Bátran ajánlom ezt a történetet @Victoria_W_Knight -nak! Remélem élvezed majd. És persze minden Gyűrűk Ura/Hobbit rajongónak. :3

A hajó úgy szántott végig a vízen, akár penge vágna ketté húst a haladás céljából. A habok fehéren örvénylettek körötte, mint a sörital tetején. Érdekes mód a víz színe a lenyugvó Napnak köszönhetően pont olyan színt öltött, mint az utolsó korsó, amelyet Frodó a barátai társaságában fogyasztott el.
Frodó sajgó vállára szorított, miközben nyugodtan ült a fedélzeten, hallgatva Bilbó szegényes levegővételeit. Megnyugtató volt már az a tudat is egyáltalán, hogy a férfi még életben van. A fiatal hobbit tartott tőle, hogy nem éri meg ezt a kalandot a nagybátyja. Végül is már nem egy mai darab. Azonban pozitívan csalódhatott, hiszen a hajóra is egyedül és magabiztosan szállt fel.

- Valamin nagyon töröd a fejed, fiacskám - szólalt meg szaggatott lélegzettel Bilbó. Nagy nehezen, szitokszavakkal az orra alatt elvette fejét unokaöccse válláról és felülve dőlt neki a hajófelépítményének. Figyelte hogyan tépi a fehér vitorlákat a szél és a fedélzeten áthaladó tündéket is szemmel tartotta, miközben várta a választ. Az csak nem akart egyhamar megérkezni és oldalpillantást vetett a mellette ülőre. - Fiacskám? - kérdezte ismételten, mikor Frodó csak egyre a lábát nézte. - Talán a szőröket számolod rajta? - hangja elcsuklott és felköhögött, miközben kuncogott a kérdés hallatára fejét felkapó fiúra. Á, már nem fiú... Már igazi kész férfi. Sokáig csak várt, hogy megszólaljon rokona.

- Samun gondolkodtam. Hogy vajon mi van vele és hogy érzi magát... - vallotta be nehezen a fiatalabb hobbit. Olyan furcsa érzések kavarogtak benne, mióta csak hazatértek. Szóval ez már nem mostani téma volt az elméjében.

- Valószínűleg boldog apuka és hatalmas családdal bír már, akik tovább viszik az unalmas mindennapokat a Megyében - mondta szórakozottan Bilbó. Azonban látta milyen fájdalom nyilallt a tekintetébe fiatal hobbitjának. Ezzel pedig sikerült megértetnie Frodónak, hogy milyen érzések miatt kerekedett fel erre a hatalmas útra. - Most már értem... Frodó... te szerelmes vagy.

- Nem, nem! Dehogyis! - kezdett bele a tagadásba, szinte már hadarva. - Én csak aggódom Samu miatt. Végül is eddig mindig ott voltam neki, ha baj volt.

- Az elmondottakból inkább azt vettem észre, ez pont fordítva volt igaz. Ő volt mindig ott neked - javította ki Bilbó aggódva. Vajon szegény fiú túl tud majd lépni? Ha már neki soha sem sikerült.

- Talán... - egyezett bele nagy vonakodva Frodó és inkább átölelve a térdeit nézett maga elé. Tucatjával repkedtek a gondolatok a fejében. Neki is megfordult már a fejének sötétebb pontjaiban, hogy valójában szerelmes lett legjobb barátjába és ezért menekült el a boldog házas-család képétől. Hiszen Samu Rozit akarta. Meg is kapta. Őt vettem volna el... Még most is hallotta azt a kétségbeesett kiáltást, ahogy Samu ezt bizonygatta. Miközben ő semmire sem emlékezett, minek milyen íze volt, mi milyen volt a Megyében.
Most sem tudta volna felidézni, mi volt a kedvenc étele. Csak azt látta maga előtt, hogyan bosszankodik a lembas kenyérre Samu. Vagy milyen módon oktatja ki Gollamot arról, hogy a hal és a burgonya milyen finom együtt. Ezek az ételek nem voltak kifejezetten a kedvencei, de csodálatos emlékek fűzték hozzá, ezért is mosolygott, ha egy tünde kenyeret hozott neki.
Nem tudta meddig jártak Samu körül a gondolatai, mikor Bilbó újra megtörte a csendet maguk között.

