Az iskola egyre jobban megy. Muszáj oda tennem magam, hiszen itt az év vége és igencsak rosszul állok. Sok kétes jegyem van és annyi a szerencsém, hogy a tanárok jószívűek voltak velem. Most is azon vannak, hogy segítsenek átlendülni a jobb jegyek világába és mivel jól fog az agyam sikerülni is fog. Ez idő alatt repültek és összeolvadtak a napjaim. Miután hazaértem kiöntöttem a táskát és jegyzeteket írtam, majd lementem a konyhába valami egészséges kaja után kutatni. Az élet mindig össze hozza neked a dolgokat és neked meg kell tanulnod túllépni rajtuk és tovább élned. A suli tökéletes volt most nekem arra, hogy eltereljem a figyelmemet mindenről és mindenkiről.
Szépen teltek a napok és az átlagom egyre szebb lett. Büszke voltam magamra és arra, hogy sikerült ezt elérnem.
Az utolsó 2-3 hétben nem tanulunk már csak elpazaroljuk az időnket a padok mögött. Szabad elfoglaltságot kapunk és minden percben ránézünk az órára, hogy mikor lesz már vége. Esküszöm inkább tanulnánk vagy beszélgetnénk valami érdekes dologról, mert ez a 3 hétnyi semmit tevés lefáraszt..

Mindig Nancyt néztem, mert ő mindig feltudta találni magát. Apropó Nancy. Már nem ugyanolyan jó a kapcsolatunk. Sőt. Már nem beszélünk. Eltávolodtunk egymástól és úgy csinál, mintha nem is léteznék. Próbáltam az elején újra fényt vinni a kapcsolatunkba, de én egyedül ehhez kevés vagyok. Fájt, hogy mással látom és fájt, hogy nélkülem is boldog. De mit tehettem volna? Nem tarthatom vissza, én pedig megpróbáltam összeszedni a maradék darabkáinkat. De talán annyira összetörtek, hogy a ragasztó már nem segít rajta. Így hát összekapartam és eltettem emlékbe.
Eléggé egyedül éreztem magam azok után, hogy már nem kellett a tanulással foglalkozzak. Nem beszéltem senkivel csak ültem a helyemen és néztem ki a fejemből. Persze bárkihez odamehettem volna, de nem bírtam. Nem voltam képes felépíteni egy újabb kapcsolatot. Nem maradt erőm hozzá.. Pár nappal később már nem is agyaltam ezen annyit. Elfogadtam, hogy nem vagyok képes barátokat szerezni a régiek pedig eltávolodtak tőlem. Próbáltam az agyamba vésni, hogy már csak pár napot kell kibírjak. Már csak pár napom megy el azzal, hogy feleslegesen ülök a piszkos termekben és várom, hogy megszólaljon a csengő és haza engedjen..

Haza érve csak Jamest találtam a nappaliban, aki egy nagy bőröndöt pakolt teli sörrel és vodkával.

- Te meg hova a francba készülsz? - nevettem fel.

- Kirándulni megyünk a srácokkal. - fejét vakargatva gondolkozott azon, hogy hova rakja az utolsó üveget.

- Ruhát is viszel vagy csak a piának hagytál helyet? - léptem oda hozzá.

- Nyugi. Beraktam egy alsót. - kacsintott.

- Hány napra is mész? - fintorogtam.

- Egy hétre.

- És gondolod, hogy egy alsó elég lesz? - kuncogtam.

- Persze. Még sok is. - nevetett, majd eltűnt a fürdőbe. Tudtam, hogy csak szórakozik és a sok pia alatt ott az összes ruhája, amik alatt még egy réteg vodka húzódik. Leültem a kanapé szélére és szomorúan figyeltem, ahogyan bepakol és rendezkedik.

- Hé. Mi a baj? - jött oda hozzám, amikor észre vette, hogy valami nincs rendben. Ujjaival az állam alá nyúlt, hogy feljebb emelje a fejem és a szemébe nézhessek.

