Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek ennyi új információval, főleg, hogy ezeket nem Victől hallottam. Céltalanul bolyongtam egész nap és azon jártak a gondolataim, hogy mit kellene tennem. Tudtam, hogy beszélnem kell Victoriával, viszont féltem attól, hogy nem az igazi arcát mutatná. Féltem attól, hogy a boldog álarca mögé rejtőzne, ezzel kifejezve, hogy erős és törhetetlen. De az emberek nem azok. Mindenkit meglehet törni valamivel, és elhiszem, hogy ez sok neki. Az anyja nem tudja elfogadni, hogy a lánya nem lett olyan, mint amilyenre ő vágyott. Igazából nem is beszél vele, és van, hogy egy családi vacsoránál mindenkinek szed ételt, csak neki nem. Persze a testvérei kiállnak érte. Vic apja nem tudom mit gondol, róla nem igazán szoktak beszélni a tesók. Nem is nagyon van a képben..

Vic másik problémája az, hogy az egész iskola megtudta, hogy ő a lányokhoz vonzódik és ezt a többség nem tudja elfogadni, amivel még nem lenne akkora baj. Azzal van a baj, hogy ezt a lehetőséget kihasználják arra, hogy összetörjék szegény lányt. Ezen az sem segít, hogy Kayla hamarosan a világ végére fog költözni és nem hinném, hogy épen maradna a kapcsolatuk. Persze ebben reménykedem. De valljuk be. Számukra szinte lehetetlen lenne.

Annyira belemerültem a gondolataimba és annyira kutattam a megoldás után, hogy észre sem vettem, hogy nekiszaladok valakinek.

- Ne haragudj! - mondtam majd felnéztem a fiúra, akibe szépen belebotlottam.

- Semmi gond! - mosolygott rám Max és hírtelen annyira megörültem neki, hogy a nyakába ugrottam egy ölelésért. Nevetve ölelt vissza és szerintem megleptem.

- Hát te? Hogy kerülsz ide? - toltam picit el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. Nem is tudom mikor láttam őt utoljára, mindenesetre nagyon régen lehetett.

- Victoriáért jöttem. Már itt várom egy ideje, de még nem jött ki. Most indultam, hogy utána nézzek. - mutatott a hátam mögötti épületre.

- Mióta várod itt? - kérdeztem aggódva, amit ő is észre vett.

- Talán fél órája. - nézett a bal csuklóján lévő nagy fekete órájára. Valamiért imádtam, ha egy pasi csuklóján díszeleg egy óra vagy egy bőr karkötő. Annyira szexi tud lenni. Amy! - Miért? - kérdezte és úgy fürkészte az arcom, mint egy rejtvényt. Nem válaszoltam neki, csak megfordultam és besiettem a nagy kapun. Arra gondoltam, hogy a mosdóban megtalálom majd, de tévedtem. Minden emeleten megnéztem a mosdót, és minden ajtón benéztem, még azokba is amik zárva voltak. Pár lány ezt nem díjazta.

Max nem aggódott annyira mint én. Gondolom ő sem tud túl sok mindent a húgáról. Kaylát is hívtam vagy százszor, de nem vette fel. Csak reménykedni tudtam abban, hogy valahol megtalálták egymást, és belefeledkeztek a saját kis világjukba. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy nem ez történik. Volt egy olyan érzésem, hogy Vic éppen valahol gubbaszt a földön és próbálja összeszedni az összetört darabkáit. Nehéz ezt elképzelni egy olyan lányról, akit még sosem láttál szomorúnak, de még csak normálisnak sem. A mosoly a védjegyévé vált, sosem láttad anélkül.

- Amy állj már meg! Mégis mi ez az egész? - fogta meg a karomat Max és magával szembe fordított.

- Vic nem épp a fényes napjait éli. Csak aggódom. - könnyek homályosították el a látásomat, de próbáltam nem kiengedni őket.

- Ne aggódj! Megtaláljuk. - fogta mindkét karom a kezébe és dörzsölt rajtuk egyet bíztatás képpen. Bólintottam egy aprót, majd elindultunk, hogy megnézzük a könyvtárban és az udvaron.

- Hol lehet? - néztem ijedten Maxre. Láttam rajta, hogy ő is kezd aggódni. Lehet hülyeségnek tűnik, hogy ennyire aggódunk érte. De az emberek kegyetlenek. És féltettem Vicet.

- Mégis mire mondtad, hogy nehéz napjai vannak? - kérdezte és belefúrta a tekintetét az enyémbe.

- Sokan nem tudják elfogadni, hogy más, ezért kinézték maguknak Victoriát. A barátnője pedig hamarosan a világ másik felére költözik. - mondtam szomorúan.

- Mi van ha együtt akarják tölteni a napot? - kérdezte elgondolkodva.

