Egy hónappal később

Nancyék próbálják összeszedni magukat amennyire csak lehet. Richárdnak munkát kell találnia, hogy fent tudja tartani a házat és el tudja tartani a húgát. Anya mindig hívja őket, hogy jöjjenek át enni és bármikor szívesen látjuk őket. Nancy természetesen jön is, mert egyedül érzi magát amit meg is értek. Richárd inkább nem teszi be a lábát ebbe a házba, aminek James nagyon örül. Nancy elvállalt pár munkát, hogy pénzhez jusson és segíthessen a bátyjának, de inkább figyelemelterelésből dolgozik. Anya sutyiban dugdos pénzt a postaládájukba, de persze mindenki tudja, hogy ő az, akitől a pénz van. Próbálunk viccesek lenni ebben a szörnyű helyzetben. Péntekenként a suliban szoktam maradni takarításra, így tudok egy kis plusz pénzt összegyűjteni nekik. Richárdnak az élete a motorozás de nem fog benzinre költeni, ezért az itt kapott pénznek a felét neki adom, hogy újra motorozhasson. A másik felét Nancynek gyűjtöttem össze, hogy elmenjünk egyet vásárolni. Jót fog tenni neki ez a kikapcsolódás. Mindent meglehet oldani egy kis shoppingal. Legalább csak arra a röpke időre..

Mikor hazaértem a takarításból, gyorsan lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, majd lementem és kértem anya dugipénzéből, hogy kicsit több legyen a borítékjaikban. Tudtam hogy Nancy nincs otthon, mert egy barátnőjéhez ment a hétvégére a balatoni nyaralójukba. Szóval most csak Richárd borítékját vittem át.

Három kopogás után nyílt is az ajtó. Richárd kicsit megtörten nyitotta ki és lepődöttség ült ki az arcára. Pár perc kellett neki, mire megemésztette az ott létemet és beengedett az ajtón.

- Mi szél hozott? - fáradt és rekedtes hangja tudatta velem, hogy mennyire szüksége lenne valakire.

- Hoztam neked valamit. - mondtam, mire megfordult és közelebb lépett. Még így is nagy volt közöttünk a távolság.

- Mit? - kérdezte, de mikor meglátta a borítékot a kezemben, felnevetett. - Pénzt hoztál ugye? - hangja bántó volt. Csak segíteni akartam, mégis úgy érzi, a segítségünk szégyen.

- Miért nem tudod félretenni a büszkeséged egy percre? - akadtam ki.

- Mert úgy érzem, mintha csövesek lennénk, amiért mindenki elárasztja azt a kibaszott postaládát pénzel. Szerinted a pénzzel boldogabb leszek vagy megváltozik bármi is ebben a házban?! - üvöltözött.

- Igen. - mondtam higgadtan és kérdőn meredt rám - A pénz nem fog boldoggá tenni Richárd, viszont vehetsz belőle üzemanyagot a mocidnak. Azt hiszem ettől már boldog lennél, ha csak arra a negyed órára is. Nem a számlákat akarom kifizetni helyetted. Csak azt akarom, hogy a rossz dolgok mellett jusson egy-két perced élvezni is az életet. - léptem közelebb hozzá és kezdett rájönni, hogy igazam van - Richárd. - léptem még egy lépéssel közelebb hozzá és megfogtam a karját - Fogadd el, hogy az emberek lehetnek jók is. Segíteni akarnak, és csak így tudnak. Engedd, hogy figyeljenek rád, ameddig te nem tudsz magadra. Vannak jó emberek is odakint, akikre bármikor számíthatsz, ha magad alatt vagy. Akár pénzre akár jó szóra van szükséged. - mondtam halkan és tekintete gondolkozóba esett.

- Akkor eljönnél velem motorozni? - kérdezte, de szerintem ő sem döntötte el, hogy ezt akarja e.

- Ha ezt szeretnéd persze. - suttogtam és elengedtem a kezét.

- Ezt szeretném. - válaszolt egy kis átgondolás után. Bólintottam egyet és követtem őt a garázsba.

- Még van annyi üzemanyag benne, hogy elmenjünk egy közeli benzinkúthoz. - mondta, miközben rám adott egy sisakot és segített felültetni a motorra.

- Mennyire lesz elég? - bökött a borítékra amit még mindig a kezemben tartottam.

- Nem tudom. - vontam vállat és a kezébe nyomtam. Mikor belenézett ideges lett.

- Amy, ugye ez nem komoly? - szorította össze a fogát.

- Richárd. - mondtam fáradtan - Kérlek. - néztem szemébe könyörögve, mire aprót bólintott és elkezdte tankolni a motorját.

A város csodálatos volt. Mivel február közepe volt, nem volt olyan hideg, sőt, remek idő volt egy sétára vagy épp a motorozásra.

Motoroztunk egy ideig, ameddig félre nem álltunk egy kis dombon, ahonnan belehetett látni az egész várost.

- Szép nem? - kérdezte miközben leültünk egy padra - Anya halála óta sokat jártam ide. - hajtotta le a fejét.

- Hogyan, ha nem jársz motorral? - kérdeztem.

- Amy, vannak buszok. - nevetett fel és megkönnyebbültem. Olyan régen nem láttam mosolyogni. Olyan régen nem láttam boldognak.. - Köszönöm az üzemanyag pénz. Hogy eljöhettem motorozni. Ez nagyon sokat jelentett nekem.