- Semmi. - mosolyogtam, majd belenéztem az aggódó szempárba. Egy morcos tekintet után felsóhajtottam és beszédre nyitottam a szám - Csak hogy itt hagysz. - vontam fel a vállam.

- Dehogy hagylak. - nevetett fel halkan - Elmegyek egy kis időre, de ez nem azt jelenti, hogy nem jövök vissza. - válaszul csak bólintottam egyet. Nem akartam elmondani neki, hogy félek Johntól. Végig simított az arcomon, majd vissza ment pakolászni a cuccait. Hátra dőltem a kanapén és hagytam, hogy rám telepedjen az álom.

Besötétedett, mire felébredtem az álmaimból. Már nem emlékszem az álomra, de tisztán érzem még az illatot, ami bejárta a körülöttem lévő levegőt. Tisztán érzem magam körül a karokat, amik megvédtek mindentől és melegen tartottak. Érzem valaki szuszogását a nyakamon. Érzem, ahogy egyre szorosabban fonja körém a karjait és én újra fontosnak érezhetem magam. Egy kis idő után ez az illat hányingert ébresztett a gyomromban. Rosszul lettem a szomorúságtól és a hiánytól. Mivel éreztem az illatot, csak mégjobban egyedül éreztem magam. Mégjobban tudatosult bennem, hogy ez csak egy álom volt. Semmi több.

Pár percnyi pihengetés után rávettem magam, hogy felkeljek a kanapéról és egyenesen az ágyamba boruljak. Ez mind jó terv lett volna, ha John nem lett volna a közelemben lévő fotelben.

- Na végre. - sóhajtott, miközben feltámaszkodott a kényelmet nyújtó fotelből - Vártam már, hogy felébredj. - veregette meg a vállam, majd letette az újságot az asztalra.

- Miért? Miről maradtam le? - fogtam a fájdalomtól sajgó fejemet.

- Csak a miénk a ház. - tárta szét a karját én pedig próbáltam eljuttatni az agyamig az információt.

- Hol van anya? - kérdeztem és letettem a lábam a földre.

- Üzleti utakon jár. Nincs a városban úgy egy hétig. - tette össze a kezét, mintha tervezne valamit.

- Micsoda? Mégis mikor ment el és miért nem szólt róla? - akadtam ki. Ezek az információk azonnal eljutottak az agyamig. Anya képes volt szó nélkül itt hagyni engem ezzel a szörnyeteggel, aki az apámnak hiszi magát. Csodás szüleim vannak, mit ne mondjak..

- Nem akart felébreszteni. - mosolygott rám. Szemforgatva mentem ki a konyhába egy pohár hideg vízért. Most ölni tudtam volna egy frissítő üdítőért, ami benedvesíti a száraz torkom.

- Felmentem aludni. - közöltem komoran a döntésemet Johnnal és elindultam a pohár vizemmel az emeletre. Szerencsémre hagyott eltávozni és nem kellett órákig csevegnem vele valami hülye szabályról meg a viselkedésemről. Letettem a poharat az éjjeli szekrényemre, majd kimentem a fürdőbe fogat mosni. Miközben fogatmostam a tükörben kezdtem el pásztázni a tükörképem. Az arcom egyre szomorúbbá vált, mígnem könnyek gyűltek a szemeimben. Nem tudom miért, hiszen nem gondoltam semmire a fogmosáson kívül. Egyszerűen csak belepillantottam a tükörbe és megláttam magam. Megláttam egy gyenge, összetört lányt magammal szemben és tudtam, hogy én vagyok. Tudtam, hogy mennyire össze vagyok törve és hogy mennyire gyenge vagyok mostanában. Veletek is volt már ilyen? Hogy belenéztek a tükörben és egyre szomorúbb lesz a tekinteted? Aztán elsírod magad, mert senki nem érti. Senki nem fogja megérteni a problémád és az, akire vágysz nincs melletted.. Még a közeledben sem érzed, hogy legalább egy mély levegővétel alkalmával újra megérezhesd az illatát. A könnyeim megállás nélkül folytak végig az arcomon. Nem tudtam megállítani őket, a tekintetem pedig odatapadt a tükörre. A telefonom rezgése ijesztett ki a merengésemből. Gyorsan előkaptam a telefonom és a kijelzőre pillantottam. Ryan volt az. Amikor megláttam a nevét a kijelzőn, azonnal elmosolyodtam, ám a könnyeim ettől csak mégjobban jöttek. Nekidőltem a hideg falnak és lecsúsztam rajta, majd a földre huppantam. Zokogtam annyira fájt egyedül érezni magam. Csak az volt a probléma, hogy ez már nem csak az érzésről szólt. Ez már nem csak egy érzés volt. Tényleg egyedül voltam..

