- Nem találom. - ekkor James odarohant és elvette tőlem a telefont mielőtt kiejteném a kezemből. Derek is felpattant és bátorítóan megfogta a kezemet, ameddig James megpróbálta megkeresni a felvételt.

- Van egy olyan érzésem, hogy hiába kaptad azt a pofont múltkor. - nézet az egekbe dühösen.

- Nekem erre nincs időm! - üvöltött anya idegesen, mire mindenki összerezzent.

- Semmi baj szívem. Elmegyek. - mondta végül John. Hogy mit mondott?!

- Mi?! - kérdeztük egyszerre mind a hárman.

- Nem láttok itt szívesen, hát elmegyek. - undorodva néztem végig John színjátékát. Belebújt az áldozat bőrébe és megpróbálja így rávenni anyámat, hogy hadd maradhasson, így én leszek a hibás a házban. John elindult a dolgozó szobájába és magára zárta az ajtót. Két perc múlva egy kis aktatáskával jött ki a szobából és megállt az ajtó előtt.

- El kell intézzek még pár dolgot. Később vissza jövök a cuccaimért. - mondta inkább anyámnak mint nekünk. Anya csak bólogatott. Nem hinném, hogy leesett neki a dolog.

Ez után nem sokkal az anyám is fogta magát és elment itthonról, szóval hárman ültünk a kanapén teljesen magunkba roskadva. Nem tudtunk örülni annak, hogy John távozik, mert nem hittünk benne. Az egész színjáték kimehetett arra, hogy mégjobban az ujjai köré csavarhassa az anyámat. Viszont ha John tényleg elmegy, akkor félő, hogy anyám még őrültebb lesz mint most.

- Szerintetek Carol elhiszi? - kérdezte ugyan azt a pontot bámulva James.

- Szerintetek tényleg elmegy? - kérdeztem én is ugyan azt a pontot bámulva.

- Szerintetek ha Carol elhiszi és elmegy akkor itt maradhatok? - bámult ránk Derek. Szemforgatva meredtünk a srácra, aki semmilyen helyzetet nem tud komolyan venni.

- Ez nem vicces Derek. - mordultam rá.

- Nyugii! - nyújtotta el a végét, miközben feltette a kezét. Sóhajtozva próbáltam életet vinni magamba.

- Talán örülnünk kellene nem? - vontam fel a vállam.

- Én még nem örülnék annyira a helyedben. - nézett rám James.

- Akkor csak igyunk rá. - dobta fel az ötletet Derek.

- Én benne vagyok. - csaptam a combomra.

- A tegnapi után is? - nézett rám James kicsit mérgesen.

- Nem történt semmi. - vontam vállat - Nem volt nagy ügy. - sütöttem le a szemem.

- Akkor Derek. - fordította a fejét Derekre - Hozz nekünk valami finomat. - Derek azonnal felugrott, hogy hozzon nekünk valami alkoholos italt.

Na igen. Mire ráeszméltünk, addigra egy pohárból kicsit több lett. Üvöltött a zene és torkunk szakadtából elkezdtünk énekelni. Azt hiszem elérkeztünk arra a pontra, amikor elhittük, hogy kiűztük az ördögöt a házból. A házat az alkohol és a tömény cigaretta szaga töltötte be, de annyira jól éreztük magunkat, hogy ez minket egyáltalán nem tudott érdekelni. Csak énekeltünk, táncoltunk és élveztük, hogy bizonyíték nélkül is kirúgtuk John seggét a házból. Úgy éreztem elérkezett az a pillanat, amikor visszatérhetünk a kezdetekhez. A házra újra csend és nyugalom borul és remélem, hogy az anyám is hamar belátja, hogy John nem neki való. Kicsit tartok, hogy ez nem így lesz, de nagyon remélem, hogy minden jól fog menni ezentúl.

Egy ajtócsapódásra lettünk figyelmesek, mire mindenki megpróbált megállni egy helyben és nem röhögni. John lépett be az ajtón és már a látványától is kijózanodtam. De azt hiszem nem csak én voltam így vele.

- Bepakoltál már? - nézett Jamesre.

