Talán órákkal később járhatott az idő, amikor két meleg kezet kezdtem érezni magam körül. Hihetetlenül fáztam a hideg kövön. Úgy éreztem sok vért vesztettem és agyrázkódás hiányában sem szenvedtem. Már nem emlékszem, hogy mi történt és mikor. Már csak a fájdalomra tudtam gondolni, ami szétáramlott a testemben. A mellkasom összeszorult akárhányszor megpróbáltam levegőhöz jutni. A fejem fel akart robbanni a sok gondolkodástól, amit egészen ideig csináltam. De már arra sem voltam képes. Azt sem tudtam, hogy ébren vagyok -e vagy alszom. A testem nem reagált semmire és nem engedelmeskedett az agyamnak, így nem tudtam kideríteni, hogy élek -e vagy a halál küszöbén vánszorgok. Semmit nem hallottam magam körül. Próbáltam kopogni a kövön a körmeimmel, de nem hallottam. Tehetetlennek éreztem magam hosszú, keserves órákig. Csak vártam, hogy legyen erőm felkelni a hideg kőről és egyből behúztam volna annak a rohadéknak. Persze erre képtelen lettem volna, de biztos megnyugtatott volna a tudat, hogy magammal viszem a kórházba. Aztán elkezdtem reménykedni abban, hogy szombat reggel van már és James betoppan és meglát, majd a segítségemre siet. Nem volt sok választási lehetőségem, így hát vártam, hogy valaki megmentsen, mert én képtelen voltam megmenteni magamat. Ilyenkor az jutott eszembe, hogy talán, ha nem olyan állapotba jövök haza, ahogy hazajöttem, akkor most csak egy kis leszidást kaptam volna. Illetve ha nem látom meg őket egyáltalán, akkor most Sofiánál nyomnám az ágyat. Mennyivel könnyebb és fájdalom mentesebb lett volna.

De térjünk vissza oda, ahonnan elkezdtem. Két meleg kezet éreztem magam körül. Biztos voltam benne, hogy fiú, mivel éreztem az izmait a pulcsiján keresztül. Nem tudom, hogy James volt -e, mivel sajnos semmit nem hallottam, csak a saját hülyeségeimet, amivel próbáltam nyugtatgatni magam az elmúlt órákban. Éreztem, hogy óvatosan próbál feltakarítani a padlóról, majd szorosan magához húz és felemel a földről. Két fokkal jobban éreztem magam, hiszen egyből nem fáztam annyira és nem volt kényelmetlen, mint odalent a padlón. A másik pedig hogy végre megtalált valaki és remélhetőleg azonnal bevisz a kórházba és megfelelő ellátás mellett kipihenhetem magam és újra jól lehetek. Azon agyaltam, miközben szorosan fogtak, hogy anya ezt már nem nézheti el Johnnak. Azonnal el kell tűnnie és anya úgy kifogja tenni a szűrét, hogy öröm lesz nézni. Esküszöm, ha ez megtörténne, kiordibálnám a facebookra is, hiszen úgyis elfér a ' kisütött a nap' és a 'zuhog az eső' bejegyzések mellett. Szörnyen hülyének éreztem magam, hogy én ekkora tragédiák mellett még képes voltam ennyire hülyeségeken törni az agyam..

Éles fájdalom nyilallt a hátamba, amitől megremegett a testem. Egy mély hangot hallottam, de nem tudom honnan, mert mindenhonnan érzékeltem a morgást.