Próbáltam minél gyorsabban végigpörgetni a napokat, de csak azt értem el vele, hogy még keserűbb és hosszabb lett. Szerdán már örültem, hogy túl vagyok nagyjából a hét felén. James hétvégén jön haza, viszont anyáról semmit nem tudok. Többször is hívtam, de ki volt kapcsolva a telefonja és vissza sem hívott. Milyen anya az ilyen? Aki nem aggódik a gyerekéért és csak úgy szó nélkül ott hagyja. Nem is akartam rá gondolni. Csak egy újabb okot adtam volna magamnak arra, hogy sírjak. Minden gondomtól megakartam szabadulni és szükségem lett volna egy vállra, ami két percig leveszi rólam ezeket a terheket.Két perc is elég lett volna ahhoz, hogy vegyek egy mély levegőt és kifújhassam. De ez nem ilyen egyszerű ugyebár.

Órák után elindultam a szekrényemhez, hogy letehessem a felesleges könyveimet és haza mehessek végre. Amikor kinyitottam a szekrényemet kihullott egy kis színes papír és a földön landolt. Betettem a táskámat a szekrénybe, majd lehajoltam a papírért. Felvettem és elolvastam, hogy mi áll rajta. Egy évzáró bulit szerveznek a közelben a tizedikesek. Feltűnt, hogy a lap aljára firkantottak valamit alkoholos filccel. Sofia. Körül néztem és megláttam az egyik ajtóban, ahogy engem néz. Mosolyogva integetett, majd elindult felém. Gyorsan kivettem a táskám és becsuktam a szekrényem ajtaját.

- Szia! - mosolygott rám.

- Szia! - mosolyogtam vissza - Ez micsoda? - lengettem meg a lapot előtte - Elég magányosnak és gondterheltnek tűntél. Gondoltam örülnél egy kis hangzavarnak. - mosolygott kedvesen.

- Köszönöm, de nem hinném, hogy részt veszek rajta.. - húztam el a számat. Magam miatt sem, de aztán rájöttem, hogy per pillanat Johnnal élek egy fedél alatt, aki tuti nem engedne el.

- Amy kérlek! - könyörgött - Nem igazán vannak barátaim. Szeretném, ha eljönnél velem.

- szólásra nyitottam a szám, de csak makogás jött ki rajta - Figyelj. Nem kell aggódnod azon, hogy vajon mit érzek irántad. Tudom, hogy elgondolkoztál rajta egy percre. - kacsintott - De ne aggódj, nincs így, csak barátokra van szükségem. És van egy lány.. - pirult el, mire elmosolyodtam.

- Jól van Sofia.. - sóhajtottam - Ott találkozunk. - mosolyogtam, majd mindenki ment a saját útjára. Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy hogyan szökhetnék meg pénteken arra a bulira..

- Itthon vagyok! - ordítottam és lepakoltam a cuccaimat a földre.

- Na végre! - bújt elő John de nem egyedül. Mellette állt a mi nagyképű szívtiprónk.

- Szia! - köszönt Derek, amit egy bólintással viszonoztam.

