El sem hiszem, hogy ő áll az ajtónkban. Láttam az ő arcán is lehervadt a mosoly amint meglátott. Mindkettőnk sokkot kapott. A szülők csak mosolyogtak, mi meg úgy nézhettünk ki mintha szellemet láttunk volna. Nem is csoda hiszen pár évvel ezelőtt lefeküdtem a saját bátyámmal!!
------------------

Az ebéd nagy része csendben zajlott. Jamessel csak turkáltuk a tányérban lévő ételt és néha - néha felpillantottunk egymásra.

- Köszönjük Carol, ezt a csodálatos ebédet. Isteni volt. - áradozott John de a fél adagját a tányérján hagyta.

- Akkor miért hagytad meg a felét? - néztem rá mosolyogva.

- Tudod Amy, mostanában igyekszem keveset enni. Csupán ez az oka. - mosolygott rám de tudtam, hogy nem igazi az ezer wattos mosolya.

- És hogy jött az együtt ebédelés ötlete? - Néztem anyára, de a kérdés mindenkinek szólt. James úgy csinált egész idő alatt mintha itt sem lett volna és valószínűleg azon agyalt, hogy menekülhet innen minél előbb amit teljes mértékben megértek. Fuss James, fuss. Úgyis utolérlek..

- Amy. Mostantól James itt fog lakni egy ideig - mondja anya higgadtan, mire leharapok egy darabot a borospohár széléből, és még félre is nyelem a bort. Szuper. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek..

Kilököm a nyelvemmel a letört üveg darabot, majd kimegyek a fürdőbe, hogy felitassam a vért a szám széléről. Egy alakot láttam a szemem sarkából ami biztos nem anya volt.

- Mit akarsz? - kérdeztem mérgelődve.

- Csak érdekelt hogy jól vagy-e. - Dőlt neki az ajtófélfának és összekulcsolta maga előtt a karját.

- Most láthatod hogy teljes mértékben jól vagyok. - mosolyogtam rá. - Szóval már akár el is húzhatsz. - még nagyobb mosolyt erőltettem magamra és becsaptam volna az ajtót de megtartotta a lábával és aggódó arccal indul el felém.

- Nagyon vérzik. Biztos jól vagy? - fogta kezébe az arcomat. Végig a számat nézte én pedig végig az arcát fürkésztem. Összekellet szednem magam.

- Igen jól vagyok kösz. - bújtam ki a mancsai közül. - Csak nagyon kell pisilnem. - mondtam nyugodtan és magam köré fontam a karom.

- Segítsek? - Pimasz mosoly ült az arcára.

- Igen segíthetsz - néztem rá aranyosan. - Segíthetsz azzal, hogy most azonnal kihúzod innen a segged! - mondtam dühösen és ezúttal sikerült rácsapnom az ajtót. Nem bíztam benne ezért elforgattam az ajtóban lévő kulcsot is. Egy nagy sóhaj után leereszkedtem a földre és csak merengtem. Tudtam, hogy nem ment el. Tudtam hogy ő is ugyan azt csinálja amit én. Éreztem hogy pont mögöttem csúszott végig az ajtón és ért földet. Elmosolyodtam. Ugyan azt csináljuk mint régen amikor veszekedtünk. De ez már nem olyan.. Könnyek szöktek a szemembe.

- Ugye nem sírsz? - kérdezte az ajtó túloldaláról.

- Nem. - szipogtam.

- Tudom hogy hazudsz Amy..

- Akkor minek kérdezed? - csattantam fel. - Jól vagyok. - álltam fel és a mosdóhoz mentem. Csak néztem a tükörképemet, ami az összetört énemet mutatta. - Jól leszek ha elmész James. - suttogtam és zokogásban törtem ki. Próbáltam visszafojtani nehogy meghallja.

Sírtatok már így? Hogy legszívesebben csak hangosan zokognál, tördelnél és ordibálnál de inkább visszafojtod mert nem akarod elmondani mi a bajod ezért hagyod hogy szép lassan felemésszen. Azt hiszem tudom kitől tanultam mindezt. Régebben azt gondoltam ez az erősség jele, hogy tudsz rajta uralkodni, de már nem tudom.. Lehet jobb ha kiengeded.

Hallottam ahogy James is feláll. Gyorsan letöröltem a szétfolyt fekete sminkemet és próbáltam rendbeszedni magam. Csak néztem a kilincset és fogalmam sem volt mit kéne tennem. Aztán eszembe jutottak anyuék. Vissza kell mennünk..

Kinyitottam az ajtót és Jamest észre sem véve mentem volna a konyha felé de megragadta a csuklómat. Felé fordultam.

- Én sem így terveztem. - húzta kis mosolyra a száját.

- Tudom. - suttogtam és lehajtottam a fejem így a felemás zokniját láthattam. Meglepett amikor az egyik párban megtaláltam azt amit én adtam neki még karácsonyra.

- Sajnálom. - megsimította az államat ezzel a tekintetemet az ő szemeire irányította. Mindig elvesztem azokban az óceán kék szemekben. Bólintottam egyet majd visszaindultam a konyhába.

- Jól vagy kincsem? - kérdezte anya mosolyogva.

- Persze. - próbáltam bíztató mosolyt varázsolni az arcomra de inkább vicsorítás lett belőle.

Mindenki visszaült a helyére. Anyáék folytatták a beszélgetést észre sem véve minket, mi Jamessel pedig csak ide oda tologattuk a süti szeleteket a tányérunkon.

Észrevettem mennyire megváltozott az anyám. Mintha jól lenne. Ennyire nem tudta túl tenni magát a férjén? Bocsánat de nem tudom apának hívni hiszen ott sem volt mellettem.

Bárcsak örökké így láthatnám.

Utolsó pillantást vetettem Jamesre amikor kiléptek a kapun. Anya vadul integetett és puszikat dobált amitől nekem akaratlanul, de kuncognom kellett. Mielőtt James beszállt volna a kocsiba rám pillantott. Fájó tekintete döfte át a mellkasom és én is ugyan így néztem rá. Hányszor fogunk még így elválni? Tudom hogy vissza jön hiszen ideköltözik. De tudom hogy már semmi nem lehet közöttünk. A bátyám lett. Mármint eddig is az volt csak fogalmunk sem volt róla. Hogy botolhattunk pont Mi egymásba? Több mint egy évig együtt voltunk és a pasim volt. Lefeküdünk.. Lefeküdtem a saját testvéremmel.. Védelmemre szóljon.. Akkor még semmit. Az ég világon semmit nem tudtunk a másikról csak azt, hogy valahol messze létezik.. Valahol messzi és mégis nála kötöttem ki.