Teltek múltak a napok és te köddé váltál. Olyan voltál mint az eső a meleg nyári napon. Az ember várja, de soha nem jön. Ez jó hasonlat. Hisz te sem jöttél soha. Vagy mégis?

Az ebédlőben voltam egyedül, mivel Nancy barátnőm egy csodálatos helyen meresztette a formás kis fenekét. Utáltad, amikor nélküled ment el valahova, mert a saját életednél is jobban féltetted. Ez aranyos volt.

Amikor befejeztem az ebédet - amit mellesleg meg sem kóstoltam, csak széttúrtam a villámmal -, hátra toltam székem, megfogtam a tálcám, és kicsit gyorsabban fordultam meg, mint kellett volna.. A tálcám tartalma mind ráborult Richárdra. A mai menü kifejezetten olyan színeket hordozott magával, mint mondjuk egy jó pörkölt. Richárd hófehér inge szerintem soha többé nem lesz ugyan olyan. Akárcsak a kapcsoltunk.

Mindenki minket bámult és megfagyott körülöttünk a levegő. Richárd várta, hogy megölhessen, a többiek várták, hogy mikor ölnek meg, én pedig vártam, hogy megöljenek. Az ideges fiú megragadta a csuklóm, ezáltal kiesett a tálca a kezemből. Magával rángatott a mosdóba és közben magában dühöngött. Nem tudtam megszólalni, pedig bocsánatot akartam kérni tőle. De a szám résnyire sem nyílt ki. Behúzott a férfi mosdóba, ahol két srác épp végezte volna a dolgát, de Richárd nagyon nagyon szépen megkérte őket, hogy húzzanak ki. Mivel a srácok elsősök lehettek, szinte azonnal el is tűntek. Akkor jöttem rá, hogy egyedül maradtam azzal a sráccal, akit nyakon öntöttem.. A csengő már megszólalt, így nem sok mindenkit lehet látni a folyosókon.

- Én, én sajnálom Richárd.. - dadogtam de ő csak felemelte a mutatóujját, hogy hagyjam abba. Az ingét kezdte el kigombolni és levetette. Beledobta a kukába, majd próbálta kiszedni fekete nadrágjából is a maradékot.

- Máskor figyelhetnél jobban! - mondja unottan, mintha nem érdekelné.

- Mondtam, hogy sajnálom. - magyarázkodtam.

- És szerinted a sajnálatodtól tiszta lesz az ingem? - fordult felém és szinte kérdőre vont a tekintetével.

-Nem. - forgattam a szemeimet.

- Még ne neked álljon feljebb! - egy csúnya nézés után megfordult és a mosdókagylóra támaszkodott.

- Oh de neked állhat feljebb ugye? - csapkodtam és látszott, hogy Richárd mindjárt kitépi a csapot a helyéről a hajával együtt.

- Rám öntötted az ebédedet baszki! - dühöng.

- Igen, rád öntöttem az ebédemet, ezért éhen fogok halni és ezért fizettem ki! Baszki! - üvöltöztem.

- Te jó ég! - nevetett ki - Hogy lehetsz ennyire gyerekes? - nevet kínjában rajtam.

- Az egyetlen gyerekes ember ebben a mosdóban te vagy. - mutattam rá majd kinyitottam volna az ajtót de nem engedte.

- Ha ki mersz menni azon az ajtón esküszöm kitépem a helyéről és utánad hajítom a csappal együtt. - mondta és tátott szájjal fordultam vissza hozzá.

- Te normális vagy? Mi a franc ütött beléd?! - léptem közelebb hozzá.

- Na és te? - lépett közelebb ő is.

- Nem. Nem vagyok normális, hogy beléd szerettem. - ingattam meg a fejem, majd feltéptem az ajtót és becsaptam magam után. Szemeimet a könnyeim marták vérvörösre. Elindultam az osztálytermünk felé, de nem bírtam ki és összeestem a folyosón. Csak sírtam és sírtam, ameddig már nem tudtam.

Richárd karjai szorosan körbeöleltek, ami már kezdett sok lenni, főleg a sok vissza emlékezés miatt. Nem tudtam miért gondolok ezekre és miért kerülök vissza ugyan oda. Nem értettem, hogy mitől jönnek elő ezek az emlékek, de gondolom a balesethez köthetőek. Csak nem akarok a végére kerülni a történetnek. Az a legfájóbb pont az életemben. Furcsa hogy ezt mondom, amikor pár perce keltem ki Richárd mellől. Valahogy rendeződtek idővel a dolgok kettőnk között, viszont az egy nagyon sötét korszak volt. Richárd teljesen megváltozott. De onnantól kezdve már ismeritek a sztorit, szóval nem kell újra átfutnom rajtuk.