- Ha hiszed, ha nem, tudom min mész most keresztül. Nagyjából - mosolygott fájdalmasan, félig lehunyt szempillái alatt a félszerzet. - Még most is feltudom az egyetlen szerelmem arcát idézni, pedig borzasztóan régen volt - sóhajtott lemondóan.

- Azt hittem, neked a kalandok voltak az egyetlen szerelmeid - lepődött meg Frodó és közelebb kúszott árgus szemekkel figyelve minden szavára a másiknak. Sose beszélt ezelőtt Bilbó neki szerelemről, házasságról. De talán pont emiatt.

- Nem, az csak a pótcselekvés volt - suttogta fáradtan. - Volt nekem igazi, kézzel fogható, érinthető és lélegző szerelmem. Csak nem volt Hobbit - nevetett fel, ezzel újabb köhögő rohamot kiváltva magából.

- Milyen volt? - kérdezte izgatottan Frodó. Mindent hallani akart, ha már egyszer a másik ebbe belekezdett.

- Szőrös - húzta el a száját Bilbó. - Kívül-belül, szőrős szíve volt. Megszállottja volt az otthonának, pedig nem is vette észre, hogy az a kötelezettség, amit afelé érzett senki másnak nem kellett. Senki másnak nem volt már rá szüksége. Csak a királyukat akarták, hogy letelepedjenek. Azonban Thorin makacs volt és hajthatatlan. Neki bizonyítani kellett a világnak, hogy ők is visszatudnak szerezni mindent. Nem gyengébbek a tündéknél, sem embereknél - magyarázta Bilbó csendesen.

- Várj-várj! - huppant vissza a fenekére Frodó döbbenten. - Te Thorinba voltál szerelmes? Akivel az első igazi nagy kalandodat jártad be? - kérdezte döbbenten. - A törp hercegbe...?

- Most mit vagy úgy meglepve...? Te pedig Samut szereted - fordította fáradtan fejét unokaöccse felé. - Én pedig azt a kiállhatatlan, makacs alakot. De hatalmas szíve volt - mosolyodott el, miközben újra az ég felé emelte tekintetét.

- Azon vagyok meglepve, hogy sose mondtad! Pedig hányszor nyaggattunk, hogy mesélj róla. Teremburáját! Biztos rémes volt beszélni róla.

- Nem volt... - a válasz csendes volt, akár egy tollpihe, mikor a földre ér. - Boldog voltam, mert beszélhettem róla. Olyankor úgy éreztem, még velem van...

- De hát... - csodálkozott el még inkább Frodó, majd úgy döntött inkább egy árva mukkot nem ejt ki többet a száján. Inkább a gondolataiba merült és várta, hogy Bilbó szándékozik-e még bármit hozzáfűzni a dolgokhoz. Közben újra vele volt Samu, miközben azt kiáltotta, hogy jönnek a sasok.

- Thorin? - hangzott fel egy elhaló kérdés Zsákos Bilbó ajkairól, mire Frodó azonnal rákapta tekintetét, de csak az opálos tekintetét látta, ahogy félig szétnyílt ajkakkal nekidőlt a hajófelépítményének. Frodó aggódva hajolt közelebb, de ekkor Gandalf érintette meg a vállát.

- Hagyd... Éppen hazatér valakihez.

- Mi? - döbbent meg a félszerzet és rémülten nézett hátra.

- Nincs semmi baj. Még épp időben találkoztak - mosolygott szeretettel telin Gandalf és megpaskolta a könnyes szemű Frodó vállát.

Gandalf ugyanis biztos volt benne, hogy Thorin még azelőtt eljött régi szerelme lelkéért, hogy az örökéletre tehetett volna szert Valinorban. Mindig is tudta, hogy mit akar, csak nem volt mersze megszerezni.

Nem is tévedett sokat Gandalf. Hiszen Thorin valóban eljött, hogy újra lássa a régi félszerzet szerelmét, aki mindig olyan kedvesen beszélt róla. A hibáiról. Az érzéseiről, amiket megmutatott neki.

- Eljöttem érted, hogy most már velem legyél...