Azonnal odafutottam hozzá és a karjaiba omlottam. Szörnyen jó érzés volt megölelni. Egyből biztonságban éreztem magam és úgy gondoltam, hogy most már minden rendben lesz.

- Te mit.. - kérdeztem volna, ha nem ingatja meg a fejét.

- Ne. Csak bújj ide egy percre és zárjunk ki minden kérdést. - ölelt újra magához és örültem, hogy ezt mondja. Nem akartam kérdéseken gondolkodni sőt, egyáltalán nem akartam gondolkodni. Csak bele akartam szimatolni a pólójába, mert az a jellegzetes illat annyi nyugalmat képes nyújtani nekem, hogy erőt ad végig csinálni ezt a szörnyű napot.

Egy percből talán tíz perc lett de egyáltalán nem bántam ebből egy másodpercet sem. Imádtam a karjai között pihenni. Sosem értettem mit is érzek iránta. Talán egyre több érzés kavarog bennem vele kapcsolatban és talán egyre több időt szánok arra, hogy rá gondolhassak. Valahogy mindig ő jár a fejemben, de az okát nem tudom. Talán szerelmes vagyok? Akkor miért nem érzem ezt intenzívebben? Ha tehetném vele lennék minden nap, minden percben és ha úgy alakulna azonnal hozzá is költöznék. Szívesen élnék vele, minden reggel meglepném valami finom reggelivel, de nem tudom, hogy képes lennék ennél többet adni. Na és ő? Ő vajon képes lenne ennél többet adni? Vágyna rám? Vágyna arra, hogy egész nap velem legyen és vajon érez egyáltalán valamit irántam? Jó kérdések, mégsem tudja rájuk a választ senki. Ha egy nő nem tudja mit érez, akkor szerintem a pasi azt sem tudja hol van.. Sokszor jártak hasonló gondolatok a fejemben. De azt hiszem egy ember miatt félre kellett söpörnöm mindent. Ha választanom kellene mindig Richárdot választanám..

- Mi lenne, ha eltűnnénk innen? - tolt el egy idő után magától és a szemembe mélyesztette a tekintetét. Megborzongott tőle minden porcikám.

- Jó ötlet. - mosolyogtam rá - De a cuccaim még fent vannak a szobámban. - mutattam a hatalmas épület felé.

- Akkor menjünk és hozzuk le őket. - kacsintott majd megfogta a kezem és felkísért, hogy segítsen.

A virágaim ¾ -e elrohadt, ezért a kórház kukáit muszáj volt megtömnöm vele. Talán két olyan virágcsokrom maradt, ami jó állapotban volt és illatozott a kezemben, miközben mentünk lefelé a lépcsőn. Mindent betettünk a csomagtartóba, majd beültem az autóba Ryan mellé. Fellélegeztem és amikor összenéztünk muszáj volt elnevetnem magam. Ryan is ugyan ezt tette, így nem volt ciki, hogy csak én nevetek a semmin. Persze ez jóval több volt mint semmi. Számomra ez a minden volt. Szó szerint. Nem maradt másom.

- Most már válaszolsz nekem? - kérdeztem mosolyogva. Végig felé voltam fordulva mert féltem attól, hogy hamarosan el kell engednem és nem látom többet magam mellett.

- Hallottam, hogy mi történt. - váltott komoly hangnemre. Arca megfeszült, megszorította a kormányt és csak meredt előre az úttestre.

- Ezen belül mit tudsz? - váltottam komolyra én is.

- Mindent. - bólintott. Tudtam, hogy tudja azt, ami valójában történt. Csak azt nem honnan..

- Honnan tudod? - kérdeztem halkan és reménykedtem benne, hogy meghallja.

- Felhívott egy srác és azt mondta nem tudja ki vagyok, de Amy csak az én nevemet motyogja álmában. - mosolyodott el, mire tátva maradt a szám.

- Most tuti kamuzol! - boxoltam a karjába óvatosan, nehogy elüssem a karját aztán az árokba kössünk ki.

- Nem kamuzok. - mondta komolyan - Aggódott érted. Mondta, hogy amennyiben lehetséges jöjjek be a kórházba.

- Mégis hogy hívták ezt a srácot? - gúnyolódtam még mindig, mert nem tudtam elhinni amit mond.

- Dereknek. - bólintott az arcomról pedig lefagyott a mosoly.

- Mi? - kérdeztem elvékonyodott hangon.

- Ki ő? - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Már nem tudom. - fordítottam el a fejem és kimeredtem az ablakon.

- Hogy érted, hogy nem tudod? Ismerned kellene.

- Tudom ki ő, de nem ismerem. Johnnak dolgozik. Ott volt a buliban amin voltam és ami miatt a kórházba kerültem. Nem tudom, hogy ő mondta -e el Johnnak, vagy csak érződött rajtam.. - vontam fel a vállam.

- Lényegtelen. Johnnak sosem kellett volna ezt tennie veled.. - Nem akartam erről beszélni. Örültem, hogy végre kiszabadultam a kórházból és hogy van egy kis időm Ryannel. Nem akartam haza menni. Még Ryanéknél is szívesebben laknék mint otthon.

- Hová megyünk? - kérdeztem téma terelés képpen.

- Elmegyünk egy szuper jó étterembe és megpakoljuk a pocid valami finommal. - mosolygott.

- Akkor a mekibe megyünk? - nevettem fel.

