Másnap reggel Ryan üzent, hogy értem jön, ezért kicsit több időm volt arra, hogy eltüntethessem a tegnap este nyomait. Kívülről sikerült is, de belülről elég ramatyul éreztem magam. Lassan letipegtem a lépcsőn és felvettem a cipőmet. James a nevemet ordibálta az emeleten és amikor megláttam mérges arcát nevetve siettem ki az ajtón és zártam be, hogy minél több időm legyen. Gyorsan bepattantam Ryan mellé, ő pedig padlógázzal elindult.

- Mi volt ez Amy? - kérdezte a középen helyet foglaló Richárd.

- Össze kaptunk kicsit, mert napokra eltűnt és nem volt pofája dobni egy üzit, hogy jól van. - vontam vállat, de közben egész végig azon agyaltam, hogy mit keres itt. Nancy az egyik oldalán bóbiskolt, gondolom a tegnapi nap kicsit fejbe vágta. A másik oldalán Vic foglalt helyet aki Richárd karjaiban pihent. Ryan észre véve, hogy nagyon agyalok valamin, rátette kezét a combomra és rajta hagyta amitől apró mosoly jelent meg az arcomon. Ettől a tettétől, viszont valaki pont az ellentétét tette. A visszapillantóból láttam, hogy Richárdnak ez nagyon nem tetszik, így hát még jobban élveztem a pillanatot.

Egyesével szálltunk ki a kocsiból és szép lassan szétszéledtünk. Én Nancyvel mentem tovább a földszinten. Bementünk a terembe és leültünk a helyünkre, de egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nancy leborult a padra és mély álomba zuhant. Én is követtem volna a példáját, de nem volt annyi erőm sem, hogy letegyem a fejem a padra anélkül, hogy ne vágódjon szét rajta.

Az óra közepén hírtelen elkapott a 'mindjárt idepisilek' érzés, ezért kikéredzkedtem a mosdóba. Mikor beléptem a helységbe, Kayla ült összekuporodva a földön ülve. Ijedten néztünk egymásra és miután magamhoz tértem, azonnal letérdeltem hozzá és megfogtam a karját

- Mi történt Kayla? - kérdeztem aggódva. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet, de nem is ismerem annyira, hogy tudjam.

- Nem mondhatom el. - sírt még jobban.

- Pedig attól jobb lesz. - bíztattam.

- Nem tudhatja meg senki. - nézett rám gyönyörű csokoládé színű szemeivel és bár lány vagyok és nem vonzódom a saját nememhez, még én is eltudtam veszni bennük..

- Ugyan miért nem? - kérdeztem és leültem törökülésbe mellé.

- Mert ismerem az embereket és tudom, hogy csak bántanának, ha kiderülne.

- Nos. Ha ez megnyugtat én nem olyan vagyok. Nyugodtan elmondhatod. - mosolyogtam bíztatóan. Könnyes boci szemekkel hezitált, azon, hogy merjen -e bízni bennem.

- Szerelmes vagyok valakibe. - meredt rám és szemeiben még több könny gyűlt össze.

- És mi a baj ezzel? - nevettem fel halkan.

- Ő más mint a többi. - hajtotta le a fejét.

- Ezt mégis hogy érted? - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Ő nem a foci csapat kapitánya. Ő a pom pom lányok királynője. - nézett rám teljesen összetörten, az én szemeim pedig kikerekedtek.

- Victoriára célzol? - kérdeztem még mindig sokkban, mire aprót bólintott.

- Most őrültnek tartasz igaz? - kezdte el újra a szipogást.

- Miért tartanálak? - néztem rá - Victoria is pont ugyan úgy érez, ahogyan te. - mosolyogtam rá - Talán beszélned kellene vele és nem itt szomorkodnod. - böktem meg a vállát a vállammal.

- Nem tőle félek. - nézett le kezeire - Én a többiek reakciójától félek. Hogy kinéznek maguknak és elítélnek, mert nem a kolbira bukom. - szipogta és felnevettem.

- Kayla. Nem kell arra buknod. Ne foglalkozz velük. Csakis azzal kellene foglalkoznod, hogy tudasd Viccel az érzéseidet. - mosolyogtam rá

- Köszönöm. - ölelt át és természetesen vissza öleltem törékeny testét. Tudom, hogy szüksége volt erre.

Ebéd szünetben láttam Kaylát és Victoriát az egyik asztalnál beszélgetni. Nem volt feszültség kettőjük között, egész vidámnak tűntek egymás társaságában.

- Ki az a lány? - ült le mellém Richárd csámcsogva.

