Az ágyam úszott az izzadságtól, ahogyan én is. Riadva ébredtem fel, mintha rémálmom lett volna. Persze ez nem az volt, rám mégis úgy hatott. Zokogva markoltam a takarómat, amit szorosan magamhoz húztam, hogy elrejthessem az arcom. Sírás közben úgy nézek ki, hogy azonnal el kell rejtenem valami mögé, plusz tompítóan hatott a bőgésemre. Sajnos nem eléggé.

- Amy, mi a baj? - jött be John aggódó szülő fejet vágva. Sokáig gyakoroltad? Csak megráztam a fejem és sírtam tovább. Nagy meglepetésemre leült mellém az ágyba és átkarolt - Semmi baj, semmi baj - ringatott akárcsak anya régen. Mindig megvigasztalt. Most vajon hol van? Egy újabb táncot lejt John didkó bárjában? Hát hogyne..

John szenvedett velem egy fél órát, hogy megnyugodjak. Addig nem engedett a szorításából, ameddig meg nem nyugodtam. Ez egy kicsit kimerítő volt, ugyanis fogytán volt a tiszta levegőm. John olyan pacsulit löttyentett magára, hogy azt hittem a karjai között fogok maradni, azt pedig nem akartam. Nem pont az ő karjaiba terveztem meg a halálom..

Gyorsan le kellett nyugodnom, mert szabadulni akartam a szorításából is, meg az illatától is.

- Miért bűzlesz ennyire? - mondtam morcosan.

- Büdös vagyok? - kérdezte és eltolt magától, hogy láthassa a reakciómat - Fújjak még? - rázott meg, hogy minél előbb válaszoljak. Olyan volt, mint egy tinédzser, aki most megy élete első randijára és tökéletes akar lenni a nőstény számára.

- Ne. Inkább ne. - nevettem fel megkönnyebbülve. John kifújta a benne rekedt levegőt.

- Jól van. - bólintott.

- Miért öntötted magadra az egész flakont? - kérdeztem végül.

- Elegem lett. - kaptam válaszul, mire felvontam az egyik szemöldököm - Olyan hamar elmegy az illatuk ezeknek a vackoknak. Akármilyen drágán is veszem, egy-két óra múlva már el is szállt.

- Ezért úgy döntöttél, hogy megfürdesz bennük. - nevettem fel.

- Pontosan. - mondta és megigazította az öltönyét. Sosem értettem John. Mindig frissen vasalt öltönyben ült a kis kanapéján. Sosem láttam még maci naciban nyomulni a nappaliban. Se reggel, se este. Szerintem ő az a fajta ember, aki még aludni és fürödni is öltönyben megy..

- Miért segítettél? - tettem fel a nagy kérdést.

- Ez a dolgom, az apád vagyok. Lehet azt hiszed, hogy egy szörnyeteg vagyok, de ez nem igaz. Csak egyesíteni akarom a családom. - mondta komolyan a szemembe.

- Na és James? - kérdeztem magabiztosságot mutatva. Mielőtt megszólalt volna nagyot sóhajtott és látszólag éppen azon gondolkozott, hogy milyen hazugságot mondjon.

- Nézd Amy.. - nah jön a hazugság - Lehet, hogy James nem az igazi fiam, de úgy neveltem, mintha az lenne. Számomra akkor is az, amikor rájöttem, hogy egy megcsalás gyümölcse.

- Akkor miért bántál vele másképp, mint Dominikkal? Honnan voltál olyan biztos abban, hogy miatta halt meg? - próbálkoztam be nála, hátha megtudok valami plusz információt. Látszott, hogy meglepte ez a kérdés, de szerintem csak azért, mert én nem tudhatnék Dominikról. Ez a család sosem beszélt róla..

- Dominik volt az egyetlen fiam. Az egyetlen vér szerinti gyermekem, akivel kapcsolatban álltam. Dominik elvesztése akkora fájdalommal járt, hogy úgy éreztem, muszáj valakit hibáztatnom..

- És mivel James volt vele akkor éjjel, ezért őt hibáztatod. - fejeztem be a mondatát.

- Igen. - bólintott.

- Nem vagyok jó apa Amy. Ez tény. Nem vagyok jó férj. Ez is egy tény. Nem vagyok férfi. Nem tudok kezelni semmit, és ha valami nem úgy alakul, ahogy én azt elterveztem, tombolok.

- Miért mondod ezt el nekem? - miért osztaná meg velem a gyenge pontjait?

- Azért, mert próbálok ezeken változtatni. Őszintén szólva ez sokszor nem megy. - nevetett fel. Sokszor? Szinte soha!