- John.. - fordultam Johnhoz, aki a konyha felé vette az irányt. Utána mentem és megálltam a pult másik felén. Rátámaszkodtam az asztalra és megpróbáltam kedves lenni hozzá - Pénteken ott aludhatnék az egyik barátnőmnél? - tettem fel a kérdést kicsit ferdítve.

- Hogy kidnél? - fordult velem szembe, miközben kávét öntött az egyik bögrébe.

- Vicces vagy.. - forgattam a szemem - Nemrég ismertem meg. Ismerte Vicet. És úgy gondoltam, hogy segíthetne nekem, hogy átvészeljem ezt az időszakot. - mondtam egy újabb apró hazugsággal megspékelve.

- Legyen. De szombat reggelre jó lenne, ha haza érnél. - mondta és bólintottam egy aprót - Sőt. Szeretném, ha Derek vinne el. - bökött a mögöttem álló adoniszra.

- Nem kell bébiszitter.

- El akarsz menni?

- Jó. Legyen.. - adtam fel.

- Én hamarosan elmegyek egy megbeszélésre, Derek itt marad addig veled. - közölte és beletette a bögréjét a mosogatóba.

- Szuper. - néztem hátra Derekre, aki csak széles vigyorra húzta a száját.

Nem csináltunk semmit, csak bambultuk a tévét. Fel is mehettem volna a szobámba, de tudtam, hogy magányos és mivel én is az voltam, gondoltam miért ne lehetnénk együtt azok? Már ez is sokat jelentett. Bár nem ismertem és nem volt közöm hozzá, egyre jobban hozzászoktam, hogy a házunkban ólálkodik. Nem mellesleg nem szállt rám semmilyen perverz játékkal, szóval lehet, hogy még normális is.

- Mikor beszéled meg ezt a feleségeddel? Nem élhetsz itt örökké. - kezdeményeztem a beszélgetést, de egész végig a tévét bámultam és popcornt tömtem a számba.

- Próbáltam. De időre van szüksége. Félti a lányunkat tőlem. - mondta szomorúan és rápillantottam.

- Ne aggódj. Szeret. - mondtam, majd visszanéztem a tévére.

- Miért mondod ezt? - nézet rám furcsán.

- Igent mondott, majd szült neked egy kislányt. - grimaszoltam - Elég egyértelmű.

- Nem feltétlenül. Simán elhagyhat. - parázott be, amin el kellett mosolyognom.

- Ne aggódj nagyfiú. - csaptam a combjára óvatosan - Meg fogjátok oldani. - mosolyogtam rá bátorítóan.

Már két dög unalmas filmen is túl vagyunk, de John még sehol nem volt. Az álom már kezdett lassan ránk telepedni, de nem aludhattunk el.

- Ki az a Vic? - kérdezte végül, ami meglepett, mert nem gondoltam, hogy megjegyezte volna. Nem tudtam mit mondani csak merengtem a semmibe. Tekintetem össze vissza vándorolt a tárgyakon és Dereken - Nem muszáj beszélned róla, ha nem szeretnél. - mondta kedvesen. Ránéztem a karkötőre, ami az övé volt és úgy gondoltam, hogy muszáj beszélnem róla. Lassan a távirányító felé nyúltam és kikapcsoltam a tévét. Magam alá hajtogattam a lábaimat és adtam magamnak még pár perc nyugalmat.

- Az egyik legjobb barátnőm volt. - bólogattam - De túl jó volt ehhez a világhoz. - mosolyogtam rá.

- Sajnálom. - suttogta. Közelebb csúszott a kanapén és magához ölelt. Különös illata csiklandozta az orromat, de túlságosan is kényelmes volt az ölelése ahhoz, hogy kiszakadjak belőle.

Sziasztok! ❤
Ebben a részben nem történik semmi izgalmas, viszont ma elértük a #2 helyezést a Romantikus kategóriában, ami nélkületek nem sikerült volna!! 💖 Ezért úgy gondoltam, hogy megleplek titeket ezzel a kis résszel és csütörtökön hozom nektek a következő részt! Köszönök nektek mindent, Csodálatosak vagytok!! 🌎