Mikor magamhoz tértem próbáltam vért juttatni az elgémberedett ujjaimba. Fáztam és rosszul voltam, mert úgy éreztem, mintha percenként gyomorszájba rúgnának. Próbáltam először lélekben felébredni aztán pedig a testemmel foglalkozni, de nem bírtam tovább várni azzal, hogy megtudjam hol vagyok. Kinyitottam a szemem és meglepődtem, hogy nem kell hunyorognom az erős fény miatt. A szoba viszonylag sötét volt, a nap már alig kúszott be az ablakon a redőny alatt. A plafon és a falak mind fehérek voltak. Bár jobban érdekelt az, hogy hol vagyok, ki van körülöttem és mi történt. Megpróbáltam elfordítani a fejem, de úgy éreztem, hogy darabokban áll és csak a kötés tartja egyben. Akkora fájdalom nyilallt a fejembe, hogy megmarkoltam az ágyneműt és felszisszentettem. Ez után hallottam egy reccsenést a szoba másik végéből és reménykedtem, hogy anya lép oda mellém. Vártam, hogy a látószögembe érkezzen, mert én képtelen voltam forgatni a fejem. Amikor hozzá ért a kezemhez egyből éreztem, hogy nem anya van itt velem egy szobában. Egy meleg férfi kéz simított végig az ujjaimon, majd rákulcsolta a sajátjait az enyéimre. Óvatosan megszorította és lassan az ajkai elé emelte, hogy egy forró csókot nyomjon rá. Hangot adtam a tetszésemnek és megpróbáltam megszorítani a kezét. Nem tudom, hogy érezte -e, mert fogalmam sincs, hogy mire képes most a testem. Túl gyenge vagyok.

- Hé. - suttogta, de nem hallottam tisztán és nem tudtam kihez kötni a hangot - Minden rendben lesz. Itt vagyok. - hogy verhettem be annyira a fejem, hogy ne tudjam azonosítani a hangot valakihez? Mi a fene történt velem tegnap? - Ne mozogj! Ne agyalj csak pihend ki magad. Mindent megfogsz tudni a megfelelő időben, de most pihenned kell.. - hallottam a szavait, de egyre halkabban. Újra elnyomott az álom.

Nem tudom meddig voltam kiütve, de már teljesen magamnál voltam. A fájdalmaimat is jobban, erőteljesebben éreztem, de már tudtam mozgatni az ujjaimat. A fejemet fogva próbáltam feljebb ülni az ágyban. Senki nem volt a szobában, csak én. Egyetlen családtagom, vagy barátom nem volt ott mellettem amikor felkeltem és ez egy kicsit szomorúvá tett. Viszont tudtam, hogy két embert nem akarok most és soha többet a közelemben látni. Ez a két személy pedig Richárd és John volt. Mily meglepő. Richárdra nem vagyok mérges. Egyszerűen csak fájna, ha láthatnám és érezhetném az illatát, amit már nem érezhetek olyan közelről. Johnt pedig gyűlölöm, amiért ide juttatott. Forrt bennem a düh, de tudtam, hogy anya ezt már nem nézné el neki és végre elküldené a jó.. Khm-be..

Mikor már ténylegesen is magamhoz tértem, jobban körülnéztem és észrevettem a székre kötött lufikat és az asztalon lévő, vázába helyezett virágokat. Minden csokor gyönyörű volt és furdalt a kíváncsiság, hogy megtudjam kiktől kaptam ezeket a csodálatos virágokat és ajándékokat. Ledobtam magamról a takarót és megpróbáltam a földre tenni a lábam, de egy nővér lépett be a szobába.

- Pihenned kéne. Nem ajánlom a mászkálást. - mosolygott rám kedvesen én pedig kicsit morcosan visszahúztam a takaró alá a lábamat - Az állapotod szinte már tökéletes, de javaslom, hogy egy -két hétig ne nagyon mozogj, ha ez megoldható. Kisebb agyrászkódást szenvedtél. Mindenre kapni fogsz egy kis gyógyszert. - rázta meg a kis gyógyszeres dobozt, majd visszatette a kezében tartott papírjaira - Hamarosan hazaengedünk, de a dokid azt javasolta, hogy maradj még egy pár napot a felügyeletünk alatt. - mosolygott kedvesen és ez meglepett. Olyannyira, hogy köpni nyelni nem tudtam. Napjainkban már nem lehetsz beteg Magyarországon, mert csak még betegebben mész haza. A nővérek le sem szarnak, vagy gorombák, az orvosok pedig csak akkor segítenek igazán, ha megtömöd a zsebüket pénzzel. Persze mint mindenben itt is van kivétel, hiszen ezt a nővért az angyalok küldték. tényleg úgy is nézett ki.

