- Szia - szólalt meg halkan, édes félmosollyal, csillogó szemekkel Felix, ahogy a fekete köténykében lófráló, szétszórt idősre pillantott, vigyorogva figyelte szorgoskodó alakját; vicces látványt nyújtott, ahogy ide-oda kapkod, s azt sem tudja, mit csinál. Órák óta sertepertélt már a konyhában, de még mindig nem jött rá, mit és hogyan kéne használnia; rendre rossz fokozatra állította be a sütőt, folyamatosan odaégetett valamit és még egy olyan banális dolgot, mint a vízforralás is el tudott rontani. Hiába próbálkozott, nem volt éppen a helyzet magaslatán; kár lett volna tagadni, a totális összeomlás szélén állt.

- Bassza meg - káromkodta el magát a mai napon vagy ezredjére, miután a kisebb mély orgánuma hallatán leejtette a földre a kezében forgatott fakanalat. - Mindjárt köszönök rendesen, csak még mindig szenvedek ezzel a szarral - pufogott, mint egy három éves, miközben idegesen, egyre ingerültebben kavargatta a lábosban gőzölgő tésztahalmot; el is felejtette a kicsinek tett ígéretet azon nyomban. Szerelme nevetve lépdelt hozzá közelebb, majd mögé érve lágy csókot nyomott a fekete hajzuhatagba. Kedveskedően cirógatta meg hátát, s valamit motyogott fülébe, ám miután realizálta, nincsenek egyedül a lakásban, rögtön lekorholta magát fejben, s vendégükre irányította figyelmét teljes mértékben.

- Kérsz innivalót? Kávé? Tea? Epres vagy csokis tej? Esetleg valamilyen turmix? - tudakolta lázasan, ahogy a hűtőt feltúrva próbált minden ihatót a pultra helyezni, s úgy ecsetelte az opciókat; hirtelen jött zavarba, amit párja sem tudott figyelmen kívül hagyni, hisz nem sokszor történt ilyen, így kuncogva taszigálta odébb, hogy hozzá tudjon férni a szükséges hozzávalókhoz.

- Epres tejet kérek, Changbinnie-hyung - dobolt lábával aranyosan a pici a márványsziget előtti széken, s délelőtt felszakadt ajkait harapdálva figyelte az idősebbeket. Mosolyogva realizálta, hogy miatta ilyen kelekótyák, így meg sem próbálta visszafogni boldogságát; vigyorogva támasztotta állát tenyereibe, s szíveket szóró szemekkel követett végig mindent. Olyanok voltak, mintha egy zombi apokalipszis tört volna ki, s arra kéne felkészülniük egy pillanat alatt. - Mit főzöl, Hyunjin-hyung? - kérdezte egy kis idő múlva, megszakítva a csendet, hisz már a helyiségbe való beténfergése óta próbálta kitalálni, mégis mi rotyoghat a fazékban.

- Rament szerettem volna csinálni, de valaki - vetett szúrós pillantást szerelmére, ahogy kihangsúlyozta a valaki szócskát - elfelejtette megvenni a hozzávalókat tegnap, így mindent ma kapkodtam össze. Egy rémálom volt ez a bevásárlás - csapta be idegesen az egyik szekrényt, miközben újra maga előtt látta, milyen idegesítően gesztikulál és kiabál vele az egyik nő, amikor ő csak menni akart a dolgára. - Tudom, hogy nem erre számítottál, amikor áthívtunk, ne haragudj - szabadkozott, miközben az alacsony odanyújtotta a fiatalnak a néhány perce kiválasztott italt.

- Semmi baj - rázta meg tincseit a pasztell, s miután köszönetet mondott, oldalra rakva a szomjoltót, sasszézva libbent a magas mellé. - Mi lenne, ha segítenék? - dobta be az ötletet, melyre Bin is megállt a pakolászásban; nem hitte volna, hogy még aranyosabb tud lenni a rózsaszín, de ezen tett megcáfolta.