- Hova máshová? - Alig vártam, hogy végre letegyük az autót a parkolóba és bemehessünk a meki ajtaján. A szemem kopogott már az éhségtől és az illatok miatt összefutott a nyál a számban.

- Na mit kérsz? - karolt át a pult előtt én pedig választani sem tudtam.

- Azt a bazi nagyot ott! - mutattam a táblára, amin egy hatalmas burger volt telis tele finomságokkal.

- Akkor gondolom nagy menüvel szeretnéd. - mosolygott a lány én pedig bólintottam - Milyen itallal adhatom?

- Kólával. - legegészségtelenebb és a legcukrosabb, de most erre volt szükségem semmi másra - Uuh és egy majonézt is kérek.

A meki szó szerint üres volt. A város legkiesősebb részén található ez a kis épület, ami tárt karokkal várja az éhező embereket, de senki nem jár erre a helyre. Ennek ellenére felmentünk az emeletre, ahol hatalmas ablak öleli körbe az épületet. Elég romantikus képet adott és a táj megnyugtató volt. A nap már lassan eltűnt és csodálatos színek borították az eget. A rózsaszín és a lila keveréke játszott és ezt tökéletesen lehetett látni az ablakból, miközben a pofim és a hasam tömtem. Ryan csak mosolyogva nézte a maszatos arcomat és szerintem azon gondolkozott, hogy miért eszek úgy mint egy disznó. Mentségemre szóljon, hogy a burger a hibás ezért, mivel akkora, hogy nem fér bele a kezembe és össze vissza csúszkál a töltelék.

- Jól laktál? - kérdezte Ryan, miután betoltam egy egész tehénnyi burgert. A szám még teli volt, így csak bólogattam - Ennek örülök. - sóhajtott majd átkarolt. Lejjebb csúsztam a széken és hozzábújtam. Behunytam a szememet és élveztem a pillanatot. Tudtam, hogy hamarosan búcsút kell mondanom ennek az egésznek, de nem akartam erre gondolni. Minden amire gondolni akartam az ez a pillanat volt. Ez mindennél többet jelentett nekem és annyi megnyugvást hozott, ami elég lesz egy időre.

- Tehát.. Hová vigyelek? - nyitotta ki előttem az autója ajtaját.

- Haza. - sóhajtottam és beültem az anyósülésre. Ryan konkrétan rám csapta az ajtót, amitől majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Miután beszállt, beindította a járgányát és a gázra lépett. Elhajtottunk a parkolóból és egyre rosszabbul éreztem magam. Tudtam, hogy vége van mindennek. Haza kell mennem.. Behunytam a szemem és megpróbáltam élvezni azt, ahogyan a kocsi elringat.

Mikor felébredtem egy teljesen idegen helyen találtam magam. Cseppet sem volt ismerős és még sötét is volt, így még nehezebb volt megmondani, hogy hol is vagyunk.

- Hol.. - kérdeztem volna, de Ryan bele süssögött a kérdésembe. Kiszállt a kocsiból én pedig utána és körül néztem.

- Gyere! - fogta meg a vállam és elkezdett maga előtt tolni.

- Mi? Most hova megyünk? - próbáltam megállni, de nem hagyta. Nem értettem semmit.

- Ne kérdezősködj ennyit, csak gyere! - jött mellém és rákulcsolta az ujjait az enyéimre. Az ajtó előtt elengedte a kezem, miután egy kézzel nem tudta kibogarászni a kulcsait a zsebéből. Kiválasztotta a legnagyobb kulcsot, majd betette a zárba és kinyitotta vele az ajtót. Előre engedett így beléptem egy hatalmas előtérbe. Ryan is jött utánam és felkapcsolta a lámpákat az egész házban. Nem volt nagy, viszont tágas volt és világos. Kellemesen nyugtató volt, hogy világos színek uralkodtak a házban.

- Hol vagyunk? - fordultam hozzá, miután körbenéztem.

- Azt mondtad, hogy hozzalak haza. Hát haza hoztalak. - lépett oda hozzám. Micsoda?!

- Ezt meg.. - habogtam. Teljesen lefagytam.

- Nem engedhettelek vissza oda. - simított végig az arcomon.

- Ezért vettél nekem egy házat? - köpni nyelni nem tudtam.

- Igazság szerint. Ez az én házam. - nevetett fel, mire tágra nyíltak a szemeim - Haza költözöm. Így megtehetem, hogy biztonságos helyre hozzalak. Nem akarom, hogy a közeledben legyen az apád. - nézett könnyes szemeimbe. Az arcomat a mellkasába túrtam és szorosan magamhoz öleltem. Mégis hogyan köszönhetném meg ezt neki?

Sziasztok! ❤🌍
Kicsit rövidebbre sikeredett ez a rész, de sajnos mostanában nem lesz annyi időm írni, mivel rengeteg programom lesz. Igyekszem azon lenni, hogy tudjak írni legalább rövid részeket, de jövőhét hétvégétől szinte nem is leszek otthon. Tervezek egy részt szerdára és szombatra vagy vasárnapra, viszont utána nem tudom, hogy lesznek részek, vagy hogy egyáltalán tudok -e hozni nektek.
Igyekezni fogok, mert nincs annál jobb dolog mint boldoggá tenni titeket egy új résszel és minden vote-ot köszönök nektek. Bármelyik percben elérhetjük az 50k nézettséget és lassan a 4k is meglesz. Imádlak titeket!! 😍💖