☀Én mindig is itt voltam☀

Mikor kinéztem az ablakon a havas táj fogadott. A fények sárgásan világították be az utca legsötétebb sarkait, miközben az ég lilába borult. Imádtam nézni az ablakból, ahogyan lemegy a nap és ez a pillanat mindig is tökéletes pillanat volt a számomra karácsonykor. Ryan mögém lépett és a pocakomra tette a tenyereit. Persze a hasam semennyit nem nőtt ennyi idő alatt, mégis mindig a pocakomat simogatta és beszélt hozzá. Sosem gondoltam volna, hogy ezen a napon ő áll majd mögöttem és hogy az ő pici babáját hordom majd a szívem alatt.

Anya minden édes és sós ropogtatni valót kitett a gondosan elrendezett és megterített asztal közepére, amivel mindenkit magához vonzott.

- Ne faljátok fel az egészet, hiszen még alig vagyunk itt! - morgolódott anya, majd vissza ment a konyhába, hogy még több különleges süteményt hozzon ki. Mosolyogva néztük, ahogy anya elveszti a fejét az asztal és a konyha között és ahogy James minden pillanatban lopkod valamit a megterített asztalról. Amikor anya végre kihozott mindent megállt, és rosszallóan nézett a fiára.

- Dominik mi ez a hacuka rajtad? - kérdezte és csípőjére dobta kezeit.

- Karácsonyi egybe pizsi. Nem tetszik? - szomorodott el, mire anya kedvesen megingatta a fejét. - Pedig szerintem ötletesek ezek. - vont vállat, majd az asztalhoz vette az irányt, hogy jól tele pakolja a hasát mindenféle aprósággal.

John lépett ki a munka szobájából és idegesen anya felé lépegetett.

- Biztos jó leszek így? Nem túl csicsás? Huh de meleg van itt - nézett körbe, anya pedig óvatosan maga felé fordította az ujjaival a férje arcát.

- Tökéletes vagy kincsem. Ne izgulj minden rendben lesz. - nyomott egy csókot az arcára, majd megigazította apán a zakót. Tökéletesen illett hozzá ez a megjelenés, hiszen amióta ismerem másban nem is láttam. Az elején sosem értettem miért kell zakóban virítani vasárnap este a kanapén, de elfogadtam őt úgy, ahogy van. Mikor beléptek Jamessel a házba, nem igazán volt szimpatikus. Nem akartam elfogadni azt a helyzetet, amibe Jamessel belekeveredtünk, így nem akartam elfogadni azt sem, hogy John az apám. Viszont a végére rájöttem, hogy jobb apát nem is kívánhatnék magam mellé. Sosem bántott és mindig az én érdekeimet helyezte előtérbe. Mindig ott volt, amikor szükségem volt rá.

Mikor a tekintete átsuhant a szobán, megállapodott rajtam. Mosolya tiszta volt és őszinte, amiből nem csak nekem, de Ryannek és a pocakomnak is adott. Na meg persze Hope-nak, aki vonyított egy hatalmasat, amiért rá nem mosolygott senki.

A csengő lágy zenéje szelt végig a keskeny folyosókon és tört utat közöttünk, megzavarva a folyamatban lévő beszélgetéseinket.

- Kinyitom - szóltam oda a többieknek, hogy tovább folytathassák azt, amit a csengő és a vendégek nem hagytak. Otthagyva Ryant mentem ajtót nyitni, mikor megpillantottam Richárdékat. Nancy azonnal a nyakamba ugrott és el sem engedett egy hosszas ölelés nélkül.

- Boldog karácsonyt Amy! - teljesen lázba hozta az együtt töltött karácsony, ezért gyorsan arcon csókoltam majd köszöntöttem a többieket is, mivel kint túlságosan is hideg volt ahhoz, hogy tárva nyitva hagyjam az ajtót. Richárd anyukája jött oda hozzám és átadott egy üveg bort, majd elnézést kért, amiért csak ennyit tudott hozni. Elmagyaráztam neki, hogy ne izguljon, nem ezért gyűltünk össze. Utolsóként Richárd és a barátnője Lili jött be, akik után gyorsan be is csaptam az ajtót, majd köszöntem.

- Sziasztok! - öleltem át mosolyogva őket egyesével, majd Richárd átnyújtott egy kis ajándék tasakot. Megköszöntem majd bementünk a nappaliba a többiekhez.

Ryan épp Dominikkal tartott bizalmi megbeszélést a borokról,így nem is akartam őket megzavarni. James a telített pofazacskóit tömte még nagyobbra, míg anya és apa Richárd- mamával beszélgettek a régi szép időkről. Richárd és - végül miután mindent felfalt az asztalról - James, kihúzták az asztalt, hogy mindenki kényelmesen elférjen körülötte.