- Akkor tudott volna hagyni neked egy üzenetet. - néztem rá - Felhívom Ryant. Hátha otthon van. - elővettem a telefont a farmer zsebemből és kikerestem a telefonszámát. Türelmesen vártam, míg fel nem veszi, de a türelmem vészesen fogyni kezdett, amikor vége szakadt a hívásnak - Nem veszi fel.. - mondtam csalódottan. Próbáltam vissza tuszkolni a telefont a zsebembe, amikor elkezdett rezegni. Úgy rántottam ki a zsebből mint valami őrült és csak a szerencsémen múlott, hogy nem repítettem egyből ki a kezemből.

- Ryan?! - támadtam le, mikor felvettem a telefont.

- Igen, én vagyok mond! - hallottam a szuszogását a túloldalról és bár nem láthattam, tudtam, hogy elmosolyodik.

- Mond, hogy tudod hol van Vic! - könyörögtem erőtlenül, de a remény nem hagyott el. Kivéve akkor, amikor kimondta, hogy nem..

- Miért kérdezed? - kérdezte, és aggodalmat véltem felfedezni a hangjában.

- Max érte jött a suliba. - pillantottam az említett fiúra - De Vic sehol sincsen. Kaylát is próbáltam hívni, de nem veszi fel.

- Nem lehet, hogy együtt vannak? Kayla nemsokára elköltözik. Biztos szeretnének kicsit kettesben lenni. - mondta nyugodtan és ez valahol engem is megnyugtatott. Valószínüleg én is ezt tenném, ha tudnám, hogy a nagy szerelmem elköltözik, és nem csak a szomszéd faluba.

- Akkor miért kérte volna Maxet, hogy jöjjön érte? Vagy ha változás történt miért nem hívta fel és mondta meg neki, hogy nem kell jönnie? - kérdeztem, de inkább magamtól mint tőle.

- Ne menj át Sherlockba. - nevetett fel halkan - Vic erős lány, nem lesz baja.

- Rossz előérzetem van. - motyogtam és hírtelen két kezet éreztem a vállamon, amik bátorítóan megszorítottak.

- Ryan tudja amit nekem mondtál? - suttogta a fülembe Max.

- Nem aggódnék, de attól tartok, hogy Victoria most nincs a legjobb állapotában. Tudom mi történt tavaly vele. Annyira ki volt merülve, hogy elájult. Mi van h most is épp valamerre tartott és eszméletlenül fekszik valahol? - miközben kimondtam ezeket a szavakat, még jobban megrémültem és a szemeimet megtöltötték a meleg könnyek.

- Hogy érted, hogy nincs jó állapotban? - kérdezte és éreztem, hogy felkeltettem az érdeklődését.

- Vic sokat beszél az anyjáról és amit művel vele. Kayla hamarosan búcsút int ennek az országnak, és soha többet nem jön vissza. A suliban sincsenek rendben a dolgok, mert pár ember szekálja őt a mássága miatt. - az utolsó mondatot félve mondtam ki, mivel tudtam, hogy Ryan milyen lobbanékony.

- Hogy mi?! - akadt ki - Várjatok meg a suliban, szétverek mindenkit.. - sziszegte.

- Ryan! - kiáltottam rá - Nem ez a megoldás! És most nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy Victoriát épségben találjuk meg!

- Jól van.. - mondta és bontottuk a vonalat. Lassan Max felé fordultam , ő pedig a karjaiba vont. Szükségem volt erre az ölelésre per pillanat. Mondjuk nekem mikor nincs? De nem ez a lényeg most.

- Megtaláljuk ne aggódj. - suttogta és egy apró puszit nyomott a homlokomra. Időközben Ryan is megérkezett, de dühösebb volt mint amire számítottam. Megértettem az okát is..

Szólt a szüleinek, hogy senki sem tudja, hogy hol van Victoria. Az apja persze nem ért rá ilyen gyerekes(!!) bújócskázós játékokra, ezért ment is tovább egy hihetetlenül fontos megbeszélésre. Gondolhattuk volna, hogy a pénz megteremtése sokkal fontosabb a lánya megtalálásánál és épségénél. Az ilyen emberek miért lesznek szülők? A másik gyáva pontunk az anyjuk volt. Amint meghallotta, hogy Vicről van szó, már nem is érdekelte. A ház makulátlan tisztasága sokkal inkább érdekelte, mint a saját lánya hol léte. Csak egy kérdés. A haragja tényleg ennyire elsöprő? Tényleg ennyire fontos a büszkesége, amikor a lánya lehet hogy bajban van? Hogy lehet egy anyában ekkora harag a gyermeke iránt, hogy nem aggódik egy cseppet sem az épsége iránt? Legyen rá mérges azért, mert nem olyan, amilyennek akarja.. ( Persze ezzel sem értek egyet..) De legalább akkor mutatna érdeklődést iránta, amikor baj van.

