Amikor beléptem a ház ajtaján hat szempár méregetett mérgesen.

- Sziasztok! - széles vigyorra húztam a számat.

- Hol a fenében jártál?! - csapott a combjára a konyhai rongyával.

- Ne haragudj anya. - mondtam komolyan és fáradtan.

- Ne haragudjak? Ott vártam rád órákig, körbe jártam négyszer a temetőt a zuhogó esőbe és ha nyolcvanszor nem hívtalak, akkor egyszer sem! - anya feje olyan piros lett, mint a felsője.

- Sajnálom. - mondtam őszintén - A barátnőm elment. Érted? - erőtlenül próbáltam megmagyarázni - Ryannek szüksége volt rám. - tekintetem már -már könyörgőre váltott.

- Azért felvehetted volna a telefonodat. Azért van nem? - kérdezte gúnyosan majd vissza ment a konyhába mosogatni. Nagyot sóhajtva néztem a két fiúra, akik ugyan úgy néztek, mint amikor bejöttem a nagy fa ajtón.

- Mi az? - kérdeztem.

- Tudom, hogy nagy veszteségben szenvedsz most. - kezdte John és felém lépkedett - De ez nem mentség a viselkedésedre. Szeretném, ha össze kapnád magad és oda figyelnél a körülötted lévő emberekre is, ameddig még van erre lehetőséged. - anya után ő is eltűnt a konyhában. Miért ilyen nehéz elfogadni, hogy most nem a legszebb pillanataimat élem? Könnyek mardosták a szemeimet és már csak egy lehetőségem maradt. Ránéztem Jamesre és reménykedtem, hogy ebben a házban legalább ő megérti, hogy min megyek keresztül és hogy időre van szükségem. James csak megingatta a fejét és hozzám lépett, majd a karjaiba vont. Szorosan magához ölelt és megcsókolta a fejemet. Annyira jó érzés volt, hogy elsírtam magam. Elkezdtem zokogni. Ismeritek ezt az érzést? Amikor valaki megkérdezi, hogy jól vagy -e és te egyből elsírod magad. Pontosan ilyen érzés volt megölelni Jamest.

- Annyira egyedül érzem magam. - suttogtam és próbáltam mélyeket lélegezni.

- Tudom Amy. Itt vagyok rendben? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen - menj fel fürödj meg, mindjárt utánad megyek. - fogta kezébe az arcom és adott egy puszit a homlokomra. Bólintottam egyet és felrohantam az emeletre, hogy lemoshassam magamról a mai napot. Meleg víz alá álltam, mivel az esős nap után kicsit fáztam és nem szerettem volna megfázni. A hajamat is megmostam, majd kiszálltam a kádból és a törölközőmbe csavartam magam. Ezek után elővettem a kedvenc levendulás arclemosómat és megtisztítottam a bőrömet a sminktől. Bementem a szobámba és szerencsére James még nem volt bent. Gyorsan felvettem egy kényelmes francia bugyit és egy óriási pólót, amit még Jamestől csórtam régen.

- Szia! - nyitott be és elmosolyodott, amikor megfordultam.

- Szia! - köszöntem vissza.

- Hát megtartottad? - mosolya a füléig ért.

- Mindent megtartottam. - vontam fel a vállam és őszintén szólva valamiért nagyon zavarban éreztem magam.

- Minden rendben? - váltott komolyra.

- Igen. - vágtam rá - Azt hiszem. - gondolkoztam el - Nem. - néztem mélyen a szemébe.

- Gyere! - ölelt át újra és ettől kicsit megnyugodtam. Richárd fel sem hívott a történtek után, ahogy Nancyre sem számíthattam. Nem tudom mi történt velük. Nem tudom, hogy időt akarnak -e hagyni nekem, vagy csak nem érdeklik, hogy jól vagyok -e.

- Figyelj.. - tolt el magától és az ágyba vezetett. Befeküdtem a nagy paplan alá és végig vezettem a tekintetemet Jamesen, ahogyan megkerüli az ágyat és befekszik mellém - Tudom, hogy milyen most neked. - köszörülte meg a torkát. Ekkor eszembe jutott, hogy ő érthetne meg a legjobban, hiszen Dominik elvesztése szörnyen megviselte - Nem tudom, hogy ilyenkor mi a jó. - nevetett fel - Nem tudom, hogy az ilyen helyzetekben mit kellene csinálnod. Hagynom kellene, vagy egész nap azon kellene lennem, hogy feldobjalak.. De szeretném, ha tudnád, hogy az én szobám itt van a tiéd mellett öt lépésnyire, - mutatott egy ötöst - és az ajtóm mindig nyitva áll előtted. - mosolygott rám.