- Te vagy a vendég, nekünk kéne gondoskodnunk rólad. Tegnap így is annyit főztél a családodnak... Azt szeretném, ha jól éreznéd magad, és nem azon járna az agyad, mit kell csinálni - konyult le a magas ajka, majd amint látta párja, hogy mennyire nem akarja megterhelni a fiatalabbat, készségesen folytatta.

- Így is sok dolgod van, hercegnő. A mi bénaságunk ne a te problémád legyen - vetette át vállán karjait gyengéden, ahogy a nappali felé vezette. - Mit szólnál hozzá, ha megmutatnám a lakás többi részét, majd miután Hyunjin is végzett, leülnénk enni és beszélgetni? - ötletelt hangosan, melyre Felix azonnal gondolkodóba esett; kellemesebben hangzott ez, mint az órákon át való szenvedés a tűzhely felett.

- Tényleg nem baj? - fordult vissza egy utolsó megerősítésért a konyhatündérhez, miután döntésre jutott, mire az csak hessegető mozdulatokat végezve, ezer wattos görbülettel engedte útjára.

- Menjetek már! - forgatta meg szemeit játékosan, s kapva az utolsó megerősítésen nyúlt a kicsi csuklói után az alacsony, majd rögtön a szobák felé vezette.

Furcsa volt, hogy ilyen idilli hangulat uralkodik a lakásban - hisz az idős rendszerint keveredett vitába apjával, még akkor is, ha ott volt párja -, de ahogy maga mellett húzta a másikat, s mindent egyesével mutogatott meg neki, határozottan nem bánta. Futólag tekintették csak meg a ház részeit - nem olyan nagy trehánysággal megnézve mindent -, hisz az alacsony sajátját tartotta a legjobbnak az egészben. Mikor elfogadta a meghívást Felix, s kinyomta a piros gombot, azonnal rendet vágott barátjával, így büszkén invitálta be most már tiszta kuckójába. Ámulva-bámulva vezette körbe tekintetét a pasztell a falakon, melyeken több száz, Changbin által alkotott kép díszelgett; hitetlenkedve húzta végig vékony, apró ujjait a rózsaszín a műveken, majd amint megpillantotta a szerelmeseket ábrázoló rajzokat, nyelnie kellett; megmelengette szívét a szeretet.

- Tetszenek? - törte meg a csendet a fekete, miközben az ajtófélfának támaszkodva figyelte az angyalt, hogy veszik el a fehér lapokra levetített történetekben.

- Gyönyörűek - remegtek meg ajkai, de rögtön belé is fagyott minden szó, minden gondolat, ahogy egy saját magáról készült grafikát vélt felfedezni az egyik sarokban, a másik ágyához közelebb. Még mindig élénken élt benne a pillanat, amikor a buszon ülve akadt össze tekintetük, s egyikük sem szakította meg a szemkontaktust; mégis teljesen más volt csöpp termetének látványa, ahogy meleg mosollyal ül a sötétkék ülésen, s valamilyen undorítóan szerelmes számot hallgatva, titokban figyeli a rajongásig szeretett párost. - E-ez... - kezdett dadogásba, miközben kicsiny könnycseppek jelentek meg mogyoró bogarainak sarkában; nem találta az eddig oly' könnyen kiejtett szavakat; elveszett.

- Gyönyörű - lehelte Bin, majd közelebb lépett s megsimította a pufók, karmazsin almácskákat. - Mindig is éreztem, hogy különleges vagy, de azt hiszem, ekkor szerettem beléd igazán. Fejest ugrottam az ismeretlenbe - vallotta be lágyan, miközben ölelésbe vonta a reszkető fiatalt; öntudatlanul omlott bele az izmos karokba Lix, s nagyokat szippantott az ánizsos kölniből; ám hiába ezen kellemes érzések kavalkádja, tudta, ez nem helyes; nem szedhet szét egy olyan láncot, melynek nincs szüksége harmadik szemre.