- Mégis miért kellett volna? - kérdezte James.

- Csak nem gondoltad, hogy itt hagylak. - horkantott fel.

- Csak nem gondoltad, hogy veled megyek.. - mondta gúnyosan James, mire John megindult felénk és elkapta a fia pólóját. Egy percre elfogyott a levegő a közelemből.

- Na ide figyelj! - kezdte a mondandóját John - Most azonnal felmész a szobádba és összepakolod a cuccaid vagy én foglak összepakolni téged! - mondta egyre idegesebben és az ökle már lendületben volt, amikor Derek gyorsan közéjük állt.

- Fejezd be! - szólt Johnra. John még mindig James arcát fürkészte, majd egy lökéssel zárta le a témát.

- Egy órád van összecsomagolni. - mutatott Jamesre fenyegetően, mire a fia bólintott egyet. Láttam az arcán, hogy mennyi szót nyel le, mert nem akar jelenetet rendezni.

- Egy feltétellel. - mondta James küszködve. Fogait összeszorítva próbált mély levegőt venni.

- Még üzletelsz is? - irritált John hangja.

- Hagyd békén őket. - azt hittem James mindjárt megfullad - Ne menj se Carol, de főleg ne Amy közelébe. Veled megyek, ha ezt megígéred. - préselte ki a szavakat az ajkain.

- Nagy ára lesz ennek fiam. Ugye tud..

- Nem érdekel! - ordított közbe - Csak ígérd meg..

- Jól van. Legyen. - vont vállat - Egy órád van a vasútállomásra érni. - James válaszként bólintott egyet, hogy megértette és mehet a saját dolgára. Ezután John végig nézett rajtunk és elhagyta a házat.

- Ő nem visz magával semmit? - kérdezte Derek. Egyszer szájba fogom verni, az biztos.

- Nem. Majd vesz mindenből egy másikat. - mondta unottan James. Derek próbálta felvenni velem a kapcsolatot a szoba másik végéről és amikor végre sikerült neki rájött, hogy mennie kellene.

- Akkor én most megyek. - motyogta az orra alatt, majd kisétált az ajtón.

Kínos csend maradt az egész házban, ami miatt még levegőt sem mertem venni. Nem mintha tudtam volna. Azon ügyködtem, hogy ne fulladjak meg a nappali közepén. Nem akartam szembenézni azzal, hogy James elmegy.

- Miért tetted? - néztem rá könnyes szemekkel.

- Nem tehettem mást. - nézett rám ugyan így.

- Dehogynem! - akadtam ki - Nem kell vele menned! - mutattam az ajtó irányába.

- De vele kell mennem Amy! Hát nem érted? - akadt ki ő is - Muszáj elmennem vele, mert csak így költözhetsz haza. - lépdelt közelebb - És mint mondtam, bármit megtennék, hogy eltűnjön a közeledből. - állt meg előttem pár centire - Nem hagyom, hogy elrontsa az életedet, ahogy azt sem, hogy tovább mérgezze az anyádat. Vele kell mennem. - mondta lágyan.

- Azt mondta nagy ára lesz. - nyeltem nagyot - Ez mégis mit..

- Ne foglalkozz vele. - szakította félbe a kérdésemet. Tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok, de az, hogy még végig sem mondhatom mégjobban megrémisztett. Tudtam, hogy nem csak egy vacsora megvonásról lesz szó.

- James én ezt nem engedhetem! Én ezt nem akarom! - kezdtem el zokogni és a mellkasának borultam. Azt hiszem idegösszeroppanást kaptam a karjai között, mert a lábaim felmondták a szolgálatot. A kezeimmel csapkodtam és bőgtem mint egy öt éves. Hisztérikus állapotba kerültem és lehet, hogy ez még több is volt annál. Nem bírtam elviselni a hírt, miszerint James elköltözik miattam ezáltal elbúcsúzhat az életétől. John úgy fogja rángatni, mint egy bábút és félek, hogy baja eshet. Ezt nem bírnám megbocsátani magamnak. Nem veszíthetek el még valakit az életemből..