- Köszönöm. - hálásan mosolyogtam.

- Hoztam neked valamit. - húzott elő egy kis dobozkát a háta mögül. A doboz kék színű volt és egy fehér szalaggal volt díszítve, ami a doboz tetején egy masnival ért véget.

- Nekem? - mutattam magamra.

- Igen! - nevetett fel - Tudom, hogy a napsugár mit is jelent a számodra. - nézett mélyen a szemembe és olyan volt, mintha kiakarna igazodni rajtam - Ezért annyi boltot kutattam fel a városban, ameddig meg nem találtam valakit. Valakit aki készíttetett neked egyet. Úgy gondoltam, így még különlegesebb. - nézett a dobozra majd vissza rám.

- James.. - suttogtam.

- Ne. - suttogta - Csak fogadd el. - bólintott. Bólintottam egy aprót, majd a szalag felé nyúltam, hogy kibonthassam az ajándékom. Levettem a doboz tetejét és félre tettem, majd megpillantottam a gyönyörű ékszert. Egy nyakláncot tartalmazott, aminek a medálja egy pici napocska volt.

- Ez gyönyörű! - simítottam végig a medálon, majd ráemeltem könnyes szemeimet. James kivette a nyakláncot a helyéről én pedig megfordultam és megfogtam a hajamat, hogy össze tudja kapcsolni. Miután rám adta a nyakláncot vissza fordultam hozzá és átöleltem - Köszönöm!

- Nincs mit, Amy..

Másnap reggel James mellett keltem. Nagyra értékeltem azt, hogy nem kezdett ki velem, bár ez betudható annak, hogy tényleg komoly dolgokon megyek most keresztül. Azért, hogy ezt meghálálhassam neki, csendben kibújtam az ágyból és lementem a konyhába, hogy készítsek neki valami finom reggelit. Rántottára gondoltam, finom baconnal és sajttal. Emellé csináltam neki egy kávét, aminek a tetejére tejszínhabot nyomtam. A rántottát kiszedtem egy tányérra, amit egy kis tálcára raktam a kávéval együtt, majd szépen lassan visszamentem az emeletre. Pont jókor jöttem, ugyanis James az ágyamban ült és álmosan törölgette a szemét.

- Hé.. Mégis mit csinálsz? - kérdezte reggeli rekedtes hangján.

- Gondoltam meghálálom a tegnapi éned és csinálok neked egy kis reggelit. - ültem be mellé az ágyba vigyorogva és az ölébe tettem a tálcát.

- Édes vagy. Köszönöm! - adott egy csókot az arcomra, majd nekilátott elfogyasztani a reggelijét.

Jamesnek dolga akadt a városban, ezért reggeli után gyorsan elment tusolni, majd összekészülődött és elment. Arra gondoltam, hogy ideje lenne kicsit rendbeszednem magam és a szobámat, amin eluralkodott a kupi. Megfogtam a tálcát és rápakoltam minden mosogatni való tányért és poharat. Elindultam vele a lépcső felé, amikor veszekedést hallottam a nappaliból. Megálltam egy percre, hogy megtudjam mi is a vita tárgya és amikor rájöttem, letettem a tálcát a földre és leültem a lépcsőre. Térdemre könyököltem és így támasztottam alá az arcom. Unottan hallgattam a szülők civakodását, ami a nevelésemről folyt. John szerint anya túl kedves velem és azt gondolja, hogy így el fogok kanászodni. Szerinte úgy kellene nevelnie, mint ahogy ő neveli Jamest. Érzések nélkül. Anya ezzel szerencsémre nem ért egyet és végre felmerte emelni a hangját vele szemben.