- Nagyon szívesen Richárd. - mosolyogtam rá - Tudod, hogy ez után mi fog következni? - néztem rá komolyan.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Én nem törhetek össze Nancy miatt. Valahogy csak meg oldjuk nem? - kérdezte.

- Biztos vagyok benne. - bólintottam.

- Tudod. féltem Nancyt. Fura társasággal lógott, miközben anya beteg volt. Velem is megváltozott a viselkedése, dühkitörései voltak. Ti sem voltatok puszi pajtások.

- Engem okolt amiért elmentél és nem jöttél haza. Gondolom inkább azért, mert így egyedül kellett megbírkoznia az anyukátok fájdalmával és a sajátjával

- Lehet. Mi van veled és Jamessel? - kérdezte és egy kis féltékenységet véltem felfedezni hangjában.

- Semmi. - nevettem fel - Csak a bátyám. - mondtam és a tájat kezdtem el csodálni.

- Szerinted van élet odafenn? - emelte tekintetét az égre és hátradőlt.

- Valami biztos. - mosolyogtam - Ha minden ember oda megy valami biztos van ott. - próbáltam nem komolyan gondolni ezt a kérdést.

- Szerintem nincs ott semmi. - mondta váratlanul - Miután meghaltál a föld alá tesznek egy sötét koporsóban és hagynak megrohadni. - mondta szomorúan és csalódottan.

- Ezt honnan veszed? - néztem rá aggódva.

- Nem tudom. Nehéz elhinni, hogy a halál után elmész a mennybe és vattacukorházban élsz meg pónikkal szökdécselsz át rózsaszín felhőkön.

- Talán igazad van. - mondtam komolyan, bár legbelül nevettem ezen az elképzelésen - De szerintem velünk vannak és figyelnek minket. Megóvnak a rossz döntésektől. - vontam vállat.

- Hogy óvhatnának meg minket odafentről, ha itt sem tudnak? - könyökölt térdeire és rám nézett. Láttam a szemében, hogy ez a beszélgetés csak félig komoly, a másik fele már csak hülyéskedés.

Vállat vontam, mire aprót mosolygott.

- Gyere haza viszlek. - állt fel és elindultunk a motorja felé.

Richárd kirakott a ház előtt és kínos csend állt be közöttünk. Nem tudom mit kellett volna vagy mit nem kellett volna tennünk, de a végén megöleltem Richárdot és mondtam, hogy vigyázzon haza felé, míg ő megköszönte a mai napot. Ahogy mentem be a házba egész végig magamon éreztem valaki tekintetét. Amikor beléptem az ajtón, megtudtam ki leskelődik utánam.

- Mi van, leskelődsz utánam? - kérdeztem, miközben levettem a cipőm és ledobtam a székre a kabátom. James karbatett kézzel, szúrós szemmel méregetett.

- Mit kerestél kint vele ilyen későn? - vont kérdőre.

- Semmi közöd nincs hozzá James. - mosolyogtam rá.

- Nekem viszont van. - jött egy másik férfi hang James mögül. john volt az, aki ugyan úgy keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt - Nem kellene ilyen későn vele mászkálnod a városban. - mondta nyugodtan én pedig érthetetlenül néztem őket. Mi a fene?!

- Jaj hagyjátok szegény lányt! - hessegette szét Jamest és Johnt anya - Már randizni sem mehet a lányom? Szegény fiú, most veszítette el az édesanyját, ti meg így viselkedtek. - nézett gorombán a rájuk.

- Carol, az a fiú veszélyes. Nem engedem, hogy Amy találkozgasson vele, ahogy James sem fogja hagyni.

- Tessék? - akadtam ki.

- Jaj szívem, majd én beszélgetek apáddal. - simogatta meg az arcomat anya.

- Miért van mindenkiről véleményetek? - kérdeztem lerázva anya simogatását és Johnra néztem - Richárd most vesztette el mindenét, amije még maradt ebben az átkozott világban, és minden amit hallok, az az, hogy maradjak távol tőle, mert veszélyes. - dühöngtem - Ebben a házban senki sem különb egy bűnöstől, úgyhogy ezt a vitát be is fejezhetjük. - egy nagy kéz csattanását éreztem az arcomon, ami után rögtön odakaptam. Hallottam, ahogy anya feljajdul. Élete szerelme arcon csapta a lányát de csak egy 'Juj' jutott neki. James semlegesen, mégis dühösen nézett rám, John pedig ölni tudott volna a tekintetével. Miután körbenéztem mindenkin és rájöttem, hogy senki nem fog a védelmemben állni, még a saját anyám sem egy olyan pofonért, amit ok nélkül kaptam, ezért felsiettem a szobámba. Mikor megálltam a tükör előtt és elvettem az arcomról a kezem, észrevettem, hogy az arcom egy kicsit felrepedt és vérzik. Bizonyára John gyémánt gyűrűje karcolta fel az arcom. Már nem is érdekelt. Könnyek szaladtak végig az arcomon és felszisszentettem, akárhányszor egy könnycsepp hozzáért a karcoláshoz. Nem volt vészes, de nagyon csípett. Olyan volt, mint amikor megvágod magad egy papírral, vagy egy kicsit beléd szalad a konyhai kés miközben hagymát vágsz. Semmiség. Mégis úgy csípett mint az élet.

Ez az egész igazságtalan volt. Lehet, hogy Richárd tett rossz dolgokat, de ne egy olyan ember tiltson el tőle, aki lepacsizott az ördöggel és a pokollal is. Nem értem az embereket. Egy hangyába több szeretet szorul néha, mint néhány emberbe.