- Köszönöm a meghívást Amy - lépett mellém mosolyogva Lili.

- Ugyan! - mosolyogtam vissza rá - Ez természetes. A legjobb barátom barátnője vagy, még szép, hogy itt a helyed. - kacsintottam rá, mire a mellkasa megereszkedett a megkönnyebbüléstől.

Egy újabb csengőszó szakított félbe mindenkit egy másodpercre, én pedig azonnal ugrottam az ajtóhoz, ugyanis már csak egy családot várunk.

Mikor kinyitottam az ajtót Victoria azzal a lendülettel a nyakamba is ugrott.

- Amy! Annyira örülök, hogy látlak! - ujjongott, majd két puszi után engedte, hogy a többiek is menedéket találjanak a hidegtől.

Vicket Kayla gyönyörű alakja követett, ami még mindig annyira kisugárzó volt, hogy feltöltötte vele az egész házat. Miután ők bementek, két puszival köszöntöttem a két szülőt, akik két vödörnyi élelmiszert és italt hoztak nekünk Svájcból, ugyanis a házaspár a már jól megérdemelt kiruccanáson ránk is gondolt. Max és Hope zárta a sort. Hope-ot azonnal az ölelésembe vontam és vagy száz puszit nyomtam puha rózsás arcára. Imádtam ezt a kislányt és hála az égnek ez kölcsönös volt. Miután elengedtem Hope-ot, Max ölelésébe bújtam. Bár idősebb volt nálam, úgy éreztem, mintha az öcsikém lenne.

- Na és hogy van a baba? - mosolygott rám kedvesen.

- Remekül Max köszönjük. - tettem a kezem a pocakomra, mire a fiú lehajolt hozzám és váltott pár szót a hasammal.

Mielőtt elindulhattam volna Max után,újabb csengőszó zavarta meg a csendet. Az ajtó túloldalán a leglököttebb barátom állt, Derek.

- Amy,Boldog karácsonyt! - ölelt át és két puszit nyomott az arcomra. - Nem maradok sokáig, csak beugrottam. Otthon várnak. - kacsintott, mire az arcommal feltettem egy egyszerű kérdést, amire azonnal válaszolt is.

Mikor beléptünk a nappaliba, már minden fotel és kanapé foglalt volt. Körbe néztem a nappaliban, ami pár perccel ezelőtt még üres volt, most viszont megtelt emberekkel, akik nélkül nem tudnék élni. Ezeknél az embereknél soha nem is kívánhatnék többet.

- Hogy vagytok Amy? - jött oda hozzám Ryan mamája és végig simított a karomon.

- Megvagyunk köszönjük szépen! - tettem a pocakomra a kezemet és rámosolyogtam. Az egész város tudja már, hogy egy csöppséggel többen leszünk.

- Ryan már nagyon izgatott! - mondta teli örömmel. - Mi is azok vagyunk mindannyian, - húzta magához a fiát, Maxet, aki egyébként nem is szeretett volna minket megzavarni, csak megakarta tölteni a hasát sütikkel - ha bármi kell nyugodtan szólj és segítünk. Rengetek ilyen témájú könyv porosodik a polcomon. - nevetett fel.

- Köszönöm, de azt hiszem megleszek azok nélkül a könyvek nélkül is. Az anyukámtól szeretnék tanulni. - mondtam és átsiklott a válla felett a tekintetem az édesanyámra,aki egy apró mosollyal ajándékozott meg. Mire vissza néztem, már csak Max és Vic állt előttem.

- Annyira boldogok vagyunk és nem is várhatnánk jobban az új családtagot! - mosolygott rám Vic, mire elmosolyodtam és megöleltem. Max is átölelt, majd átnyújtott egy kis csomagot. Óvatosan feltéptem a csomagoló papírt, és kivettem belőle egy kisgyerekeknek való plüssöt.

- Régen Hope volt a tulajdonosa. Ryantől kapta. De most már azt hiszem tovább ajándékozhatjuk. - nevetett fel, miközben azt vizslatta, hogy a pici húga hogy megnőtt az évek alatt.

- Köszönöm szépen, ez nagyon aranyos! - öleltem át őket egyszerre.

A karácsonyi vacsora valahol átfordult babaváró bulivá, amit talán nem is bántam annyira. Mindenki örült a picur jövetelének, de nem jobban nálam és Ryannél. Eszembe jutott az utolsó ajándék, amit még nem sikerült kibontanom az idő hiány miatt, ezért kivittem magammal a teraszra és belepillantottam. Lassan kihúztam belőle a kellemes anyagot és már csak a tapintásából tudtam, hogy mit is rejt a tasak. Egy pár puha zokni lapult a legalján egy masnival körbefonva.