Az autó utat végig szenvedtük. Az egész autó megtelt trágár szavakkal, gyűlölettel és idegességgel. Már fél nyolcat mutatott az óra, de Vicet még mindig nem találtuk sehol.

Hol a fenébe vagy Victoria?

Éjfél előtt nyolc perccel toppantam haza. James a konyhában mosogatott(?) John pedig a foteljében ült és olvasgatta az újságjait.

- Hol van anya? - kérdeztem, mikor beléptem hozzájuk.

- Neked is szia! - nézett fel morcosan John az újságjából - Merre jártál? - vette el az arca elől a papírlapokat.

- Egy barátnőmet kerestem. - válaszoltam majd átmentem a szoba másik végébe, a konyhába. James szorgalmasan mosogatta a vacsoránál összegyűlt tányérokat és poharakat.

- Milyen barátnőddet? - kérdezte John. Kivettem egy poharat a szekrényből és teli töltöttem narancslével.

- Victoriának hívják. - mondtam, miután legurítottam a pohár tartalmát. Beletettem a mosogatóba, amiért egy szúrós tekintetet kaptam Jamestől. Ettől egy apró gúnyos mosoly jelent meg az arcomon, de nem figyelhettem rá, mert John nagyon belejött a beszélgetésbe.

- És miért kellet keresni? - kérdezte én pedig akaratlanul is felnevettem

- Mert eltűnt? - nevettem még mindig - Általában ezért keresnek valakit nem? Mert nincs meg.

- Ne feleselj! - mondta nyugodtan - Hogy tűnt el? - kérdezte végül.

- Nem tudjuk. A suliba jött érte a bátyja Max, de ő sehol nem volt. - vontam fel a vállam. Nem azért mert nem érdekelt, hanem mert már nem tudtam mit tehetnék - Felmegyek aludni. - azzal felvonszoltam magam az emeletre és bedőltem az ágyamba.

Reggel az ablakhoz mentem, hogy elhúzzam a függönyt így több fényt juttatva a szobámba, észrevettem Ryant a kocsijának támaszkodva. Keresztbe fonta a kezét, ezzel még jobban ráfeszült a pólója és látni lehetett tökéletes izomzatát. A karján egy tetoválás kapott helyet, ami még férfiasabbá tette számomra a srácot. Sosem néztem meg közelebbről a karjára firkált örök darabot, mert sosem volt rá igazán alkalmam megcsodálni. Bár a kis kiruccanásunk óta igen jóban vagyunk, azt éreztem, hogy még mindig a legrejtélyesebb személyek között van. Csak rá nézel és nem tudod ki ő. Nem tudod eldönteni, hogy jó fej vagy egy nagyképű idióta. Minden amit le tudsz olvasni róla az az, hogy ne menj közelebb hozzá.

Ryan felpillantott az ablakomba és észrevette, hogy milyen nagy ámulattal bámulom. Azt hiszem erre ideges lett mert ellépett a kocsijától és csapkodni kezdett. Ettől azonnal kapcsoltam és elléptem az ablaktól, hogy neki állhassak rendberakni magam. Mivel tegnap sem energiám, sem időm nem volt, ezért most kellet tíz perc alatt lezavarnom egy zuhanyzást és egy hajmosást. A sminkemmel nem törődtem túl sokat csak egy kis alapozót kentem fel - csodálatosan.. - az arcomra. Gyorsan felöltöztem és lerohantam Ryanhez.

- Szia! Van valami hír? - rohantam oda hozzá.

- Szia! Nem, nincsen. Nem jött haza az éjjel. - mondta idegesen.

- Lehet, hogy már a suliban van. - csillogó szemekkel néztem rá. Tényleg hittem benne. Reménykedtem, hogy Vic Kaylánál aludt, és most együtt mennek be a suliba. Ryan bólintott egyet, majd beszálltunk az autóba és elhajtottunk. Az út csendesen és gyorsan telt, mivel egy nagyjából negyed órás utat hat perc alatt tettünk meg.

Sietve kiszálltunk a kocsiból és beléptünk az iskola kapuin. A tömegben egész végig őket kerestük. Ryan Vicet próbálta elérni telefonon, én pedig Kaylát, de sikertelen volt a próbálkozásunk. Minek van ezeknek telefonjuk, ha rajtuk ülnek?!

