Megbeszéltük Victoriával, hogy náluk alszom pénteken, mert nekem semmi kedvem nem volt menyasszonyi ruhákat nézegetni, miközben sütiket kóstolgatunk. James is valahogy így van ezzel és elhúzott otthonról. Szinte már nem is látom és olyan, mintha engem is kerülne. Viszont ameddig tudom, hogy jól van, addig hagyom hadd csináljon amit akar..

Suli után haza jöttem, hogy kicsit rendbe szedjem magam és bepakoljak a táskámba. Minden fontos dolgot beledobáltam, amire szükségem lehet Vicnél. Az utolsó pillanatban lettem kész és a csengő hangjára úgy sprinteltem ki a házból, mintha ingyen pizzát osztogatnának az utcában. Beszálltam a matt fekete autójába és adtam neki két puszit az arcára. Ezek után fülig érő mosollyal száguldoztunk végig, míg oda nem értünk hozzájuk.

- Csak Ryan van otthon és anya. Apa haza sem jön mert egy üzleti úton van, anya elmegy este egy randira.. - forgatta szemeit - Maxről pedig semmit nem tudok. - nevetett fel.

- Az anyukád randira megy, míg apud nincs otthon? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Szokása. - legyintett - Mi ezen már meg sem lepődünk. Amy, ebben a házban senki nem normális. És tudod mit? Szerinted apám jó kisfiú marad a külföldi útjain? Még szép, hogy nem. Ez a család gyökerestül el van baszva, akárcsak a többi. - nézett előre.

- Igazad van. - mondtam halkan. Ha belegondolok, Vic családja még így is normálisabbnak mondható az enyémhez képest.

Ahogy leállt a kocsi alattunk, kiszálltunk és elindultam a barátnőm után aki kinyitotta előttem az ajtót. Bementem az óriás házba és körülnéztem. A konyhában megpillanthattam Victoria anyukáját, ahogy próbál főzőcskézni, de úgy néz ki, hogy egy teát nem tud megcsinálni.

- Helló! - köszöntem az anyukájának aki egy flegma mosollyal folytatta tovább a szakácskönyv értelmezését.

- Szia anya! - köszönt Vic is, de az anyja rá sem hederített sőt, még hátat is fordított neki - Gyere menjünk fel. - mondta halkan és megfogta a karomat, hogy elráncigáljon onnan.

- Miért nem köszönt neked? - kérdeztem suttogva, miközben a lépcsőn mentünk felfelé egymásba karolva.

- Mióta megtudta, hogy a másik nemhez vonzódom, nem igazán beszél velem. Neked sem köszönt mert lány vagy. És azt hiszi nem lehetnek lány barátaim, mert fent a hálóban nem film nézés, hanem filmezés lesz. - vont vállat - De ne aggódj. Kezdek hozzá szokni. - sóhajtott és lehetett hallani, hogy egyre jobban törik össze. Akkor jöttem rá, hogy egy sóhajba mennyi fájdalom szorulhat.

Felmentünk Victoria szobájába és leültünk megnézni egy csajos romantikus filmet, amit végig bőgtünk. A közepénél nem bírtam és kikéredzkedtem a mosdóba.

Szerencsétlenségemnek köszönhetően pont rá nyitottam Ryanre, aki egy szál törülközőben álldogált és fogat mosott.

- Ne haragudj! - ijedtem meg olyannyira, hogy csak a szemeibe tudtam nézni.

- Nem haragszom. - nevetett fel - Egy perc és jöhetsz. - mosta meg a száját.

- Én addig kimegyek. - suttogtam.

- Várj! Jól vagy? - lépett közelebb hozzám, mire furán néztem rá - Sírtál?

- Oh, hogy az.. Ömm, igen, de semmiség. - nevettem fel halkan. Ryan rosszallóan nézett rám - Csak romantikus filmet néztünk Victoriával, semmi több. - mosolyogtam rá.

- Értem. - nevetett fel - Akkor most magadra hagylak. - kacsintott és kiment a fürdőből én meg rohantam a WC-re pisilni.

- Hozzak még fel üdítőt? - kérdeztem, amikor bementem a szobába inni, de egy csepp nem volt már benne.

- Igen. A hűtő mellett vannak üdítők, felhozhatsz bármit. - mosolygott - Én addig kinézek egy másik filmet is.

- Jól van. - lekocogtam a lépcsőn és közben imádkoztam, hogy ne fussak össze Argent mamával. Persze ott volt a konyhában, ugyan olyan állapotban, amilyenben ott hagytuk..

Elvettem egy üdítőt a hűtő mellől és elindultam vissza felé, de egy apró hang megállított. "Beszélj vele"

- Miért nem beszél a lányával. - léptem oda hozzá.

- Semmi közöd hozzá. - fordult felém. Úgy belefúrta a tekintetét az enyémbe, hogy a már a temetésemen kezdtem el gondolkodni.

- Tudom. De úgy gondolom, Victoriának van. - szinte könyörögve néztem rá - Ugyan olyan mint bárki más. Csak nem a fiúkat szereti, de ettől még az ön lánya és segítségre, megértésre van szüksége. - mondtam halkan, minden tiszteletet megadva neki.

- Ő már nem a lányom többé. - vont vállat - Már nem az én felelősségem.

- Hogy mondhat ilyet? - kérdeztem kihűlve.