- Shh. - próbált megnyugtatni. - Nem lesz semmi baj. Mire újra észbe kapsz már itt is leszek. Nem fog sokáig tartani. - suttogta a fülembe.

- De hisz már nem is lenne beleszólása! - akadtam ki újra - Akkor miért kell? - sírtam tovább.

- Nem kell. Nem is muszáj. De így tudom hol van. Így tudom, hogy egy percre sem bánthat téged, mert ott vagyok neki én. Nem kötelező vele mennem. Miattad ajánlottam fel magam.

- Kérlek ne csináld ezt! Szükségem van rád és arra, hogy itt legyél. - szuszogtam keservesen az utolsó mondatot, mire James halkan felnevetett.

- Dehogy van. Megvagy te nélkülem is. Erős vagy és nem lesz semmi baj. Ryan és Derek vigyázni fognak rád, ebben biztos vagyok. - simogatott tovább.

- Honnan ismered Ryant? - emeltem fel a fejem a mellkasán. Tudtam, hogy tudja ki ő, viszont azt nem tudtam, hogy tud arról, milyen szerepet tölt be az életemben.

- Hallottam már róla. Tudom, hogy ők ketten mindent megtennének azért, hogy feldobják a napjaidat. Úgyhogy nem aggódom. - mosolygott a hajamba és szorosan magához ölelt.

Nem akartam elengedni, nem akartam elereszteni és hagyni, hogy kisétáljon azon az ajtón. Egyszerűen nem voltam képes még csak bele gondolni sem. Ott álltunk megsebzetten és tehetetlenül. James próbálta elhitetni velem, hogy ez rendben van és nem lesz baja, de John mellett csak baja lehet.

Segítettem Jamesnek összepakolni a cuccait, ami elég nehezen ment a számomra. A szoba majdnem kiürült és én újra egyedül éreztem magam. James utoljára körül nézett, majd megakadt a szeme a szőnyegen. Leült a földre és felhajtotta a nagy anyagot és kivette alóla a képet, amin ő és Dominik szerepelt. Elmosolyodtam ezen.

- Hiányzik? - mosolyogtam rá szomorúan.

- Minden percben. - mosolygott vissza rám fáradtan.

- Annyira rossz, hogy sosem ismerhettem meg. - húztam a mellkasom elé a lábaimat.

- Igen. Nagy kár. - nézte tovább a képet - Tessék. - nyújtotta felém.

- Mi? - néztem rá ijedten - Nem adhatod oda nekem.

- Ez volt az utolsó képünk.. A motorverseny előtt készült. - fürkészte a képet, mintha találna benne valami hibát, vagy jól az agyába akarná vésni. Bár azt hiszem sosem fogja elfelejteni ezt a képet. Még ha akarná sem tudná kitörölni..

- Nem akarom, hogy odaad. - ráztam meg a fejem.

- De én akkor is odaadom. - nézett hírtelen a képről rám - Szóval vedd el és tedd biztonságos helyre. - nyújtotta át a régi szakadt képet, én pedig elvettem tőle.

Lekísértem Jamest egészen a kapuig. Nem tudom, hogyan fog eljutni ennyi cuccal az állomásig tíz percen belül, de nagyon szurkoltam neki. Nem akartam, hogy ezért a baromságért kapjon Johntól.

- Biztos vagy ebben? - kérdeztem remegve.

- Rajtad van a pulcsim. Jól leszel. - mosolygott rám és bár nehezen, de elmosolyodtam.

- Nyár van. Nem hordhatom mindig. - konyult le a mosoly az arcomról.

- Tudom. - bólintott.

- Tudod, hogy hová mentek? - kérdeztem, de őrülten féltem a választól.

- Vissza haza. Ami azt jelenti, hogy a világ másik felére. - szorította össze az állkapcsát. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Nem is akartam válaszolni - Minden rendben lesz ígérem. Veled is és velem is. - lépett közelebb hozzám és a tenyerébe fogta az arcom.

- Megígéred? - kérdeztem suttogva.

- Megígérem. - suttogta és egy meleg csókot nyomott az ajkaimra.