskodik.

– Te... Te utolsó... – Ki sem tudtam fejezni, mennyire, de mennyire gyűlölöm ezt a fickót. Az viszont zavartalanul más témára tért át.

– Jól sejtem viszont, hogy te loptad el a képességem, igaz?

– Ne is álmodj róla, hogy visszaadom.

– Mindegy. – Shigaraki hirtelen mögém került, elkapta a csuklóimat és összeszorította őket, majd mondott valamit Twice-nak, aki rögtön előrelépett és össze ragasztószalagozta őket. Hiába rángattam a kezem, nem tudtam kiszabadulni, és az ujjaimmal se értem el a szalagot, hogy elsorvasszam.

– Engedj el! – követeltem, már-már hisztérikusan. – Mit akarsz tenni?

Shigaraki ügyet sem vetett rám, ugyanis ebben a pillanatban megjelent egy sárga kabátos, maszkos hős. Ujjai között kék üveggolyót tartott.

– Megvan a célpont – közölte, valószínűleg ő lehetett Mr Compress. Shigaraki bólintott. Kurogiri lépett elő, és egy portált varázsolt a tisztás közepére.

Hová visznek? Ki a másik célpont?

A bátyám magával húzott, nem törődve a tiltakozásommal. A Mr Compress nyomában szaladó diákok és hősök szeme láttára eltűntem a portálban.

---

A/N:
Heyoo, remélem, tetszett ez a fejezet :D személy szerint alig vártam már, hogy eljusson ide a történet, és a következő fejezetet is alig várom már, hogy megírjam. Ez viszont csak kb egy hét késéssel fog bekövetkezni, ne haragudjatok (családi program lesz, és nem igazán lesz időm vagy lehetőségem írni).
Lala <3