- Lehet te csináltad azt a gyereket, de nem te nevelted! Nem te voltál ott mellette, amikor lehangolt volt, vagy nem tudta mit kezdjen az életével! Nem neked kellett kitalálnod, hogy hogyan nevelj fel egy befordult gyereket teljesen egyedül! - üvöltött anya. Sokszor utáltam azokat a módszereket, amikkel próbált közelebb férkőzni hozzám. Mindig szidtam, amiért nem tud a lányaként kezelni és mert nem tudta, hogyan legyen mellettem anyaként. Persze tudtam, hogy ő sincs a toppon apa híján és elfáradt.

- Ez lényegtelen, ő az én lányom! Te ott voltál Dominik mellett? Te szülted, mégsem te nevelted fel! - hányta oda anyának a szavakat.

- Mert elmentél azzal a szőke libával te idióta! - anya egyik pillanatról a másikra lekapta a papucsát és Johnhoz vágta - Elvitted tőlem a fiamat! - zokogott.

- Ha egyet nem tudtál felnevelni kettővel mit kezdtél volna? - John hangneme nagyon ért a pofonhoz - Ha Amyt nem tudtad fegyelemre tanítani, akkor Dominikkal mit kezdtél volna? - nevetett fel.

- Amy legalább életben van. - Azt hiszem anya nyert.. John kikerülte az asztalt, de olyan dühvel, hogy tudtam, közbe kell avatkoznom.

- Elég! - ordítottam rájuk, mire John keze pár centire anya arcától állt meg. Lassan lesétáltam a lépcsőn és megálltam előttük. Keresztbe fontam a karom és kifújtam egy tincset az arcomból, hogy jobban lássam őket - Takarodj! - mondtam flegmán, de nyugodtan Johhnak.

- Hogy mit mondtál? - fordult felém a testével is.

- Jól hallottad. Nem kell, hogy kioktasd az anyámat, hogy hogyan neveljen fel egy gyereket, amikor a te kezeid között meghalt egy. Azt hiszem semmi jogod és beleszólásod nincs a nevelésembe. Dominikra kellett volna vigyáznod, de az aktatáskád cipelése egy frissen vasalt ingben jobban érdekelt. Tudom, hogy sok fájdalom ért, amikor megtudtad, hogy Jameshez semmi közöd. De nem rajta kellett volna levezetned a dühödet. Vigyáznod kellett volna a fiúkra, de képtelen voltál rá. Szóval mehetsz. Remélem nem kell megmutatnom, hogy merre találod az ajtót, hiszen már annyiszor hagytál itt bennünket. - gúnyolódtam. Talált süllyedt. John az irodájába vágtatott és úgy becsapta az ajtót, hogy leesett a falon lógó közös családi képünk.

- Ezt most miért kellett? - kérdezte anya a hátam mögül.

- Micsoda? -tettem fel a kérdést idegesen.

- Miért kellett így beszélned vele? - kérdezte hangosabban.

- Anya majdnem megütött téged! - kaptam fel a vizet. Anya zavarában megrázta a fejét, majd elviharzott mellettem és bement Johnhoz az irodába. Tátott szájjal néztem végig ezt a műveletet és nem akartam hinni a szememnek.

- Te jó ég.. - motyogtam magamban, majd fogtam a táskám, felhúztam a fehér tornacipőmet és elhagytam a házat. Még csak reggel 11 körül mozgott a mutató, máris kiakasztott a családom. Ezzel az egésszel csak az volt a baj, hogy John tuti nem hagyja ennyiben és tuti tervez velem valamit. Nem szívesen maradnék egyedül vele a házban.

Az utamat Maxékhez folytattam. Tudni szerettem volna, hogy vannak mielőtt elkezdődik a suli. A házuk előtt két teherautó állt és a szülők járgánya. A teherautóba pakolták a bútoraikat és egyéb személyes tárgyaikat. Elköltöznek?! Ijedtem meg és csak ez az egy kérdés forgott a fejemben. Körülnézés nélkül futottam át az úttesten és egy duda hangját hallottam, de nem figyeltem rá. Tudom, hogy vigyáznom kellene, de most nem tudtam a biztonságommal foglalkozni. Ryan jött ki a nagy faajtón és én azonnal köré fontam a karomat. Szorosan magamhoz öleltem és éreztem, hogy megleptem mert kellett neki egy kis idő, mire visszaölelt.

- Hé! Minden rendben? - tolt el magától és mélyen a szemembe nézett.

