Amy szemszöge:

Arra ébredtem fel, hogy megállt alattunk a kocsi. Már kezdett sötétedni odakint és a hideg is átjárta a testem. Mire feleszméltem, már kint álltam Jamessel a járdán.

- Gyere menjünk be, nehogy megfázz. - karolt át, majd gyorsan kinyitotta előttem az ajtót. A házban sötét volt és nem túl meleg, de sokkal jobb idő volt mint odakint - Menj fel a szobádba, addig csinálok teát. - mondta kedvesen és bezárta a bejárati ajtót. Annyira fáradt voltam, hogy a testem semerre se mozdult és még el is bambultam. Csak néztem ki a fejemből pislogás nélkül.

- Jól vagy? - ölelt át hátulról, mire kirázott a hideg. Lassan szembefordultam vele és könnyes szemekkel meredtem rá.

- Azt akarom, hogy elmenj. - néztem a mellkasára, mert a szemébe nézni képtelen voltam.

- Micsoda? - érte sokként a válaszom. Kicsit eltolt magától, hogy jobban lásson. Próbált a szemembe nézni, de nem néztem rá.

- Nem lehetünk együtt. - néztem végül a szemeibe - De mindig bántani fogsz. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon, majd követte a többi - Minden mondatodban benne lesz a gúny és a féltékenység. Mindig felfogod hozni, hogy megkapnék mindent, ha veled lennék, de nem hagyod. És engem hibáztatsz ezért. - nem válaszolt - Nem akarom többé, hogy fájjon. - néztem le a padlóra. James egy hangot sem adott ki. Ránéztem és csak a fájdalmat lehetett leolvasni az arcáról. Hátrébb léptem és elindultam volna, ha hírtelen nem fordít vissza magához.

- Ha kimondod, hogy nem szeretsz, elmegyek. - mondta a szememben idegesen. Válaszra nyitottam a számat, de hang nem jött ki rajta. Szemeiről lenéztem a mellkasára és kimondtam.

- Már nem szeretlek. - mondtam remegő és alig hallható hangon.

- A szemembe, Amy. - állt egyik lábáról a másikra. Felnéztem gyönyörű szemeibe, amikben aggodalmat véltem felfedezni. Minden fájdalma és bosszúsága kiült az arcára, és csak megakartam simítani az arcát és azt mondani neki, hogy nincs semmi baj, itt vagyok és megcsókolni dús ajkait. De túl sokat bántott ezekhez. Nem tudok mellette lenni, ha minden mozdulatával és szavával el akar lökni magától.

- Nem. Nem tudom kimondani. - dadogtam és próbáltam visszafolyatni a könnyeimet.

- Akkor nem megyek sehová. - simított végig az arcomon, ezzel letörölve az összes könnyem. Behunytam a szemem mert jó érzés volt az arcomon érezni meleg ujjait. Éreztem, ahogy közelebb lép hozzám és odahajol az arcomhoz, majd puha ajkait az enyémre tapassza. Viszonozom a lassú és szenvedélyes csókot, ami egyben annyira fájdalmas és szívszaggató is egyben. Gyengéden emelt fel, mire köré fontam a lábaimat, hogy tartsam magam. Felvitt az emeletre és bevitt a szobámba. Óvatosan letett az ágyra és felkapcsolta a kis égőimet, amik az ágy felett sárgás fényt szórnak szét. Csak csókolóztunk, de minden egyes csóknál kezdtem elfelejteni, hogy miért is akartam, hogy elmenjen..

Reggel a karjai között ébredtem. James álomba simogatott és be kell vallanom, ennél jobb érzés nincs a világon. Tudom, hogy nem lehet belőle semmi, mert el kell játszania a báty szerepet, de akkor sem bírtam ki ezek nélkül.

- Min gondolkozol ennyire? - könyökölt fölém James mosolyogva.

- Ugye tudod, hogy ezt nem csinálhatjuk. - néztem rá komolyan.

- Tudom. - hervadt le a mosoly az arcáról.

- Szeretném ha maradnál. De csak úgy, mint a bátyám. - ahogy kimondtam meg is bántam, de tudom, hogy ez volt a helyes döntés. James megértően bólogatott.

- Igyekezni fogok. De Amy. Megtennél nekem valamit? - kérdezte, és még jobban fölém hajolt.

- Mond. - fordultam felé.

- Töltsük együtt a mai napot. A valódi érzéseinkkel. - mondta komolyan mire bólintottam egyet. Mosolyogva bújtam vissza ölelő karjaiba és hallgattam a szívverését. Így akartam maradni örökre. Ezt akartam érezni életem végéig.

Suliba menet egész végig Jamesen járt az eszem. Nem tudtam elfelejteni a hangját, az érintését, a csókját. Csak érezi akartam. De tudtam, hogy ez nem megvalósítható.