- Köszönöm! - böktem ki nagy nehezen. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék erre, szóval kiböktem valamit, ami a legközelebb állt a gondolatmenetemhez - Esetleg.. Eltudná nekem mondani, hogy mi történt? - próbáltam eljátszani a tudatlant, aki nem emlékszik semmire. Kíváncsi voltam, mivel etette be John az egész világot.

- Természetesen. - bólintott - Egy kedves fiatalember hozta be magát. Nagyon aggódott. - mosolyodott el szomorúan, mintha ő is egy ilyen férfira vágyna - Azt mondta, hogy a lépcsőnél talált rád és azt gondolja, hogy leeshettél. - szóval John képes volt arrébb húzni a testemet a lépcsőhöz, hogy balesetnek álcázza az egészet.. - Ezek után felhívtuk a szüleidet, de csak az apukád vette fel. - megmarkoltam a lepedőt, amikor meghallottam az 'apukád' szót. Ő aztán minden, de egy apának nem nevezhető, sőt, jó embernek sem mondanám - Azonnal besietett a kórházba és elmeséltük neki, hogy mi történt. Azt mondta, hogy nagyon rossz nálatok a lépcső és mindenki csak csúszkál rajta. - nevetett fel én pedig próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra - Mondta, hogy sokszor megcsúsztok rajta és biztos nagyobb lendülettel jöttél le a lépcsőn és ez lett az eredménye.

- Ez nem igaz! - háborodtam fel. Szegény lány fejét majdnem letéptem, pedig ő semmiről sem tehet.

- Jaj szívem! - jött be anya az ajtón olyan sebességgel, hogy a nővér majdnem hanyatt vágódott - Annyira aggódtam érted! - ölelt szorosan magához, mire felszisszentem a fájdalomtól. Képzelem mennyire aggódtál, amikor nem voltál képes felvenni a telefont..

Mikor eltávolodott tőlem észrevettem, hogy John is belép az ajtón egy hatalmas vigyorral a képén. Ha lehetőségem lenne rá, úgy letörölném azt a mosolyt az arcáról, hogy Afrikáig repülne..

- Anya John volt az, aki..

- Jaj szívem bele se kezdj. - csapta le finomat a kezemet - Biztos csak az agyrászkódás miatt beszél össze vissza szegénykém. - mosolygott a nővérre. A nővér egy bólintás után kiment a teremből, én pedig ott ültem az ágyban teljesen lefagyva.

- Anya? - néztem rá üveges szemekkel.

- Kincsem.. Baleset volt. - simított végig az arcomon, de én elhúzódtam előle.

- Nem, Anya! John péppé vert, ameddig te valahol tök máshol élvezted az életedet és arra nem voltál képes, hogy felvedd a telefont! - akadtam ki.

- Komolyan elhiszed, hogy az apád képes lenne egy ujjal is hozzád érni? - lepődött meg anya, mintha én lennék a rosszfiú ebben az elcseszett családban.

- Nem hiszem, hanem tudom! - akadtam ki még jobban - Anya, John felpofozott, majd hozzá vágott a földhöz. - mutogattam.

- Kicsim, túl élénk a fantáziád. - nevetett fel és megsimogatta a hajam. Muszáj volt belátnom. John nyert. Én vesztettem.

- Túl nagyot estél azon a lépcsőn. - jött közelebb John.

- Fogd be.. - mondtam idegesen.

- Amy! Fejezd be ezt a viselkedést! - szólt rám anya - Elmegyünk a boltba, hozzunk neked valamit? - tért vissza az angyali formájához.

- Egy házat. Elköltözöm. - durcáztam.

- Jól van Amy. Lehet jobb, ha inkább alszol még pár napot. - hagyott faképél az anyám. Szemforgatva néztem a gyerekes műsorát. Miért nem hisz nekem? A lánya vagyok..