- Ugye nem költöztök el? Mond, hogy nem költöztök el! - szöktek könnyek a szemembe és a szívem a torkomban dobogott. Pár percig úgy éreztem, hogy fulladozom, majd átsöpört rajtam a hányinger.

- Ezt sajnos nem mondhatom. - söpört arrébb az arcomból egy kósza tincset.

- Hányni fogok. - mondtam és összegörnyedtem.

- Mi? Nem, figyelj rám! - próbált kiegyenesíteni, ami sikerült neki két másodpercig. Ezek után rögtön előrehajoltam és összehánytam a gyönyörű szép petúniákat.

- A petúniáim! - hallottam a rikácsolást magam mögül, majd egy lökést éreztem az oldalamban. Neki estem a ház oldalának és bevertem a fejem. Ryan azonnal segített felállítani - Mi a frászt képzelsz te magadról?! - üvöltözött velem nő - Ha még egyszer meglátlak a házam közelében..

- Fejezd be anya! - üvöltött rá Max - Ezek csak virágok. Úgyis elköltözünk. Lehiggadhatnál végre. - gyűlölettel hányta oda neki a szavakat. A fejemet fogtam és egyre rosszabbul éreztem magam. Ryan bekísért a házba, majd felkapott menyasszony pózba és felvitt az emeletre.

- Innen már mindent elvittek, nem fognak zavarni. - tett le óvatosan a földre - Hogy érzed magad? - fogta meg mindkét karom.

- Nem is tudom. - mondtam kimerülten - Miután lehánytam anyukád petúniáit, sokkal jobban vagyok. - nevettem fel halkan - Kicsit bevertem a fejem. De jól vagyok. A körülményekhez képest.. - vontam fel a vállam.

- Értem. Figyelj Amy.. Muszáj elköltöznünk. A családom már csak ilyen. Tragédia után mindig elköltözünk, mintha ezzel menekülhetnénk. - mélyen belenéztem a szemébe és vártam, hogy folytassa - De minden rendben lesz, megígérem. - próbált bíztatni, de ez a szó többé már nem jelentett számomra semmit.

- Mégis hova költöztök? - tettem fel remegve a kérdést. Ryan arckifejezéséből kivettem, hogy nem a szomszédba.

- Nagyjából három órányira innen. - hajtotta le a fejét, nekem pedig újra gombóc keletkezett a torkomba.

- Haza vinnél? - kérdeztem halkan.

- Persze. Gyere..

Ryan segített beszállni az autóba. Egész úton nem néztem rá csak az unalmas utcákat és a házakat néztem. Egy szép szombati napon, minden család a kertben töltötte a napját. Undorítóan tökéletes volt a látvány.

Mit fogok én Ryan nélkül csinálni? Még Max is hiányzik, hiszen ő is a barátom. De azt hiszem a legnagyobb támaszom a mellettem ülő fiú volt és most közli velem, hogy elköltözik. Mi lesz a következő? Richárd összejön azzal a lánnyal, Nancy újra megőrül, én pedig bánatosan járkálhatom az iskola folyosóit egyedül. Azt hinnéd, hogy ennél már nem lehet rosszabb, hogy ennél már nem kerülhetsz lejjebb, de mindig rá kell jönnöm, hogy ez nem így van. Mindig van lejjebb, mindig van rosszabb. Csak reménykedtem, hogy legalább ennyim marad. De tévedtem. Megint.

Sziasztok Drágáim! 💖☀
Mindent nagyon szépen köszönök nektek, Ti vagytok a legjobbak!!💯 Elértük a több mint 20k nézettséget és hála nektek a 3. helyen is álltunk (tegnap) a romantikus kategóriában.
A hétvégén elutazom nyaralni és 1-2 hétig nem biztos, hogy fogok tudni hozni új részt, ugyanis a nyaralás alatt szeretném kicsit összeállítani a részek és a történet tartalmát.
Ne búsuljatok Ryan elköltözése miatt mert van ebben egy kis meglepetésem a számotokra, szóval ne aggódjatok, fogunk még hallani Ryan felől. 😍
Még egyszer köszönök nektek mindent és remélem velem maradtok ezek után is. / 2 héten belül biztos lesz rész, ezt megígérem nektek ❤  /