- Benézek a mosdóba, hátha. - vontam vállat, majd elindultam, hogy benézzek a földszinten lévő mosdóba. Csak pár gólya volt bent, akik az érkezésem után távoztak is. Biztos extra titkokat osztottak meg egymással és kipletyizték az egész iskolát. Minden fülkébe benéztem, de az utolsónál feladtam. Lehajtottam a WC fedelét, és ráültem. Tenyerembe temettem az arcom és próbáltam vissza fojtani a könnyeimet. Pár perccel később vettem egy mély levegőt és felnéztem. Megakadt a szemem a falfirkákon. Bambán néztem az előttem lévő ajtóra, amin megannyi gusztustalan rajz és trágár szavak szerepeltek. Gyengén, de felálltam és közelebbről is megnéztem a fülke falait. Nem volt kérdés, hogy ezek a rajzok és szavak kiket ábrázolnak. Kaylát és Victoriát. Nem csoda, hogy menekül innen. Végig húztam az ujjaimat minden egyes bántó rajzon. Nem tudom miért tettem. Talán mert nem bírtam elfogadni és elhinni, hogy az emberek tudnak ennyire kegyetlenek lenni. A falon olyan mondatok is szerepeltek, mint például: "Ebben az iskolában nem támogatják a leszboszikat" vagy "Öld meg magad" Valószínüleg nem mindegyik Victoriáék miatt került fel. De egy csomó rajz ott virított a lepukkant WC ajtón, amin Vic és Kayla neve díszelgett egy csomó rajzzal, amik őket ábrázolják.

A csengő megszólalt és én még a bugyimból is kiugrottam úgy megijedtem. Teljesen sokkos állapotba kerültem, amikor mindezt megláttam. De ez érthető nem? Nem is rólam szóltak falfirkák, mégis kimondhatatlanul fájt elolvasni és végig nézni őket. Ezekkel nem csak azt bántod, akit megcélzol vele.. Ezzel minden érző embert megtudsz bántani, gondolkozóba tudsz ejteni. Mielőtt elhagytam volna a helyiséget lefotóztam a falakat és elgondolkoztam azon, hogy most az igazgatóhoz kellene mennem. Remegő lábakkal mentem ki az ajtón és a kilincsen próbáltam megtámaszkodni. Ryan a mosdó előtti plakátoknál várt rám idegesen. Mikor meglátta, hogy alig állok a lábamon, odasietett hozzám és a karjaiba fogott. Megfogta ernyedt és gyenge testem, és szóra nyitotta a száját, de végül nem hozzám szólt.

- Kayla! - ordított a tömegbe. Bár már rég becsengettek, a diákokat ez nem annyira zavarta.

- Hé! Minden rendben? - nézett rám ijedten. Aprót bólintottam és megpróbáltam összeszedni magam.

- Veled volt Vic az éjjel? - kérdezte Ryan, miközben még mindig engem tartott és nyugtatgatott.

- Nem. - nézett le a földre - Nem igazán jó a hangulat közöttünk. - mondta szomorúan. Ez az egész azt jelentette, hogy Vicnek még több oka volt a szökésre.

- Nem csodálom. - mondtam ki, mire mindketten megsértve néztek rám. Hogy a tudtukra adjam mit is értek ez alatt, odaadtam nekik a telefonomat és megmutattam nekik a képeket, amiket csináltam a mosdóban. Úgy látszott Kayla semmit nem látott ebből az egészből.

- Hol van most? - nézett könnyes szemekkel ránk.

- Nem tudjuk. Tegnap óta keressük. - suttogtam. Kayla a kezembe nyomta a telefont és kifutott az épületből. Gondolom elment megkeresni. Átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy ő tudja hol lehet.

- Gyere, bekísérlek az órára. - mondta, mire még rosszabbul éreztem magam.

Egész töri órán a képeket néztem és emellett chatet folytattam Kaylával, aki nem ment semmire Vic keresésével. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék.. Nancy egész végig hozzám beszélt, de ma nem voltam túl beszédes kedvemben. Persze végig hallgattam, hogy lassan két hete együtt alszik valami sráccal és hogy hétfő óta nála tanyázik. A végén Nanc engem is észre vett, nem csak a saját mondandóját, így beavattam a történtekbe. Ugyan úgy aggódik Victoriáért, akárcsak mi. Richárd is szóba jött, és csak akkor esett le, hogy nem is keresett. Hétfő volt az első napom, hogy vissza jöttem a baleset óta, de nem írt, nem hívott és nem is keresett. Én sem bombáztam mondjuk üzenetekkel, mert Vic eltűnése jelen esetben sokkal jobban aggasztott.

A nap végére annyira kikészültem, hogy muszáj volt látnom Richárdot. Szükségem volt az ölelésére, a megértésére, és hogy csak ráhajthassam a mellkasára a fejem. Szükségem volt rá.

Ezért elmentem hozzájuk. Tudtam, hogy Nancy nem lesz otthon, mivel mondta, hogy a lovagjával tölti a napot. Egész szépen kezd felépülni a sérelmeiből és abból, hogy elvesztette az édesanyját. Becsöngettem és türelmesen megvártam, amíg Richárd kinyitja az ajtót. Csakhogy nem ő volt az első, akit megláttam..