- Akkor hát. Légy jó. Élvezd ki ezt a pár napot, ameddig nem zaklatlak. - kacsintott, majd becsukta az ajtót. Üvöltöttem volna és ha a testi fájdalmaim engednék, akkor most törnék zúznék. Hánynom kellett ettől a színjátszástól..

Úgy éreztem tényleg szükségem van az alvásra, ezért megpróbáltam kényelembe helyezni magam a kényelmetlen ágyban és lepihentem. Eljátszottam néhány gondolattal a fejemben és eszembe jutott a legfontosabb kérdésem. Mégis mióta vagyok itt? Mióta tartanak itt bent?

Órák óta csak fetrengek az ágyban és próbálok értelmet keresni az életemben, de sehol és semmit nem találok. Nem kell aggódni, életben fogok maradni. Csak még nem tudom hogyan. Bár a legnagyobb kérdés inkább a miért. Gondolom Vic is gyakran feltette magának ezt a kérdést, hisz volt egy nagy családja mégis darabokban állt és cseppet sem volt összetartó. A ház belseje több titkot rejtegetett mint a parlament. Ezzel a mi családunk sem volt másképp. Megszomjaztam ezektől az ostoba és depressziós gondolatoktól, ezért megpróbáltam kikelni az ágyból és útba ejteni egy automatagépet. Éhes és szomjas voltam valami édesre, hátha szorul belém egy kis boldogság. A járás elég nehezen ment a szétcsapott térdeim miatt, de rosszabbra számítottam. Biztos voltam benne, hogy nem csak egy két napot fetrengtem abban az ágyban, ahol már a fél város megfordult.

Megtaláltam a kis dobozkát ami meg volt tömve finomnál finomabb egészségtelen kajával. Kinéztem egy cappy-t és egy kókuszrudat, majd az új szerzeményemmel baktattam vissza a szobámba. Sajnos most a lépcsőzés nem igazán jöhet szóba a lábaim miatt, ezért a liftet kellett használnom. Amikor megfordultam megláthattam a csodás tükörképemet a tükörben. Majdnem elejtettem mindent, ami a kezemben volt. Egyetlen egy szerencsém volt. A hajam akár egy hónapig is bírta hajmosás nélkül, így max büdös és koszos lehetett, de zsíros nem. Ezt az egyet megköszönhettem anyának. De azt hiszem itt meg is állhatunk. A fejem volt szörnyű állapotban és a testem. Biztos vagyok benne, hogy ledobtam néhány kilót, mert összeesett a testem és az arcom is. Egyáltalán nem volt szép vagy egészséges látvány.

Végre kinyílt a lift ajtaja és kicsoszoghattam rajta. Végig mentem a sötét folyosón és kinyitottam a szobám ajtaját. Igazából szerettem ezt a kórházat és ez volt az egész országban a legjobb. A legjobb emberek dolgoztak itt, a legjobb eszközökkel és a kedves mosolyukkal. A szobák is rendben voltak.

Becsuktam magam mögött az ajtót, majd beljebb léptem. Majdnem elejtettem a kezemben lévő finomságokat, amikor észrevettem egy nem várt vendéget a székben ülni. Hosszú szőke haja volt, amibe a ventilátor lágyan belekapott. Éreztem édes illatát és úgy éreztem az égiek kiakarnak cseszni velem. Ide küldték Barbiet..

- Szia! - köszönt halkan és nem tudtam eldönteni, hogy melyikünk van nagyobb zavarban.

- Szia! - köszöntem vissza.

Richárd barátnője pár méterre állt tőlem, én pedig pár méterre álltam az ájulástól..

Sziasztok! 😇❤
Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzátok, hogy érdekelne -e titeket egy olyan könyv/blog amiben tippeket, tanácsokat osztanék meg veletek a könyv írásról?
Köszönöm a sok kommentet és a csillagokat szuperek vagytok! 😍❤