Próbáltam magam vissza hozni a jelenbe ezért kimentem a fürdőbe, hogy megmosakodjak. A baleset óta nem tudtam zuhanyozni, mivel kikelni sem bírtam az ágyból, és ettől a gondolattól undorodni kezdtem magamtól. Meleg vizet engedtem fáradt testemre, mikor beálltam a zuhany alá. Hagytam, hadd folyjon rám a jól eső víz. Annyira jól esett csak állni alatta és érezni, ahogy nedvesség éri a testemet és a koszos bőrömet. Levettem az első tusfürdőt a polcról amit megpillantottam, és mielőtt magamra kentem volna, elolvastam a leírását. Nem tudom miért, igazából csak elfoglaltságot kerestem. Megmosakodtam egy igazán finom illatú tusfürdővel és újra élőnek éreztem magam. A gyógyszereknek köszönhetően kezd rendbe jönni a fejem és már nem szédelgek annyit. Nem is értem, hogy Richárdnak hogy a fenébe nem lett baja. Persze nem mintha ezt kívánnám neki. Ebből látszik, hogy mindig az sérül, aki ártatlan..

eszembe jutott, hogy Richárdék nem fürödnek pénzben, hogy finanszírozni tudják a kis pancsikálásom, úgyhogy gyorsan elzártam a vizet és kiléptem a kabinból. Észrevettem Richárd törülközőjét lógni az egyik fogason, amit örömmel vettem le a helyéről és terítettem magamra. Miután megtörülköztem, felvettem a tiszta ruháimat, amiért tegnap ment el Nancy, de akkor még képtelen voltam bármit is kezdeni velük, most viszont kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy tiszta ruhába bújtathatom a testem. Felszabadultam a zuhanyzás és a hajmosás után. Minden porcikám újjászületett és pezsgőt bontott. Ezek után jöhetett az arc és fogmosás. Nancy minden fontos dolgot elhozott nekem, amit felírtam neki egy kis cetlire. Anya aggódott értem és többször is hívogatott, de megkértem Nancyt, hogy semmiképpen se mondja el, hogy mi történt. Behazudtuk nekik, hogy egy csúnya betegség vert sátrat rajtam és ezért nem megyek haza. Persze elhitték és azóta nem is kerestek. Köszi

James az, aki még hívogat, de szerintem csak azért, mert tudja, hogy a betegségem egy nagy kamu. Tudja, hogy hol vagyok és kivel, de per pillanat nem igazán mozgat meg. Nem vagyunk túl jóban és nem tudom még eldönteni, hogy hogyan érzek ezzel kapcsolatban. Talán hiányzik, de tudom, ha most itt lehetne, akkor azt akarnám, hogy menjen minél messzebb tőlem.

Kiléptem a fürdőszobából és egyből Richárdba ütköztem, aki azonnal megfogta mindkét karom és mélyen a szemembe nézett.

- Hát te? Jól vagy? Egész végig téged kerestelek! - adott hangot az aggodalmának.

- Igen én csak lezuhanyoztam. Szükségem volt rá, hogy jobban érezzem magam. - bólintottam. A beszélgetésben még nem voltam profi, szépen lassan, fáradtan és néha tagolva próbáltam elmagyarázni dolgokat.

- Annyira megijedtem. Ne csinálj ilyet többé! - vont karjaiba, amitől megfájdult a fejem. Nem bírtam vissza ölelni, teljesen fázis késésben voltam.

- Ne fürödjek többé? - morogtam a mellkasába.

- Ah te idióta. Ne tűnj így el! - tolt el magától, hogy a szemembe mondhassa.

- De hisz csak fürödtem. - értetlenkedtem.

- Jó tudod mit? Hagyjuk is ezt a témát, fogjuk rá, hogy megígérted és most menjünk le kajálni. - Simogatta meg a hátam és elkezdett lassan tolni a lépcsőhöz. Miután látta, hogy egy lépcsőfok egy percet vesz igénybe, óvatosan felkapott és levitt a lépcsőn. Elvitt egészen az asztalig és leültetett az egyik székbe.

- Neked nem suliban kellene lenned? - kérdeztem, miközben friss meleg palacsintákat pakolt le elém.

- Nem. Itt kell lennem veled. Az iskolával már megbeszéltem a dolgokat, ne aggódj, nem lesz semmi baj ha kihagyok pár rajz órát. - kacsintott, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.

Richárd megkent nekem pár palacsintát nutellával és ezt a műveletet látva minden nyálam az ölemben landolt. Alig vártam, hogy végre beleharaphassak és felfaljam az összeset, de mikor Richárd észre vette, hogy mekkora extázisba estem egy palacsinta láttán, tovább húzta az időt és nem adta oda.

- Hé! - néztem rá nagy boci szemekkel - Kérlek! - szomorodtam el a palacsintát nézve.

- Jól van. - nevetett fel és a kezembe adott egyet, majd megkent egy másikat. Hamar betömtem az egészet. Richárd remek szakács tudott lenni, amikor épp volt kedve hozzá. Vártam a következő nutellás csodát, amit Richárd már nyújtott is felém én pedig mohón kaptam a palacsintáért. Mielőtt elvehettem volna tőle, elhúzta és betömte a szájába az egészet. Tátott szájjal és fájdalommal teli szemekkel néztem végig.