- Nem szerethetsz engem - zokogott fel, belegondolva abba, mégis hogy bomlasztotta meg az idősebbek kapcsolatát. - Tönkretettem mindent! Olyan dolgokat tettetek, amiket nem lett volna szabad! Ez nem jó, Changbin. Nem helyes! - fakadt ki, miközben észre sem vette, hogy Hyu az ajtófélfa takarásából figyeli a jelenetet; majd kettétört a szíve a torokszaggató hörgések s szipogások hallatán. - Ti szeretitek egymást. Igazi szeretettel. Úgy, ahogy más nem képes rá... Úgy, ahogy csak ti vagytok rá képesek. Én csak egy selejtes kölyök vagyok, aki jókor volt jó helyen. Szerelmes vagyok belétek - vallotta be ajkát beharapva, ahogy egyre közelebb húzta magához az időst, s szégyenében mellkasába fúrta arcát -, de nem kockáztathatom meg, hogy az érzelmeim miatt szétmenjetek. Nem akarlak elveszíteni titeket, érted? - rázta meg ezredjére fejét. - De ha szeretsz valakit, el kell engedned. Én is ezt kérem tőled, Changbin. Engedj el... Kérlek! - esdekelt remegve s suttogva, melyre már a magasabb is megszólalt; nem bírta elviselni, hogy a rószaszín saját magát ostorozza.

- Nem - csattant fel éktelen haragra gerjedve Hyunjin, ahogy a kisebb mögé lépett, s kiszakítva az édes ölelésből rántotta magához közelebb.

Szikrákat szóró szemekkel, lángra gyúlt tekintettel nézett le a picire, aki úgy érezte, menten megnyílik alatta a föld. Nyárfalevélként reszketve hunyta le pilláit, ahogy ösztönösen várta a csípős csattanást - hiába tudta, sosem bántaná a fiú -, de ez nem történt meg; időközben keskeny derekára vezette tenyereit az idős, majd miután szerelme édes görbületet öltve bólintott, s adta meg az igenlő választ a fel nem tett kérdésre, finoman, játszi könnyedséggel kóstolta meg a csak érte kiáltó, sebes ajkakat. Felix megdöbbenve, lefagyva fogadta az érintéseket, de amint ujjaival húsába mart az idős, nem bírt magával, s a csókba nyögve engedte gátlásainak felszakadását; nem tudott mással foglalkozni, csak a duzzadt párnácskákkal, melyek az övét tépázták. Bin heves légzéssel, kikerekedő szemekkel figyelte, hogy kényezteti szerelme a kisebbet, így mögé lépve, összekulcsolva ujjait Hyu-éval kezdte puszilgatni nyakát, tejfehér bőrét; rengeteg inger érte a fiatalt abban a pillanatban, s nem is tudta, mi történik körülötte, de határozottan élvezte, hogy a két fiú, akiket szívből szeret, úgy fogják közre, mintha az életük függne tőle.

- Miért teszitek ezt? - lökte el magától az időseket, miután észhez kapott s összezavarodva, bizsergő ajkait simogatva kereste a válaszokat. Nem tudta elhinni, hogy igaz, ami az előbb történt.

- Mert szeretünk, Felix. Érted? - tudakolta Hyunjin, ahogy a kicsiny fiú orcájára vezette tenyerét, s szerelme kezét sajátjára téve simogatta meg a puha felületet. - Tudjuk, hogy hihetetlen, de ugyanazt érezzük, mint te. És ha nem akarod, hogy más tudja, ez rendben van... De mi szeretni akarunk. Úgy, ahogy egymást - folytatta volna, de kedvese arckifejezését látva átadta neki a szót; csillogó szemekkel hallgatta, milyen szavakat mond beszéd közben.

- Úgy, hogy ne aggódj amiatt, mi lesz a másik pillanatban. Azt szeretnénk, ha boldog lennél. Velünk - fogták közre újra a picit, kinek újabb tenger zúdult le arccsontján; ám ezen könnyek nem a bánat miatt születtek; boldog volt.

És iszonyatosan szerelmes.

Hello, Guys
Megjöttem az új résszel és iszonyat soft vagyok, dont touch me. Nekem is kell egy ilyen soft poli relationship ooooof.
Hogy tetszett? Mi a vélemény róla? Remélem semmi rossz, haha.
Amúgy nem akarok csúnya lenni, de nagyon max. három, de szerintem kevesebb rész és vége—
Legyetek jók, csókollak titeket!