- Először is megtanulhatnál halkan rágózni. Másodjára pedig Kaylának hívják. Vic új barátnője. - mondtam és le sem vettem róluk a szemem, csak a végén pillantottam Richárdra, hogy láthassam mi a reakciója erre, de csak megrántotta a vállát. Felszúrtam pár saláta fecnit a villámra és elkezdtem forgatni mintha spagetti lenne. Teljesen máshol járt az agyam. Ryan ült le velem szembe, mellé pedig Nancy, aki szerintem még mindig nem volt tisztában azzal, hogy hol is van éppen.

- Minden rendben? - kérdeztem tőle.

- Persze. - dünnyögte vissza.

- Pont úgy nézel ki. - gúnyolódtam.

- Miért, te jobban nézel ki? - szólt közbe Richárd.

- Miért? - néztem rá.

- Már fél órája forgatod a salátádat a levegőbe. - nézett a villámra, mire beleejtettem a tányérba.

- Feltűnt nektek, hogy ebben az iskolában senki sem normális? - emelte ránk tekintetét Nanc.

- Mire gondolsz? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Az összes iskola el van cseszve. - vont vállat, mintha cseppet sem érdekelné már - És mivel mi benne vagyunk, a mi generációnknak is lőttek. - tette fel a kezét, majd felállt az asztaltól és kiment az ebédlőből.

- Mit akart ezzel mondani? - kérdeztem Richárdra nézve.

- Fogalmam sincs, de megyek és megkérdezem. Később találkozunk srácok. - azzal fogta magát és el is tűnt a tömegben. Aggódva néztem Ryanre, majd Victoriáékra.

- Amikor kimentem a mosdóba, megláttam Kaylát a földön ülni és sírni. Elmondta, hogy szerelmes valakibe. - Ryan felvonta a szemöldökét, mondván, hogy nem érti. Aprót biccentettem a háta mögé, abba az irányba, ahol Kayla és Victoria békésen fogyasztották az ebédjüket.

Irodalom óra következett és ez volt az utolsó óránk ezen a szörnyen unalmas napon. Nancy nem jelent meg az órán, ezért ráírtam Richárdra, mivel a barátnőmet nem tudtam elérni semmilyen módon.

Amy üzenete: Minden rendben Nancyvel?

Richárd üzenete: Haza hoztam és ő is telibe hányta a kocsimat akárcsak te tavaly 😏

Amy üzenete: Haha nagyon vicces vagy, de most nem rólam van szó. Az alkohol miatt?

Richárd üzenete: Lehet. Nagyon kimerültnek látom napok óta, szóval valószínűleg nem csak az alkohol miatt.

- Amy! Kérlek fejezd be a pad alatti külön csevegést. - állt a padom fölé hajolva az irodalom tanár. Annyira megijedtem, hogy kirepült a telefon a kezemből, egyenesen a földre - Ott tökéletes helyen van. - mosolygott rám és válaszként én is mosolyogtam. Francba.

Mikor végre vége lett az órának felvettem a földön heverő telefonomat és becsúsztattam a táskám zsebébe. Azt hittem, hogy kifelé kapok még egy fejmosást, de ettől megkíméltek és mehettem haza.

Előre féltem, hogy mi fog otthon történni, mivel reggel igen csak dühösen hagytam magára Jamest. Bementem a kívülről nyugodt házba, ami belülről kész káosz és egy csata tér. Megláttam Jameset a pultnak támaszkodni. Feszült izmai miatt az inge majdnem szétrepedt a karjain. Anya a kanapén egy bögre teát iszogatott és aggódó arckifejezéssel bámult kifelé az ablakon.

- Sziasztok? - köszöntem, bár inkább kérdésnek hangozhatott.

- Hol a fenében voltál?! - jött oda hozzám James idegesen, mintha mindjárt lekeverne nekem egy pofont.

- James! - szólt rá anya, hogy vegye vissza magát és odajött hozzánk - Merre jártál? - nézett rám - Te pedig ne vond kérdőre, úgy, hogy te is pont ugyan ezt csináltad hetekig. - mutatott rá fenyegetően anya, mire James inkább megfordult és visszament a pulthoz.

- Suliban. - válaszoltam amikor rám nézett.

- Ne feleselj nekem! - emelte fel a hangját.

- De hát ez az igazság.

- James azt mondta, hogy éjjel sehol sem talált. - mondta idegesen.

- Akkor nem keresett elég jól. - néztem Jamesre mérgesen.

-Amy Rose! - na anyától már nem tetszett, hogy így mondta a nevem..

- Most mi van? - tártam szét a karom - Ti is ugyan úgy leléptetek Johnnal és egy kis fecni üzenetet nem voltatok képesek itt hagyni, hogy elmentek pár napra. James sem tudott írni semmit. Engem bezzeg lecsesztek azért, mert elmegyek este szórakozni a barátaimmal. - dühöngtem és elindultam a szobámba. Hangosan becsaptam magam után az ajtót és bedőltem az ágyba. Azonnal el is tudtam volna aludni, ha James nem feküdt volna be mellém..