- Emlékszel még rá? - jött oda mellém Richárd és kivette a zsebéből a kezét, hogy megtámaszkodhasson a fa korláton.

- Persze, hogy emlékszem rá. - vágtam rá mosolyogva.

3 évvel ezelőtt karácsonykor

A havas utcákat jártuk Richárddal, amikor kijött értem a vonatállomásra, hogy haza kísérjen. Egy barátnőmtől igyekeztem haza a téli szünetben és az volt az utolsó napom, ugyanis haza kellett mennem, hogy együtt karácsonyozhassak anyával. Utáltam, hogy nem jöhettek át azonnal Richárdék, de valahol mindig megbékéltem vele, amikor megláttam, hogy milyen finomságok is kerültek az asztalra. Most is vártam, hogy hazaérjek és beleharaphassak a frissen sütött kalácsba, de Richárd jelenléte azért picit jobban foglalkoztatott. De csak egy picit.

A házunk elé érve megtorpant a frissen esett hóba, - ami egyébként még mindig esett - és egy ajándék tasakot nyújtott át. - Boldog karácsonyt, Amy Rose. - hajolt meg illedelmesen, mintha csak egy királynő lennék. Mosolyogva vettem át tőle az ajándékot és óvatosan kihúztam belőle egy nagyon puha anyagot. egy pár zoknit tartalmazott az ajándékom, mire kérdőn néztem az előttem mosolygó fiúra.

- Úgy gondoltam ez pont jó lesz a lábadra. - nevette el magát, mire bele boxoltam a karjába. Pufi kabátja miatt nem sokat érezhetett belőle, de nem bántam, a szándék volt a lényeg.

- Nem vagy vicces! - vágtam be a kamu durcit, mire közelebb lépett hozzám és a kezébe fogta a mini zoknikat a kezemmel együtt.

- Ezt az egy pár zoknit három év múlva a kislányunkra fogjuk ráadni a közös karácsonyunkon. - mosolygott rám és meleg leheletét éreztem az arcomon. Nyugalom telepedett rám és megöleltem.

- Tuti, hogy ez csak a fedő sztorid. - mosolyodtam el, majd eltolt magától, hogy a szemébe nézhessek, de az ujjai az állam alatt maradtak.

- Nincs semmilyen fedő sztori Amy. Csak veled akarok lenni. - suttogta az ajkaimra.

- Tényleg komolyan gondoltad akkor? - néztem rá komolyan, mire bólintott.

- Pont három éve. - mosolygott rám - De nem szegtem meg az ígéretem - sóhajtott fel. - Még lehet lányod. - ölelt át és egy csókot nyomott a homlokomra. - Örülök, hogy végre boldog vagy. - engedett el.

- Én mindig is az voltam. - ingattam a fejemet.

- Örülök, hogy Ryan mellett tényleg az lehetsz. - mondta ki és nagy nehezen elengedte az ujjaival az ujjaimat, majd vissza ment a házba.

Újra szemügyre vettem a zoknikat, amik annyi emléket idéztek fel bennem. Vissza fordultam a táj felé és néztem, ahogy zuhog a hó. Ezek az emlékek már nem fájtak. Már nem égették a tüdőm és nem marták a torkomat. Csak mosolyogtam és hálás voltam, hogy egy különleges, beteljesületlen szerelmi történetem is lehetett, ami különleges volt. Ryannek hála minden ami fáj és minden, amit képtelen voltam elengedni, eltűnt. Minden amit magam előtt láttam, az Ryan és a baba volt. Egy pár zokni pedig emlékeztetett azokra az ígéretekre, amik már sosem teljesülnek.

- Megfogsz fázni. - terített rám egy lepedőt Ryan.

- Jól vagyok. - mosolyogtam vissza rá. - Bent már nagyon melegem volt.

- Újabb ajándék a babának? - nézett a zoknikra, amit a kezemben tartottam.

- Igen. - mosolyogtam a kezemben tartott tárgyra, majd Ryanre.

- Köszönöm. - suttogta az ajkaimra Ryan.

- Szeretlek. - suttogtam vissza.

Ryan vissza ment a házba, hogy csináljon nekem egy jó nagy bögre forró csokit. Ryant, Victoria váltott fel, aminek őszintén örültem.

- Olyan jó, hogy itt vagy! - öleltem szorosan magamhoz.

- Én Mindig is itt voltam.