Az egész napom egy kész unalom volt.. Töri órán egész végig magamon éreztem a töri tanár tekintetét és éreztem a nyálát a testemen, ahogy a szemeivel falt. Ennél már csak az volt undorítóbb és nevetségesebb, hogy Nancy egy féltékeny kígyó bőrébe bújtatta magát. Love story a köbön.. Az osztályfőnök bejelentette, hogy egy új irodalom tanárt is kapunk a közeljövőben, mert a mostani tanárunk nem szeretne többé ebbe a közösségbe tartozni. Meg is értem.

Richárdot minden szünetben láttam, és minden amit éreztem a magány volt. Olyan vidáman sétált el mellettem, mintha észre sem venne. Szellemnek éreztem magam ebben az iskolában. Egy senkinek.

- Hé Amy. Nagyon tudnék örülni annak, ha leszállnál a pasimról. - állt velem szembe Nancy. Annyira próbáltam visszatartani a röhögést, hogy féltem, nehogy arcon köpjem. Bár nem tudom mennyire féltem ettől. Szerintem semennyire.

- Nanc, senkinek nem kell a palid, elhiheted nekem. - mondtam nyugodtan, mert tudtam, hogy ezzel fel lehet húzni az agyát.

- Látom, hogy nézel rá. - emelte fel az állát.

- Tényleg? Akkor azt is láttad, hogy nézett rám.. Nanc szerinted nem mászik rá minden csajra miután eltűnsz a látóteréből? - kérdeztem.

- Nem. Ő szeret engem. - vágta rá azonnal.

- Biztos vagy te ebben. - néztem el a válla felett és odaböktem. Nancy megfordult és láthatta, ahogy az 50 éves öreg egy 15 éves kislányt füzöget, aki természetesen benne van a játékban a tanár meg hamarosan a lányban, mert bevitte a szertárba..

Nancy könnyes szemekkel és tátott szájjal meredt rám. Tényleg szereti? Tényleg képes szeretni egy ilyen alakot? Mi történt a barátnőmmel? Sosem tett volna ilyet.. Sajnáltam őt, akármennyire is volt közöttünk harag az utóbbi időben. Nancy elrohant a legközelebbi mosdóban és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. A csengő megszólalt és egy lélek nem volt már a folyosón. Valamilyen hírtelen ötlettől vezérelve elindultam a szertár felé és csodák csodájára az ajtó kinyílt. A látvány ami fogadott nem ért meglepetésként, mert számítottam rá és egyikükhöz sincs közöm. Nancynek viszont van. És a barátnőm..

Mielőtt észre vettek volna csináltam képet és videót is a kis együtt létükről. Így biztonságban éreztem magam és ő nem tehet ellenem semmit.

- Lám- lám. - fontam keresztbe a kezem és nekidőltem az ajtó melletti szekrénynek. A gerle pár azonnal szétrebbent és bár volt rajtuk ruha, úgy takargatták magukat, mintha pucéran állnának előttem. Félnem kellene attól, hogy ezért megbuktatnak töriből? Nem hinném. Túl sok bizonyíték van ellene.

A tanárra mosolyogva, a lányra pedig undorodva néztem. Ki akarna ettől a faszitól bárki bármit is. Még krumplit sem vásárolnék tőle, nemhogy a szájában matassak, vagy a gatyájában. Undorító.

Rájuk csuktam az ajtót és besiettem a mosdóba Nancyhez, hogy megnézzem, hogy van. Tudtam, hogy bosszút akar majd állni az öregen és erre szükség van a videóra is. Nancy az egyik sarokban kuporgott és sírdogált. Keresztbe fontam a kezeimet a mellkasom előtt és lenéztem rá.

- Mit akarsz? - kérdezte hisztérikus hangon.

- Te mit akarsz most? - kérdeztem nagyot sóhajtva.

- A halálon kívül semmit. - nyöszörögte a térde között.

- Megérte? - kérdeztem végül mérgesen - Megérte őt választani a barátnőd helyett? - mutattam az ajtó irányába célozva arra a seggfejre - Most ki van melletted Nanc? - kérdeztem valamivel higgadtabban.

Nancy hírtelen a nyakamba ugrott és szorosan magához ölelt. Váratlanul ért a reakciója de miután magamhoz tértem vissza öleltem, de közel sem olyan szorosan, mint ő.

Törékeny barátnőm órákig tudott volna sírni a vállamon, csak azt nem tudom miért. Tényleg ennyire szerette, vagy valakit pótolni akart? Nem akart megbukni és most attól retteg, hogy újra kell járnia ezt az évet? Bármi is az, tudtam, hogy amint készen áll abba hagyni a sírást, mindent megfogok tudni..

Sziasztok! 

Nagyon hálás vagyok nektek a kis csillagokért és hogy olvassátok a könyvemet. ⭐📖

Elértünk több mint 1K nézettséget és ezt köszönöm nektek! Csodás érzés erre feljönni wattpadra. Puszi nektek és legyen szép napotok! 😇💕