- Most miért nézel így rám? - nevetett fel - Te már betömtél egyet, én is éhes vagyok.

- Kapd be. - duzzogtam.

- Már megvolt édes. - kacsintott.

Miután megreggeliztünk Richárd elkezdett készülődni a suliba. Ha még siet talán beér harmadik órájára.

- Vigyázz magadra és hívj, ha van valami! - adott csókot a homlokomra és kiment az ajtón.

Nem telt el néhány perc sem, amikor megszólalt a csengő pont akkor, amikor lefeküdtem a bőrkanapéra. Nagy nehezen felszedtem magam róla és kinyitottam az ajtót.

- Mit hagytál itthon? - forgattam a szemeimet, de mikor megláttam, hogy nem Richárd áll az ajtóban sokkot kaptam.

- Neked is szia! - mondta gúnyosan James.

- Te mit keresel itt? - fontam össze magam előtt a karomat.

- TE mit keresel itt? - hangsúlyozta ki az első szót a mondatból.

- Beteg vagyok, és semmi kedvem nem volt hazamenni. - vontam vállat.

- Látom. Remélem jól elszórakoztál a barna bőrű barátoddal, mert most vége van a kis henyéléseteknek. - rántotta meg a karom.

- Mi a fenét művelsz?! Ez fáj! - téptem ki a karom a kezeiből.

- Vagy most azonnal fogod a cuccaidat és bevonszolod magad az autóba, vagy én foglak meg és a csomagtartóba hajítalak! - egy csepp kedvesség sem szorult belé.

- Beteg vagy! - förmedtem rá és rácsaptam az ajtót. Próbáltam bezárni, de ennyi időm nem volt, így mikor James kitörte az ajtót a helyéről, engem is magával söpört. Szerencsére a fejem nem vágódott hozzá semmihez, viszont egy ekkora lendülettől iszonyatosan belesajdult minden porcikám.

- Azt mondtam velem jössz! - ragadott fel a földről és mikor szembe kerültem vele megrázott - Megértettél?! - üvöltött egy hatalmasat én pedig a könnyeimben kezdtem el fuldokolni.

- Igen.. - mondtam erőtlenül, mire meglökött, hogy menjek a cuccaimért. Azt hittem minden egyes lépcsőfoknál belehalok. A baleset miatt sem voltam a toppon, de ezek után a rángatások és lelki bántalmazások után még annyira sem bírtam mozdítani a testem.

Vagy negyed órába telt, mire lehurcolkodtam az emeletről, amit James egy széken ülve végig nézett. Ettől csak még jobban sírni akartam..

- Jó sokáig tartott. - nevetett pimaszul - Nem találtad a bugyidat, amit tegnap este levett rólad? - gúnyos mosolya egy percre sem tűnt el az arcáról. megtudtam, hogy innen fúj a szél. Féltékeny. Féltékeny mert azt hiszi lefeküdtem Richárddal és tudja, hogy vele több esélyem van.

- Semmit nem kellett keresgélnem, mert semmit nem vett le rólam. - mondtam miközben a táskámat húztam a földön.

- Ne feleselj! - mosolygott.

- Hagyj békén James! - ingattam meg a fejem lassan.

- Miért? Mert megzavartam a kis paradicsomotokat? - nevetett fel.

- Semmit sem tudsz. - grimaszoltam.

- Nem is kell. Már mindent tudok. Nancy drága volt olyan kedves és beszámolt mindenről. - mosolygott.

- Hogy mi?! - nem is azon, hogy esetleg elmondta neki a balesetet, hanem hogy hogyan kerültek ezek össze.

- Nancy egyedül érezte magát a napokban, én pedig voltam olyan kedves, hogy áthívtam magamhoz. - mosolygott perverzen.

- De ti nem.. ugye? - kérdeztem egy nagy csomóval a torkomban.

- Jaj Amy, miket nem gondolsz. Még szép, hogy megtörtént. Sajnos a te szobád zárva volt, szóval... - fújta fel a mellkasát. Egy szó sem jött ki a számon, inkább elszégyellve motyogtam egy 'menjünk'-öt. James megfogta a cuccaimat és betette a kocsiba, ameddig én beültem. Az út csendben telt és fájdalmasan. A szemeim nem akartak nyitva maradni, annyira égtek.

- Tényleg lefeküdtetek? - alig bírtam kimondani.

- Igen. - mondta nyugodtan - Talán féltékeny vagy? - kacsintott.

- Mire lennék? - nevettem fel - Nem tud pótolni engem és ezt te is nagyon jól tudod. - James arcáról minden eltűnt és felváltotta a komorság és az idegesség. Egész végig az utat néztem és egy percre sem emeltem a tekintetemet Jamesre.