- És anya? Miért kell a bárban dolgoznia? Miért nem hagyod, hogy végre velem is foglalkozzon? - szinte kétségbeesetten könyörögtem neki a könnyes szemeimmel.

- Ő akarta ezt. - vonta fel a vállát. Számomra ez egyenlő volt azzal, hogy az anyám nem akar velem lenni. A munka mindig fontosabb lesz nálam. Ezt megtanulhattam volna már - Nekem sajnos mennem kell. - nézett az órájára és felállt - Elkések a munkából.

- De hisz te vagy a főnök.

- Jól látod Amy. - mosolygott - Mit mutatnék én a dolgozóknak, ha késnék. - kacsintott majd adott a homlokomra egy gyors puszit és kiviharzott. Nem tudtam, hogy hihetek -e neki és egyenlőre úgy voltam vele, hogy nem kell most azonnal eldöntenem. Észben tartom amit mondott és meglátjuk, hogy meddig tart a kis meséje.

- Ugye nem hiszel neki? - zökkentett ki a gondolkodásból James. Riadtan fordultam a hang irányába. James az ajtófélfát támasztotta és a tekintete kérdőre vont.

- Azt hiszek el, amit akarok. - fontam keresztbe a karom.

- Igazad van. - sóhajtott fel és elindult felém, de most nem ült le az ágyamra - De mi történik akkor, amikor nem a jó embernek hiszel?

- Nos, az lehetsz te is. - mosolyogtam rá gúnyosan - Mi van akkor, ha John igazat mond? Te pedig hazudsz. - mutattam rá - Ha mindent csak kitaláltál. - fúrtam a tekintetemet az övébe.

- Most megakarsz átkozni valamivel, vagy próbálsz megijeszteni? - kérdezte sóhajtva. Egyáltalán nincs jó kedve.

- Egyik se. - vontam vállat.

- Inkább öltözz fel és menjünk suliba.

- Menjünk? - mutattam felváltva rá és magamra.

- Igen. Van egy kis dolgom a központban. Eltudlak dobni. Ha gondolod haza is hozlak és tehetünk egy kitérőt.

- Miféle kitérőt? - néztem rá.

- Jó idő van. Nyalnék valamit. - kacsintott rám, majd kiment a szobámból. Szemforgatva keltem ki a kényelmes ágyamból.

Mivel valószínűleg az egész éjszakát átizzadtam, lehúztam az ágyneműmet és egy helyre dobtam, a tisztát pedig kikészítettem az ágyamra. Ezek után elvágtáztam zuhanyozni és hajat mosni. Megmostam a fogam és az arcomat is, majd kicsit megigazítottam a szemöldökömet egy kis barna porral. Választottam egy szép rózsaszínesebb árnyalatot a szememre is, majd a szempillaspirálom után nyúltam és kifestettem a szempilláimat. Addig mentem át rajta a kefével, ameddig szép hosszú nem lett. A hajam a hajmosás után szép természetes hullámokat kapott, ezért nem is foglalkoztam vele túl sokat csak átfésültem. Felvettem egy elegánsabb ruhát és végig néztem magamon a tükörben. Azt gondoltam, hogy ennél többet

úgysem tudok kihozni magamból, szóval nem pazarlom tovább az időmet. Sem Jamesét..

Kimentünk a kocsihoz és beszálltunk, majd elindultunk. Az út csöndben telt. Csak a rádióból szólt halkan a zene és ez volt az egyetlen ami miatt szólásra, - vagy inkább tátogásra - bírta a számat.

- Szóval. Suli után érted jöjjek? - állt meg a suli parkolójában. Gondolkozóba estem pár percre, mert nem tudtam, hogy akarok -e vele lenni.

- Nem hinném. De azért köszi. - a mosolyom kedvességet akart sugallani, mégis inkább gúnyosra sikeredett. Felsétáltam a sulihoz és vártam még a nagy épület előtt, hátha meglátok egy ismerős arcot.

- Hé! Szia! - jött oda hozzám Richárd, aki már egy ideje szemezett velem a másik oldalról.

- Szia! - emeltem rá a tekintetemet. Belenéztem gyönyörű szép zöld szemeibe és magával ragadott valami. Melegséget éreztem abban a két zöld szempárban, amik engem fürkésztek. Richárd szemei próbálták kitalálni, hogy hogyan is viszonyulok most hozzá. Nos, ezt még én sem tudtam pontosan, hogy hogyan kellene hozzá viszonyulnom. Minden esetre meghallgatom őt.