- Ebben a házban, senki nem lesz meleg. És most menj. - Pár másodpercig még néztem a tekintetét, hátha kitudok szedni belőle valamit, aztán megfordultam és felmentem.

- Itt az üdítő. - mosolyogtam rá, hogy ne vegye észre csalódottságomat.

- Szuper! Mehet a film? - kérdezte és bólintottam egyet.

Őszintén szólva, nem nagyon figyeltem a filmre. Csak az előbbi beszélgetést játszottam le újra és újra a fejemben. Hogy lehet ilyen egy anya? Miért nem tud időt adni magának? Miért kell kizárnia a gyerekét, csak azért, mert más. Ettől még különleges és ember.

Ezek a gondolatok teljesen lefárasztottak és végén bealudtam..

Másnap reggel lementünk reggelizni. Mindenki az asztalnál ült, aki tegnap otthon volt. Argent mama mindenkinek szedett ételt, legutoljára nekem is bár nem túl kedvesen csapta le elém a reggelit.. De Victoria egy falatot sem kapott. Ryan sajnálva nézte Victoriát, akit a sírás kerülgetett, de megpróbált vidám maradni.

- Ez most komoly? - néztem az anyjára és Ryanre is egyaránt. Ryanre is mérges voltam, mert nem állt ki a húga mellett. Nem is szólt és nem is szedett neki, csak nézte, ahogy szenved - Nem kap reggelit mert elmondta az igazat? - néztem az anyjukra, aki rám nézett.

- Örülj, hogy te kaptál. - vágta oda hozzám válaszként.

- Tudja mit? - álltam fel az asztaltól - Victoria azért nem a lánya, mert soha nem bírt anyaként viselkedni. Nem az ő hibájából. Hanem a maga hülyeségéből.

- Elég legyen! - állt fel az anyja - Takarodj a házamból! - üvöltözött.

- Megyek is. Elviszem Victoriát is reggelizni. Gyere. - nyújtottam a kezem és hezitálva, de megfogta. Felmentünk a cuccomért és elhagytuk ezt a förtelmes házat. Gyűlölettel volt teli és egy cseppnyi szeretet nem szorult ebbe a házba. Mielőtt beszálltunk volna, Ryan kijött utánunk.

- Várjatok! - oda fordultam hozzá és nem túl kedvesen néztem rá - Nem hagyom, hogy nélkülem reggelizzen. - mutatott az anyós ülésen ülő Vicre - Nem hagyom többet magára. - nézett rám könyörögve. Odaadtam neki a kocsi kulcsait és beültem Victoria mögé.

Sokat kocsikáztunk a város végére érkezve álltunk félre egy kis kávézónál. Bementünk és mindenki kinézett valami finomat. A végén Ryan kifizette és kimentünk a kocsihoz. Reggelizés közben igazából semmi érdekes nem történt, mert mindenki csendben fogyasztotta a reggeli menüjét.

- Ryan. - mondta alig hallhatóan Victoria - Nagyon elfáradtam. - Ryan gyorsan odalépett hozzá, hogy elkapja a földre eső Victoriát.

- Úristen mi történt? - ijedten néztem Ryanre.

- Ha nagyon kimerül testileg, vagy lelkileg, akkor össze esik. Olyan mintha állva elaludna. Semmi baja, jól van. Nyisd ki a hátsó ajtót, hogy le tudjam fektetni. - Kinyitottam a hátsó ajtót, hogy Ryan be tudja rakni hátra a barátnőmet. Bekötötte és becsukta az ajtót. Aggódva néztem rá.

- Nem lesz baja. - fogta meg a karomat.

- Ryan, már így is annyi baja van. Hogy mondhatod, hogy jól van? - hitetlenkedve néztem rá és a könnyeimmel teltek meg a szemeim. Ryan ezen elgondolkozott. Leemelte tekintetét a szememről és a cipőjét kezdte el bámulni.

- Igazad van. - nézett vissza rám - Gyere menjünk. - fogta meg a hátam és kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.

Victoria szeretett utazgatni, főleg autóval, ezért Ryan hosszabb utat választott hazafelé. A táj gyönyörű volt és megnyugtató, bár ezt Vic nem láthatta. Ámulattal néztem a zöld tájat és az elsuhanó fákat. Jött a jó idő a napsugár és ettől az ember vidámabb, mint egy esős napon. De vajon ez segít a barátnőmön?

- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte az utat nézve Ryan.

- Féltem őt. Aggódom érte. Az otthonában kellene a legboldogabbnak lennie, ő mégis reszketni fog minden alkalommal amikor belép az ajtón. - néztem rá könnyes szemekkel.

- Mi ott leszünk neki..

- De ő ezt nem fogja észrevenni. - vágtam a szavába - Ryan, az emberek mindig a rosszra koncentrálnak. És Victoria sem tudja sokáig tettetni a mosolygást. Az erőforrásai ki fognak apadni, ha a szüleitek nem képesek elfogadni őt úgy, ahogy van.

- Mégis mit akarsz, mit tegyünk? - kérdezte és úgy éreztem, kezdte érteni, miről beszélek.

- Fogalmam sincs. - suttogtam. Ez volt a legrosszabb, amit mondhattam. Fogalmam sincs, hogy menthetnénk meg Victoriát önmagától.