- Szóba állsz még velem? - vett elő egy rózsa szálat a háta mögül. Akaratlanul is elmosolyodtam.

- Még meggondolom. - mosolyogtam rá.

- Remek! Akkor bekísérlek. - fogta meg a derekam és így léptünk be a suliba. Számomra olyan volt, mintha a küszöb átlépésével lelassult volna körülöttünk minden. Lassú felvételben pörögne a filmünk tovább egy lassú szép számmal. De ez a valóság. Ilyen sosem fog megtörténni.

Richárd egészen a szekrényemig kísért. Kinyitottam a vajszínű szekrény ajtaját és szomorúan betettem a rózsát.

- El fog hervadni, mire kijutok innen. - szontyolodtam el.

- Majd újra élesztjük. - nyomott a szekrénynek. A homlokát az enyémhez támasztotta és nehezen vette a levegőt - Délután haza viszlek. - suttogta, majd hátrébb lépett.

- Mégis mivel? - nevettem fel.

- Motorral. - mondta.

- Na és mi lett a kocsiddal? - kérdeztem kíváncsian.

- Azzal ne törődj baba. Mindent megoldottam. - karolta át a vállam és bekísért a terem ajtajáig.

Mivel is kezdődhetne ez a nap, ha nem egy történelem órával? A tanár látványától máris elsápadtam és friss levegőre lett volna szükségem. A padtársam Nancy még rosszabbul festett ezeken az órákon. Undorodva vártuk minden egyes beszólását a lányok felé. Vártuk az összes perverz kérelmét. A hányinger szó ide kevés lenne..

- Nancy drága! Látom nem bírja az órámat. - a mosolya megannyi gúnyt rejtett és én úgy szerettem volna kiütni a fogait a helyéről, de nem tehettem. Megragadtam Nanc kezét, hátha bátorítóan hatok rá és erőt adhatok neki egy kézszorítással.

- Jól vagyok. - felelte magabiztosan a barátnőm.

- Hát akkor mit üldögélsz még ott? - tárta szét a karját majd feldobta a lábait az asztalra - Gyere ki felelni. - intett maga elé. Nancy komótosan kicsoszogott és elkezdett mesélni Egyiptomról. Kicsit földrajziasra sikeredett, de tudtam, hogy semmit nem tanult még ebben az évben.

A hányingert keltő óráinknak is vége szakadt és alig vártam, hogy Richárd haza vihessen. Természetesen a rózsám megfulladt a szekrényemben, de reménykedtem, hogy egy kis vízzel majd újra tudom éleszteni. Anya régen mindig vizes zsebkendőt tekert a virágok végére , szóval elindultam egy zsepivel és a virággal együtt a mosdóba. Rácsavartam a szár végére a nedves papírzsebkendőt és jól rányomkodtam, hogy ne hagyjam el útközben. Ezt a műveletet előbb is kitalálhattam volna.. A rózsával pepecseltem, amikor meghallottam egy nagy puffanást az egyik WC ajtó mögül. Először arra gondoltam, hogy valaki ledobta a táskáját a földre, de minden nyugtató gondolatot elhessegettem és inkább megnéztem, hogy mi volt az a puffanás. Amikor megláttam Vic ájult testét, fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. A földre borultam mellé és próbáltam felkelteni. Reménytelennek látszott, ezért inkább felhívtam Ryant, hogy azonnal jöjjön az iskolába. Ezek után mentőt is hívtam. Ryan előbb ideért, de erre a sebességre is számítottam. Mivel a mentős kocsiba csak egy hozzátartozó mehet, ezért én mentem, Ryan pedig kocsival. Szörnyű volt látni, ahogy Vic életéért küzdenek. Na jó talán túlreagáltam.. Vic csak elájult, de az oka nem tetszett. Látványosan elváltozott a teste. Fáradtabbnak tűnt és érzékenyebbnek. Sokat fogyott, hiszen nem evett és gyógyszereket szedett.

Pár órával később a kórházban vártuk Vic további eredményeit. Kint ültünk a váróban és minden egyes doktor látványa kiakasztott. Percenként vagy nyolc doktor rohangált össze vissza előttünk, és ez nem volt túl megnyugtató.

- Jó napot kívánok! Önök Victoria Argent hozzátartozói? - kérdezte egy negyven év körüli - igazából nagyon is helyes - férfi.

- Igen! - vágta rá azonnal - Van már valami hír? - álltunk fel mindketten.

- Egyenlőre csak rossz híreim vannak. Sajnálom.. - fogta meg Ryan vállát. A kórházban megállt a levegő. Megfagyott és lelassult minden körülöttünk..